Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Yovena
8 élménybeszámolót írt
8
12 éve tag
Ausztria
Petzen
2012.02.16.
Február 12-én, vasárnap voltunk Petzenben. Ez volt az első csúszásunk itt, és azt hiszem az utolsó is. A hójelentések alapján sok hóra, és nagy hidegre számítottunk. Ebből a sok hó szerencsére igaz lett. A hely maga nagyon közel van a Szlovén határhoz, a települések sem olyan Ausztria hangulatúak már körülötte. Parkolnunk egy nagyobb rendőrautó közelében sikeredett, melynek tetején síbox volt, viccelődtünk is, hogy "jöttek a zsaruk síelni", nem gondolva arra, hogy a nap végén még találkozunk is velük...

A gondolás felvonóhoz kicsit fel kell gyalogolni a parkolóból, ami elsőre nem volt egyértelmű, de maga a felvonó teljesen jó, igaz a boardok nem fértek bele a tartóba. Volt elég idő ki-beszállni és semmi várakozás nem volt, alig szédelgett 1-2 ember. Az első csúszással a sokat emlegetett völgypályát próbáltuk ki. Nem rossz, végig szépen havas, de sível szerintem izgalmasabb, mint boarddal. Később felmentünk a csákányossal a tetőre. A kilátás nem tudom milyen tiszta időben, állítólag szép, de mi sajnos ebből semmit sem láttunk, mert eléggé ködös volt az idő. Ez a pálya (14-es piros) nagyon jó volt, sok friss hó volt rajta, viszont hamar leér az ember róla. Fent a snow parkkal nem igazán foglalkoznak. A nap nagy részében a völgypályán csúsztunk, mert a többi pálya valahogy nem volt az igazi, nem élveztük annyira őket.

Majd a nap végén, mire éppen megbékéltünk volna Petzennel és a pályáival, felmentünk az utolsó felvonóval (16:00-kor zárnak, ez kb 15:50 kor lehetett) aminek az alján a liftes fiú már készült a nemsokára bekövetkező zárásra,pakolgatott ezt-azt, de semmit nem mondott, hogy siessünk, pedig kedvesen mosolyogva el is köszöntünk tőle. Felérve még néhányan lézengtek a hütték körül, mi is leindultunk a völgyön keresztül, ahol egy nagyobb placcon nekiláttunk egy búcsúfotót csinálni. (a képeket visszanézve ez 16:14-kor volt) Eközben odacsúszott hozzánk 3 POLICE feliratú kabátos ember és mondták, hogy menjünk lefelé. Erre mi angolul válaszoltunk, hogy megyünk. Gondoltuk ezzel semmi gond, milyen kedvesek, hogy figyelnek, nehogy fent maradjon valaki. Ezután viszont az idősebb közülük teljesen rám szállt (kettőnk közül én vagyok a tanuló, viszonylag lassan haladok, főleg ismeretlenebb helyeken). A hegytetőtől a völgy aljáig a sarkamban állt, nem előzött meg, németül "siettetett", hogy menjek már, gyorsabban. Ezt tetézte azzal, hogy mikor elestem egyszer siettemben és idegességemben, ingerülten magyarázta, hogy már 20 perce bezártak, menjek már, és a továbbiakban amint lassítottam egy kicsit is, összeütötte a botjait és "kocogtatott vele" ezzel is figyelmeztetve, hogy menjek gyorsabban,továbbá többször is hirtelen befékezve közvetlenül mögöttem „ijesztgetett”. Nagyon idegesítő volt. Hát nem tudtam mi lesz ennek a vége, megunja-e a lassúságomat, a völgy aljáig kötözködik-e, vagy levitet-e egy ratrakkal... Út közben folyamatosan találkoztunk másokkal, és a hüttékben is voltak még, egyszerűen nem értettük miért szálltak így ránk. Ráadásul úgy tudom teljesen legális felmenni az utolsó lifttel zárás előtt és lejönni saját tempóban. Még csak nem is arról volt szó, hogy órákkal később lett volna az eset zárás után.

