Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2024.12.15.
Saalbach – december 15.

Az autót a ZellamSeeXpress parkolójában tettük le, innen a 7-es (gyakorta, kb 10-15 percenként közlekedő) síbusszal mentünk a Schönleitenbahn kabinosig.
A pályák összeségében nagyon jók, de van egy kettő, ami egyelőre kerülendő, így a 162b a Seidlalmig rettentően sok kavics volt. A Polten nyolcüléses pályái szuperek, de délelőtt sokan voltak ezen a részen. A túloldalon Leogangban a 215-ös és a 206-os kék (az Asitz kabinos közepéig) bizonyultak a legjobbaknak.

A saalbachi oldalon a Kohlmais térségében kifejezetten jó volt a 152, 166 és 153, utóbbit még késő délután is egész jó állapotban találtuk.

Az északi oldalon a Schattberg pályái egyelőre csak a középállomásig használhatók, itt két kritikus pont volt: az egyik, amikor az 1-es áthúz a kabinos nyomvonala alatt (egy-két helyen kövek, de kikerülhetők), a másik a pálya közepén, ahol szűkebb lesz, itt rettentően jégrögös volt, ezt leszámítva viszont élvezetes köröket lehetett menni.

11-12 óra közt szinte kiürült a síterep ,így délután meglehetősen privát síeléssel ajándékozott meg minket a hegy.

Hütteárak: Saalbach sem lett olcsóbb, a Montana Royalban (153 pálya teteje) két forraltborért 15 eurót szükséges leszurkolnunk, az Alte Schmiedében (206-os pálya teteje) az extrább magyar gulyáslevesért 22 eurót kérnek (a sima 9,50 euró), bár kétségtelenül nagyon jó hütte/étterem.
Lenn a sétáló utcában egy ázsiai levesért majd’ 16 eurót kóstál és meglehetősen jellegtelen ízvilágot könyveltünk el a fogyasztása mellett. Ugyanitt egy csirke (Maishendl) körettel valamivel 30 euró felett, ez a levessel ellentétben finom volt, különösen a köretet nagyszerűen eltalálta a szakács.
20241215-143204.jpg
20241215-143301.jpg
h i r d e t é s
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2024.12.01.
Saalbach megnyitott, ma reggeli helyzet Hinterglemmből.

A völgyben dekorhó, ami a napos oldalakon gyorsan eltűnik és először úgy a középállomások fele mutogatja magát szégyenlősen. A hóágyúk az egész völgyben üzemelnek, láthatóan a főbb pályákra koncentrálnak. A Kohlmais és Bernerkogel környéke a távolból már egészen jól néz ki, a Reiter és Hochalm körül még sok (mű)hó kellene.

Hinterglemm árnyoldalán a 30-as (jelenleg itt ez az egyetlenegy sípálya, ami nyitva - a kezdőrétet leszámítva) pályára koncentrálnak, középállomástól lefele szorgosan dolgoznak a hóágyúk.

Ma reggel nagyon privát volt, fenn 2000+ méteren kevéssel nyitás után kellemes nulla fok, lenn a völgyben -6 körül (inverzió).

A pálya a felső részen sajnos sok helyütt "knollig", azaz jégrögös, illetve keményebb, de nem jeges. Ez a mostani létszámnál nagy gondot nem okozott, de tömeg esetén gyors jegesedés lehet.
A középállomástól lefele sokkal jobbnak bizonyult a hó.
unnamed-21.jpg
unnamed-20.jpg
fedga
2 élménybeszámolót írt
2
4 éve tag
Ausztria
Saalbach
2024.03.17.
Sziasztok!

A családdal 2024 márc 11-16. között voltunk Saalbach-ban. A szállásunk a Carina's Appartments-ben volt, egy kis családi üzemeltetésű hely, közvetlen a C1-Hochalmbahn mellett, így akár pályaszállásnak is nevezhetnénk, de az árak jóval kedvezőbbek voltak. A meleg időjárás sajnos erősen meglátszott a pályák általános állapotán, már 10-11 óra között elkezdett buckásodni, nem csak a völgyben, hanem a magasabban fekvő részeken is. Pár infó és észrevétel (kis)gyerekes szemmel nézve:

Ami tetszett:
- ahogy már többen leírták, a pályák kitáblázottsága átlag feletti, mindig tudod hol vagy és merre tartasz
- pár lenti felvonót már 8.00-kor elindítanak, a többi csak 8.30 vagy 9.00-kor nyit. Volt olyan reggeli csúszásom, hogy egy kisebb csoporttal odaértem egy még nem működő felvonóhoz, ahonnan nem volt tovább merre menni és még a 9.00 nyitás előtt (!) beindították csak a mi kedvünkért, ez nagyon pozitív volt
- a pályarendszer több pontján is van snow trail vagy fun slope kialakítva, ez mindig nagy gyerek kedvenc
- a völgyből szinte mindenhonnan kabinos visz fel kb a hegy feléig, onnan vagy kabinossal vagy ülőlifttel lehet tovább menni, így aki fáradt vagy csak meg akar úszni egy meredekebb szakaszt, lefele is tud menni
- szinte minden hegyen talál az ember számára kedves és kihívást jelentő pályát, nekem a személyes kedvencem a 8+8a piros kombó volt, lendületes és jó széles a csúcstól egészen a völgyig
- általánosságban elmondható, hogy a pályák nagyon jó szélesek, egy-két helyen szűkül be néha, de az sosem vészes
- a keskenyebb erdei pályáknál vagy pl. víz-tározók mellett mindig gondosan el van kerítve, a biztonságra mindenhol figyeltek
- az egész napos jegyek már az érvényességet megelőző nap 15.00 órától érvényesek, tekintve hogy a pályák 17.00-kor zárnak ez még értelmezhető síélményt ad pl. megérkezés napján (ja és éjszakai síelésre is érvényes!)
- rengeteg egyéb élményt kínál a hely (szánkó, curling, para-gliding, korcsolya, túraútvonalak) így az is talál kedvére valót, aki nem síelni jön

Ami negatívum volt:
- a jegyárak elég borsosak, akkor ha nem akarsz egész nap síelni, csak csúsznál egy párat és neked annyi elég egy napra. A de. vagy du. jegyek sem sokkal olcsóbbak arányaiban sajnos. A pályarendszer óriási, de pont emiatt és a magas jegyár miatt ha szeretnéd "lesíelni" az árát akkor könnyen át tud menni egy kilóméter-hajhászásba, ami ront az élményen, én többször kaptam magam azon, hogy csak rohanok egyik pályáról a másikra. Ilyen szempontból érdemesebb 1-2 hegy körül síelni egy nap
- több pályánál is érezhetően nem a neki megfelelő színt osztották ki (szerintem). A legtöbb kék pályán találni egy vagy több piros szintű letörést, ami sokszor nem kezdő- és gyerek-barát, de volt olyan is pl. a piros 35 és fekete 36 amik egymás mellett futnak tehát kb. ugyanaz a meredekségük. Nem tudtam eldönteni hogy melyik lenne a helytálló. Olyan is volt h rátévedtem a 7a feketére, amit inkább pirosnak mondanék, észre se vettem h feketének van kiírva amíg el nem húztam egy tábla mellett az aljában
- a legtöbb völgybe tartó kék pálya egy nagyobb letöréssel ér véget és érkezik meg a felvonóhoz, amit fentről (nyilván) nem látsz. Ezt érdemes belekalkulálni, nálunk a gyerekek bár megoldották, de nem rajongtak érte
- nem annyira a síterephez köthető, de a hütték árai érezhetően felkúsztak az 1-2 évvel ezelőttihez képest. Ez nem annyira meglepő ismerve a világ eseményeit, de érdemes felkészülni, hogy pl. pizzát már nem kap az ember 10-12 EUR alatt, inni is min. 3 EUR bármi és egy rendes főétel 14-16 EUR körül van. Cserébe az adagok mindenhol tisztességesek voltak, sehol sem maradtunk éhen.

Összességében egy élményekkel teli hetet töltöttünk el, az időjárás sajnos kicsit elvett a téli hangulatból és a pályák minőségéből (ez persze benne volt a pakliban márc közepén). Én még tervezek egyszer visszajönni, amikor az igazi téli arcát is meg tudja mutatni.
oragod
5 élménybeszámolót írt
5
2 éve tag
Ausztria
Saalbach
2024.01.16.
Január 8-12, öt kiváló síelőnap a Sícirkuszban, aminek a feléig se jutottunk.

Érkezésünk előtt-alatt havazott, ezért az első sínapunkra (01.08) virradóra a frissen ratrakolt pályákon mindenütt friss hó fogadott, plusz némi felhő és köd, ami megmaradt a nap végéig, főleg félúton megszorulva a hegytetők és a völgy között. Az összes többi napon verőfényes napsütés, mesébe illő csillogó hó, viselhető mínuszok, szél semmi, minden felvonó mellett zöld pipa a nagy kijelzőkön...

A pályarendszer mindegyikünk számára új volt, ezért kis részletekben indultunk felfedezőútra minden nap.

Előre elmondhatom, hogy nem csalódtunk, minden pálya nagyon szépen táblázva, egyértelmű és átlátható a jelölésrendszer, A-B-C-stb. szerint csoportosítva az adott hegyhez tartozó felvonókat. A pályákon az elágazásoknál (vagy akár felvonóból kilépve) szögletes útbaigazító tábla mutatja nem csak a pályát, hanem hogy az adott irányban folytatva milyen felvonókhoz (völgybe, hegyre, településre, stb.) lehet átjutni.

Öt nap alatt használt felvonók: D1-2, D3, D4, D5, D6, C1, C2, C3, A9, A3-4, A5, A6, G1, G2, G3
A beülős felvonók java részében fűtött az ülőlap.

Szállásunk a Hotel am Reiterkogel volt Hinterglemm kellős közepén, pár lépésre a D1 Reiterkogelbahn völgyállomástól, és sétatávolságra az A9 Unterschwarzachbahn (U-bahn) völgyállomástól. Jó kis szállás, a vendégek autói mind elfértek az épület alatti parkolóban, a személyzet fele magyar. Erkélyről a kivilágított kék 10-est néztük esténként, szauna után.

Tanuló pályák:
Kezdők tanulópályái Hinterglemmben a bébi-A11 és a family park A7-8, vagy az A10-12 húzóliftek melletti lankák. Az A9 U-bahn alatti kék 10-es már több tudást igényel, mert az induló része kockás-jeges.
Dobozos felvonóval megközelíthető, remek fekvésű tanulópályák magasabban is vannak: Hinterglemmből (D1-en feljutva) a kék 82-es alsó szakasza a D4-es tárcsás mellett. De még jobb Saalbach-ból (a G1-en feljutva) a 146-os felső szakasza a G2 beülős mellett (le a G2 völgyállomásig). Illetve, ezt lehet kombinálni a kék 147-es panoráma úttal és a rövidke G3-as felvonóval.

Na de a lényeg a magasan fekvő "rendes" pályák:
Lendületes kékek, amelyek kezdők számára is megoldhatók, de a legtöbbjükhez kell a tudás.
Pirosakon is jártunk, róluk el lehet mondani, hogy sokszor jobb állapotban vannak, mint a kékek!

"D-hegy"
A D1-Reiterkogelbahn-on feljutva, majd tovább a D2-Hasenauer felvonón lehet róni a köröket a 70, 73, 79-80-82 pályákon, kis kitérővel D3+74-re. A nap elején a völgybe levivő 70a még jó, de délutánra már elfárad, szűk a vége. A kék 74-es melletti gyakorlópályát el szokták különíteni hivatásosok számára, akik második (edző) lécet is hoznak magukkal. A D5 Sunliner felvonó saját pályája a lendületes kék 80-as, amelynek a felső részén lévő letörését (ha muszáj) meg lehet kerülni egy kis kitérővel a 84-esre, majd vissza a 79-en. A Hasenauer-ről jövő 79 és a Reiterkogel-ről jövő 84 egy lapított X-ben kereszteződik. A 84-es eleje nagyon sík, botozós. A 80-asból középtájt leágazó 82-es elején délben még meg lehetett számolni a karcokat. A D2 lift alatt húzódó piros 71 szintén kevésbé használódik el, mint a kék 70-es.

"C-hegy"
Azután át a Hochalmbahn és Spieleck területére a kék 73+58-on és a C2-C3 liftekkel 56-57-58, vagy 56 végig, vagy 50+51 és végig 50a-n a völgybe. A C1-B4 átkötésen (és az új kishídon) nem jártunk. A "C-hegy" területéről vissza a Reiterkogel felé a kék 56-57-en és a D3 lifttel lehet jutni. A Rosswaldhütte (hétfőn Ruhetag-ot tart) mögött a fentről jövő 57 és a szintén fentről jövő 73 nyújtott X-ben kereszteződik, botozásra figyelni kell.

"G-hegy"
A kék 146-os, Saalbach központból a Bernkogel-re a leghosszabb, amin jártunk. A Reiterkogel felől közelítettük meg, a D6-os ülőlift alatti kék 87-esen és a rövidke láblógatós (nincs lábtámasz) G3-ason. A gerincen futó kék 87-es forgalma elég nagy (ezt használják a Fieberbrunn felől TirolS-en érkezők is kb. félútig, a piros 125 felé), és elég hamar szét van túrva, igyekeztünk korán érkezni ide. A 146-os felső szakasza mellett szabadon használható élménypályák (ugrató, szlalom) is vannak.
Saalbach-ban a G1-Bernkogelbahn bejáratában csúcsidőben elég nagy tömeg alakul ki, a 8-üléses kabint púpig megtölti a személyzet, ha kell. A kék 146 kb. felső 1/3-a (a G2 völgyállomásig) lankás gyakorló, az alsó 2/3-a szép lendületes és kellően széles, csak a legvége szűkül be. A Saalbach-i belső átkötések (A1-SchattbergXpress vagy H3-Kohlmaisbahn) sajnos nem fértek bele, majd egy köv. alkalommal.

"A-hegy"
Egyik napunk a Schattberg-en telt, Hinterglemm-ből indulva az A9-Ubahn-on. Kék 10 - piros 8a és piros 8a - kék 10 - kék 15 útvonalakon, majd A3-4 Westgipfelbahn I-II a csúcsra. A kék 7-es panorámaútról (amit egész nap árnyékban tart a Schattberg) a napra kiérve és a gerincen átbukva a kék 4-esben folytattuk, ami egy szép lendületes pálya, le egészen az A5-Limberg 8-üléses felvonóig. Hát ez tényleg lehet büszkesége a terepnek, egy karcolás sincs rajta, és Recaro formájú fűtött párnákon lehet üldögélni.
A napos oldalon szerettünk tartózkodni: több kör a kék 4-esen és a kék 2-esen, kombinálva a piros 3-assal. A piros 3a átkötésen délután szintén számolhatók voltak a karcok, annyira nem használják (piros 1-3a-3). A piros 3 végig jobb, mint mondjuk a testvér kék 2 vagy arrébb a kék 4.
Az A6-Schattberg Sprinter völgyállomáshoz a kék 7 és piros 5 egy pontból indul, de nincs közös részük, mert a kék 7 továbbra is egy panorámaút, a piros 5 letör. A fekete 7a nem tudom, mitől fekete, mivel kellően széles és pont olyan, mint a vele összefutó piros 5.

A hütték személyzete jelentős részben magyar.

A szánkópályákat és a túraösvényeket is érdemes kipróbálni, ha valaki sí melletti alternatívákat keres (quad, lovas szán, ejtőernyő, stb. napi ajánlatok voltak a szálláson).

Nagy a készülődés a 2025-ös alpesi sí VB-re, büszkék rá, hogy ők rendezhetik.

Csak ajánlani tudom én is mindenkinek, megéri.
esslegg
35 élménybeszámolót írt
35
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2024.01.15.
Péntektől vasárnapig itt ejtettük meg a hagyományos éves alpin snowboardos hosszú hétvégénket a baráti társasággal. A szállásunk Fieberbrunn-ban volt, egy korábban családi házként funkcionáló "chalet" sikerült foglalni korrekt áron 4 hálószobával, hatalmas konyha-étkezővel, kandallós nappalival.
Bár a tulajdonos elmondása szerint az összekötés óta ebben a faluban is jelentősen felmentek az ingatlanárak (2-3x), és így a szállás árak is, még mindig költséghatékonyabb alternatíva, mint a központi, salbaach-hinterglemmi részen foglalni, én legalább is oda már nem igazán találtam 7-8 főre a mi pénztárcánkhoz illeszkedő opciót (6 éve, amikor legutóbb itt voltunk, ez még működött).

Az időjárással nagy szerencsénk volt: 3 nap zavartalan napsütés, minusz néhány fok (bár reggelenként azért befigyelt a -10 is), a pályákon a pár nappal korábban esett 20-30 cm hó bedolgozva, így jegesedéssel csak a frekventált részeken találkoztunk a napok második felében.

Első nap az itteni, legközelebbi kabinos lifttel csatlakoztunk be a pályarendszerbe. Aki szereti a "túrázós" síelést, innen egész délelőtt mehet úgy a rendszer másik végéig, hogy nem csúszik kétszer ugyanazon a pályán. Ezen a fieberbrunni részen is van 1-2 kellemes pálya, ráadásul itt jellemzően kisebb a népsűrűség, az összekötő TirolS lift környékének és az odavezető pályáknak pedig van egy "semmi közepe" érzete (ebben a völgyben nincs település, csak 1-2 ház meg egy hütte). Ezen a részen, főleg a Henne csúcs alá vivő liftek (E3, E4) tetejéről hosszú freeride meneteket is lehet csapni sok száz méter szintkülönbséggel, túrasí útként jelölt pályákon / azok mellett (amik most már elég összejártaknak tűntek).
A Saalbach és Hinterglemm közötti, Reiterkogel csúcs alatti részen is jó pályák vannak, de mi innen mentünk tovább Hinterglemm felé, a hochalmi 2 felső lifthez (Hochalm 6er, Splieleck 6er), amely mellett szerintem az egész terep legjobb carving pályái találhatók (52-es, 54-es piros, 55-ös fekete), jó és többé-kevésbé egyenletes lejtéssel, brutál szélességgel, és - legalább is most - vállalható népsűrűséggel. Most sem csalódtunk ezekben.

Második nap átautóztunk Leogangba, és onnan indultunk el, az érintett cimbora részvételével meglátogatva azt a pályát is, ahol 6 éve sajnálatos, helikopteres mentésben végződő lábtörése volt. Most szerencsére nem kellett ilyet megtapasztalnunk. Ezen a részen a fenti pályák kicsit rövidebbek, de az L6-L7-es liftek környékén szintén lehet jó carving pályákat találni (218, 220, 221). Egy idő után továbbmentünk a saalbachi oldalra, ahol legjobban az I3-as Schonleiten 6er lift melletti 161-es pályát élveztük, ezen is szuper íveket lehetett húzni.

Az utolsó nap biztosra mentünk, és egy korai keléssel átautóztunk az első napi, hinterglemmi hátsó részre (50 perc), hogy kb. nyitásra ott legyünk a nekünk legjobban tetsző carving pályákon, ahová innen egy kabinos lifttel lehet feljutni a völgyből. Ezt az oldalt végig süti a nap, így ha kellően hideg van, akkor a reggeli kifagyott, csíkos pályák körröl körre puhulnak nekünk optimális sebességűre, és mivel ez a rendszer egyik széle, kb. 10.30-11.00-ig nincs is tömeg, utána pedig 12.00-13.00 között az emberek egy része beül hüttézni, ami szintén segít. Talán az egész túra legjobb meneteit ezen a délelőttön sikerült összehoznunk. 14.00-kor kellemes fáradtsággal a lábainkban indultunk haza.

Ami még nagyon tetszett, és most tűnt fel, az a tájékozódást segítő kitáblázások, meg az egész logikája: a terep szektorokra van osztva, azok az ABC betűivel jelölve, azon belül a liftek számozva (pl, A1, B2), a pályákon és főleg az elágazásokban-kereszteződésekben pedig méretes táblák mutatják, hogy melyik irány melyik szektorhoz és liftekhez vezet, a táblák kék-piros(-fekete) színe megadva adott pálya nehézségét. Ha az ember tudja, hogy merre tart, alig kell a térképet elővenni a zsebből. Bár azt többször megállapítottuk, hogy a pályák színjelölését mintha egy fél számmal letekerték volna, legalább is nem egy kéknek mondott pálya máshol simán piros lenne szerintünk.

Nekem az elmúlt kb. 20 évben ez volt a negyedik saalbach-hinterglemmi snowboardozásom, de mindig megállapítom, hogy gyakrabban kellene ide járnunk. Szerintem ez a Magyarországhoz egyik legközelebb eső, valóban 5*-os pályarendszer, ami minden igényt és tudásszintet kielégít. Jövőre FIS VB-t rendeznek itt, ami bizonyára újabb lendületet ad a fejlesztéseknek, úgyhogy reméljük, azt követően még profibb lesz a terep. De addig is csak ajánlani tudom mindenkinek.
oszib
2 élménybeszámolót írt
2
12 éve tag
Ausztria
Saalbach
2022.02.12.
Február 5-9 között csúsztunk Saalbach-i sicircus-ban

Hó van bőven, pályán, és pályán kívül is, ember kevés, pedig elvileg főszezon van. Ennyit az aktuális helyzetről, inkább a rendszert szeretném bemutatni röviden.

Viehofen településen volt a szállásunk. Innen indul az új Zelli kabinos, de mi arra nem mentünk. Síbusz az első felvonóig reggel 10 percenként indul, hossza kb 5 perc.
Bérletvásárlás (ami ide, zellbe, és Kaprunba is jó) után a Schönleitenbahn kabinossal kezdtünk. Faluból rögtön tetőre!
És ez ami nagyon tetszett, hogy majdnem az összes főpályás kabinos völgyből tetőre visz, középállomás ki-beszállási lehetőséggel.
a rendszer 80-90%át becsúsztuk 1-2 tanulópályánál láttunk csak huzóliftet. sima 4es beülőst buborék nélkül is csak egyet!
Kabin, 6-8as fűtött beülősök buborékkal.
Volt szerencsém már egy-két nagy pályarendszert (pl Brixen, Kitzbühel, Hochkönig, Schladming Flachau, Obertauern) becsúszni, de a Saalbach-inál egyszerűbbet, átláthatóbbat még nem láttam.
Völgy két oldalán a pályák, és az északi részen át lehet menni a hegy másik oldalára Fieberbrunn-ba vagy Leogangba. Minden tökéletesen, egyértelműen táblázva! Ami még fontos, hogy belátható szinte a völgy mindkét oldala, látni mindig a következő célt.
Pályák: lendületes, nagyon széles kék pályák, néhol már-már majdnem piros.... nagyon kevés keskeny lapos átcsúszós rész
-itt minden sporttárs megtalálhatja a neki megfelelő pályát

Piros pályák is nagyon nagy részt szélesek, lendületesek, egy-két szakaszon még a fekete korongot is kitehetnék...
Az egész rendszerben csak egyetlen helyen kell kb 3 percet sétálni: Saalbach -ban ha a H1es felvonó (152es pálya) aljából szeretnénk átmenni a G1es kabinoshoz, vagy vissza. De max 3 perc, viszont a falu nagyon szép.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, mi még megyünk!
Fentebb említettem, hogy jártam sok jó, és nagy rendszeren, de ez mindent visz!!!
20220209-101601.jpg
20220209-111805.jpg
20220209-100638.jpg
20220206-122300.jpg
20220208-104148.jpg
20220208-133534.jpg
20220208-155808.jpg
20220209-094237.jpg
20220209-094249.jpg
20220209-110056.jpg
20220206-100419.jpg
20220206-100506.jpg
20220206-122257.jpg
20220207-083312.jpg
20220207-113831.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2021.02.02.
December 25-én nyitott Leogang, a saalbachi sícirkusz tagjaiból elsőként. Saalbach tüntetésképpen az osztrák kormány intézkedéseire reagálva kezdetben nem, majd január 7-én végül egy minimális kínálattal kinyitott. Időközben a Schönleiten – Zwölferkogel – Schattberg rész is beindult, az összeköttetés Leogang – Schönleiten – Saalbach közt adott, vissza irányba még nem, így az síbusszal történik. Arra érdemes figyelni, hogy a rossz idős napokon erősen korlátozzák a liftek és pályák számát, ez részint egy normál hétköznapra is érvényes.

Térjünk vissza Leogangra. Múlt hét első napjaiban jelentős hó hullott az Északi-Alpokban, így Leogangon is. Ezen a napon valóságos privát freeride síterep volt; szinte csak nekem és néhány hasonszőrű fanatikusnak üzemeltek a felvonók. A hó kitartóan esett, hol lágyabban, hol mindent beborító-kavargó hómasszaként fehérítette be az eget és vele együtt a tájat.

A hó ilyenkor a legpuhább, a leglazább; így hatalmas élmény volt ezen a napon mélyhavazni.