Végül a völgy vége felé csak úgy "leszálltak rólunk", bár kérdezésünkre továbbra sem mondták el, hogy mit követtünk el. Annyit mondtak viszont, hogy: "az utolsó járattal korábban kell felmenni" és többet ilyen ne forduljon elő. Nem fog...
DSC03458.jpg
DSC03476.jpg
DSC03508.jpg
p3.jpg
Hubertius
1 élménybeszámolót írt
1
14 éve tag
Ausztria
Petzen
2010.02.17.
Mi 5 napot töltöttünk Petzenben. Fantasztikusan éreztem magam! Jó a szállás, sípályák kiválóak. Sok helyen jártam
már síelni, de szerintem ez az eddigi legjobb hely volt! Kár,hogy haza kellett jönni, szívesen maradtam még volna
ott:( de hát minden jó véget ér egyszer...:(
Pályákról: Minden tudásszintnek megfelelő sípálya megtalálható egy helyen. Szóval kicsiknek és nagyoknak, kezdőknek és haladóknak egyaránt kiváló hely!
Fenn a hegycsúcson, majdnem 2000 m-ről csodálatos a kilátás.
Szerencsére az érkezésünk előtti napokban esett le jelentős mennyiségű hó, így kiváló minőségű pályán síelhettünk.
Síoktatáson is részt vehettem, meg is ragadtam az alkalmat,hogy tökéletesíteni tudjam sítudásom. Sok mindent
köszönhetek Gaál Miklósnak, kiváló síoktatónak, aki kellő kitartásával és humorosságával fejleszti tudásunkat! :)
Csak így tovább! :)

Aki teheti, minndeképp menjen Petzenbe, megéri!

Üdv.: G. Kata
kapmar
1 élménybeszámolót írt
1
14 éve tag
Ausztria
Petzen
2010.02.11.
-Az elmúlt hetekben iskolánk tanulóival Petzenben töltöttük a síszümetet. Már az odafelé vezető út is élmény volt. Mindenütt takarított utak, a Dráva mentén csodálatos panoráma. A szálláshelyünkön kényelmes fürdőszobás apartmanok és házias, finom ételek vártak minket.A szállás nagyon alkalmas kisgyerekes szülőknek, családoknak. Előnye, hogy a sítárolótól 50 m-re már a pálya közelébe lehet jutni sítílpíkon is és a kezdőknek, haladóknak egyaránt változatos pályák állnak rendelkezésükre. Ezeket éjszaka is folyamatosan karban tartják. A pályaszállástól zárt kabinos felvonóval kb. 1000 m-rel jutunk feljebb a felhők fölé. Innen csákányos felvonókkal juthatunk a meredekebb lejtőkre. Ha valaki pihenni, étkezni szeretne, itt családias hangulatú éttermekben, gyors és kedves kiszolgálásban lehet része. A teraszon napozhattunk is. Az árak nagyon jók!
Abban, hogy a második napon szinte mindenki felmerészkedett 1800 re, nagy szerepe volt kíváló síoktatónknak, Gaál Miklósnak. Miklós reggeltől délutánig felváltva, kitartó türelemmel segítette elsajátítani mindenkinek a szép. elegáns és biztonságos stílust. Nekem nagy élmény volt a 12 km-es végig a fenyőerdőben kanyargó pálya. Remélem jövőre is kipróbálhatom.
Kapás Mária
gllecher
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Ausztria
Petzen
2009.02.01.
Sziasztok, mi tegnap jottunk haza Petzenrol. Hetfon este es kedden rengeteg hó esett, ugyhogy a hoviszonyok teljesen tokeletesek, osszes felvono es palya mukodik. Sorakozni egy percet sem kellett. A palyak jó hosszuak, de csak kezdoknek es haladoknak ajanlanam, mert fekete palyabol csak 1 van, az is inkabb egy eros pirosnak felel meg.
Zsorzsi
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Ausztria
Petzen
2009.01.29.
Titan-23! Sajnos idén még nem voltam kinnt, de ahogy nézegettem a webcamokat van hó. Szerintem jó kis pályák vannak. Tavaly a kék pálya nem volt végig síelhető a kevés hó miatt, de a fekete igen és az sem annyira durva. Egyébként a hosszú kék pályára nem igen lehet mondani, hogy széles. Szerintem a próbát megér, nekünk nagyon tetszett.
sanovit1
2 élménybeszámolót írt
2
18 éve tag
Ausztria
Petzen
2006.02.11.
Szar hely , nem menj oda. A környéken az összes pálya jobb tőle. Felfelé kabinos lift, az még oké, de a pályákon csak csákányosok vannak, ráadásul a régi, lassu fajták. A pályák olyan közepesek, rövidek ,ha nem tudsz lesielni a kabinosig, (ami elég ritkán lehetséges ), akkor 1-2 óra alatt megunod azt a helyet.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.