Leogangon hétköznap az Asitz kabinossal juthatunk fel, fenn a Muldében három ülőlift üzemel és ha szép az idő nyitva a Saalbach felé vezető összeköttetés is.

Hétvégén a másik (új) kabinos is nyitva. A zimankós téli napokon készüljünk forró teával, mivel sem a hegyen, sem a völgyben nincs semmi nyitva, csak egy kis mini Spar közért az Asitzbahntól 100 méterre. Az új kabinos aljában (csak hétvégén megy ez a lift) ellenben elvitelre nyitva a Kralleralm, ahol többek közt nagyszerű pizzát vagy burgert ehetünk, de vannak saláták is.


Képek:
https://sielok.hu/fotoalbum/leogang...20210126/galeria/
5.jpg
7.jpg
9.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2020.04.01.
Január 19-től töltöttünk el 4 napot a terepen 2 év után újra, ezúttal Hinterglemmi szállással, ez abból a szempontból praktikus, hogy 8-tól nyit a Reiterkogel és a Hasenauer és a friss pályán lehet róni az első körösek, érdemes kihasználni.

Az első nap nem történt meg mivel egész nap szakadt a hó változó intenzítással, szenvedés volt na. A következő 3 nap viszont tökéletes napsütéses idő, fokozatosan emelkedő hőmérséklettel, délután már inkább az északi oldalon voltunk. Ilyet én még nem tapasztaltam, de a Westgipfel, Zwörfel piros pályái még délután is nagyon jó állapotban voltak. Ha már Zwörfelkogel, szuper lett az új kabinos így már abszolút méltó a hely egy VB rendezéshez.

Ami még újdonság volt a megújult tájékoztató táblák, szerintem jól sikerültek igaz már így az évek alatt már elég sok minden megmaradt, viszont nekem hiányoznak a régi megnevezések, a 2a az nem 2a hanem Jauesern. Sajnálom, hogy kezdenek eltűnni az ilyen tradicionális dolgok. A hóviszonyok köszönhetően a hóágyú rendszernek köszönhetően rendben voltak, de azért látszott, hogy a természetes hóból az átlagnál kevesebb volt. 1-2 pályán észre lehetett venni (33, 85-110a pl), hogy ki volt kopva, de a pályák többi részére panasz nem nagyon lehetett.
20200120-120053.jpg
20200120-114324.jpg
20200122-101829.jpg
20200121-083333.jpg
20200121-083238.jpg
20200121-083336.jpg
20200121-084822.jpg
20200120-131614.jpg
20200120-123816.jpg
20200120-120008.jpg
20200121-093515.jpg
20200120-120008.jpg
Sörapu.
20 élménybeszámolót írt
20
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2020.01.19.
Barátainkkal immár közel tíz éve járunk ide az egyik legjobb salzburgi síterepre. A pályarendszeren kívül a szállás elhelyezkedése az atrakció ugyanis a 166-os sípálya közepén található. A Muhbarackot valamikor pásztorszállásnak építették és hosszú ideig ekként is funkcionált, míg sok évvel ezelőtt egy egyszerű túristaszállást alakítottak ki belőle. 4 hálószoba 14 ággyal és egyetlen fürdővel, wc-vel és egy szűkös közösségi tér fogadta a vendégeket, ahol sparhelten főztünk és fatüzelésű kályhával fűtöttünk. Még a mosogatáshoz szükséges melegvizet is úgy kellett melegíteni. Itt aztán mindenkinek volt ház körüli feladata a favágástól kezdve a fűtésig, a takarítástól mosogatásig sok minden. A szűkös és spártai körülményeket feledtette a nagyszerű társaság, a mesés panoráma, vagy az, hogy a házból kilépve már a sípályán voltunk. Kezdetben még a csomagjainkat a Kohlmaisbahn középső állomásától kézben cipeltük. Ez pár éve már egyszerűbb lett, mióta egy ratrakossal hozatjuk-vitetjük a cuccokat. Lássuk be ennyi ember egyheti élelmét, ruháját vagy azt a 4 hordó sört nem is lehet már máshogy szállítani.

Aztán erre a szezonra minden megváltozott. Már hiába keresi egy arra síző a Muhbarackot, hiszen a cégér a bohóccal már egy maishofeni raktár mélyén pihen. A házat kibővítették és teljesen átalakították. A Schattbergre és a völgyre néző közösségi teret megduplázták, egy minden igényt kielégítő konyhát és nagy étkezőt varázsoltak belőle. 4 tágas apartmanban 16 ágy található és a fűtés is XXI. századi színvonalú. Az új cégérről pedig megtudható, hogy ezentúl Sinnlehenhof néven várja majd a vendégeket.

Idén is itt töltöttük január második hetét még bevezető áron. Az anticiklonnak köszönhetően minden nap giccses képeslap-időben síztünk, illetve napfürdőztünk a ház teraszán. Tavaly ennek épp az ellenkezője volt, amikor a szűnni nem akaró havazás miatt többször órákra lezárták a völgyet. De ha így alakult elviseltük és esténként a szintén vadonat új szaunában folytatódott a relax.

Tegnap reggelre a havazás is megérkezett, mi pedig fájó szívvel, de összepakkoltunk és hazaindultunk. A házat pedig le is foglaltuk jövő január 2. és 3. hetére, úgyhogy a csoda folytatódik.
samuu
8 élménybeszámolót írt
8
8 éve tag
Ausztria
Saalbach
2019.03.28.
Már hetek óta megvolt az elhatározás a Challenge teljesítésére, de mindig közbejött valami. Az elmúlt hétvégére végre összeállt minden. Szombat hajnalban indultunk és gyors ebédet követően az 1-es pályán melegítettünk a másnapi kihívásra. Tisztázni akartuk, hogy az utolsó és egyben egyetlen fekete pálya másnap a 16 fok körüli hőmérséklet melletti kása, bucka, fáradtság egyveleggel okoz-e megoldhatatlan nehézséget? Jól mentek a körök, megnyugodtunk.

Reggel a szállásunkról kényelmesen elsétáltunk a Schattberg X-press felvonóhoz és 9 előtt elkezdtük a kört. Csodálatos pályák vártak. Leszáguldottunk Volderglemmbe, végigszáguldoztuk Leogang kékjeit. Saalbachba visszaérve a Bernkogelbahn épületében az előzetesen tervezetthez képest félóra előnyünk volt. Tirolba érve annyira megörültünk az F14 pirosnak, hogy a völgybe leérve berongyoltunk a TirolS I. felvonóhoz a II. helyett. Már menet közben gyanús volt, hogy ennek rövidebb utazásnak kellene lennie, kiszállás után a már ismert pályaszámok megerősítették a gyanút. Az eddigi félóra nyereség nagyobbik része elment a 727m plusz szintre, de legalább az egész nap talán legjobb pályájára áldoztuk. Nem mellesleg dupla vagy semmivé lépett előre a 13000m szintes titkos elképzelésem. Fieberbrunn pirosai tetszettek, a meleg ellenére jól tartották magukat, mint ahogy mi is a menetrendünk előtt jártunk, de újabb időt már nem sikerült szerezzünk.

Hinterglemmbe érve aztán vége lett az aranyéletnek. Itt kettő órakor már kása és bucka volt mindenhol. Kemény ’gyorscsíkot’ is csak itt-ott sikerült találjunk, rendesen le is lassultunk. A nap legkínosabb része a 22a volt a Zwölfer-Nordbahn előtt. Normál pályaviszonyok mellett ez egy pillantásnak néz ki. A csúcson kicsit keresgéltük a rosszul kijelölt 17-es pályát ahelyett, hogy rögtön a Zehner liftet néztük volna, ezért később a Westgipfelbahn beszállójánál nagyot néztünk, hogy csak 10 perccel vagyunk záróra előtt. A 16:15-ig járó Limberg lifthez már iparkodtunk, az 1-es pálya pedig már ismerősként üdvözölt.

Vasárnap, ragyogó napsütéses időben egyetlen liftre sem kellett várni. Porhó kivételével minden volt, 13097m szinttel én a szlogennek megfelelően a határomat talán kicsit túl is lépve teljesítettem. Ha nem lett volna meleg, biztosan többen síeltek volna. Előző este ugyanis teltház volt mindenhol, az úton pedig belvárosi forgalom. Liftenként 2 perc várakozás pedig keresztülhúz mindent.

Némi hiányérzetem azért maradt. Az egésznek nem is sport, hanem túlzottan teljesítmény értéke van, mint a gyalogos teljesítménytúráknál. A síélmény háttérbe szorul és ezen a terepen eddig nem jártam.
1.jpg
2.jpg
3.jpg
4.jpg
Most már ez a sok. :)
Norcea
1 élménybeszámolót írt
1
11 éve tag
Ausztria
Saalbach
2018.03.21.
Március 15-e és 17-e töltöttünk el 3 napot a terep Leogang felőli részén.
Bár az előrejelzés nem kecsegtetett sok jóval végig nagyon jó idő volt, egyedül 15-e éjszakáján esett 5 centi körüli friss hó a felső pályákon.
Ami a pályaállapotot illeti, csütörtökön és szombaton kb. 1500 m fölött kifogástalan minőségű volt a pálya, reggelre gyönyörűen keményre kifagyott, minimális buckásodás volt, főleg a Großer Asitz pályáin, ahol délután az is előfordult, hogy gyakorlatilag egyedül lehetett csúszni a piros részeken.
A kabinos középállomása felé közeledve már az ilyenkor szokásos vizisí közeli élményben lehetett része az embernek, ezen rész központi kék pályája pedig gyakorlatilag élvezhetetlen volt délutánra. Érdekes módon a felvonók legalájához, a parkolókhoz vezető pályák sokkal jobban síelhetők voltak, még a lenti egész meredek fekete rész is kifejezetten élvezetes volt délután fél ötkor is, nyilván a sokkal kisebb forgalom miatt.
Pénteken az éjszakai hazavás miatt a felső részeken is tapasztalható volt a jelentős buckásodás, de ez nem okozott meglepetést :-)
Összességében kiválóan szórakozott az egész család. A síbérletárak az Ausztriában szokásosak, 50 euró körül van egy napijegy. Abszolút pozitívum, hogy hétvégén viszont a gyerekeknek 10 euró volt a napijegy, erre a kasszás hölgy külön felhívta a figyelmemet csütörtök reggel, amikor a 3 napos bérletet akartam megvenni.
A hütteárak elég húzósak, de azért van difi a helyek között. A Stöcklalmban 6,90-ért korrekt gőzgombócot lehet kapni, feljebb az Alte Schmiedeben viszont 13 euró egy (óriás adag) császármorzsa. Az Asitzbräuban főzött sört viszont kifejezetten érdemes megkóstolni.
Csak ajánlani tudom a terepet.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2018.03.12.
Március 4-én és 9-én Saalbachban csúsztunk.

Még mindig sok hó van, hegyen és völgyben egyaránt, különösen az elmúlt évekhez képest szembetűnő a változás. Továbbra is roskadoznak a hütték, házak a nagy hótól.

A hó mennyiségével nincs gond, a minősége már március 4-én sem volt a legjobb. Bár az árnyékos oldalakon (Schattberg pl) még porzott a napsütötte Bernkogel, Hasenauer felvonóknál (Saalbach napos oldala) bizony már tavaszias körülmények uralkodtak, a hómérők + 6 + 10 fokokat mutattak 1500-1900 méteres magasságokban, ennek megfelelően kásatúrás volt már késő délelőtt is. Ellenben az északias lejtők még porhavat tartogattak.


Március 4. után az alsóbb itt-ott eső, egyébként némi friss hó esett ebben a régióban, majd újra enyhülés.

Március 9-én pénteken Hinterglemmben voltunk, méghozzá az árnyékosabb oldalon. Bár reggel még egész korrektek voltak a pályák a Zwölferkogelbahn aljáig, utána gyorsan megadták magukat és déltől középállomástól lefele (1500 m) elestek. Kása és kása.

Fent még valamelyet tartották magukat, de porhóról természetesen itt sem beszélhetünk.

A hó még biztosan kitart Húsvétig, a mennyiséggel nincs baj, de ilyen időjárási viszonyok mellett ebben a magasságban be kell kalkulálni, hogy porhavat aligha találunk (úgy néz ki március 18- körül jöhet egy komoly lehűlés még, ami jót tesz majd)

Hüttetipp: A Bernkogel kabinos tetejénél a pár éve nyílt Lisaalm nagyon jó modern-fiatalos konyhával és gyors kiszolgálással.
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2018.02.25.
Harmadszorra jártunk itt a már már szokásos Jan 28-tól kezdődő időszakban. Kezdjük az újdonságokkal, először is a hatalmas hó. Ez pozitívan mutatkozott a pályaminőségnél, míg korábban délután a buckák között már előjött a kemény alap, idén ilyennel nem találkoztunk. Kicsit bánom is, hogy a kék 68-ast nem próbáltam ki. Meglepő módon idénre nem készült új lifttel a terep, viszont jövőre a Kohlmais megújul, a középállomás már szerkezetkész.

Kipróbáltuk a Reiterkogelnél az éjszakai szánkózást, rövidebb mint a Radstadt-i, viszont nagyon szép alattunk a kivilágított Hinterglemm. Az egyik nap megcsináltam a Skicircus challange-et is, simán belefér egy ebéd plusz délelőtti sör is ha valaki tempósabban síelni. Igazából nem is a pályakilométerek miatt kihívás, korábban volt nem egy nap amikor ennél többet is síeltünk, csak ugye itt meghatározott az útvonal. Ekkor 8.30-kor indultam fel a Schattberg-i kabinossal, a pályák főleg a Jausern álomszerűek voltak. Szóval aki nem szereti a buckákat keljen fel reggel, mert érdemes sőt a Schönleiten, Zwörfel stb már reggel 8-tól jár. A pályákról már korábban is írtam, hüttéknél ha valaki szeretne napsütésben htalmasan teraszon, bulihangulatban ebédelni annak ajánlott a spielecki Walleggalm ahol az önkiszolgálóban 1 perc alatt megkapod az ételt cserébe magasabb árakkal is operál. Ha viszont kevés embert és nyugalmat szeretnél akkor a túloldalon a Zehner aljában a Ellmaualm ajánlott, itt a pályán is alig megy pár ember.
20180129-1218261.jpg
20180130-101552.jpg
20180131-084611.jpg
20180131-085156.jpg
20180131-084229.jpg
20180131-124819.jpg
20180131-102643.jpg
20180131-102704.jpg
20180131-102702.jpg
20180131-112505.jpg
20180201-201527.jpg
20180201-210444.jpg
csemmyboy
9 élménybeszámolót írt
9
13 éve tag
Ausztria
Saalbach
2018.01.16.
2018 január 13 voltam itt, korábban 3 évvel ezelőtt egy napos síklubos kiruccanáson. Most egyedül jöttem és Fieberbrunnban a Haus Berglandban volt a szállásom, ezért reggel erről az oldalról indultam a Cirkuszba. Reggel 8-ra a parkolóban voltam, gyors beöltözés, terepszemle élőben és a kivetőtökön. A hó nedves, a táj gyönyörü, de lent ködös, felhős, a hőmérséklet: -0,5 fok, fent a csucson -2. A liftek elvileg 8:30 tól jártak, de a piros Streubödennel fel lehetett menni korábban. 1000 méteren megültek a felhők, felette napsütés. 10 óra után megjöttek a "buszosok és későnkelők" és némelyik felvonónál 10-15 perces várakozások alakultak ki. A felső pályák mindenhol szuper állapotban voltak kb. 1400 méterig, ezen magasság alatt pedig kásás, nedves nem túl sok hó és mindez betonkemény jeges alapon. Ez utóbbit sem én, sem a sílécem nem kedveltük így a Zwölfer Nordbahn aljában lévő szervízben volt egy félórás szünetem. Aztán a Zwölfer hegyen kicsit elidőztem, a pályák is romlottak, jegesedtek, buckásodtak, viszont a TirolS 2 liftet 15:30-ig el kellett érnem, hogy visszajussak az autómhoz, így viszont már nem maradt időm a két Schattberg csúcsra, de ismét egy szuper sínapban volt részem, de a körülmények miatt vasárnap reggel inkább átautóztam Kaprunba a gleccserre.
IMG-20180113-084243.jpg
IMG-20180113-084234.jpg
IMG-20180113-084300.jpg
IMG-20180113-093936.jpg
IMG-20180113-151414.jpg
IMG-20180113-122847.jpg
IMG-20180113-150725.jpg
IMG-20180113-132039.jpg
fenyesgy
5 élménybeszámolót írt
5
9 éve tag
Ausztria
Saalbach
2017.02.19.
Sziasztok,

Mi január 25-30 között mentünk megint Saalfeldenbe szállásra, hogy Saalbachban síeljünk. Négy sínapunk volt, ami alatt az időjárás nagyon a kegyébe fogadott mivel előtte több mint egy hétig havazott, de mikor mi megérkeztünk már végig szikrázó napsütés volt :). Ha jól tudom, akkor inverziónak hívják ha a völgyben hidegebb van mint fent a hegyen. Na ebből mi kaptunk egy nagyon komoly ízelítőt, mert reggelente -19°C volt, fent a hegyen pedig -2-0°C volt. Az első reggel mikor kifizettem a bérleteket, azt hittem, hogy odafagyok a pulthoz, de a kasszás hölgy nagyon rendesen nyugtatott minket, hogy fent már nagyon jó lesz. Ez abszolút így is lett, mert a hóviszonyok a négy napos ragyogó napsütés miatt életünk síelése volt :).
Az apartmanunk Saalfeldenben volt picit távolabb a várostól, de nagyon szép, modern lakásokat kaptunk, tökéletese felszerelve, rengeteg hellyel (8 emberre egy 70 és egy 100m2-s apartman), nagyon kedvező áron (125€/fő/5 éjszaka, takarítással, adóval).
Két napon Leogangban mentünk (~15 perc), egy napot Hinterglemmben (~25 perc), egy napot Vorderglemmbe (~20 perc) autóval. A parkolással sehol nem volt gond, bár mi 9 órára mindig kiértünk, de a csapat másik felének is volt még mindig helye, annak ellenére, hogy ők 10-11 között értek ki.
Kedvenceink a leogangi és a vorderglemmi pályák voltak, a második napon mentünk a pályarendszer bal oldalára, de sajnos ott elég jegesek voltak a pályák, így azok nem jöttek be annyira :(.
Pár pálya és infó a teljesség igénye nélkül:
92-93: Elején nagy letörés, utána 93-ig (Steinbergbahn) középső állomásig nagyon lapos, így mi párszor csak a középállomásig mentünk fel. Utána viszont zseniálisan jó pálya a meredekebb kékek közül. Nagy kedvenc volt, egyik barátunk egymás után 6-szor lement rajta, pedig ~6km hosszú a két pálya együtt.
83-84: Rövid pálya, de nagyon széles. Három részre tagolódik és középsőn soha senki nem volt, így figyelve, hogy egymásnak adjunk teret, nagyon lehetett csapatni, olyan hosszú íveket lehet csinálni, amit kevés helyen engedhet meg az ember. Egy hátránya van, hogy az alján öt pálya fut össze és rengetegen nem figyelnek, ha valaki picivel az ilyen nagyon lapos szakaszokon.
61-61a: A legutolsó csúszásunk volt itt, ketten jöttünk le, ő boardozik, én síelek. Élveztük nagyon, bár ő egyszer esett egyet, de szerintem abszolút nem nehezebb mint pl. kék 93-s.
Viszont kezdő ne vállalja be, főleg a nap végén, mert buckás tud lenni és az alján egy 90°-s kanyarnál beszűkül.
56-57-58: A hideg miatt idén nagyon jó volt, itt is volt olyan rész pénteken ahol mi hárman voltunk csak :).
52: Szép, hosszú átvezető pálya, viszont érdemes figyelni, hogy a Bernkogelbahn-hoz gyalogolni kell.
46: Tavaly utáltam ezt a pályát, mert sokan voltak és olvadt az alja. Idén vasárnap mentünk át, brutál tömeg lent a felvonónál, de hihetetlen sebességgel megy a felvonó, és 3 percnél soha nem álltunk többet. Utána pedig a pálya maga volt a mennyország. A tömeg elment tovább felfele, alig voltak, tökéletes állapotban a hó (még ratrak nyom is volt :). Életem legjobb csúszása volt, ha most rágondolok még mindig elmosolyodok :). Viszont délre már nagyon le tud romlani ennek a pályának az állapota, annyira központi helyen van!
19-20-22-25: Szép, jó pályák, meredekebb kékek. Ide hárman mentünk át, a feleségem és a barátom imádták, de sajnos én pont picit rosszul lettem, így nem tudtam élvezni :(.
17-18: Tavaly nem járunk erre, idén megnéztük és szerintem elég annyit mondani róla, hogy kb. 5-ször egymás után lementünk.
11-11a: Na ezt nem élveztem, mert idén nagyon jeges volt :(.
Fieberbrunn még most is kimarad, de tuti, hogy jövünk még ide :).
Ha jó az időjárás, akkor szerintem ez továbbra is az egyik legjobb síterep Ausztriában :).
Nimahu
4 élménybeszámolót írt
4
14 éve tag
Ausztria
Saalbach
2017.02.12.
2017 január 30-február 9 közt töltöttünk 11 sínapot Saalbach - Hinterglemm - Leogang - Fieberbrunn sípályáin. Vegyes érzésekben, kellemes és kellemetlen emlékekben volt részünk. Kezdem a kellemetlenebb dolgokkal. Sajnos már csak marketing szöveg, hogy ideális hóviszonyok várnak mindenkit egy adott síterepen november végétől április közepéig. Napjainkban az alacsonyabban (2000 m alatt)fekvő síterepek nem hóbíztosak, így Saalbach - Hinterglemm sem az. Volt ugyan egy kevés hó, de meleg is. Február eleje a völgyben +10 fokos hőmérsékletekkel rukkolt elő, a hegyen is +4 +5 fokok repkedtek. Mivel szinte minden pályát érint napsütés a nap különböző szakaszában, így nagyjából mindenhol kezdődtek a bajok. 11-12 órára a pályákon hatalmas buckák voltak, a tövükben meg jég vagy fű, esetleg földdarabok. 2 napig 1700 m alatt eső esett, felette havazott. A pályákon elkeseredett, elázott emberek százai próbáltak "örülni" a szabadságuknak. Sokan közülük viszont a símentősök segítségére szorultak mindenféle sérülésekkel. Ilyenkor inkább vizisínek kellett volna nevezni a sízést.
A pályákat éjjel/reggel nem tapossák, csak a zárás után. Így az éjjel hullt hóban, napközben még egy óra sem kell a nyitástól és ismét lehet kerülgetni a buckákat.
11 nap alatt kifogtunk 3 nap olyan ködös időt, hogy a pályákat keresgélni kellett. A látótávolság 3-4 méter volt.
A pályarendszer legjobb része a Zwölferkogel-ről induló 15-ös és a 13a pályák. A 13a-t viszont a 11 napból 2 délután tudtam használni, a többi idő alatt zárva tartották a hivatalos sícsapatoknak.
S tán a legkellemetlenebb dolog a hatalmas tömeg a pályákon. Sokszor léc lécet érve kanyarogtunk lefele a keskenyebb részeken. Volt eset, mikor 25-30 percet kellett várakozni a Zwölferkogelbahn indulójánál vagy a Streuböden alján. Iyenkor a középállomásnál lehetetlen volt a beszállás.
S akkor a kellemesebb emlékek. A pályarendszer hatalmas és jól kigondolt. Mindenki talál magának megfelelő hegyet ahol csúszhat. Az 1-es fekete pálya kiválló, de helyenként nagyon jeges. A 15-ös úgyszintén. Mindezek ellenére kivállóan lehet rajtuk ereszkedni, ha mellőzhetjük a hirtelen kitérőket, megállásokat. A Schatbergről induló 6-os és 6a pályák helyenként elérik a 100 m szélességet is, meredekségük kiválló itt tömeg esetén is jól lehet élvezni a csúszást, kivéve két elkeskenyülő pályarészen. A hely, a táj nagyon szép, mikor napos idő volt, kiválló panorámák tárultak elénk.
Összegezve, a 11 nap alatt bejártunk nagyjából minden pályát, a legjobban a 15,13, 13a, 12, 6-os és 1-es pályák tetszettek. A 13a-n sikerült megdöntenem személzes sebességrekordomat, elérve a 112 km/h-t. Mindezek ellenére többet nem fogunk visszamenni erre a síterepre, egyrészt a tömeg miatt, másrészt a kiszámíthatatlan időjárás és hóviszonyok miatt. Decemberben még nincs hó, január végén viszont helyenként a pályákon már nincs.
DSC-1095.JPG
DSC-0634.JPG
DSC-2316.JPG
DSC-2314.JPG
DSC-2363.JPG
DSC-2367.JPG
DSC-0902.JPG
DSC-1137.JPG
2.jpg
1.jpg
gorogrob
5 élménybeszámolót írt
5
9 éve tag
Ausztria
Saalbach
2017.02.05.
Saalbachban töltöttem 6 napot egy nagyobb társasággal. (jan.29- febr.3)
A 6 sínapból egy olyan nap volt, amikor az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Fontos megjegyeznem, hogy nem síeletem az összes pályán (nem is volt célom) ill. az alább leírt dolgok a személyes véleményemet jelenítik meg.
Vasárnap és hétfő kifogástalan időjárás és hóviszonyok. Az előző heti erős mínuszok megtették a hatásukat és a pályák kitartottak szinte egész nap. Onnantól viszont a napközbeni erős plusz fokok (volt olyan, hogy a völgyben +10 fok) rontották a pályák állapotát. Többször előfordult, hogy szinte a lentebbi részeken már vizes, összeállt hóban kellett síelni. A délutánra szinte minden pályán megjelentek a buckák. A nem napos részeken (Schattberg, Westgipfel, Zwölfer) a pályák kicsit tovább kitartottak. Kedden pl.: Eső és havas eső keveréke a lentebbi részen, fentebb hóesés. Ázott emberek a sílifteken. Szörnyű volt. Látótávolság és élvezeti faktor szinte nulla. A napot csak a nagyon elvetemültek síelték végig  Nagyon sok embert láttam pl. a Schattberg-i felvonón visszafelé jönni, én is többször a lefelé jövő liftben ültem. Többször próbáltam esélyt adni magamnak is, de 15 óra körül végleg feladtam.
Szerda, csütörtök és péntek ismét szép időjárással telt, de a korábban említett erős plusz fokok hatásait lehetett érezni és látni is. Azt biztosan tudom állítani, hogy nincs annyi hó, mint amit a bergfex ír. A Hochalm 6er és a Spieleck 6er alatt többször láttam olyan pályarészeket ahol konkrétan a föld látszik. Ezenkívül a terep más részein is elvétve voltak ilyen állapotok. Azt azért el lehet mondani, hogy pályamunkások mindent megtesznek, hogy kiváló körülményeket teremtsenek, de ők is hozott anyagból dolgoznak. Volt olyan nap amikor, hajnal 4ig esett kezdetben inkább eső, majd hó és ők reggel 8ig megpróbálták előkészíteni a pályákat. Először azt hittük mindent ratrakoltak, de később kiderült, csak a frekventáltabb pályákra koncetráltak, vagy csak arra jutott idő. Összességében elmondható, hogy ezen a héten a jellemző a következő volt: reggel még kifagyott és nagyon kemény pályák, majd a napos oldalon hamarabbi romlás és buckásodás, e mellé magas plusz fokok. 2000m-en 1-2 fok azért melegnek számít szerintem a völgyben 7-10 fok.
Én 3 éve síeltem itt legutóbb. Azóta megjelent néhány újdonság. Számomra volt újdonság, hangsúlyoznám! Pl.: A Bernkogelre már beülős megy és nem a hosszú lassú csákányos, ez azért kényelmesebb. Vagy a Westgipfelről lecsúszva már nem kell botozni a Zwölfer felé. Ezért építettek egy 100m-es felvonót. Vagy a teljes Fieberbrunn-i rész. Ezekről olvastam, de most volt alkalmam élőben is megtapasztalni. Egy kis hiányérzet ill. fejlesztési lehetőség lehetne. Sajnos ha valaki a térképre messziről néz rá azt hiheti, hogy a Westgipfelbahntól egyenes az út egész a Schönleiten liftig. (7 – 4 – 2b) Sajnos ez nem így van! Nincs direkt kapcsolat a 4 és a 2b között. Vagy felvonózol és utána 2b vagy botozol a 4esről egy keveset, hogy becsatlakozz a 2b-be. Szerintem ez nem jelentene akkora ráfordítást, nem tudom miért nem csinálták ezt meg eddig…
IMG-20170201-153254.jpg
IMG-20170202-133724.jpg
IMG-20170202-093649.jpg
IMG-20170129-083447.jpg
fenyesgy
5 élménybeszámolót írt
5
9 éve tag
Ausztria
Saalbach
2016.11.06.
Sziasztok,

Egy megkésett beszámoló (2016.03.11-15-ról):

Ha egy rövid mondattal kell összefoglalnom, hogy milyen a Saalbach-Hinterglemm-Leogang-Fieberbrunn síterep (azon kívül, hogy lassan kitalálhatnának egy rövidebb nevet :), akkor csak annyit mondok, hogy: (majdnem) Tökéletes :)! (Nagyon sok zárójelben és nagyon pici betűkkel a "majdnem")
Mióta megszerettem a síelést, azóta szemeztem ezzel a tereppel és bár eredetileg a március 15-i síeléshez a Hochkönig terepet néztük ki, végül sikerült a Maishofenben apartmant találni, így számomra nem volt kérdés, hogy onnan már csak a saalbachi terepre mehetünk :).
Az kiutazás teljesen eseménytelenül telt szép időben, három kocsival mentünk kilencen. Egy meglepő van az útban, hogy a leggyorsabb út Németországon keresztül vezet, de mivel a németeknél még nincs útdíj és az EU miatt határ sincs, így ez igazából semmit nem számít.
A szállásunk nagyon szép és modern volt, elsőre nem is hittük el, hogy ~20€/fő/éjszaka csak az ára.
Beköltözés után persze rögtön indult a tervezgetés, hogy reggel hol kezdjünk, mert egy ekkora terepen ez már komoly döntés :). A szálláson kapott tájékoztatókból tudatosult mindenkiben végleg az egyik hátránya a terepnek, miszerint egy napijegy 52€, amitől drágább Ausztriában csak Kitzbühel.
Végül döntésre jutottunk és első reggel Hinterglemm leghátuljába mentünk ahol először a napos oldalon a 42-s Hochalmbahnnal mentünk fel.
Sajnos az első napon nagy köd volt ~1500m felett, de szerettünk volna minden percet kihasználni, így a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy elindulunk Saalbach felé. Sajnos ezekről a pályákról nem tudom elmondani, hogy mennyire voltak szépek, mivel a ködtől kb. 1 méterre látunk, de érzésre kellemesek voltak a pályák :). Saalbach felett feladtuk a küzdelmet a köddel és úgy döntöttünk, hogy leereszkedünk a köd alá, így elindultunk a 46-s pályán.
Általánosságban elmondható, hogy majdnem minden kék pálya széles és kellemes leejtésű, valamint minden pályát tökéletesre gyúrnak a nap elejére. Viszont a meleg miatt déltől a felvonók középső állomásaitól már nagyon kásás volt a hó, így méretes buckákat építettünk, amin aztán nem volt egyszerű a közlekedés :(.
Közben a társaság későn kelő fele is megérkezett, akik sokkal ügyesebben a másik oldalt választották, így megkaptuk az infót, hogy a hó minősége ott sokkal jobb. Át is mentünk a 11-12-s pályára amit már nagyon élveztünk, így az első nap a nehéz kezdett ellenére szépen zárult.
Másnapra a köd eltűnt és úgy döntöttünk, hogy a második és harmadik napon Vorderglemmből indulunk. Elsőre meglepő volt, hogy Schönleitbahn bár kabinos, de állni kell benne, de legalább kipróbáltunk ilyet is :). Most olvastam, hogy idéntől már rendes ülős kabinos lesz, sajnálhatja aki kihagyta ezt az élményt :).
Itt aztán csúszkáltunk mindenfelé:
62-64: itt vigyázni kell mert az alján egybefut a pirossal és jó meredek az utolsó 20 méter.
81-83-85: Rövid, de zseniálisan jó, széles pályák. Egy kisebb hadsereg elférne rajtuk, volt olyan, hogy csak néztem a tetőről, ahogy mennek az emberek, mert annyira tetszett a pálya. Itt vagy 10-szer lecsúsztunk minden irányból.
88-90-92-93: A Leoganba vezető pályák. Legjobban nekem a kreischberg - muraui kék pályákra emlékeztettek, hosszúak, tényleg kékek, tökéletes leejtés, imádtam őket :). Egy dologra érdemes vigyázni, hogy a 90-s alja, annyira lapos a végén, hogy könnyen botozni kell, ami a kásás hóban nem volt egyszerű, így ha valaki már haladó, akkor a piros 89 felé elkanyarodni.
56-57-58: Jó pályák, de sajnos itt is a felvonó alsó részénél már kásásodott a hó, így picit nehézkes volt.
51: Leverekedtük magunkat az aljára, bár szerencsére a tömeg inkább az 52-n volt, így ennek az alja még egészen rendben volt.
Utána kis séta a 1a felvonóhoz, mert meg akartuk nézni a Schattberg Ost részt is. A felvonó végig az 1-s pálya fölött megy és láttuk, hogy itt csak az menjen, akinek tényleg nagyon jó a sítudása, mert a fekete, alsó rész még felvonóból is brutálisnak nézett ki :).
2a-4-4a: Egyszerűen gyönyörű, pazar kilátás, kiváló pályák, lassú felvonó (Limberg 3-s) :) ezt is imádtuk.
2b: Hát erre nehéz mit mondani, mert mint pálya nem rossz, bár az alja egyértelműen piros és nem kék, de sajnos délután 2-re értünk ide és életünk egyik legnagyobb szenvedése volt. Az alján az olvadó hó miatt derékig értek a buckák, volt olyan, hogy az egyik térdem már a mellem magasságában volt. Voltak olyanok akik a legrosszabb részen inkább lecsatoltak és gyalog mentek, hát nekik volt igazuk :).
A három nap alatt ezeket a helyeket tudtuk bejárni, de annyira megtetszett a pályarendszer, hogy 2017 január végére már meg is szerveztük ide a síelést, mert ettől jobb pályarendszeren még nem síeltünk. Hatalmas, de körbejárható, parkolással soha nem volt gond, profi, tökéletesen karbantartott, minden nehézségi fokkal rendelkező pályák, kiváló liftrendszer, gyönyörű panoráma...
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2016.02.08.
Home of Lässig 31.01.2015-05.02.2016

Először is utazásról pár szót, a graz-i szakaszon továbbra is szeretik az IG-L 100-at illetve sajnos a Lienzen-Schladming közötti 320-ason szombatonként lehet +1 óra dugóval számolni.

A szállásunk Leogang-ban volt, mégpedig a Kleintödling nevű farmon reggelivel 29 EUR-ért, nem is akármilyennel a farm saját termékeivel (na jó, a sajt a szomszédtól van). Így minden reggel a 8.40-kor már az induló Steinbergliftben ültünk, ahol reggel egyből mindig ki is próbáltuk frissen a 92-93-est ami egy kellemes kék pálya nagyon szép kilátással.

Mivel szabadtéri sportról van szó, ezért elég meghatározó az időjárás. Nos, ez elég változatos volt. Első nap, vasárnap szakadó havazás napközben simán leesett 30 cm hó viszont este aggódva nézegettem a Bergfex-et a melegfront miatt, sajnos be is jött másnap reggel már szakadt az eső, sajnos a hegyen is. Végül 10-kor azért kimerészkedtünk és pont elállt az eső és a pályák se voltak ahhoz képest rossz állapotban, persze azt a 30 centit pont el is vitte ami esett. Pedig, ha az egész hóban esik le...
Másnap +6,+7 fokkal indult a reggel 2000 méteren, szinte hihetetlen a tél közepén, ennek ellenére reggel még egész jó passzban voltak a pályák, persze azért hozzáteszem délutánra emberes buckák is voltak mindenhol.
Szerdán végre megnyitották a Fieberbrunn-i átjárót így mi is megcéloztuk (sok más társunkkal együtt), az ide vezető F14-es pálya egyes szakai simán feketék. Megmondom őszintén többet zártam ettől a résztől, a Hochhörndl-ről nagyon szép a kilátás, csak ne lenne ilyen lassú a lift.

Ezután két nap is esett 20-30 cm hó, így a szombat sajnos -mikor a legjobb körülmények lettek volna- kimaradt. Reggel fájószívvel néztük a billiárdasztal simaságúvá vasalt pályákat a szikrázó napsütésben. Talán legközelebb több szerencsénk lesz az idővel. Összességében nagyon tetszett az egész sícirkusz, a technikai felhozatal elképesztő 1-2 lassabb régi kabinos van, a többi mind hiper-szuper modern lift. A pályák hosszúak, szélesek, de ezeket vártam is az 1000 méteres szintkülönbségtől. A legjobban a Zwölfer pályái (12-13-14), Bernkogel, Jausern, 6-6a, 53-as, 92-93 tetszettek. Egy haladónak maga a mekka a széles piros pályákkal, a kék pályák egyes részei is simán pirosak szerintem. A Leogang-i szállás miatt azért nagyjából el kellett tervezni a napot, az utolsó nap mikor 15:06-kor becsipogtam a Wetterkreuzba akkor éreztem necces lesz ez a nap, de 16:12-kor már sikerült odaérni az Aistzmüldenbahn-hoz :)

Aki először van itt annak még nem biztos, hogy egyértelmű az északi és a déli oldal összeköttetése, egy kis saalbach-i sétával (mellesleg nagyon szép kisváros!) a Bernkogel és a Schattberg Xpress között lehet időt nyerni illetve ugyanez igaz Hingerglemm-ben a Reiterkogel-Unterschwarzach közti átjárásra is.

Magyar szót egész héten kétszer hallottam egész héten csak, úgy tűnik ezt a helyet még annyira nem fedezték fel a magyarok. Bezzeg a hüttéket! Olyanban nem is voltunk ahol ne lett volna magyar felszolgáló. Amit mindenképp ajánlanék az a leogangi oldalon az Asitz mellett az Alte Schmiede. Ahol egy kis vízimalom is van különleges mosdóval együtt. A völgycsúszás előtt 4-kor érdemes betérni. Visszatérve az időjárásra a legcudarabb idő mindig a Schattberg csúcsokon volt, illetve a Sunliner is rossz időben hajlamos az ideiglenes leállításra, amivel megszűnik a Saalbach-i összeköttetés. Egyik alkalom egy 20-30-fős csapattal el is indultunk gyalog felfelé a Hasenauer tetejétől, persze mire odaértünk el is indult, de azért jól esett!

6 nap alatt 66 000 méter szintkülönbség, 453 km lesiklás után ez egy tényleg elsőrangú hely, remélem legközelebb nyitva lesz a Viefhofen-i pálya is illetve fel lehet fedezni a helyi "runde"-kat. Aki most van ott azt irigylem! Illetve csatolok is pár képet, ezek mobillal készültek.
WP-20160201-14-43-53-Rich.jpg
WP-20160202-16-10-14-Rich.jpg
WP-20160202-16-08-57-Rich.jpg
WP-20160201-15-29-42-Rich.jpg
WP-20160202-14-50-29-Raw.jpg
WP-20160202-11-07-40-Raw.jpg
WP-20160201-16-28-17-Raw.jpg
WP-20160202-11-07-36-Raw.jpg
WP-20160131-12-22-56-Raw.jpg
WP-20160131-13-40-46-Raw.jpg
WP-20160131-14-08-33-Raw.jpg
WP-20160202-11-28-24-Raw.jpg
WP-20160203-13-43-46-Raw.jpg
WP-20160204-10-28-41-Rich.jpg
WP-20160204-11-31-24-Rich.jpg
WP-20160204-11-57-13-Raw.jpg
WP-20160204-13-07-00-Raw.jpg
WP-20160204-14-40-50-Raw.jpg
WP-20160205-10-32-53-Raw.jpg
WP-20160205-10-39-43-Rich.jpg
WP-20160205-12-16-14-Raw.jpg
WP-20160205-10-37-08-Rich.jpg
WP-20160205-12-46-10-Raw.jpg
Vityó
2 élménybeszámolót írt
2
19 éve tag
Ausztria
Saalbach
2016.01.14.
Ma mentem egy "kis kört", háztól-házig.
A Bergfriedlift mellett valami kis versenyt rendeztek, így ennek a kis pályának csak a fele volt használható, de nekem ez úgyis csak tranzit útvonal, ezért nem okozott problémát. A Westgipfel alatti 6-os kiváló minőségű volt, nem is értettem, hol vannak róla az emberek? Keresni kellett rajta a síelőket, annyira kongott az ürességtől. Kicsit árnyékos volt, így átmentem a másik (napos) oldalra. A Reiterkogel fölött lévö a 8üléses lift alatt is meglepően jó állapotban volt a pálya, de tovább mentem a Hochalm csúcsára.
Itt a napsütés/szűzhó kombinációja nagyon tetszett, rajzoltam párat a friss hóba. Sajnos még nem elég mély a hó egy igazi freeride élményhez, de az eddigi ínséges időket feledtetni kiváló volt. Visszahúztam a Zwölfer északi liftjével, és a 11-12-es pályák nem hazudtolták meg magukat, kellemes buckamentes, immár szélesebb pályán csúszhattam a völgybe.
A végén, hogy haza csúszhassak, még az Unterschwarzachbahn-nal is felmentem, és meglepetésemre a pálya mondhatni alig volt használt, még friss ratrak nyomon is csúszhattam. Szerencsére nem kellett az aljába mennem (ott láthatóan jeges volt, de már dolgoznak rajta, hogy jobb legyen), én lekanyarodtam jobbra, és hazacsúsztam ebédelni. ;)
IMG-0093.JPG
IMG-0111.JPG
IMG-0091.JPG
IMG-0095.JPG
IMG-0097.JPG
IMG-0121.JPG
IMG-0126.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2015.12.31.
Tegnap a környéken síeltünk. Kezdem a pozitívummal: ahhoz képest, hogy főszezon van a pályán kevesen vannak, a lifteknél alig kellett sorban állni. Ha összehasonlítom az előző évek hasonló időszakával akkor néhány liftnél kellett 5-6 percet várakozni, most szinte semmi sorban állás. Szerintem ez a kevés hóval lehet magyarázni akik síelni jöttek inkább más tevékenységet választanak. A pályák állapota jó ahhoz képest, hogy semmi hó nincs. A pályák alapja glatt jég ezért jól élezett síléc ajánlott mindenkinek. A negatívumok: tudom erről nem a lifttársaság tehet mert hó szinte sehol nincs de rossz látni a hegyeket hó nélkül. Olyan a kép mintha a barna, zöld hátteret néhol fehér festékkel befestették ahol a sípályák vannak. Hinterglemmben a déli fekvésű pályák szerintem pár napig bírják még, ha nem jön havazás akkor itt is elég sok pályát bezárhatnak. Több olyan rész van, hogy barna a hó, nem foltok hanem mondjuk 100 méteren. Ez olyan hogy még az "űrből is látszik" (mikor jöttünk le a Schattberg Xpress felvonóval jól látszott a hinterglemmi rész, bizony több helyen barna volt). Pár napon belül hasonló sorsra juthat mint a fieberbrunni Reckmos süd pálya. Két új pályát is kipróbáltunk amelyet idén adtak át: az első a TirolS felvonó mellett amely Saalbachból visz Fieberbrunnba(F14 a neve), itt csak az északi részen volt műhó, a déli fekvésűn szinte semmi hó nem volt. A másik pálya Leogangban a Steinberg felvonó mellett. Itt csak a közepéig lehetett lecsúszni. Az igazat megmondva nem volt síelős hangulatom, a következő napokban a túrázásé lesz a főszerep. Sokat síeltünk a tegnap mert jól lehetett pörögni, én inkább a túrázás mellett döntöttem. Egy ilyen síelős nap után lehet vinni a síléceket vasalni meg vaxolni. Beszéljenek helyettem a képek.
P1290912.JPG
P1290878.JPG
P1290882.JPG
P1290884.JPG
P1290891.JPG
P1290897.JPG
P1290900.JPG
P1290902.JPG
P1290910.JPG
P1290920.JPG
P1290924.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2015.12.29.
November közepén azt gondoltam erre az évre befejeztem a túrázást mivel ősz után következik a tél, és ez az évszak nem a legmegfelelőbb a túrázásra. Tévedtem. Leogangban vagyunk, gondoltam megnézem közelről milyen a hóhelyzet. Ide nem hoztam magammal túracuccot, síelés volt betervezve erre az időszakra. Látva hány sípálya van nyitva a 270km-ből (110 kb.) inkább gondoltam felsétálok az Asitz felvonó mellett. Ismertem az útvonalat nyárról, a szánkó pályán mentem fel. Attól nem kellett tartanom, hogy elütnek a szánkósok mivel semmi hó nem volt a szánkópályán. A 89 és 88-as pályák mellett mentem fel. Igazi inverzió van Leogangban reggel a völgyben -7C ugyanabban az időben a hegyen +7C. Az Asitz középső állomásától erdőben mentem északi oldalon. Hóval 1700 méterig egyáltalán nem találkoztam. Mások is túráztak, volt aki síléccel volt aki gyalog. Az első hófoltokat 1700 méter környékén láttam. Leogangban már a völgyig lehet síelni, ugyanis a középső állomástól megnyitották a fekete 90-es pályát, így egy 3m széles sávban lehet síelni. A hegytetőn ragyogó napsütés és meleg fogadott. A pályák állapota elég jónak tűnt ahhoz képest, hogy csak műhó van. Felfelé menet gondolkoztam, hogy március végi idő vagy októberi idő lehet de télnek szinte semmi nyoma nem volt. A hegyen megittam a környék legjobb házi készítésű sörét(szerintem) az Asitzbrauban. Holnap síelni is fogunk ha már hoztuk a léceket kipróbáljuk a műhavat.
A hegytetőn
A 89-es piros pálya így néz ki
A hegyoldal "nyomokban" havat is tartalmaz
A másik oldalról így néz ki a pálya
Mások is túráztak
A déli oldal 1740 méteren
Lefelé jövet a sípálya mellett
Observer
13 élménybeszámolót írt
13
19 éve tag
Ausztria
Saalbach
2015.12.27.
Saalbach - december 25.

Ahogyan Ausztria-szerte, itt sem kímélte a szokatlanul meleg időjárás a síterepet. A pályáknak így is megközelítőleg a fele nyitva tartott és lehetőségünk volt szinte teljes egészeében körbesíelni a Saalback - Schattlberg - Zwölferkogel - Hinterglemm - Saalbach kört. Az átcsúszás Fieberbrunn felől sajnos nem volt lehetséges, de a kabinos liftek működtek, így az egész pályarendszert gyakorlatilag fel lehetett fedezni.

A pályakezelők megtették a maximumot, délelőtt - főként az északi fekvésű részeken - szuper feltételek voltak, de nem meglepő, hogy délutánra - főként a déli fekvésű pályák - elég erősen kásásodtak, igazi erőnléti edzés volt a lejövetel :) A tömeg szépen eloszlott a pályákon, a sorban állás legrosszabb esetben fél perc volt.

Tekintettel a rendkívüli helyzetre 53 euró helyett 43 eurót kellett fizetnünk a síbérletért, amiben a parkolás is benne volt, mélygarázsban, közvetlenül a felvonó mellett.
IMAG0305.jpg
IMAG0289.jpg
IMAG0290-1.jpg
IMAG0291.jpg
IMAG0293.jpg
IMAG0294.jpg
IMAG0295.jpg
IMAG0296.jpg
IMAG0300.jpg
IMAG0300.jpg
IMAG0302.jpg
IMAG0303.jpg
IMAG0306.jpg
IMAG0315.jpg
Kis Kovi
13 élménybeszámolót írt
13
13 éve tag
Ausztria
Saalbach
2015.09.30.
Az előzetes várakozásainkat nem hazudtolta meg a helyszín, nyáron is nagyon szuper helyről van szó.

Eredetileg karácsony környékén mentünk volna Leogangba, de a tavaszias időjárás miatt akkor nem indultunk útnak. A szállást biztosító házigazda hihetetlen korrekt módon a kifizetett előleget teljes egészében beszámította a nyári tartózkodásunk végszámlájába. Naponként 60 EUR összegért a szálláson kívül még Löwen Alpin Cardokat is kaptunk, mellyel ingyenesen lehetett igénybe venni a helyi strandokat (élményfürdőket), tófürdőt, illetve napi min. egy oda-vissza úttal a nyáron működő felvonókat (Leogangba és Saalbachba egyaránt érvényes volt).

A táj fantasztikus volt és hogy a gyerekek a túrázást észre se vegyék, számtalan szórakoztató program elemet telepítettek a hegytetőkre, hegyoldalakba a "szomszédok".

A kerékpáros infrastruktúra valószínűleg nyugat-európai viszonylatban is kiemelkedő, mind a hegyen, mind a túrázók számára a völgyekben. Mi egy napra béreltünk kerékpárokat, melyekkel megkerültük a leogangi és a loferi magas hegycsoportokat (kb. 70 km-es út). Az útvonal a Saalachtal tájegység (folyó völgy) jelentős részén végigment, amely mentén számtalan turisztikai attrakció volt. A komolyabb hegyi kerékpározást (downhill és egyebek) kihagytuk, mert ahhoz egyrészt már igen komoly bringák, védőfelszerelések szükségeltetnek és a magabiztos tudás sem árt.

Mint kiderült nem a menekült hullámnak, hanem a gazdag arabok tudatos nyári desztináció választásának köszönhetően egyes helyeken elég komoly létszámú muzulmán kontingenssel lehet találkozni (pld-ul a nyári bob pályák környéke).

Összegezve elmondható, hogy ha az ember hasonlóan szép (sőt az augusztus elejét nevezhetjük brutálisnak is) nyári időben részesülhet, mint amiben nekünk is részünk volt, akkor a környék igazi eldorádó a természetet imádó emberek számára (tavak hőmérséklete, sőt egyes patakok is lehetővé tették a természetes vízben való pancsolást, a strandok, fürdők vize pedig kifogástalan volt).
DSC08618-kicsi.jpg
DSC08590-kicsi.jpg
DSC08439-kicsi.jpg
DSC08352-kicsi.jpg
DSC08053-kicsi.jpg
DSC07820-kicsi.jpg
DSC08066-kicsi.jpg
DSC08248-kicsi.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2015.06.24.
Az eredeti terv szerint átsíhintázunk Hinterglemmbe, hogy az ottani nagyszerű freeride lejtőket vegyük szemügyre, azonban a Wetterkreuz hatüléses melletti tisztáson húzva az íveket valami egészen másra lettünk figyelmesek; a szemközti hegyoldal.

Egy jól megdöntött biliárdasztal itt-ott ligetszerűen csoportosuló fenyőkkel, mindez gyermekkori szűziességében várta a betörést. Közeledvén csak egy kósza nyomot véltünk felfedezni az egész hegyoldalon....

Beszámoló:
https://sielok.hu/rovat/freeride/ci...kk/zell-saalbach-freeride...
Hogwash
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2015.03.02.
(holnap)Saalbach 2015 VIP Gasztro im Muhbarack

Szombat - Marmite-os szarvas steak chilis gyümölcs raguval a'la Karesz

Megérkeztünk! Minden évben nagyon várom, hogy végre ismét HOLNAP legyen, mert ugye az mindig SAALBACH! Sipi és Bélapó hozták a hordókat, csapokat, Bélapó Brúnót, Sipi Kálmánt és Macit is hozta mellesleg. Sörapánk az idén nem bízta a véletlenre: mivel a sör mennyiségével volt némi probléma az előző túrákon, ezért a szokásos 180 liter helyett az idén 230 liter sör kísért el bennünket az útra, főleg Pils, némi Winternachttal kiegészítve. Szigorúan csak odafelé! Zsolt és Norbi családostól utaztak, engem Karesz fogadott be a lányok mellé. Sikerült éppen időben - volt forgalom rendesen - kipakolni a ratrak kosarába és letenni a gépjárműveket Maishofenben, majd berendezkedni a Muhbarackban. Vacsorát követően - tökéletes lett a steak - beindult az ismerkedési est...

Vasárnap - Szicíliai halleves a'la Sörapu, Tiramisu a'la Éva & Katica

Ezen a napon volt a Világkupa férfi Super G futama a Zwölferkogelen. Nagy buli egy ilyen verseny és óriási mázli, hogy pont ott voltunk. A csapat nagyobbik része elindult, hogy természetesen síléceken (na jó, Bélapó boardon) megközelítsük az eseményt. Lecsúszás a Kohlmaisról, rövid séta a Bernkogel kabinoshoz, az egyetlen csákányozás a Bernkogel tetején, tovább Hinterglemm és a Reiterkogel felé. A Reiterkogel közepén azután a nagy igyekezetben hibáztunk: ahelyett, hogy még egy felvonózást követően tovább csúsztunk volna, lesiklottunk az aljába. Innen viszont még jócskán gyalogolni kellett a Zwölfer aljáig. Sebaj, hajrá! Kissé lihegve mentünk fel a piros kabinos középállomásáig, ahonnan közvetlenül a pálya mellől, testközelből élvezhettük a felső szakaszt, a többit óriáskivetítőn követhettük. Sört, pálinkát természetesen vittünk magunkkal! Óriási volt a hangulat! A verseny után folytattuk tovább a kört immáron a Schattberg felé vissza Saalbach irányába és a Schönleitenen keresztül haza a Muhbarackba. Az idő kissé ködösre fordult, minek következtében a 7/a feketén is sikerült lecsúszni némi fehér botos technikát bevetve, amit eredetileg nem terveztünk! A vacsora ismét fenomenális volt! A lányok tiramisu interpretációjával szemben kezdetben ugyan akadtak némi fenntartások a táborvezetés részéről, de a desszert sikere végül mindenkit meggyőzött! Esténként váltakozó intenzitással értékesítettük a ménest és koptattuk a szárazfákat. Ez alól a szerda, amikor film klubbot tartottunk, illetve a csütörtök, amikor is politikai vitanap volt terítéken jelentett némi kivételt...

Hétfő - Spenótos lasagne a'la Kálmán (pasta by PN)

Sörapu minden reggel fáradhatatlanul lecsúszott a pékhez, majd visszatúrázott (400 méter szint) a friss zsemlékkel a hátizsákban. A hét második felében Kálmán is elkísérte néhány alkalommal. Nagy köszönet érte! Összesen - Zorcsával együtt - 15 fős csapatunk nem egy bandában síelt, általában két, de inkább három csapatra oszlottunk és ki-ki ment a saját kedve után. Általában mindenki bejárta a teljes rendszert, de nem feltétlenül ugyanazokat a pályákat síeltük minden nap. Hétfőn a verőfényes napsütésben a csapat nagyobbik része a Schattberg felé indult. A sárga kabinos alatti pálya annyira jó volt, hogy kettőt is csúsztunk rajta. A Zwölferkogel tetején kettévált a csapat, az elszántabbak a feketén fordultak néhányat, míg én Karesszel és a lányokkal betértem kedvenc hütténkbe a 11-es pálya mentén, ahol hamarosan Bélapó is csatlakozott hozzánk. Ezt követően ismét a Schattberg - Schönleiten hosszú kék (7 - 2b) felé vettük az irányt. A napsütésre és a hangulatra jellemző, hogy 15 óra magasságában lebonyolításra került egy "flúgos futam", amelyben a versenyzők (Norbi, Maci, Bélapó, Ceci) félmeztelenül - na jó, Ceci egy topban - teljesítették az 53-as piros pályát! Volt csodálkozás! Este Kálmán készítette két tepsivel a kiváló spenótos lasagne-t, amihez Norbi az én asszisztenciámmal frissen gyúrta-nyújtotta a tésztát.

Kedd - Joghurtos-tejszínes mediterrán csirkemell zöldséges raguval és jázmin rizzsel a'la Maci-Laci

Általában elmondható, hogy nagyon szerencsések voltunk az időjárás tekintetében (is): sokat sütött a nap! Esett azért némi hó, mintegy 15-20 centiméter, ami viszont nagyon jót tett a pályáknak. Ennek jó része kedden hullott, ezért én aznap nem vállalkoztam hosszabb kirándulásra, Karesszal a hazai pályák - Kohlmais - és Leogang között csúszkáltunk. A többiek szokás szerint - ki-ki a saját igényeinek, vérmérsékletének megfelelően - kirándultak a rendszerben. Este Maci-Laci a tőle megszokott 1/A minőségben prezentálta a kaját, ami végül is nem a húsgombóc, hanem egy új kreáció lett.

Szerda - Vajban pirított, sörben párolt, tejszínes, fahéjas, szegfűszeges oldalas bulgurral a'la Fecó

Reggel ismét kisütött a nap és ezt követően minden nap ilyen ragyogó időben élvezhettük a felfrissült pályákat! A mi csapatunk - Karesz, Ceci, Zsuzsa, Bélapó és jómagam - Leogang felé vette az irányt. Ide tartott Éva és Katica is, de ők elhatározták, hogy minden segítség nélkül - úgynevezett "vak vezet világtalant" technikával - csak a saját tájékozódásbeli képességeikre támaszkodva teszik meg az utat a Muhbarackból Leogangig és vissza. Majdnem sikerült nekik!!! Egy telefonos segítséget azért igénybe vettek visszafelé... A remek napot követően vacsora előtt film klubot tartottunk: Az amerikai mesterlövész című filmet tekintettük meg. A vacsorát én nem dicsérem, tegyék meg a többiek, ha ízlett nekik! Annyit azért szeretnék megjegyezni, hogy a mozi miatt, illetve arra való hivatkozással nekem senki nem segített, valamint az ASZF 1.1 pontja is kis híján csorbát szenvedett... Hálátlan népség... Vacsora után Norbi elkezdte a másnapi kaja elkészítését. Hiába, a jó marharaguhoz idő kell!

Csütörtök - Narancsos-gyömbéres répaleves, házi trenette egyenesen az Olasz Melóból a'la Norbi

Csütörtökön a szikrázó napsütésben ismét a Bernkogel felé indult a csapat derékhada, hogy egy teljes kört tegyen a rendszerben. A csákányozást követően azonban Karesszal úgy döntöttünk, hogy mi visszafordulunk. Csúsztunk egy jót vissza a Bernkogelen, majd egész nap a Kohlmais lejtőit koptattuk. Nem bántuk meg! 11 órakor betértünk a Muhbarackba, hogy magunkhoz vegyük az esedékes sört, amikor látogatónk érkezett! Ezúton is köszönjük Vityónak a remek virsliket, amiket nekünk hozott! Este ismét előkerült a tésztagép! Spagetti késünk ugyan nem volt, de volt trenette, így ez a Ligúria tartományban, Genoa környékén népszerű keskeny metélt társult az isteni marha raguhoz. És az a leves... Egyszerűen nem tudtunk betelni vele. Fenomenális volt! Az ezt követő politikai vitafórum már kevésbé, viszont cserébe tanulságos volt...

Péntek - Arab (?) csirkemell falatok kurkumás kuszkusszal a'la Ceci

Utolsó sínapunk, de legalább ismét szikrázó napsütés! Mindenki igyekszik kihasználni az utolsó perceket is a csúszásra. Sőt! Az utolsó utániakat is! Katica ugyanis időközben rákapott a sítúra ízére! Volt már a héten egy rövid bemelegítő túrája, péntek délután pedig elindultak Sörapuval - és Bélapóval! - a Kohlmais aljába, hogy onnan egészen a Magic 6er mellett található, általunk csak "Happy Hour" hüttének hívott műintézményig túrázzanak vissza! Igaz, hogy Bélapót útközben elvesztették - újraélesztés után Brúnó hazahozta - de ők terv szerint felmentek a "Happy Hour" hüttéhez, ahol Karesz és Ceci már éppen élvezték az egyet fizet-kettőt kap akciót! Mindenesetre én is az utolsó pillanatig pályán maradtam. A vacsora ismét isteni lett, bár inkább minősítettük indiainak azt a csirkét, semmint arabnak, de határeset: az indiai sem síel jobban az arabnál (természetesen minden rasszizmus nélkül, kizárólag a világbajnokságok és olimpiák eredményeire támaszkodva mondom ezt)...
Reggeli életkép a Muhbarack előterében
A WC pálya felső szakasza a Zwölferkogelen
Óriáskivetítő a középállomásnál (Zwölferkogel)
Reggeli életkép a Muhbaracknál
Látkép a Schattbergről
Csoportkép a Schattbergen
Utolsó nap, utolsó perc még a pályán, de már vissza a Muhbarackba...
Flúgos Futam, avgy síeljünk félmeztelenül a februári melegben!
Csoportkép a Muhbarack előtt
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2015.02.12.
Tegnap végre olyan idő volt, mint a nagykönyvben, reggeltől estig napsütés, kék éggel és remek pályákkal. Hinterglemmben a Zwölfer kabinos melletti lejtők hozták a formájukat, itt már javában hálózzák és locsolják a VK lejtőket, ezért a fekete és piros Weltcup Strecke zárva, de mindenhol máshol zavartalanul lehet síelni.

Üzemelt a Seekar csákányosa, itt jellemzően nincs várakozási idő, viszont a freeridereknek megéri a meredek liftnyomvonalon felhúzatni magukat, mert nagyszerű jórészt nyitott, majd lentebb laza erdővel tarkított terepek vannak errefelé.

A Zehner lejtői is kellemesnek bizonyultak.

Délután a túloldal, nevezetesen a asárga kabinos melletti 6-os pálya lett tesztelve, ami még három után is jól tartotta magát. Szemben a 4-essel, a Schattberg Sprinter alatt már buckásodott, azonban itt nagyszerű porhó várta a síelőket az északi fekvésnek köszönhetően.

Késő délután az egyik legjobb porhavas-kompkat élményeket az Ubahn melletti esti sípálya tartogatta, ahol - vasárnapot leszámítva - minden nap este fél tízig üzemel a kabinos, így aki még érez magában erőt az kipróbálhatja az esti síelést, aminek az ára benne van a síbérletben.

Ahogy nézem az előrejelzést, most jó néhány napig ilyenek lesznek a feltételek, így aki most megy síelni az szerencsésnek érezheti magát :)
4.jpg
7.jpg
6.jpg
hu1zam
63 élménybeszámolót írt
63
16 éve tag
Ausztria
Saalbach
2015.02.02.
Az elmúlt hetet Hinterglemmben (=holnap Saalbach) töltöttem.
Íme a részletek:
-útviszonyok: kifelé a latyakban való előzés során még a fékasszisztens is bekapcsolt. Hazafelé 40 km/h-ás araszolás a sok német és holland miatt Salzburgig, aztán totyogás a lengyel és cseh sporttársak miatt
-időjárás: váltakozva tél (erős hóesés, a csúcsokon -12°C, 40 km/h-ás szellő), közben másodnaponta verőfény. Mikroklímatikus jelenség lehet az oka, mert mindig a Schattbergen volt a legvadabb idő
-pályák: nem tetszett, hogy labanc testvéreink nem minden pályát ratrakoltak naponta. A Zwölferkogelen lesz a a febr. 21-22.-i férfi lesiklás és SG - ezt folymatosan locsolták. A jégre, ottlétünk alatt esett kb. félméter porhó. A "Gesperrt" felirat ellenére behatoltunk a lezárt részre, valami fenomenális freeride élményben volt részünk. Közben mások is vérszemet kaptak, ezáltal gyorsan feltúródott ez a pálya is. Itt volt egyik nap a UK Police Championship, mit ne mondjak, nem volt egyenletes a brit konstáblerek sítudása... :)
Mégsem panaszkodok, mert kifelyezetten jókat csapattunk.
-művelődés: a hütték tartják a színvonalat (egy fokkal olcsóbbak, mint Arlberg). Aprés ski: eddig nem ismertem az általunk "Kecskének" elnevezett helyet (a déli oldalon, Hinterglemm központjához van közel), ajánlom mindenkinek, erős ipari bulizást lehet ott átélni...
És egy pár kép:
IMG-0310.JPG
IMG-0307.jpg
IMG-0319.jpg
IMG-0327.jpg
IMG-0353.jpg
IMG-0312.jpg
Apuci
1 élménybeszámolót írt
1
12 éve tag
Ausztria
Saalbach
2015.01.11.
Tegnap este értünk haza Saalbachból, január 4-én mentünk ki.

Mikor vasárnap du. megérkeztünk, elkezdett esni a hó és egész másnap reggelig esett kb. 40 centi. Ennek következtében hétfőn de gyakorlatilag szűz havon sieltünk, míg du buckasízés várt ránk, ami a halálom.
Másnap tökéletesre ratrakolt pályák vártak. A Schönleitenbahn környékét sieltünk be Leogangtól a Mágikus 6-osig és vissza. Harmadnap a Schönleitenbahn és a Reiterkogelbahn közötti területet sieltünk be, oda és vissza. Negyedik napon a völgy másik oldalát fedeztük fel, a Schattberg Ost és a Zwölfelkogel közötti területet.
Mind a három napon szinte ideális volt mind az idő, mind a pályák állapota. Mèg délután sem buckásodott vészesen.
Az utolsó napon a völgy felső részét szerettûk volna megismerni, de elromlott az idő, megerősödött a szél, így újra Leogang felé vettük az irányt és a Schönleitenbahn és az Asitzbahn közötti területen sieltünk.
És jól döntöttünk, hogy így tettünk, mert az erős szél miatt a másik oldalon nem működtek a kabinos felvonók, többeket ratrakkal hoztak le a hegyről.
Este megérkezett az eső, ami valószínűleg tönkre is tette a pályákat, mivel másnap reggel a völgyben +10 fok volt, míg 2000 m-en +3 fok.

Most voltam először ezen a terepen, de nem utoljára!
Nekem személyes kedvencem Schladming és a Planai, de ezt a területet is nagyon megkedveltem. Az 5 nap alatt tóbb mint 200 km-t sieltem!
Meglepett, mennyire újak és jók a felvonók. Szinte az összes ülőszékes buborékos és alig van csákányos.
A pályák változatosak, a könnyűtől a nehézig.
Nekünk az alábbi pályák jöttek be legjobban:
Az Asitzbahn alatti a völgyállomásig, a Bernkogelbahn alatti, és a Zwölferkogelbahn alatti.
Viszont nagyon nem jött be a Schattberg Ost csúcsáról a völgybe vezető kék jelzésű 2b pálya, ami késő du-ra már nagyon erősen buckásodott és az alsó fele szerintem bőven piros erősségű volt. Egy fárasztó nap végén nem igazán erre vágytam!
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2014.12.29.
Szombattól Leogangban vagyunk. Igazából úgy voltam vele lehet nem fogok síelni mivel karácsonyig nem nagyon volt hó a környéken. A gyerekeket is felkészítettem, hogy síelés helyett lehet városnézés lesz a terv ha már itt vagyunk. A szállásadó azt mondta Leoganban az Asitzban a középső állomástól felfele nyitva van, műhó van a pályán és imátkoznak, hogy legyen hó. Mivel a hideg megjött így napközben is tudnak hóágyuzni remélik, hogy pár nap alatt a völgyig lehet síelni. Vasárnap reggelig 10 cm hó hullott, napközben kb. 5cm. Leogangot azért szeretem mert az Asitzban 8:00-kor nyit (a korán kelőknek) így 9-10 óráig még főszezonban is lehet jókat síelni üres pályákon. Az új lift a Steinbergbahn már üzemel, 8:30-tól van a nyitva tartás. A lányom megkérdezte miért nem megyünk az új lifttel, mondtam a fél óra miatt mivel később indítják mint az Asitzbant addig már 2x lecsúsztuk. A tulaj elmondása alapján tudtam, hogy csak a középső állomástól felfelé lehet síelni Leoganban, azok a liftek amelyek feljebb vannak (87-es, 83-as, 85-ös pályák mellett) azok a liftek üzemelnek. Saalbachba a völgyig még nem lehet csúszni. Ezért nem terveztünk távolabb menni vagy kört csinálni ahogy szoktunk. Az első meglepetés a Pölten4-es liftnél ért. Ugyanis Leogang és Saalbach tetejében levő 4 üléses liftet idén lecserélték egy 8 üléses, fűtött ülésű liftre, a völgy állomását is lejjebb vitték mint a régi liftnek. Mondanom sem kell nagyon jó az új lift, a régire azt mondtam nyugdíjba vonulok mire a tetőre felére. Az új gyorsabb és nagyobb emiatt a várakozni sem kell. Nem sokan ismerik még mivel ma és tegnap még a mellette levő 63-as pályán szinte egész nap üres volt pedig főszezon van. Ugyanabban az időben a Schönleitennél kb. 6 percet várakoztam itt meg semmi várakozás és üres pálya fogadott. Annyira tetszett, hogy szinte egész nap ezen mentünk. Sorbanállás nulla, pályán nincs tömeg, mintha nem is főszezon lenne. Lehet a rossz idő vagy a hóhiány miatt jöttek kevesebben de most lehet élvezni a síelést főszezonban. Mondanom sem kell a tegnapi havazás után ma csontfagyott, kivasalt pályákat találtam (reggel -14C volt a völgyben) csütörtökre -18-22C mondanak a környékre. Reggel sütött a nap délután elkezdett havazni és a nagyon erős szél fújt, így a -14C még hidegebbnek érződött. Fél óránként melegedőbe kellett menni mert hideg volt. A gyerekek nagyon élvezték kíváncsi leszek milyen lesz még hidegebb időben síelni. A 10 ezer méter szintkülönbség és 50km csúszás mára összejött igaz szinte csak 3 pályán csúsztunk, ezt sem gondoltam volna magamról, pedig én szeretem a változatos pályákat. Leogangot még mindig nagyon szeretem, az egyik kedvenc helyem még ha kevés is a hó azt kell, hogy mondjam az üzemeltetők mindet megtesznek, hogy minél jobb legyen a pályák állapota.
Birhorn
A Steinbergbahn hegyi állomása
A Pölten 8-er új lift völgyállomása
Reggel az Asitzbahn tetején
zerge
4 élménybeszámolót írt
4
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2014.12.28.
Tegnap jöttünk haza Saalbachból. Azt, hogy mi lesz nem tudom, de a hóhiányos december eléggé elkeserítő sielési lehetőséget nyújtott eddig.
A Schönleiten-Leogang közötti területen a kabinosok középső állomásai között lehetett sielni.
Saalbach, Hinterglemm területén egy-egy kék pálya üzemelt a kabinosok mentén.
Mivel a hójelentés elriaszthatta az adhoc sielőket ezért tömeg még így sem alakult ki. Cupán rossz volt, hogy a 200km-s pályarendszerre számítva mindenütt egy vonalon lehetett sielni, és azt ismételni.
A Zwölferkogel-Westgipfel kabinosok közötti átsielés sem működött. A talabfartok csak a hinterglemmi részen voltak használhatók.
Ez a harmadik sielésünk volt itt karácsony-szilveszteri héten, ilyen kevés havat még nem láttunk, + sáros parkolók. Remélem nem csak a gleccserek maradnak síterepnek az Alpokban.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2014.04.13.
tegnap Saalbach:

Ausztria nagy részén az idei szezon nem, mint a leghavasabb vonul be a történelembe, kivételek persze vannak, egyrészt a déli terepek, másrészt a gleccserek.
Hogy mennyire kevés hó van, azt igazán most lehet érezni, amikor nincs 10-20cm kozmetika…
Saalbachot ennyire üresen még nem láttam, a legtöbb hotel már bezárt, a sícirkusz sem síelhető körbe, a leogangi oldalon a felső pályák, illetve a saalbachi és hinterglemmi északias lejtők egy része megy.
Hinterglemmben a Zwölfer kabinosánál volt a start, itt még hivatalosan le lehet síelni a völgyig, nyitva van a kék és a piros is. Igazán jó hóviszonyok a középállomástól felfele vannak, attól lefele egyre hiányosabb a pálya. A kék már igen határon mozog, én csodálom, hogy egyáltalán nyitva tart, itt egy kép róla:
https://sielok.hu/vetites/galeria/s...aalbach-2014aprilis/5/
A Zwölfer és Westgipfelbahn közti összekötés elvileg szintén nyitva van, gyakorlatilag 3x kell le-felcsatolni, amúgy ide, a Westgipfelbahnhoz már hivatalosan nem lehet lesíelni. Nem hivatalosan azonban, ha a víztározó alatt az esti sípálya (Ubahn) felé csúszunk, majd az esti sípályától a tárcsások felé traverzolunk megoldható, igaz már nem lakossági lesiklás keretében. A mai napon a legjobb pálya a Westgipfelbahn közepéig a 6-os piros, az első 1 kilométeren még a hó is igen szuper volt (természetesen nem porhó), sőt a csúcs közelében még a hó is enyhén szállingózott.
Mindent összevetve, több száz kilométert ezért felesleges autózni, aki az idén még komolyabban akar síelni és ehhez (jó) havat is szeretne, annak mindenképpen a gleccsereket ajánlom (talán nem véletlenül parkolt a napokban egy saalbachi síbusz Kaprunban), aki sok kásás havat szeretne az még elmehet Nassfeldre vagy valamelyik déli terepre.
Az poz. volt ezen a napon, hogy lengett az üresség; grillezhettél volna bármelyik pálya közepén, a kutyát se zavartál volna vele.

Képek:
https://sielok.hu/vetites/galeria/s...aalbach-2014aprilis/1/
hu1zam
63 élménybeszámolót írt
63
16 éve tag
Ausztria
Saalbach
2014.03.08.
Pontokba szedem:
-az út odafelé 6 és fél óra volt, vissza 5 és háromnegyed
-szállás: Steinachhof (ez egy ifjúsági szálló, Saalbachban. Rajtunk és néhány német családon kívül egy autóbusznyi belga fiatal volt, akiknek egyik este sem sikerült idejekorán elaludni, ezáltal mi i is gyakran felébredtünk éjszakánként. Nem szóltam rájuk, mert eszembe jutott a fiatalkorom...)
-hómennyiség: na,ezen röhögnöm kellett - pont egy hónappal ezelőtt voltam a Dolomitokban (a Civetta alján, Zoldo Alto-ban, ott a már a faluban volt 3 m hó)- itt Saalbachban az árnyékos részeken max. 20 cm... De: a pályákon alul műhóból 30-40, fentebb normál hóból helyenként 90 cm. És a gondos labancok minden nap szépen rendezték, délelőttönként igazán jól lehetett sízni, mindenhol.
-pályák: mint tudjuk, változatosak, és jók. Annak ellenére, hogy ezen a héten volt több országban a farsangi vakáció, mindig elfértünk, csak egyszer sikerült egy boardos kislányt egy csöppet meglöknöm, de nem esett el (én sem). Délutánra viszont a völgyi részek feltúródtak, 30 centis műhóban kellett közlekedni.
-időjárás: első nap (hétfő) verőfény, aztán 3 napig köd valamelyes havazással körítve, aztán pénteken megint gyönyör. Ma,szombaton, sütött a nap, de haza kellett jönnünk :((
-értékelés: még mindig "5"
IMG-20140303-00318.jpg
IMG-20140307-00332.jpg
IMG-20140307-00334.jpg
IMG-20140304-00324.jpg
IMG-20140306-00326.jpg
Robin
91 élménybeszámolót írt
91
17 éve tag
Ausztria
Saalbach
2014.01.23.
Nehéz pályák ,gyönyörű környezet ! Kitűnő adottságok .Ma szép idő . Meg visszajövünk.
20140123-085052.jpg
20140123-085937.jpg
20140123-085948.jpg
20140123-090232.jpg
20140123-092306.jpg
20140123-092404.jpg
20140123-100129.jpg
20140123-100226.jpg
20140123-100229.jpg
20140123-100303.jpg
20140123-100309.jpg
20140123-105415.jpg
20140123-110031.jpg
20140123-105419.jpg
20140123-110246.jpg
20140123-112614.jpg
20140123-113542.jpg
20140123-120036.jpg
20140123-120049.jpg
20140123-121144.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2013.12.05.
Kedd délelőtt Leogang, a sícirkusz talán legfotógénebb síterepén. Na nem csak azért esett rá a választás, hanem azért is mert itt ment a legtöbb felvonó (Saalbachban csak egy kabinos).

A felső részek most is hozták a formájukat rettentő kevés emberrel, nyugis hangulattal, csodás panorámával és remek pályákkal. Az Asitzbahn középállomása felé vezető sípálya kissé jégrögös volt, helyenként nagyon, így meglehetősen rázós meneteket lehetett itt produkálni.

A völgyig ekkor hivatalosan nem voltak nyitva a pályák, de dolgoztak rajta, most hétvégén már biztos végig lecsúszhatunk.

Keddi délelőtt képekben:

https://sielok.hu/vetites/galeria/s...aalbach-leogang-december2...
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2013.03.20.
A múlt heti hideg, illetve az azt kísérő havazások, ahogy a környék többi síterepén, itt is megtették jótékony hatásukat; nagyszerű havon síeltünk ma és tegnap egyaránt, ráadásul az időjárás is kegyesnek bizonyult.
Igaz tegnap reggel igen sűrűn, már-már Karácsonyt meghazudtolva esett a hó, de a hófelhők hamar továbbálltak , és ha lassan, de biztosan teret engedtek a napsütésnek.
Általánosságban elmondható, hogy 1400-1500 m felett igen jó, télies-januári hó és pályaviszonyok porhóval a lejtőkön.
A sícirkuszban számomra mindig is hinterglemmi rész volt a legszimpatikusabb, kicsit távol van már, a buszos csoportok se jönnek el ide, így viszonylag nyugisan lehet síelgetni, gyakorolgatni.

A Zwölfer középállomásától felfelé rettentően jó pályák fogadtak,a hátsó hatülésesnél egyaránt. A Seekar sajnos nem üzemelt (csáklyás), fekvését tekintve gyönyörű rész és természetesen megfelelő freeride potenciált is tartogat az ide látogatóknak.

A múlt heti -15 fokok már a múlté, tegnap a Zwölferen (2000 m körül) -7 , míg ma -5 fokot mutatott a hőmérő higanyszála.

Aki mostanában jön ide az mellé nem fog, még Húsvétkor is nagyszerű lesz!

Két mai kép
hinterg.jpg
zwolfer.jpg
Brillante
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Ausztria
Saalbach
2013.02.18.
5 napot töltöttünk a régióban 02.13-17. ig, ebből 3-at Saalbach-Hinterglemmben.
Csak szuperlativuszokban tudok nyilatkozni a terepről. Itt mindenki megtalálja a neki megfelelő pályát. Sok a kék pálya, bár helyenként érheti a sízőt egy-két meglepetés:) Széles pályák, kiválóan megdolgozva. Gyönyörű panorama.

Mi a Reiterkogel aljában, a parkolóházban álltunk le. Innen indítottuk napjainkat. E felett található Hasenauer, majd tovább Hochalm és Spieleck is, amik nagyon jó kezdőknek. Utóbbi mentén található a Waleggalm nevű hely, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Csodálatos panorama, kitűnő ételek és hideg sör:) (A többi Hütte is ugyanezt tudja, csak mi ált. itt álltunk meg:) )
Hinterglemm és Saalbach is nagyon hangulatos hely, sok étterem, hotel, bar, cukrászda. Rengeteg off programmal, esti bulikkal. BMW és Audi is kitelepült vezetéstechnikai pályákkal.
Sok helyen síeltem már de az eddig értékeltekhez képest adnék neki +1 csillagot:)

Nagyon kellemes és hosszú a 2b pálya, ami Vorderglemmbe vezet. Az alján van egy hosszabb meredekebb szakasz, ahogy azt már sokan írták, szóval nem 0km es ekzdőknek való, de nagyon jó. Nagyon élvezetes volt a Schönleiten tetejéről Saalbachba visszacsúszó pályák kombinációja.

Leogang felé már nem volt idő átcsúszni, de kellett valamit jövőre is hagyni. :)
IMG-3239.jpg
IMG-3247.jpg
IMG-3256.jpg
IMG-3266.jpg
IMG-3280.jpg
IMG-3337.jpg
IMG-3340.jpg
IMG-3355.jpg
Símanócska
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Saalbach
2013.01.02.
December 22-28 közt voltunk Fieberbrunnban, a Hotel Sonnwendben. A hotelt egy magyar család üzemelteti, nagyon kedvesek, a kaja is finom, csak ajánlani tudom a helyet. A sípálya rendszert viszont nagyon kezdőknek nem ajánlanám, szerintem meredekek a pályák, ami itt kék, máshol már piros lenne, stb. A pályák minősége a melegebb időjárás ellenére meglepően jó volt. Volt részünk mindenben, havaseső, hó, napsütés, hideg-meleg. A tömeg nem vészes, elbírja a pályarendszer. Magyarokkal nem találkoztunk, főleg hollandok, németek járnak ide.
A piros 10a pálya igen kemény volt nekem, de egy profinak menne, hisz valahogy én is lejutottam onnan :)Egy-egy nap átmentünk Kaprunba, Kitzbühelbe (Kirchberg), és Waidring-Steinplatte-re.
Én visszajövök még Fieberbrunnba, ha tehetem, változatos, érdekes sípályák vannak.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.12.28.
Minden bizonnyal a szezon legjobb Ride-ja volt a ma esti Saalbachban, pontosan a hinterglemmi esti sípályán.
A mai nap elég sok friss hó esett, itt a völgyben is, igazán puha inkább 1200 méterig volt (tszf), de utána is teljesen élvezhető.
Ma telihold, plusz ehhez hozzájött a villanyfényes sípálya háttérvilágítása, amik különös, de egyben frenetikus mélyhavas élményt okozott a pályákon kívül.

Nehéz szavakba önteni, nem is próbálkozok vele, ezt át kell élni :)

A hó mellesleg nagyon mély, különösen közvetlenül a hegyállomás alatt és még bőven akadtak szűz területek...

Pár kép, amit mobillal készítettem, így nem a legjobbak, holnap már lesz normális gép is a pillanatok megörökítéséhez.
2012-12-28-19.07.37.jpg
2012-12-28-19.23.11.jpg
2012-12-28-19.26.41.jpg
mitro
9 élménybeszámolót írt
9
16 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.12.27.
Karácsony előtt 24 napot töltöttem a vidéken...de a mai napig semmi különös nem történt, azon kívül, hogy jól elsíelgettem. Azért valljuk be, a sísport nem egyéni sport, legalábbis nekem nem. Sokkal jobban szeretek társaságban síelni...de most ez van. Majd jönnek a síporttársak, és jól megsíeltetnek. :)
Leírom mai élményemet, miközben éppen a sebeimet nyalogatom.
Egyre inkább kacsingatok az érintetlen területek felé. A tegnap leesett kb. 10-15 cm adta a lehetőséget, hogy kimerészkedjek egy ún. Skirout-ra, ami ugyan le volt zárva, de szemmel láthatóan több nyom vezetett arrafelé. Nagyon light-osnak tűnt, el is indultam, igen ám, egy idő múlva a nyomok a meredek erdőbe vezettek...azt azért az én tudásommal mégsem. Vártam vagy 10 percet, hátha arra téved valaki és megkérdezem, hogyan tovább...még egy fekete holló sem járt arra...fehér lehet, csak az beleolvadt a környezetbe. Felmértem a kockázatot és a kevésbé kockázatosnál maradtam: irány vissza, hegynek fel! (Nem vagyok normális...ezt többször elmondtam magamnak) Egyszer láttam egy helikoptert, gondoltam integetek neki, de azért akkora életveszélyben nem voltam. Még jó, hogy ma az oldaltslicces nadrágomat vettem fel, a ruházatom (szinte) minden zippzárját kénytelen voltam kihúzni. Ekkorát én még nem "túráztam" léccel a lábamon...mert a hóban a bakancs térdig süppedt. Már majdnem elértem a célom, mikor megláttam a fehér hollót egy férfi személyében, majd a hollónét. Viccesen azt kérdezték, hogy "Mi van, elég volt?" Kicsit elbeszélgettünk, majd felajánlották, hogy megmutatják, merre kellett volna mennem. Kiderült, hogy kb. csak 20 fokkal tértem el a kamikázéknak való úttól. Ezután olyan élményben volt részem, mint még soha! Olyan pályán mentünk le, amilyen után mindig sóvárogtam, de azoknak egyedül soha nem mertem nekivágni. Most kénytelen voltam követni a "hirtelen adódott" idegen vezetőimet. Sajnos fényképezni nem volt pofám, mert így is én tartottam fel őket a folyamatos haladásban annak ellenére, hogy igencsak kapkodtam a lábam. Fantasztikus szűzhó, alig egy-két nyom, gyönyörű kilátás, napsütés, ha visszagondolok, még most is beleborzongok...
Nagyon megköszöntem nekik, hogy a nyakukba vettek (engedték, hogy a nyakukba akasszam magam) és a középállomásnál visszatértünk a pályára...pfújjjj. :) Ekkor éreztem, hogy a nagy igyekezetemben meghúzódott a derekam. Azért még visszamentem a kiindulási pontunkhoz, gondoltam , nekivágok még egyszer egyedül...de csak az elhatározás volt meg, a tett sajnos nem. Ezért is mondom, hogy nekem a síelés csapat- de legalább páros sport.
Tudom, ez csak a kezdet, biztos sokan átéltek már hasonló élményeket, sőőőőőt...de nekem ez akkoris kurjongatós élmény volt!
IMG-0336.JPG
IMG-0338.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.12.23.
Karácsony előtt kilenc napot töltöttünk a környéken. Meglátogattuk Fieberbrunn, Hochkönig, Lofer illetve Saalbach-Hinterglemm-Loegang sípályáit.
A legtöbbet persze ezen a terepen síeltünk. Volt részünk minden időben: ragyogó napsütés, szakadó hó völgyben esővel.Mikor odaérkeztünk pénteken akkor hivatalosan a hegyen 100cm volt a hóréteg vastagsága, rá egy hétre szombaton már csak 65cm havat jelentettek. Igaz szinte minden nap hullott a hó de közben olvadt is meg tömörűlt. A pályákon azért van hó nem kell megijedni a 65cm-től. Szépen rendesen karban tartják a pályákat. A legnagyobb hóesésben is mentek a hóágyuk előkészítve a terepet a főszezonnak. Nyolc év után sikerült Hinterglemm utolsó kimaradt pályáján lecsússzak a 35-ös pályán. Eddig mindg valahogy kimaradt amikor a kört csináltuk. Jó ez a kártyás rendszer, hogy a végén megnézheted mennyit síeltél napközben: tavaly a négy éves lányommal 8000m szintkülönbség és 40km síelés jött ki. Idén pedig ez a szám 11100m szintkülönbség, illetve 62km sípálya (37km liftben utazás) jött ki egy napra ami egy öt éves gyerektől szép teljesítmény. Pedig napközben nem siettünk csak ott csúsztunk ahol nekünk jól esett. Egyre jobban bírják a gyerekek a síelést már csak azt várom mikor mondják azt, hogy apa te már lassú vagy :)
Ez az a hely amit soha nem lehet megunni. Volt olyan nap, hogy csak egy pályán mentünk (Leogangban a 89-es) mert a lányomnak az nagyon tetszett. Tudom van 200km sípálya nagyjából az összesen voltam már, nekem ez a hely nagyon bejön. Nem beszélve arról a csodálatos panorámáról: szemben a Birnhorn a 2604 méterével, jobbra a Hochkönig a 2941 méteres csúcsával, hátul peddig a Kitzsteinhorn illetve mellette a Grossglockner.
P1140098.JPG
P1140100.JPG
P1140101.JPG
P1140020.JPG
P1140024.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.12.23.
Egy napot síeltünk ezen a terepen a szokásos előszezonos kép fogadott: jól karbantartott pályák, nulla sorbanállás, szinte alig voltak síelők a pályákon. Hétfői napon voltunk itt és volt olyan időszak, mikor a Reckmoos Süd pályán síeltünk (amely legközelebb van Saalbach-Hinterglemmhez), hogy csak ketten voltunk a kisebbik lányommal a sípályán, a liften nem ült senki, gondoltam szólok a liftkezelőknek amíg lefelé csúszunk megállíthatják a lifteket hiszen fölöslegesen hanszálják az áramot mert senki sem utazik akkor :) A négy üléses lift amely 2020m-re visz fel napközben nem ment valoszínüleg a kevés ember miatt nem volt bekapcsolva. Előző nap működhetett hétvégén mivel láttam síelős nyomokat. A két újabb kabinos lift melletti pálya nekem nagyon bejött Reckmoos Süd és Nord és ha miden igaz valamikor ezt a terepet össze fogják kötni Saalbachhal. Akkor már nem kell ide kocsikázni hanem Leogangba felülünk a liftre majd átcsúszunk Saalbachba ahonnan Fieberbrunnba megyünk át. Nem tudom mikorra készül el ez a terv de azt tudom, hogy Fieberbrunn elkötelezte magát a két terep összekötésében. Igazából egy liftet illetve csak egy pályát kell megépíteni (tudom könnyű mondani, nehezebb megcsinálni). Biztos ide visszatérek a két ünnep között.
P1140070.JPG
P1140077.JPG
P1140078.JPG
P1140079.JPG
P1140082.JPG
P1140084.JPG
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.12.20.
Sziasztok!

Tegnap érkeztünk haza négy napos szezonnyitó síelésünkről. Odafele Schladmingot választottuk, ahol 12 órakor már a pályán voltunk. Sajnos a nagy köd miatt lassan értünk ki. De ez a fél nap elég volt, hogy bemelegítsük a lábainkat. Saalbachba érve, sajnos az eső fogadott minket a völgyben. Másnap szerencsére az eső átfordult hóba, köszönhetően a pár fokos lehűlésnek. Már jártunk itt, de akkor a hóviszonyok miatt nem tudtuk besíelni az egész pályarendszert. Így most Ezt a küldetést tűztük ki magunknak. Szállásunk a 37-es felvonó lábánál volt. Innen csatlakoztunk a pályarendszerbe. Fent kezdtünk 7-es, 4-es pályákon, amik nagyon tetszettek. Onnan a 2b-n csúsztunk át a Vorderglemm-be. Jó hosszú pálya, kényelmesen síelhető. A pályák kicsit jegesek voltak, az elöző napok esőinek köszönhetően. Innen fel a szemközti csúcsra. 62, 63, 64-es pályák után, irány Leogang. Az erre található pályák nagyon tetszettek, de a köd miatt, nem volt teljesen élvezhető egyik sem. A faluból irány visszafele. Majd a 66-oson visszafele a szállásunkra. Útközben megismerkedtünk Zsuzsival. Majd az 52-esen le Saalbachba. Itt sajnos sétálni kell a faluban a kabinosig, ami a szemközti hegyre visz fel. Jó 200 méter után, siettünk, hogy még elérjük a Schattberg West csúcsot, Innen már hazáig csúsztunk.Jó hosszú túra volt, de elég sok pályát bejártunk. Másnap a 17-es, 11-es pályákat vettük célba, melyek nagyon jók voltak, jó párat csúsztunk itt, innen elindultunk szembe lévő oldalra. 22-es, 25-ös. Sajnos a hóesés és a nagy felhők miatt nem voltak túlságosan élvezhetőek ezek a pályák. 27, 38, 37-esen keresztül érkeztünk meg a jó hosszú 46-os pályára. Innen a visszaút, ugyanaz volt, mint előző nap. Tegnap pedig visszamentünk a közeli 7-es, 4-es, 2-es pályákra, majd át a 17-es, 11-esre, melyek a legjobban tetszettek. Köszönhetően a gyönyörű napsütéses időnek, a legjobb napunk lett. Jókat csúsztunk.
Végre sikerült Saalbachot jobban megismerni, rengeteg pályát így sem síeltünk még be, de legalább lesz miért visszamenni.
Két kép: https://sielok.hu/fotoalbum/753900/...kep/1/
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.03.24.
Sziasztok,

Sajnos egy hét késéssel de csak most van időm írni. Március 10-17 között 8 sínapot töltöttünk a környéken. Amire számítottam az teljesen bejött. Reggel kifagyott, nagyon jó pályák fogadtak, dél körül már rendesen olvadt firnes hó volt, de jól lehetett síelni. Tömeg egyáltalán nem volt, várakozni lifteknél egyáltalán nem kellett. Látszott, hogy tavasz van az ember inkább már kirándulnak, bicajoznak síelés helyett. Hétvégeken voltak többen akkor a helyiek is jöttek síelni de nem volt vészes. Hó pedig rengeteg van szerintem még május elején is lehet majd síelni.

Ezen a héten kipróbáltam egy újabb sportot a sítúrázást. Nem is értem eddig miért nem túráztam, hegyeket szeretem, szeretek feltekerni bicajjal, most kipróbáltam síléccel. Nagyon jó volt, az első két nap béreltem a felszerelést, úgy voltam vele lehet nem fog tetszeni ez a sport, utána vásároltam magamnak felszerelést. Reggel 6:30-kor indultam a völgyből és mire felértem a tetőre a felvonók is elindultak. Délután pedig mikor már nem mentek a felvonók ismét felmentem. Csodálatos volt, ragyogó napsütésben, a természet már ébredezett téli álmából. Anniyra meleg volt felefele menet, hogy félmesztelenül mentem fel és nem fáztam. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a wc az Asitzbahnnál síelés előtt és után is nyitva van, így ott átöltözhettem. Mikor este túráztam mire felértem lement a nap, már javában ratrakoltak így frissen ratrakolt pályákon csúszhattam lefele. Mire leértem 19:10 volt az idő, igy teljesen besötétedett. Csodálatos volt a hegyről látni a kivilágított falut, mire leértem a völgybe már a csillagokat is jól lehetett látni. Elmondhatom aznap 12,5 órát síeltem, este lefekvésnáél nem volt szükségem altatóra :)

Nagyon jó volt a nyolc nap már alig várom az április végét mikor már nem működnek a felvonók és mehetek sítúrázni. Volt olyan nap, hogy 2400m szint összejött. Teszek fel néhány képet.
P1090726.JPG
P1090727.JPG
P1090744.JPG
P1090749.JPG
P1090759.JPG
P1090766.JPG
P1090773.JPG
P1090782.JPG
P1090778.JPG
P1090789.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.01.22.
A héten négy napot Saalbach-Hinterglemm-Leogangban síeltünk. Hóból nem volt hiány a völgyben 150cm-t, a hegyen 250 cm-t mértek. Kevesen voltak a pályákon az elején jó idő volt a végén megjött a havazás meg a nagy szél. A hét elején volt olyan nap, hogy a völgyben -20C mutatott a hőmérő, szerencse aznap a szél nem nagyon fújt. Kipróbáltuk a két új liftet, nagyon jók már csak a csákányos kell lecserélni a két új lift között. Hallottam egy olyan pletykát, nem tudom mennyire igaz, hogy Saalbachot össze akarják kötni Fieberbrunnal ami már Tirolban van. Nem tudom mennyire igaz a hír, igazából csak egy liftet kell megépíteni, ezt a benfentesek jobban meg tudják erősíteni.

Összességében jót síeltünk, teszek fel náhány képet.
P1080910.JPG
P1080915.JPG
P1080957.JPG
P1080987.JPG
P1080991.JPG
P1090001.JPG
P1090007.JPG
P1090035.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.01.22.
Fieberbrunn az a hely ami nekem nagyon bejött. Sokáig gondolkoztam adjak 5-t ennek a síterpnek de csak az egyik lassú, régi liftje miatt(Hochhörndl, a 11-es pálya mellett) adtam 4-t. Már régebb Saalbachból mikor mentem át Hinterglemmbem láttam Tirolban két felvonót a Fieberbrunni déli oldalon. Idéntől az SSSC erre a terpre is érvényes így hát meglátogattam ezt a pályát. Nem kezdőknek való mert sok meredek piros pályája van de ezek nekem nagyon bejöttek. Főleg a 11,12 déli fekvesű illetve a 10-es pálya.Ami újdonság, hogy idéntől a 10-es pálya mellett egy 10 személyes új kabinos lift visz fel illetve le(ahogy Csabor is megírta) ugyanis ez a lift előbb lefele megy majd miután leér a völgybe felvisz a tetőre. Tetszenek nekem nagyon ezek a pályák,gyorsak jók a vonalvezetésük. Látszik, hogy a lifteket folyamatosan felújítják, van három kabinos liftjük ezenkívül van két olyan liftjük mint Saalbachban a Kohalmsgipfelbahnon. Nagyon jó ez a hely, kevesen voltak azok is általában helyiek. Márciusban biztos még vissza megyek erre a helyre.
P1090045.JPG
P1090040.JPG
P1090049.JPG
P1090051.JPG
P1090053.JPG
P1090055.JPG
P1090056.JPG
P1090060.JPG
P1090086.JPG
P1090090.JPG
P1090093.JPG
P1090105.JPG
P1090110.JPG
P1090120.JPG
P1090125.JPG
P1090162.JPG
pálinkás
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.01.17.
Az elmúlt hetet mi is Saalbachban töltöttük. 7 nap alatt közel egy méter hó esett, a magasabb régióban talán több is. A Kohlmaiskopf lift középállomásánál laktunk egy hegyi hüttében, a bejáratot és a ház egyes részeit újra és újra ki kellett ásnunk a megközelíthetőség miatt. Az épület körül, a szélvédett oldalakon 3-4 méter havat fújt össze a szél.

Pályán és pályán kívül egyaránt ritka mély hó képződött, elképesztő nagyokat síztünk, "freeride forever" (talponsíelő idézet).

A két felhőtlen, napsütéses nap valóban a tábor fénypontja lett, de kifejezetten élveztük a hóeséses időket is. Utolsó este fejlámpákkal, sílécekkel a hátunkon felmásztünk a háztól a gerincig (kb 450 méter szint) és sötétben, 20 cm szűzhóban síeltünk vissza.

Szombaton több mint egy óra alatt ástuk ki a völgyben hagyott autóinkat.

Ez a szezon már rendben van Saalbachban, nem tudok elképzelni olyan időjárást, hogy ne tartsanak ki nagyszerű állapotban a pályák április közepéig.
saalbach-2011-026.jpg
saalbach-2011-036.jpg
saalbach-2011-035.jpg
saalbach-2011-044.jpg
saalbach-2011-046.jpg
saalbach-2011-040.jpg
saalbach-2011-001.jpg
saalbach-2011-038.jpg
diasy
1 élménybeszámolót írt
1
12 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.01.16.
Családommal és baráti társasággal öt napot töltöttünk Saalbach -Hinterglemm-ben.Az első három nap szinte megállás nélkül havazott. A pályák nagy része zárva is volt.
A következő két nap gyönyörű napsütésben telt.Ez mindent kárpótolt.A szállásunk a Hinterfeldweg apartmanházban volt-mint ahogyan előttem is már írták a pozitívuma hogy előtte áll meg a síbusz és délután egész a házig el lehet síelni.(ennyi)
Összességében fantasztikus öt napot tudunk magunk mögött.:)
Remélem folyt.köv.
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2012.01.09.
A két ünnep között a környéken voltunk. Az első nap felhős idő volt, aztán két nap ragyogó napsütésben volt rászünk, ekkor sokan voltak a pályákon de nagy sorok nem voltak. Valoszínüleg azért mert sokan lemondták a szállásokat a december eleji kevés hó miatt. Negyedik és ötödik nap megjött a havazás szinte megállás nélkül havazott. Akkor lehullott kb. 50-60 cm hó, amit az eheti havazás túlszárnyalt. Jó volt az egy hét mindenféle időjárásban volt részünk. Teszek fel pár képet, napsütéses képeket mert szakadó havazásban semmit nem lehet látni.
Saalbach Hinterglemm 2011 decemberében - Fotó: TibiF
P1080829.JPG
P1080838.JPG
P1080862.JPG
P1080865.JPG
P1080898.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.12.24.
Ebben a szezonban a környéken voltam mikor még alig volt hó december elején, illetve karácsony előtt mikor rengeteg hó hullott. Mindkét esetben nagyon jók voltak a pályák. Persze december elején még nem volt meg az összeköttetés Saalbach-Hinterglemm-Leogang között de azok a pályák amelyek nyitva voltak jó állapotban voltak. Néhény helyen köveket meg földet is láttam de síelni jól lehetett. Persze többre nem is számítottam hiszen október 26 és december 5 között semmi csapadék nem esett a környéken.

Karácsony előtt pedig 3 napig szakadt a hó akkor igazi porhóban lehetett síelni.
Sokat írtam már erről a helyről,csak azt tudom mondani amit a reklám szöveg mond: "it is magic"
P1080417.JPG
P1080436.JPG
P1080489.JPG
P1080504.JPG
P1080511.JPG
P1080619.JPG
P1080651.JPG
P1080686.JPG
ojud2
2 élménybeszámolót írt
2
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.12.16.
Mi itt síeltünk csütörtökön, és pénteken (ma). Nagyon kevés ember volt a pályákon, sosem kellett sorban állni a felvonókhoz. Az új kör szuper, bár ma nem volt nyitva teljesen, csütörtökön végig lehetett síelni rajta. Tegnap majdnem egész délután esett a hó, ma meg szeles nap volt.
Holnap Obertauern, vasárnap meg Zauchensee. :-)
Varghasz
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.12.15.
Friss helyzetjelentés, ma hajnalban értünk haza. Bár elnézve az időjárás jelentést, már lehet, hogy nem aktuális, amit írok
A fontosabb felvonók mennek, azonban a pályáknak jó ha fele-harmada nyitva van.
Zwölferkogel: Csak a 11-es pálya van nyitva. A felső része nagyszerű, az alja tömör jég és műhó. Zehnerbahn nem megy.
Schattberg: 6-os pálya csak középállomástól lefelé van nyitva. A tetőn ki sem voltak készítve a hóágyúk, alig volt rajta hó, sok kő viszont igen. 1-es pálya zárva, a többi nyitva.
Schönleiten-Leogangi rész rendben, kivéve a Schönleitenbahn középállomása alatt, az zárva, hó alig volt rajta.
Saalbach: Bernkogel, Kohlmais részen szinte minden nyitva. Az új Bernkogelbahn nagyon szépre sikerült, az alatta futó 46-os pálya továbbra is a kedvencem, nagyszerű széles carving pálya.
Hinterglemm: a Reiterkogelről a völgybe futó pályák zárva voltak, csak a lifttel lehet a faluba visszajutni. A Spieleckbahn és az hozzá tartozó pályák zárva voltak. Ennek szerintem csak pénzügyi okai lehettek, mert nagyon szép hó volt rajtuk, és kezelték is őket. Lehet, hogy karácsonyra tartalékolnak?
A déli kitettségű pályák délelőtt nagyszerűek, 11-12 körül egy kicsit már kásásodtak, hála a keddi és szerdai napsütéses időnek, a föld is ki-kibukkant néhol. Mi ilyenkor mentünk át a Zwölferkogelre, mivel az hála a fekvésének, egész nap tartotta magát.
Szállásunk a Hinterfeldweg apartmanházban volt. Előnye, hogy a síbusz közvetlenül előtte áll meg, és jó hóviszonyok esetén az első házig haza lehet csúszni a Zwölferkogelről. Viszont csak azoknak ajánlom, akik számára a szállás minősége csak sokadik szempont a síelés esetén. Például a mi négy személyes apartmanunkban egy 140 cm széles hálófülkébe bepasszintott 120 cm széles ágyat két felnőtt férfi számára eladtak.
IMGP1887.JPG
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.04.19.
Igaz Saalbach és Hinterglemm már hetek óta feladta a küzdelmet, a sícirkusz túloldalán; Leogangban még járnak a felvonók, ha minden jól megy egészen Húsvét hétfőig.
Irány egy délelőtt erejéig Leogang. A völgyben már tavasz zöld rétekkel, virágzó fákkal és bokrokkal, megannyi virággal.
Lehet itt még síelni? A síléceket és snowboardokat cipelő turistákat nézve csak maradt még valami az idei szezonból.
Üde zöld sípályák felett lebeg az Asitzbahn kabinos, kicsit feljebb érve itt-ott fehér hófoltok jelzik az elmúlt tél nyomait.
Első pillantás a kék 88-asra; nagyszerűen kezelt és még hó is van rajta :)
Kiszállva a kabinosból az első menet a 87 és 87a pályákon. Nagyszerű firnhó, remek napsütés, kellemes hőmérsékletek.
Ahogy az a nagykönyben meg van írva, ilyen egy igazi tavaszi síelés.
Kis váltás az Asitzmuldenbahn melletti lejtőkre, amik úgyszintén pompásak. Itt a felső részen még elegendő hó van, sőt pályán kívül is, különösen a Sportbahn 2000 melletti off piste terepek hívogatóak. Sajnos ez a felvonó már nem üzemel, bár okát nagyon nem tudom, hiszen hó szemmel láthatóan azokon a pályákon is van.
A 88-as pálya következik, nagyszerű, bár a hosszú ívekhez kicsit sokan vannak rajta, de délben már egész jókat mehet rajta az ember.
Azért egy kis pályán kívüli kaland sem maradhat ki; az Asitzgipfelbahn mellett élvezetes firn; igaz később már túlságosan „fogós”.
A kilátás a saalbachi sícirkuszban talán itt, Leogangban a legszebb; szinte beleütközik az ember tekintete a Leoganger Steinberge markáns sziklafalaiba, távolabb északon a Steinernes Meer és a Hochkönig vonulataiban gyönyörködhetünk. Dél felé a vastagon behavazott Magas-Tauern hegyei emelkednek, szépen kivehető a Kitzsteinhorn hátterében magasba törő Großglockner.
Őszintén megvallva nem számítottam ilyen remek feltételekre, de Leogang bebizonyította, hogy még 2000 méter alatt is van (sí)élet.
Néhány kép a parkolóból (fel nem vittem most).


https://www.sielj3000meteren.hu

Ski 4Ever
1.jpg
2.jpg
3.jpg
afuchs007
12 élménybeszámolót írt
12
14 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.04.04.
Hétvégén voltunk kint a Ski Musikanten WM -en, és ha már ott voltunk, gondoltuk csúszunk egyet. Időben mentünk reggel, hogy még a meleg előtt kiérjünk,de az időjárás győzött. Vittünk magunkkal egy kezdőt is. Lehet hogy nem ilyen havon kellett volna megszerettetni vele a síelést. Reggel a Turm 6-er lift melletti tanulópályán mentünk egy párat, hogy az alapokat megmutassuk, aztán felmentünk a Kolmaisgipfelbahnal, mert nagyon romlott a pálya állapota, ami nem is csoda a 20 °C -ban. Aztán az 55 -s és az 53 -as pályán csúszkáltunk. Ha a havat nézem, akkor inkább nem jellemezném, ha viszont az ember mennyiséget, akkor nagy élmény volt. Úgy jöttünk le a pályákon, hogy emberrel nem találkoztunk. Ez kárpótolt a hókásáért. Aztán délután gondoltuk, hogy nem kabinozunk lefele, ha még nyitva van az 52 pálya a völgyig, akkor csússzunk le. El is indultunk lefele. Végül is vízisínek elment. Ahogy mentünk lefele úgy romlott a helyzet! Először csak 15 cm latyak aztán vízátfolyás, ami miatt majdnem hasra estünk, aztán jött a sáros hó. A végén a tanulópályán is lementünk, hát rá sem lehetett ismerni. Szerencsére leértünk. Összegezve jó volt mert még egyet tudtunk síelni ebben a szezonban, egyeül még sosem síeltem egy pályán, főleg nem Saalbachban. A kezdő síelőnk is a rossz hó ellenére elég jól elsajátította az alapokat, talán nem ment el a kedve sem. Viszont az, hogy 40 EUR-t ugyan úgy elkérik, az ilyen pályákért, az kicsit gáz. Ahogy látom mára a komplett Saalbach-i részt le is zárták. A szállásunkra szombaton jöttek angol gyerekek 1 hétre síelni. Hát azért egy kicsit sajnáltam őket, lehet hogy kirándulás lesz nem síelés.! Ja és a Musikanten SKI WM, nagyon jó buli volt!! A magyar Donau Power zenekar nagyon jó hangulatot csinált, ebben része volt annak a kb 60 magyarnak aki ott volt!

UI: Lehetne már november, hogy ismét a síelésé legyen a főszerep, több hóval mint idén! Jó nyarat mindenkinek!
SíMan
34 élménybeszámolót írt
34
17 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.03.20.
Harmadik nap a már oly régen áhitott Fieberbrunn! Még a Familia kft-ben hallottam erről a helyről, amikor egy része (lehet több is) itt játszódott. Schneedorado, ahogy nevezték magukat (ma már a das beste versteckte skigebiet a jelszó). Most kevés volt a hó, de nem baj. Az összekapcsolt piros kabinosokkal mentünk fel 1645 m-re, az 1-es piros tetetjére. Onnan a pályák egy része belátható (1, 9, 7, 10), némi bámészkodás, melegítés után irány az 1-es, 7-es pálya, majd fel a 4-es beülőssel, kipróbálni a 9-es pirosat is. Ezt követően beültünk a Csabor által már megénekelt kétüléses hosszú felvonóba, ami "átröpített" minket a déli oldalra. Menet közben dörzsöltük a tenyerünket milyen csodás a 10-es pálya, még milyen jó rajta a hó és nem sokan jönnek rajta. De ha már fent vagyunk, először csússzunk egyet (?) a 11-es, 12-es pályán, majd utána élvezkedünk a 10-en. A 11-es pályát egyszerűen imádtuk, nem volt szivünk otthagyni, csak le-föl. A 12-est nem mertem bevállani, mert azt hittem azon az előző és az aznapi meleg miatt már elolvadt a hó. Mire el tudtunk szakadni a 11-től, addigra a 10-es minősége sokat romlott, az is kásás lett és rendesen összetúrták. Ettől függetlenül nem lettünk hűtlenek hozzá és rendesen bejártuk. Ebédre visszacsúsztunk a Wiladalpgtterlhez a 6a erdei úton, ahol a 3, 4-e kéken rótta a köröket a kezdő társunk. Itt, a tányéros tetején lévő hütte teraszán ebédeltünk és már teljes természetességgel kértük a pincértől a "szokásos" Huber csapolt sörünket! A nap égetően sütött. Ebéd után lementem a 3-as pályán a kocsihoz letenni a fölös cuccokat. Ez a pálya helyenként már nagy odafigyelést igényelt, hogy ne a sárba csússzon az ember, de ahol volt még egy kis latyak, ott tudtam döngetni. Nem bírtam magammal, csak fel kellett mennem a sárga beülőssel kipróbálni a 8-as pirosat. Jobbat délutánra már álmodni sem mertem. Teljesen használható volt, így utána már azt használtuk 4-ig. Imádtam.

Sajnos az 1c hóhiány miatt már le volt ezen a napon is zárva, így azt nem tudtuk kipróbálni.

Másnap is ide jöttünk, mert így döntöttek a többiek (hiába a demokráciának is megvan az árnyoldala!), amit azért nagyon nem bántam. Rögtön át akartunk menni a 10-es pályára, de valamiért nem ment a kis kettes beülős, így a 8-ast pusztítottuk, mit mondjak, remek volt. Miután beindult az összeköttetés irány a déli oldal. Most lementünk a 12-en is. Ilyen havat pályán én még nem láttam, pedig egész héten "folytak" a pályák! Az utolsó talán nagyede a pályának kb fél méter (lehet ez kicsit túlzás) mély massza volt. Itt már én is vakartam a fejem, hogy milyen technikával kell lejönni, inkább nem írnám le, legyen elég annyi leértem a sárga buborékos aljába!

A meleg miatt annyit romoltt a 10-es pálya is, hogy a fekete inkább barna volt. Nem a meredeksége miatt, hanem a színe okán.

Szép, szimpatikus pályarendszer, de csak 4-esre értékeltem.

Ezzel be is fejeztük a 4 napos Schneewinkl síbérlettel a síelésünket, mert csütörtöktől esőt jósolt az előrejelzés és inkább mentünk Kaprunba.
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.03.18.
Sziasztok!
Egy kis helyzetjelentés Ausztriából. Szakadó eső az egész országban. Négy napot töltöttünk kint. Uticél, Saalbach volt. Első nap Schladmingon síeltünk, mert későn értünk volna ki. Szép napsütéses időben csúsztunk. Sajnos a hó állapota nem volt túlzottan szívderítő. De a hármas pálya még mindig elég jól síelhető volt. (Később meg kellett állapítanunk, hogy ez volt a legjobb napunk.) Saalbachban még nem jártunk, így nagyon kíváncsian vártuk, hogy mit tartogat. A szállásunkra nem volt panasz, közvetlenül a felvonó lábánál feküdt. Sajnos a hó helyzet nagyon elkeserítő volt. A hegyen már csak a pályák fehérednek. Nekivágtunk felfedezni a délebbi részeket, amit a szállásadónk is inkább ajánlott. Reggel még viszonylag síelhető volt a 11-es és 17-es pályák, délutánra már kész rémálommá változott, amikor leevickéltünk a félember mélységű buckák között. Elvileg a szállásunkig lehetett volna csúszni, gyakorlatilag meg is csináltuk, de kb olyan volt, mint amikor a kötéltáncos egyensúlyozik a kötélen, csak foltokban volt hó, amit a síléceink nem köszöntek meg. A másik oldalon a 25-ös pálya tetszett a legjobban, jó vonalvezetésű, jókat lehetett csapatni, még ebben a rossz minőségű hóban is. Az éjszakai pálya nagyon vonzott minket, de már nap közben is feketedett, így inkább kihagytuk az esti síelést. Másnap viszont esőre ébredtünk, pedig még sok felfedezni való rész maradt. Úgy döntöttünk, h megnézzük Kaprunt, ahol szintén nem jártunk még. Elég sokan hasonlóan gondolkodtak, mint mi, így hatalmas tömeg fogadott minket. A parkolóban sártenger, így vettük fel a bakancsokat. Felmentünk a csúcsra, megnéztük a mozit, amit feltétlen ajánlok mindenkinek. Eléggé felhőben volt a hegy, sokszor az orrunkig sem láttunk, a hó is esett. De a 4-es, 1-es pályák egészen jól síelhetőek voltak. Hatalmas tömeg volt, hisz a környékben, csak itt lehetett síelni, máshol eső esett. Így az utolsó nap is ide jöttünk. Már nyitáskor ott voltunk, mikor felértünk, hatalmas szél, és a pályákra leesett 20 cm hó fogadott minket. Egyetlen egy pálya volt megnyitva, ami szinte síelhetetlen volt az eldolgozatlan hó miatt. Később megnyitották az egyes pályát is, de a hatalmas tömeg és a látási viszonyok miatt élvezhetetlen volt a síelés. Így 10-kor már le is jöttünk a hegyről. Szerencsére a kaszánál el tudtuk passzolni a jegyünket. Egészen hazáig esett az eső. Kaprun jó időben biztos nagyon szuper lehet. Saalbach tetszett volna, ha lett volna hó, de így csak az egy tizedét láttuk, az meg nagyon kevés volt. Sajnos ez a sok eső, az alacsony pályáknak nagyon betesz, Kaprunban viszont biztos a hóhelyzet.
csabor
90 élménybeszámolót írt
90
14 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.02.20.
Fieberbrunn 2011,02,20.

Már megint minden szerencsétlenül alakult. Pont úgy ahogy szokott. Halálra kell dolgoznom magam, hogy el tudjak menni síelni. Aztán totál fáradtan indulás reggel. Kapkodva pakolás, idegeskedés. Amikor végre elindulunk kiderül, hogy a navigáció 50 km alatt nem talál műholdat, Amikor idegességemben taposni kezdem (most vettem, vadonat új, a régin programot frissítettek, azóta nem használható), akkor közli a feleségem, hogy otthon felejtette a szemüvegét. Padlófék, kanyar vissza. Az út nyálkás, köd van, olyan kietlen minden. Ahogy a síelésre gondolok egy sötét árny lebeg körben az autóban s szisztematikusan egy kést kezd el forgatni a térdemben. Mindenem fáj, alig élek, semmi kedvem az egészhez, inkább otthon kellene áporodni a TV előtt. Minek akarok én síelni? Kell az nekem?
Kb. 100 km-rel a cél előtt kezdek havat látni az út mentén. Nem is számít a köd, nyomjuk, hisz síelni megyünk. Szép az élet!
Most Fieberbrunnba megyünk. Nincs 600 km a táv. Valami szlovén úttársaság szponzorálhatja a navigációs programot, mert mindig Maribor felé akar indulni. Szerencsére már nem lesz vele több gond, Linz felé megyünk, hasítunk a sztrádán, amikor lemegyünk róla, kicsit meglátogatjuk Németországot is, s gyönyörű úton, hegyek között kanyarogva közeledünk célunk felé. Minden szép, havas a környék. Fieberbrunn apró kedves falucska, végében egy sípályával.
Szállásunk pályaszállás. Manapság annyi szállást hirdetnek így, s ennél is majd 100 métert kell gyalogolni a felvonóig. Úgy döntöttem sportos leszek, gyalog megyek a felvonóig. (a szálloda parkírozójánál nincs közelebb parkoló)
Megérkezésünkkor szobánkban pezsgő vár, ezen fellelkesedve kirándulunk egy hütébe. Kellemes italok, akkora rántott hús, mint a Dunántúl, élőzene. Tánc az asztal tetején, megjöttünk.
Visszatérve a szállodába elkérjük a síbérleteinket. Tudnak magyarul, nem probléma, hogy most mást kérünk, mint ahogy korábban leleveleztünk. Ott egy gép, s ripsz ropsz kiállítják a nekünk való bérletet. Emlékszem elalvás előtt még keményen alkudozom a bérletkészítő gépre.
Reggel kellemesen beöltözve irány a pálya. A helyi „pesti ember” mínusz 6 fokot mondott. Korrekt, 6 fok van, de úgy néz ki hogy pluszban.
A pálya a térkép szerint kedvemre való. Mindent meg lehet közelíteni fülkés, vagy ülőszékes felvonóval. S számomra még egy újdonságot is mutatott a térkép. Fel volt tüntetve az egyes liftek menetideje. Jó, nem pont annyi ideig ment, de fel volt tüntetve.
Laza bemelegítésként a Doischberg fülkésen felballagva lecsúsztunk a piros 8-ason. Kellemes pálya. Kezdőknek is való, jó széles és felhasználóbarát. Annyira tetszett, hogy még kétszer megismételtük. Az már látszott, hogy kevés a hó. A jeges alapon hóágyúval gyártott műhó volt, amiről a tapasztalt síelő már reggel tudta, hogy délutánra csupa bucka lesz.
A csúcsra visszatérve a másik irányba indultunk. A 8A kéken mentünk le. Itt csákányos felvonó van, tehát biztos volt, hogy nem erre jövök vissza. A kékecske szintén nagyon kedvelt lehet a kezdők, tanulók körében. Bár meg kell mondanom, hogy későbbi tapasztalataim alapján nem sok eltérést találtam a kék és a piros pályák között. Igazi családi pályarendszer.
A Lárchfilzen felvonót használva (ez nem fülkés, hanem négyes ülős) kicsit feljebb merészkedünk. Innen is többször ereszkedtünk alá. Az 1-es piros, ami a 9-es pirosban folytatódik, s a 7-es kék, mind kellemes pálya. A családi síelésre a nagymamát is lehet hozni.
Néhány lecsúszás után másik irányt vettünk. A Reckmoos kétszemélyes felvonóra szálltunk. No ez érdekes egy gépezet volt. Régi mint az országút, s lassú mint én. Talán mindenki ismeri az alávágós jellegű felvonót. Ez jön, mint a veszedelem, aztán lendületesen vádlin, combon, vagy...máshol üti meg az embert a kedves kiálló fém részeivel. A kedves kezelők segíteni próbálnak, visszafogják kicsit a beülőt, majd kedélyesen meglökve elengedik. Máris ott lengedezik az ember egy szakadék fölött. Érdekes élmény. Amikor az ember lenyeli ami feljött meglepve tapasztalja, hogy szemben is ülnek a felvonón. A meredély miatt a déli oldalról nem lehet ide, s innen sem oda síelni, csak ez a kellemes öregecske felvonó biztosítja az összeköttetést. Olyan, mint a helyiérdekű vasút. Út közben is fel lehet rá szállni, s ez komoly.
A déli oldal pirosai már nem olyan barátságos teremtmények. Csak a pályán van hó, máshol mindenütt a barna sáros föld látszik. Néhány kanyarban figyelni kell, hogy ne iszapbirkózóvá alakuljon át az ember. A 12 és 11-es pirosok kezdőnek nem igazán valók, különösen nem a jelenlegi buckásodó időszakban.
Visszaindulva a másik oldalra a Reckmoos Süd kabinossal megyünk fel a hegyre. Ez már a második sárga buborék. Fent nekilátunk a meredeken induló 10-es piros leküzdésének. A piros pályán van egy kb. 200 méteres szakasz amit feketével jelölnek. Ez a 10A pálya. Ki lehet kerülni a hegy oldalában oszlopokon álló keskeny pirossal, ami szerintem sokkal rosszabb, mint a rövid fekete. Ritka az ilyen pályaépítés. Aki kicsit is bízik magában inkább a feketét csússza meg. Leérve a völgybe jön a már ismert kétszemélyes, s a közbenső megállónál menet közben fel is szállunk rá, de most ellenkező irányba. A lengedezés már direkt jól esik.
Tovább akartunk menni észak felé. Kinéztük, hogy van egy kék pálya ami körbemegy a hegyoldalon. Kicsit nehéz megtalálni a leágazást, de aztán már lehet menni a keskeny kék 6A pályán, ami kényelmesen átvisz a másik oldalra. Innen a 3, 4, 2-es kék pályákon visszatérhetünk az alapállomáshoz. Ezek a pályák a tanulóparadicsomok. Mindenhol oktatók, tanulók tömegei. A 2-es pálya tetejénél a hütte mögött található a téli bob pálya. Érdekes ötlet ez is. Beszáll az ember, olyan, mint a hullámvasút, oda ér vissza ahonnan elindult. Két csúszás között érdemes kipróbálni, van olyan élmény, mint a kétüléses felvonó.
Már csak egy fülkés felvonó volt hátra. Itt vagy 4 db piros 15 személyes fülke követi szorosan egymást. A középső állomáson ki lehet szállni, s jöhetnek a kékek, vagy átszállni a felső részig járó fülkékbe. Mi magasra törtünk. Kellemes, de keskeny piroson (1) csúszhattunk át. Célunk az volt, hogy az 1-esről letérve az 1C-n csúszunk le a kiindulási pontig. Lazán le is tértünk, s ügyet sem vetettünk a néhány táblára az elágazásnál. Néhány száz méter után már tudtuk, hogy baj van. Megszűnt a hó, s én azon gondolkodtam, hogy miért nem egészítettem ki a biztosításom off piste opcióval. Leküzdve magunkat a hegyoldalon, ismét visszatérhettünk az alapállomásig.
Délután már minden buckás, vizes, vagy jeges volt. Ahogy ment le a nap, kicsit javult a helyzet, de néhány centi hó nagyon ráfér a pályákra. Reggel korán minden gyönyörű, de délután már szenvedés az élet, s ez nem is változik amíg hó nem jön.
Vasárnap volt, de komolyabb sorok sehol sem alakultak ki. Talán legtöbben a tanulók által használt felvonóknál voltak, de egyéb helyeken gyorsan lehetett liftezni volt egész nap.
A hütték jók. Eredeti hütte hangulat, jó kaják.

Magyarokkal nem találkoztam. Nem tudom miért nem népszerűbb ez a hely. Holnap narancssárga kabátot veszek, mert holland viszont töménytelen mennyiségben van. Rá is jöttem, hogy a szerb alapvetően lágy, dallamos nyelv.

A pályarendszert mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a kisméretű, hangulatos helyeket. Rend van, s családias a légkör. Azt hiszem holnap is itt csúszom, ha felébredek, mert még van egy üveg pezsgő behűttve.

Csabor
afuchs007
12 élménybeszámolót írt
12
14 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.02.07.
Sziasztok.
A múlt hetet a Saalbach-Hinterglemm síterepen töltöttük.
Szerencsére az előző héten esett friss hó mert igen bajban lettünk volna. Egész héten gyönyörű napsütéses idő kényeztetett minket. Nekem legjobban a szombati és a vasárnapi hó minőség tetszett, sajnos utána napról-napra romlott a helyzet. A weben közzétett hóvastagság értékek inkább marketing adatok, mint a valós tények! A hét elején is voltak kikopott részek (némely pálya már akkor is le volt zárva), de a hét vége felé sok pálya szomorú képet mutatott!
Minden reggel kifagyott ratrakolt pályákkal találkoztunk. Délutánra már a pályákat eléggé összetúrták! Inkább délelőtt érdemes többet síelni. Csütörtökön voltunk freestyl bemutatón is ami ingyenes volt. (nagy élmény volt) Pénteken csúsztunk egy párat az éjszakai pályán. Sajnos egy kissé csalódás volt, mert napközben széttúrt pályát lehet este is használni. Szerintem egy félórás szünettel 4- 5 ratrak rendbe tehette volna a pályát és akkor nagyobb élményt nyújtott volna!
A síterep jól felszerelt és minden a síelőkről szól!!
Nem túl olcsók az áraik, de szerintem megéri!
A szállásunk a Reiterkogel Bahn-tól kb 150 m -re, az U-bahn-tól kb 400 m-re a christina appartmanban volt!
http://appartment-christina.npage.a...t/willkommen_28104963.htm...
Nagyon hangulatos kis szállás, egy öreg bácsika adja ki! Az appartnajaik jól felszereltek és tágasak. Annyi negatívum volt, hogy a szobához csak egy kézmosó volt, a wc és a fürdő a folyosón volt, de ez minket nem nagyon zavart.

Összességében egy nagyszerű hetet töltöttünk saalbchban, jó időben 310 km -t síeltünk.
babota
7 élménybeszámolót írt
7
14 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.01.17.
Múlt héten egy változatos tudású társaság tagjaként hét napon át pályaszállásról síeltük be a terep nagy részét. Én a tojáshéjas, 18 sínapos kezdő szemszögéből írok, a haladó perspektívát a többiekre hagyom ;)

1 - időjárás. Csak hogy gyorsan túl legyünk a nehezén: nem igazán úgy alakult, ahogy szerettük volna. Végig fagypont fölött volt a hőmérséklet, ami napsütésnél még jól is esett, de a hétközepi másfél napos, folyamatos eső helyett jobb lett volna a hó. Nem csak azért, mert megúsztunk volna egy kiadós elázást, hanem a pályáknak is jót tett volna némi friss hó. Igaz, az 1600 m feletti lejtők így is kaptak havat, az alsóbb szakaszokon viszont gyűltek a barna foltok.

2 - szállás. Mit szállás: pályaszállás. Még nem próbáltam, de most már tudom, hogy mindig ilyet szeretnék majd. Egy hüttét béreltünk 11-en, a Kohlmaisgipfelbahn középállomásánál, zseniális volt. Teraszon inni a jófaja (és olcsó ;) sört az ebédszünetben, közben napon szárítani a szárítanivalókat, aztán az ajtó előtt felcsatolni, és hajrá. Este pedig nézni a ratrackokat, vacsora után járni egyet a hóban. Muszáj.

3 - terep. 200 km sípálya nyilván nem tévedhet. Nem is tudtuk besíelni az egészet, Hinterglemm északi oldala kimaradt. Ugyanitt a déli nem tetszett annyira: bár a pályák jónak tűntek, meglepően nagy volt a nép-, és így a buckasűrűség is. Nem élveztük. A Schattbergről induló, 7 km-es kék pályát nagyon vártuk, de igazából csak a hossza (és az utolsó fél km-es lejtő) miatt volt érdekes. Állatira bejött ellenben a Bernkogel ülőliftes része (kék 46) - a tapadós hóban pompásan lehetett gyakorolni a konstans előre terhelést (hogy aztán másnap máshol jól pofára essek ;). A Kohlmaiskopf pályáinak felső szakasza szintén hibátlan volt, pirosak és kékek egyaránt. Az itteni kedvenc a Panorama6er lift alatti, biztonságos gyakorlásra kiváló szakasz volt. A legnagyobb lájk mégis a két Asitz lejtőinek jár, ahol a Saalbach-Leogang túra során jártunk először. Aztán kétnaponta. Ott még esőben is hó esett, mindig kevesen voltak a széles pályákon, amik pirosak ugyan, de akár kékek is lehetnének. A Sportbahn 2000-rel liftezve pedig még tizedszerre is megdöbbentő volt a látvány, ahogy a katlan gerincén túl felbukkantak a nagytesó hegyek.
breez
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.01.06.
Sziasztok,
Tegnap jottunk haza innen 3 nap csuszas utan inkabb pozitiv de vegyes erzelmekkel.
Na ho az nagyon nincs, bar szerencsere tomeg sem volt nem is ertettem az ev eleji foszezon ellenere nincsen tomeg a palyakon.
A palyak kemenyek, idonkent nagyon jegesek, illetve jobb esetben ez a feher jeg van rajtuk, es csak kevesebb esetben
a bordas alapjeg latszik ki, a foldes, koves reszeket mar nem is emlitve.
Mondjuk nekem amig jo éle megvolt a lecemnek, addig kimondottan elvezetesek voltak a palyak.
Az U-bahn szerintem jo otlet volt foleg hogy igy legalabb 5x-ose lett az este kivilagitott palya hossza.
Szuper az a kozponti epuletkomplexum amit az U-bahn aljanal huztak fel etteremmel apres-skivel gyorskajaladaval egyutt nagyon impozans epitmeny,bar nekem kicsit kihasznalatlannak tunt.Pedig ezzel az U-bahnnal egy uj kozpontot hoztak letre a siterepen belul Hinterglemmben.
A Bernkogel-bahn a felette levo csakonyossal valoban lassan tenyleg kierdemelne a kukas kifejezeset lassu oreg....na majd talan jovore kidobjak a kettot egyutt:)
Szukseg lenne ra mert amelett hogy nagyon jo az a palya a Bernkogelen meg fontos osszekoto szerepe is van Saalbach es Hinterglemm kozott a deli oldalon.
Ez van....
Ami viszont a vegyes erzelmeket okozta bennunk az az hogy bár most voltunk itt vagy 6.alkalommal,( az utobbi 2 evben nem jartam itt) olyan erzesunk volt hogy kicsit a palyakon kivuli dolgokkal(gondolok itt szallasokra, ettermekre es mindenre ami ehhez hobbihoz kiszolgalasban hozza tartozik)kezdenek elszallni a lovak.
Ezt nem tudtam mire velni: talan mert egyre rovidul a szezonjuk vagy mert iden a husvet ezen a helyen mar szezonon kivuli lesz? vagy mitol kezdtek el latvanyosan lehuzni a vendegeket?a szolgaltatasbol visszavettek az arakat meg megtoltak felfele...
De ezt csak tenyleg a lifttarsasagtol fuggetlen dolgokra ertem.
Nemtudom bennem most olyan erzes van mintha Tirol es ebbe beleertem a Nyugat tiroli tophelyeket olcsobbak lennenek mint Saalbach-Hintergelmm pedig ok nem fognak sirni marciusban ha bejon egy kis 10 fokos meleg Saalbach viszont folyni fog lefele.
Lehet ezert is van ez a tendencia,mint a Balaton tiz eve,ha rovidul a szezon emeljuk fel az arakat mert nekunk ugynannyit kell keresnunk es meg vegyunk is vissza a szinvonalbol hogy sporoljunk parhuzamban.
Azt is ennek tudom be hogy mar most januar elejen nyari lehetoseggel van tele a kornyek tura,bicikli es minden mas ajanlatokkal.szoval hogy menjunk majd nyaron is....
Ezzel nincs semmi gond, csak ha ezt nem csak mi hanem tobb ember akinek van osszehasonlitasi alapja eszreveszi, akkor ha valasztani kell nem ezt a helyet valasztjak valasztjuk.
Nekunk is van meg egy szervezodo tarsasagos hetunk marciusra es ha most dontenem kellene Tirol es Saalbach kozott hat Tirol-t valasztanam.Irom ezt mindannak a ellenere hogy az itteni palyakat es az egesz rendszert nagyon szeretem es most sem ebben csalodtam.
breez
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2011.01.03.
A két ünnep között a környéken töltöttünk egy hetet. Ilyenkor főszezon van, de ez a pályákon nem látszott. Többször voltam itt szilveszter környékén de szerintem most voltak a legkevesebben. Jól jellemzi ezt az állítást az, hogy a maximális várakozási idő 1-2 perc volt és az is 11 óra környékén. Mindig nyitáskor kezdtünk és liftzáráskor fejeztük be a síelést. Rengeteget síeltünk, öt éves lányomnak ez a második síszezonja. Megnéztük egy nap például 64km-t csúsztuk, ami egy ötéves gyereknek nem rossz teljesítmény. Ezután este még szánkózni is akart a lányom, mondanom sem kell aznap az alvásnál nem volt probléma.

Jól kezelt pályákkal találkoztam, nem nagyon volt jeges rész. Szinte minden nap hóágyúztak. Nagyon jó időnk volt, egy nap havazott hat napon át pedig végig sütött a nap. Újév előtt minden nap a völgyben köd volt (1400m alatt) a hegyen pedig ragyogó napsütés, olyan volt mintha egy szigeten lennél és körülötted tenger lenne. Január elsején pedig szinte csak lézengtek a pályákon. Képet nem csináltam mivel a fényképezőgépet otthon felejtettem.

Van negatív kritikám is Saalbachal kapcsolatban. Saalbachban nagyon modern liftek vannak de néhányat le kéne cserélni. Ilyen például pl. 46-os pálya mellett a háromüléses lift (Bernkogel Sesselbahn) illetve felette a csákányos. Ezenkívül a Limberg 4 Sessellift illetve a Pölten 4-pax Sessellift olyan lassú, hogy mire a hegy tetejére érsz nyugdíjba vonulsz. Az UBahn szerintem fölösleges ennek az árából kicserélhették volna valamelyik négy üléses liftet (persze ez csak egy vélemény).

Összességében nagyon jó volt, már alig várom, hogy ide visszamenjek mert ezt a helyet nem lehet megunni.
Varghasz
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.07.31.
Július közepén egy hetet Hinterglemmben töltöttünk. A szállásunkhoz járt az új "Joker kártya" is, szerintem ez egy nagyon jó akció idén. A szállásunk a Reiterkogel felvonótól 20 m-re volt. Ezen kívül a Zwölferkogelbahn, a Schattberg express és a Kohlmaisbahn üzemelt. Mind a négy felvonóra érvényes a Joker kártya, korlátlan használattal az üdülés ideje alatt, a felvonókkal a bringákat is fel lehet vinni. A Reiterkogel és a Schattberg völgyállomásánál ingyenes kerékpár tisztító gőzborotvák állnak rendelkezésre.
Mivel eddig nem nagyon bicikliztek a gyerekek ilyen terepen, az ugratókkal, rámpákkal kiépített downhill pályákat hanyagoltuk. Azt azért megfigyeltem, hogy a többség a blue line-t használta, a pro line-ra kevesebben merészkedtek, a felvonóból a legnehezebbnek az x-line tűnt. Mi a hinterglemmi szánkópályán gurultunk lefelé, vagy a völgyben futó kerékpárutakat használtuk. A Schattbergről a Schattberg Westen és a Hacklbergeralmon keresztül azért ledöngettünk. Ennek az útnak a teteje a Hacklbergeralmig azért kezdőknek nem ajánlott. Az eleje nagyon meredek emelkedő, a SchWesttől az almig meg egy "zerge csapás", sziklákkal, gyökerekkel, vízmosásokkal. A nagyobbik fiammal élveztük, de a 10 éves néhol majdnem sírva fakadt. Az Almtól egy kavicsos erdei út, az már könnyű. Hasonló út jön le a Zwölferkogelről is. Itt mondjuk nem értettem, hogy a középállomáson miért kellett átszállni a felső szekcióba, miért nem folyamatos üzemben ment a lift.
A kártyával ingyen használhattuk az uszodát és a saalbachi fürdőt is, bár itt iszonyú sokan voltak a kánikulának köszönhetően. Arra azért figyeljetek, hogy bár ki van írva, hogy a kék csúszda csak "gumibelsővel" használható, többen lejönnek rajta, mint egy sima csúszdán háton, vannak benne szűkítők, amik nagyon meg tudják ütni az oldaladat, ha nem gumiban ülsz.
Fölmentünk a Teufelwasserhez is a talschlussban. Kártyával az ide járó kisvonat is ingyenes, de bringával is teljesíthető. Ez egy patak, ahol kis medencékben különféle fából ácsolt malmokkal, árkokkal játszhatnak a gyerekek, míg a felnőttek mezítláb élvezik a 10 fokos természetes kneipp taposót.
A kalandparkot nem próbáltuk, rengetegen voltak, ide nem volt érvényes a kártya, amúgy meg drága.
A Reiterkogelen a "Kodok hegy" 5-12 éveseknek nagyon érdekes. Egy kb 4 km-es túra alatt a gyerekeknek tíz próbát kell kiállniuk, feladatokat teljesíteni. A megoldásokat egy űrlapra felírják, amit a kabinos alján kell bedobni a postaládába, és állítólag értékes nyereményeket sorsolnak ki. Hasonló Saalbachban a Montellino a Kohlmaisbahn felső és középállomása között, de az legfeljebb 6-7 évesek élvezik még, az kicsiknek való.
Néhány kép.
Zwölferkogel a Reiterkogelről, a hegy aljában az új kabinos építkezése
Kodok, második állomás
Kodok, hatodik állomás
Reiterkogel a Zwölferkogelről
A szánkópálya nyáron, szemben a Zwölferkogel
Szemben a Schattberg a Kohlmaiskopfról
Az X-line egy szakasza a liftből
Úton a Schatberg Westre
Hohe Penhab
Alpesi idill
Teufelwasser
Az új kabinos építése Hinterglemmben
Kodok, első állomás
Háttérben a 3000-esek a Hohe Penhabról
pálinkás
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.04.12.
Pénteken végül Saalbachban csúsztunk. Csak a völgy bal oldalán lévő pályákat használtuk, az a kevésbé napos oldal, szemközt már ránézésre is elég ramaty állapotban voltak a lejtők.
A pályák egyébként mindenütt feltartott kézzel várták a tavaszt és a vasárnapi szezonzárást.
Reggel jól kifagyott havon csúsztunk, 10 óra után gyakorlatilag körről-körre firnesedett a hó, dél körül már buckásodott, de így is nagyon jókat lehetett csúszni.
Az 1-es pálya, mivel szinte végig árnyékos, egész nap elég jól tartotta magát.
A Zwölferkogel felé és vissza a talabfahrt már erősen extrémbe hajlott, gyakorlatilag keresni kellett a havat, de azért óvatosan meg lehetett kímélni a léceket a sérülésektől.
Jó kis síterep ez még így szezon végén is!
Brockey
11 élménybeszámolót írt
11
17 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.04.10.
Én is akartam írni egy nagyobb összegzést a márc. 21-26 közötti síelésünkről, de TibiF megelőzött. Teljes mértékben egyetértek a hozzászólásával, ugyanezeket írtam volna én is. Pár dologgal azért kiegészíteném.
Habár több szempontból sem volt minden ideális, mi azért jól éreztük magunkat. Hát, először is az időjárás csapnivaló volt, nagyon kiszúrt velünk, szerintem a szezon legrosszabb hetét fogtuk ki, előtte héten is esett hó, amikor eljöttünk, éjszaka is havazott, de közte, amikor ott voltunk csak eső (22-én hétfőn reggel csak úgy zuhogott) és meleg jellemezte az időt. Valami vírust szedhettünk össze még itthon, mert hétfőn délután 39 fokos lázzal tértem haza a síelésből, de másnap reggelre 37 fokosra csökkent, így nem kellet 1 napot sem kihagynom. Ugyanekkora láza lett az öcsémék kisbabájának, az öcsém hasmenéssel küszködött, a hétfői síelés 3 órás hányással végződött a kisfiamnak, a sógornőm herpeszvírusát csütörtökre nekem is sikerült elkapnom. A haverom combizma teljesen kész volt (Franciaországban volt 1 hetet haverokkal, majd 1 hét pihenés után jött el velünk családi síelésre), az unokatesóm a tavalyi síelése óta nem mozgott semmit, neki a térde sínylette meg a buckákat.
És most a pozitívumok: a délutáni síelések alkalmával sikerült elsajátítanom a buckasízés technikáját, sőt még élveztem is, csak combizom kérdése az egész. Az unokatesóm viszont másként vélekedik erről, neki az egyik térde bánta a 2b pálya hosszú buckás részén való lejövetelt. Ez az oldal valamint a hinterglemmi túlodal sem nyerte el a tetszésünket (csak az időjárás miatt), gyorsan megromlott a minőségük, vagy mi értünk oda túl későn.
A szállásunk szuperjó helyen volt (50 m-re a Bernkogel és a Turmlifttől, a kettő között), a minőségével sem volt semmi gond. Innen Leogang felé indulva a két 6-osülős (Panorama 6-er és Magic 6-er) alatti pályák (52-53tól 57-65-ig) tetszettek a legjobban (vagy ide értünk a leggyorsabban, ezt akár mindenhová odaírhatnám). (Az 55-ösön délután fél 4-kor az egyik nap olyan jót síeltünk a kisfiammal, valahogy elkerülték a síelők, nagyon jó állapotban találtuk Leogangból hazafelé tartva.) A Schönleitenbahn alatti 61-esen már sokan voltak, ez már reggel sem volt tökéletes. A Bernkogel alatti 46-os is nagyon tetszett, sőt ezen az oldalon volt egy titkos rejtett pályánk, a 37-es, a Reiterkogel Ost 2-esülős alatti. A fekvése is ideális, kevesen voltak rajta, sokáig nagyon jó volt, egész sokat tudtunk rajta síelni. A másik kedvenc pályánk Leogangban a 88-89 volt, széles, hosszú, ezen is sokat jöttünk. A 90-es is tetszett, viszont a 81-86-osok nem annyira. Rövidek, buckásak voltak, már amikor odaértünk is. Egyetlen hiányérzetem volt, hogy a 14-es fekete pályát nem próbálhattuk ki, le volt zárva.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat, ez egy nagyon jó síterep. Az tetszik benne, hogy a sok pálya gyorsan elérhető, mert köralakban helyezkednek el. Nem egymás mellett és csak egy vonalban lehet átsíelni az egyik pályarendszerről a másikra, hanem a két végén, és kis energiaráfordítással a közepén is. Fél óra alatt a leogangi részen voltunk, pedig 3 gyerekkel voltunk, akik közül az egyik tavaly kezdő volt. A Schönleiten tetejéről lift nélkül haza lehetett síelni, a szállásról pedig 3 irányba lehetett elindulni. Ideális időjárási körülmények közepette lehet igazán jót síelni, remélem legközelebb ez nekünk is megadatik.
Valaki írta, hogy nem mennek a ratrakok. Hát, én a pályakezelésről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A rossz idő ellenére minden reggel tökéletes minőségű pályák vártak minket, amelyek sajnos előbb-utóbb megadták magukat a 15 fokoknak. Én napközben is láttam 3-4 ratrakot a pálya szélén végighúzni egy csíkot. Éjjel láttuk, ahogyan kb. félórát dolgozott 2 ratrak a házunk előtt lévő kb.50 m-es szakaszon, amely a Turmlift pályájáról jön le Saalbach központjába. Ezen jöttünk le mi is mindig erről az oldalról, és 4 körül egy álló pocsolya volt az alja.
Vettünk 2 sílécet. A barátomnak a saalbachi Intersportban 100€-ért vettünk egy 2éves, szerintem nagyon jó állapotban lévő 156cm-es Head Supershape Magnumot. Magamnak pedig a kicsit lejjebb lévő SkiPro üzletben találtunk egy Atomic Race ST12-t, a gépben előttem nézték meg (tehát én is láttam), hogy 22 napot volt kölcsönzésre kiadva. Ezt 150€-ért hoztam el, sajnos csak utolsó nap délután, úgyhogy nem tudtam kipróbálni, majd jövő télen.
Ja és még valami. Hihetetlen volt látni nyereséges vállalkozások tömkelegét. Az éttermek terasza tele volt, a síboltokban nagy volt a forgalom, a síelés annyira húzóágazat itt, hogy a vendéglátás és a kereskedelem nagyon sokat köszönhet neki. A Turmlift mellett található Schialm 20-án szombaton annyira tele volt (sícipőben asztalon is táncoltak emberek), hogy alig tudtunk a gyerekekkel átvágni. Olyan volt, mintha discoban lett volna az ember, kb. 100-150 ember kis helyen, csak a szabad ég alatt. (Off: Már csak ezért is sajnálhatjuk, hogy a Kárpátok nem a mi gazdaságunknak termel GDP-t)
Bocsánat, egy kicsit hosszú lett.
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.03.29.
Múlt héten Saalbach környékén síeltem. Ebből négy napot Saalbach-Hinterglemm-Leogangban kettőt Kaprunban egy napot pedig Kitzbühelen. Szerencsére nem volt rossz időnk, pedig az előrejelzés esőt illetve felhós időt jósolt. Ehelyett napsütés illetve nagyon meleg jellemezte a hetet. Vasárnap dél körül érkeztünk gyengén esett az eső, gondoltam lőttek az aznapi síelésnek. Mire kiértünk a pályára az eső elállt és kezdett kisütni a nap. Kevesen voltak a pályákon látszott, hogy utószezon van. Aznap 10-12C körül lehetett a hőmérséklet.
Hétfő reggel szakadó esővel indult a nap, ahogy kiértünk a pályára sütött a nap, mintha áprilisi idő lenne. Innen kezdődött az igazi meleg. Napközben a völgyben 15C mutatot a hőmérő, szerdán és csütürtökön már volt 19C is a völgyben.Reggel tökéletes volt a pályák állapota, előző este ratrakolták a pályákat. 11 óra körül kezdett firnesedni a hó. A firnesedés a meleg következménye, délután a Hinterglemmi déli részeken láttam már barna foltokat a pálya felső részén. Saalbachban a 61-es pálya alsó részén már elolvadt a hó. Erre mondta a feleségem hozhattam volna bicajt délutánra :) A hó jo volt de ilyen melegben már nem tartja annyira magát. Ezért is mentem két napra gleccserre mert ott még tökéletes napközben is a hó, persze a magasságnak köszönhetően. Amit még pozitívumként említek meg az, hogy Leogangban pénteken és szombaton egy órával korábban nyitották az Asitzbanht. Így többet lehetett síelni jó minőségú hóban. Péntek este hatalmas vihar volt nagy esővel, 1400 felett pedig havazott. Miután a vihar elállt éjjel fél kettőkor még javábvan ratrakolták a Leogangi pályákat(pénteken volt esti síelés+eső). Szombat reggel már 7:15-kor a liftben ültem, fent igazi porhó volt, lehetett olyan 10-15cm. Ez volt szerintem a legjobb síelős nap. Összvetve jó volt az egy hét de a nagy meleg nem tesz jót a pályáknak, húsvétig kihúzzák a szezont de csak a felső részeken.
P1020783.JPG
P1020745.JPG
P1020747.JPG
P1020749.JPG
P1020755.JPG
P1020758.JPG
P1020760.JPG
P1020761.JPG
P1020791.JPG
P1020823.JPG
P1020826.JPG
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.03.27.
9 órakor érkeztem a Hochalm parkolójába, verőfényes napsütés és kék ég fogadott. Valami kis hó is esett úgy 1200 métertől, jobban mondva inkább becukrozódott. Mivel 10től kezdődött az oki, így gondoltam ezt a röpke egy órát kihasználom és felmentem a Hochalmbahn kabinosával, majd tovább a Spieleckkogel hatülésesével. A reggeli panoráma a csúcsról szép volt (ld. csatolt kép), de a mai saalbachi napnak ez az egyetlen pozitívuma. A napsütésnek és az enyhe hőmérsékleteknek köszönhetően hamar puhult, kásásodott a pálya, fenn és lenn egyaránt. Ráadásul a Hochalmbahn melletti pályán nem mentek le a ratrakok , így az 3-4 cm friss hó a meleg hatására megrogyott és néhol majdnem kiszabta az embert a kötésből. Déltől teljesen kiürültek a sípályák, pl. a Spielecken csak mi síeltünk. A kása a térdünkig ért. Én nem tudom, hogy mi lehetett itt az elmúlt napokban, amikor még melegebb volt, de ma élvezhetetlen volt az egész. Így oki után gyorsan átruccantam Kaprunba, ahol egy jót porhavaztam, de erről majd az ottani topicban.
saalbach-spieleckkogel.jpg
klimás
1 élménybeszámolót írt
1
14 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.02.15.
Sziasztok!
Mi is megjártuk a Saalbachi "katlant".
A kialakult véleményem 1 éves sielő múlt alapján :
Először a pozitívak : a liftek-felvonók szerintem kifogástalanok.A pályák állapota reggelre elfogadható volt. Nagyon kellemes dolog,hogy a buszokon a bérlettel oda és annyiszor utazunk amennyiszer csak akarunk.
A pályák amiket bejártam:22-22a , 32-32a,46, 52, 56.Itt az 56-ról igaz tiltott úton egész a házig tudtunk lecsúszni egy erdei úton.
A szállással semmi gondunk nem volt /Turnerhof panzió/ , bőséges vacsora, gyors kiszolgálás, repeta ha kellett stb. És volt mindig melegvíz:))))


Most a negatív élmények: való igaz, a kék jelzés sok helyen simán piros is lehetne, sok annyira meredek rész van az említett pályákon ami nekem komoly gondokat okozott. Aki, mint én is, kezdőként rátéved az ilyen helyekre, hát bizony inába szállhat a bátorsága....
Délutánra különösen megerőltetőek voltak a buckásodás miatt az említett szakaszok.

Lehet, hogy a homlokomra van írva /csak én nem látom/, hogy hülyének lehet nézni, két egymás utáni napon is megpróbáltak átverni a hüttében a pénztárnál 10-12 Euróval. A reklamáció után egy laza entschuldigunggal elintézték a dolgot, ezt azért nem vártam tőlük......És nem vendégmunkások voltak....

Összességében nagy élmény volt az egy hét, bizonyára elmegyek még arra a tájra újra.
pepe67
1 élménybeszámolót írt
1
14 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.02.14.
Sziasztok,

mi is hazajöttünk egy hét után. Nem túl részletesen, de összeírom ami nekem lejött.

Pályarendszer: aki a 200km-ben nem találja meg a neki megfelelőt (típusban, gondozásban, az magára vessen)

5 részre osztva a pályát:

Hinterglemm "É"-i oldal, Westgipfelbahntól "felfelé": nem túl bonyi, viszonylag buckás volt, egyébként semmi extra, mondjuk 4-es osztályzat, igaz, nem napos időben voltunk arra, én ezt a fényviszonyt nem nagyon kedvelem, kissé ezért nem szerettem. + A hütték is inkább csak ivós, vagy étterem-jellegűek, nem az általam+gyerekek által kedvelt önkiszolgálós fajta. (értékelés: 4) Egy hüttét találtunk itt, amiben volt gőzgombóc :-)

Hinterglemm + Lengau "D"-i oldal. Tökéletes rész, erdős pályával, jó kilátással, átcsúszókkal, vegyes, de széles, szabad K-P pályákkal, napos időben (mint ami nekünk is jutott), tökéletes terep.
Számomra ez volt a legjobb, 5+ értékeléssel.

Külön tetszett a Sunliner tetején a "tájoló".

(Negatívum: a Roßwaldhüttében nincs Wienersnitzel :-(, gyerekek pont akkor kívánták meg azt.

Saalbach D-i oldal, kevesebb széles, szabad pálya mint Hinterglemmnél, +2-3 "fapados" felvonó is megmaradt még, (11-es felvono +14-es hazafelé + rohadt hosszú 13-as csákányos, szóval itt kevésbé szeretem a vonókat), illetve utálatos a séta a 11-es és 18/7/8 között léccel a vállon. Oda-vissza. Igaz. lenn van egy rohadt jó pofa öreg, aki kis talponállót üzemeltet, gulyással, hotdoggal, stb ... Állandóan fügyörészik, s szórakoztatja a nála kajálókat (ld. 4. kép). S olcsó (jó adag gulyásleves 2,8E)
Ért: 4+

Saalbach + Leogang-i rész: sok rövid piros + kék, pörgős szakasz, +ide fűződik legnagyobb zakóm a fekete 89a-n, leoldott a léc, én meg csak csúsztam lefelé a hátamon :-), nagy nehezen megálltam, mire felértem volna a "felső lécért", megint lecsúsztam :-), mert kemény volt a meredek szakasz, s nem tudtam lelassítani magam. Egy lépés fel, 2 le :-)

Végül utánam-küldték a lécet :-)

Kis szépséghiba volt, hogy a pályán "visszafelé" már szakadt a hó, s a fenti szakaszokon a köddel vegyítve élvezhetetlen volt.

Ért: 4-es

Saalbach É-i oldal, itt mondjuk nincs sok pálya, s kifogtuk a legutálatosabbat, egy brutál ködöt :-( 2-3 csúszás a a, 4, 4a-n, majd inkább lejöttünk a 2b-n, s átmentünk másik oldalra, ami alacsonyabban volt, kevesebb köddel.

A köd miatt nem értékelem ezt a részt.

2 fullnapos gyönyörű időnk volt, 1,5 nap ködös, a többi olyan felhős, egyszer fullhavas.

A település + Saalbach is hangulatos, kellemes kisvárosok.

Hazafelé Lofer előtt volt egy 2 km-es tötymöty, szemből viszont 30 km-es sor, a bajorok épp most mennek síszünetelni, durva volt látni.

Volt egy szállásproblémám, a Hotel Margarethebe foglaltam on-line booking:

http://www.saalbach.net/margarethe/...preise.htm

Ez egy ilyen kis osztrák családi fészek (ld. első kép), alább Kata linkelt is be képet. Ehhez képest megérkezéskor azzal fogadott, hogy nem itt fogunk megszállni, hanem - ahogy a levélben is jelezte, a "szomszéd-szállón", mert ide elfogyott a helye. Nézem a szomszéd-szállót, mondom mindegy, az is ilyen hangulatos. Erre jött az övön aluli, hogy nem a szomszédszálló, hanem a másik szomszéd (inkább szemben), ami meg inkább hasonlít egy diákszállóra, (kb 2-30 szobás. 2 szintes, szűk folyosós ház, ebben kapjuk a szállást, ld. 2-3-4 kép). Azt hittem köpni-nyelni nem tudok. Mondtam hogy nem erről volt szó, s hamár ez, akkor nem ennyiért. Ugyan Kata férje próbált segíteni máshol szállást szerezni (utólag is köszönöm), de olyankor már nem lehet.

Értem hogy jelezte hogy nem abba lesz, de azt nem mondta, hogy ez mit jelent (2-3 fénykép a fürdőről + konyháról + ágyról - ezekből nem derül ki), s pláne hogy ugyanazon az áron, mintha a családi-hotelben lettünk volna, minimum pofátlanság volt, s később kiderül, hogy 1,5* -ös áron kaptam így, mintha mondjuk Eszter ajánlatát elfogadtuk volna ugyanide. Árban sem volt hajlandó engedni a "tulaj"

Tudom hogy a síelés inkább a pályáról szól, de ennyiért (105E/day)tavaly 5-en, szaunával, közös játékszobával, pingpong, csocsó, stb ... kaptunk appartmant, Nassfelden, ami szerintem van ennyire jó ... s nem csattognak a szoba előtt, meg van melegvíz 3 fő fürdésére. stb ... Szóval nagyon csalódtam e tekintetből, eddig semmilyen hasonlót nem tapasztaltam osztrák részről (itt a háziak hozzáállását értem).

Bocs, végül túl részletes lett.
Ha a szállásproblémámmal kapcsolatos érzéseim nem lettek volna, 5-ösre értékelem az egész "skicircust". így egy fél jeggyel lejjebb viszem.

Összességében jól éreztem magam.
20100207-3806-sm.jpg
20100207-3802-sm.jpg
20100207-3808-sm.jpg
20100207-3812-sm.jpg
20100212-3883-sm.jpg
Falcon
15 élménybeszámolót írt
15
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.02.09.
Mi január utolsó hetében voltunk itt, nagyon jó kis hét volt, sokat síeltünk. A pályarendszer hihetetlenül változatos és nagy méretű, az ember azt sem tudja, hová kapjon, ha el akar indulni. Van itt minden: kanyargós, erdei pálya, széles, lankás kék pálya, vagy durvább, buckás fekete. Látszik, hogy az utolsó években rengeteget fektettek ebbe a rendszerbe: gyors, modern liftek (fűthető üléses székes felvonó), hóágyúk százai, kiépített infrastruktúra. Sorbanállással szinte nem találkoztunk, a 6 és 8 üléses felvonók csak úgy nyelik a tömeget. Kiválóan lehet tájékozódni, a 3-4 dombbal arrább lévő pályák, felvonók felé vezető út is tisztán és világosan jelezve vannak. Hütték szokásos osztrák minőség, nagy kajaválasztékkal. Számtalan extra lehhetőség és különlegesség: éjszakai síelés, síelőkről videófelvétel rögzítésének lehetősége (ezt vissza lehet nézni a neten, csakúgy, mint az aznapi útvonaladat síbérlet számának beírása után), funpark, síszemüveg párátlanító a felvonó állomásánál stb...
3 nap volt napsütés, 1 nap felhős, 2 nap hóesés. Egyetlen negatívumként csak azt említem meg, hogy a ratrakokat csak késő este láttuk dolgozni. Amikor hajnalban esett a hó (1 ilyen nap volt), akkor a friss, kezeletlen hó a pályákon maradt napközben is végig, beleértve az éjszakai síelésre kijelölt pályát is. Persze, tudni kell így is síelni, csak ez egy más stílus :) Összességében 5 csillagos, prémium kategóriás síterep így osztrák viszonylatban is, kicsit több raktarkolással lehetne 5+1 is.. :))
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.01.03.
A két ünnep között Saalbach-Hinterglemm-Leogangban síeltem. Ez az időszak a főszezon, ilyenkor vannak a legtöbben a pályákon. Idénre ez nem volt igaz. Állítólag idén fele annyian foglaltak szállást a környéken mint tavaly. Lehet ennek az oka a gazdasági válság vagy a kevés hó. Minden dícséret illeti a pálya karbantartókat, mondhatom itt csodát műveltek. Igaz kevés volt a hó a környéken de a pályán ez nem volt látható, szinte az összes pálya nyitva volt ami ilyen hóvastagságnál hihetetlen. A pálya mellett sok helyen zöld volt minden, a hivatalos oldalukon is csak annyit írtak, hogy a hegyen 55-60 cm hó volt a völgy adatát pedig nem merték kiírni, mivel az 0 cm volt ahol nem hóágyuztak. Ennek ellenére a pályán volt hó, jól lehetet síelni. Tömeg sem volt főszezonhoz képest. Igaz 10-11 óra körül nem szabadott lecsúszni a völgyig. Egyszer elkövettem ezt a hibát és kb. 20-25 percet álltam a sorban a liftnél. Másokor max. 1-2 percet. Igaz 11 körül azok jöttek ki akik aznap akkor síeltek először. Minden időjárásban volt részem ragyogó napsütés, szakadó hóesés és eső, igaz az eső szilveszter estéjén volt nem síeléskor. Délutánra buckásodtak a pályák azokon a helyeken amelyeken a legtöbben használnak. Nagyon jó volt ez a hét síelés szempontból erről a leghitelesebb forrás a négy éves lányom aki három hete tanult meg síelni és a hét végén annyit mondott nekem: "apa én minden nap szeretnék síelni" :)
P1020092.JPG
P1020106.JPG
P1020117.JPG
P1020126.JPG
P1020128.JPG
P1020136.JPG
P1020155.JPG
P1020164.JPG
P1020165.JPG
P1020167.JPG
P1020169.JPG
P1020174.JPG
P1020178.JPG
P1020179.JPG
P1020180.JPG
Tomba74
2 élménybeszámolót írt
2
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.01.03.
Csodálatos 6 napot töltöttem családommal ebben a régióban (12.26.-01.02). Sielésre ideális hőmérsékletet fogtunk ki -7 - +1 fok, csak a havazás hiányzott,ami meg is látszott egyes pályákon a napok végén. Reggelente azért jól kezelt pályák fogadtak. Kedvenc pályáink: 17,13 (ennek az alsó szakaszán a lengaui ágat ajánlom) 3,53,81,82.
Remek családi pályák: 87,88 (figyelem ezeken sok a sisulis kisgyerek) 46,2b. Lenyűgöző a kilátás a Shattberg Westről és a Bernkogelről (itt verőfőnyes napsütés ködbe, burkolózó völgy látványa fogadott). Gyenge pontja a régiónak Saalbach ahol nehéz a csatlakozás az É-i és D-i pályák között és a 18-as és 46-os között. Mindent egybevéve a sirégió a pályák széles skáláját nyújtja,akár autóval akár sibusszal kis távolság megtételével több helyen becsatlakozhatsz a pályarendszerbe, mindenkinek ajánlom.
zerge
4 élménybeszámolót írt
4
15 éve tag
Ausztria
Saalbach
2010.01.02.
Karácsonykor egy rendkivüli melegfront tépázta meg a síterület havát. Ezt egy sielésre ideális hőmérsékletű, -2 - -8 fokos időszak követte.
Sajnos az egész szilveszteri időszak csapadék mentes volt. A hóágyuk többsége működött, de ez nem pótolta a hiányzó, néhány naponta szükséges természetes havat. Ezért többnyire nagyon kemény, szinte jeges felületű pályákon kellett sielni. Ha kitelepült volna egy mobil léc élező a pályák aljába, jól kereshetett volna ezen a héten.
A pályák többsége használható volt. Minden reggel tökéletesen végig ratrakkolt pályák vártak bennünket. A völgybe levezető pályák közül csak a 61-s volt zárva a középső állomástól.
Különleges élmény volt az egyik nap a hegyek derekát övező sűrű köd felhő. Érdekes látványt nyujtott amint a sielők beszáguldottak a tejfehér felhőbe, lefékeztek a pár méteres látótávolságnak megfelelően, és utána mintha egy lassított felvételen sieltek volna tovább.
A pályák közül egyet emelnék ki: a 14-s fekete pálya. 3 km hosszú és ebből nincs kiszállás vagy könnyített kerülő a nehezebb szakaszokhoz. Nagyon sokszor a fekete pályák csak egy kis rövidítések, ez nem ilyen. Szerencsére mivel kevesen sielték, a napközbeni állapota nem változott lényegesen. Igazi élmény pálya, nagyon változatos szakaszokkal.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Saalbach
2009.12.17.
Ma Saalbach volt soron.
Hinterglemmben, a Zwölferkogel kabinosánál kezdtem, Saalbach és Hinterglemm sípályáin mentem. Napról napra hidegebb van itt Salzburgban, ma 2000 méteren -18 fok volt, a völgyben - 8 fok.
A természetes hóból láthatóan kevesebb van, mint a szomszédos Zell am See-ben, igaz ez inkább a terepen mutatkozik meg, már ahol (speciel a Spieleckkogel alatt nagyon rendben van az off piste) A pályák rendben voltak, délutánra itt-ott kissé keményedtek, "köszönhetően" a kompakt hónak. Szuper kis pályák vannak errefelé, nekem speciel a kedvencem a Muldenabfahrt a Limberg négyüléses (Schattberg Ost) volt, nagyon szép, idilli a fekvése. A másik a 17-es a hatüléses Zehner mellett (Zwölferkogel).
Ami nem tetszett az az összeköttetés Saalbach két oldala, nevezetesen a Schattberg Ost és a Bernkogel között. Lejössz a SchatbbergXpress kabinossal (csak a középállomásig volt nyitva a pálya), és utána jó pár száz ,métert gyalogolhatsz hegynek felfelé Saalbach utcáin keresztül, mire eléred a 3üléses Bernkogel. Ide jobb lenne egy kabinos, ami közvetlenül a SchattbergXpress alsó állomásától indulna, mondjuk egy középállomással. Amúgy a Bernkogel felső része (ahol a dupla csákányosok üzemelnek) idilli, kicsit Zell am See Osthanglift környékéhez hasonlít.
Jó kis lejtők vannak a Reiterkogel és a Spieleckkogel közt. A Spieleckkogel alatt egy nagyon szép, javarészt nyílt és széles freeride terepet találtam, többnyire érintetlen szűzhavas hegyoldalakkal, így a délután jó részét, vagy 2-3 órát itt töltöttem, valami mennyei volt; 400-500 m vertikál/menet, és mindez különösebb mászás nélkül, a hatülésestől elérhető, tetején balra kell tartani, a csúcskereszt irányába.
A nap zárása a Hohe Penhab (2112m) alatti Seekarba történt, ahol szintén kellemes kis mélyhó fogadott.

Még több hó esetén remek kis (nagy) freeride terepek vannak errefelé, valamelyik "lyukas napon" biztos még visszatérek, már csak azért is, mert Leogang és a Kohlmaiskopf környéke teljesen kimaradt.

Képek:

https://sielok.hu/fotoalbum/saalbac...h-2009dec/galeria/
supershape
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Ausztria
Saalbach
2009.01.17.
Sziasztok!
Most értem haza Saalbachból. Néhány friss infó, talán valaki számára hasznos lehet. Mivel a január nem főszezon, így tömeg sehol sincs, a leghosszabb sorbanállás néhány kabinosnál volt max 2 perc. Ebből következően még a korábban említett - általában zsúfolt kék pályákon is nyugodtan lehetett síelni. Buckásodás még délután sem volt jellemző, csak a völgybe levezető pályák szűkebb meredekebb részein hála a völgyben lévő hideg időjárásnak. A szerda és csütörtök kivételével az ég felhőtlen volt, úgyhogy tökéletes síelésünk volt. Jegesedés is csak a hét végén volt a TibiF által már említett 2b Jausernabfahrt alsó részén, de ott nagyon. A kék pályajelzés ne tévesszen meg senkit a pálya alsó 1-2 km-e erős piros, sőt ilyen jeges állapotban nehézségben felülmúlta a fekete pályákat is. A másik negatív pályaállapottal a Schönleiten kabinos alatti piros 61-esen találkoztunk. A pálya alsó részén nincs kiépítve a hóágyú rendszer, ezért itt elfogyott a hó, csak némi jég, barna hókása és kavicsok maradtak, de azért még péntek délután is le lehetett vergődni rajta elviselhető lécsérülésekkel :) (Mi itt laktunk a pálya mellett, ezért minden délután meg kellett síelni.) Kedvenc pályáink nagyjából megegyeznek a TibiF által már említettekkel, kiegészítve a piros 59-essel és 3-assal.
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2009.01.04.
Egy hetet töltöttem szilveszter környékén Saalbach-Hinterglemm-Leogangban amiből hat napott itt síeltem egy napot pedig Loferen. Saalbach csodálatos, az idő is hasonló volt. Elviselhető volt a tömeg. Leogangban egy új hat személyes fűthető üléses liftet építettek a régi 4 személyes lift helyére melynek neve Asitzgipfelbahn. Hó volt bőven, elég hideg idő volt reggel csak úgy repkedtek a -12 fokok. Bármikor visszamennék.
IMG-2459-Asitzgipfelbahn.JPG
IMG-2466-1.JPG
IMG-2480-1.JPG
IMG-2483-1.JPG
IMG-2557-1.JPG
IMG-2635-1.JPG
IMG-2630-1.JPG
IMG-2636-1.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2007.12.23.
December 18-án kedden illetve 21-én pénteken Saalbach-Hinterglemmben síeltem. Ez az a hely ami soha nem hazudtolja meg önmagát:tökéletes, széles hosszú pályák, modern liftek egyik kedvenc helyem. Még vasárnap Hochkönigen beszélgettem egy salzburgi pasassal, 60 év körüli lehetett. Mondta neki is van salzburg super ski cardja és szerinte a tartományban Saalbach a legjobb hely mindenféle szempontból. Ezzel én is egyetértettem. Most sikerült kipróbálnom a fekete 14-es pályát a Zwölferkogeltől északra. Jó pálya de azért szerintem a legjobb az 1-es a Schattberg X-Press mellett. Tömeg nem volt, a hóágyukat nyomatták ezerrel.

Pénteken már nem mentek a hóágyuk, inverzió volt, láttam még rövidnadrágban is síelni valakit. Azért megjegyzem annyira meleg nem volt. A hegytetőn jóval 0 fok felett volt a hőmérséklet. Ezen a napon Leogangban is síeltem.
IMG-8310-Piros-53as.JPG
IMG-8311-Saalbach.JPG
IMG-8316-Westgipfel-es-Zwolfer.JPG
IMG-8324-Hochalm.JPG
IMG-8405-Piros-61es.JPG
IMG-8413-Leogang.JPG
IMG-8415-Leogang.JPG
IMG-8429-Kitzsteinhorn-Grossglockner.JPG
Bata Attila
4 élménybeszámolót írt
4
17 éve tag
Ausztria
Saalbach
2007.12.10.
Tegnap este érkeztünk ide sűrű hóesésben. Ma szinte állandóan felhős volt, kis köddel néha, de legalább nem olvadt a hó.
Hihetetlen, hogy milyen sok hó van. Tökéletesek voltak ma a pályák, még négykor is hibátlan állapotban maradtak meg.
Szinte az összes lift megy, és alig vannak a pályákon. Néha kisütött a nap - az alábbi képek akkor készültek. Sajnos most nem tudom rendesen megcímezni őket, a saalbachi Kohlmais lift és Leogang között készültek.
saalbach-4.jpg
saalbach-1.jpg
saalbach-2.jpg
saalbach-3.jpg
saalbach-5.jpg
saalbach-6.jpg
fabianla
3 élménybeszámolót írt
3
18 éve tag
Ausztria
Saalbach
2007.02.05.
Sziasztok!
Hétvégén jöttünk haza Saalbach-Hinterglemm-ből. Kifele 27.-én mentünk, végig hóesésben. S.H.-ben már nagy hó fogadott minket. RM!! Ezek szerint mi váltottunk Titeket a Haus Maxiban! Tényleg jó a szállás, közvetlen a pálya mellett. Két kabinos felvonóhoz is be lehet csúszni. Két 3 fős család voltunk egy-egy kis "síbohóccal". A gyerekek is nagyon élvezték, ez tényleg családosoknak való hely, kabinon lehet a kicsiket szinte bárhová vinni, este kivilágított szánkópálya (szintén kabinos felvonóval!). A pályarendszer hatalmas, mi talán a pályák 30%-át tudtuk besíelni az 1 hét alatt, igaz délelöttönként a gyerekekkel foglalkoztunk, így csak délután húztuk az íveket. Szóval az eddigi helyszíneink között ez volt a legjobb hely, gyerekeknek rengeteg látnivaló és élmény. Egy a hibája: NINCS MAGYAR NYELVŰ SÍOVODA!!! Sokat olvasok arról, hogy Lachtalt és hasonló közeli helyeket jellemeznek úgy, hogy családosoknak való. Hát ide kb 1,5-2 órával hosszabb az út, de a különbség akkora színvonalban, hogy nem is találok rá példát. Az árról pedig annyit: 3fős családunknak kb 110.000 ft volt az appartman pálya mellett 1 hétre.
Szóval jó lenne ha Magyar síoktatók is lennének, és máris tökéletes lenne.
Üdv:F.L.
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2005.12.25.
Sziasztok!

Ismét nem csalódtam Saalbachban. A karacsony előtti hetet töltöttem ott. Menet elég nagy hó hullott olyan 30-40 cm-es ezért hétvégén nem minden felvonó volt nyitva. A Schönleiten bahn-nál látszott, hogy előző este dolgoztak a ratrakok de olyan 40 cm friss hó volt a ratrakolt pályán. Szerencsére vasárnap este már nem hullt akkora hó (csak 10 cm) így hetfő reggel szinte minden felvonó és pálya nyitva volt.Ragyogó napsütést fogtunk ki (ezt a képekből is láthatjátok), tömeg szinte semmi nem volt mivel ez az időszak még előszezonnak számít. Mivel kevesen voltak, még délután sem volt buckás a pálya, a Schattberg-XPress pályán délután is lehetett száguldani. Annyira furcsa volt, hogy kevesen voltak, például volt olyan eset, hogy lesíklásnál csak egyedül mentem le a pályán. Nagyon jól éreztük magunkat, minden tudásszintenk megfelelő pályát lehet itt találni a 200 km-es pályarendszerben. Remélem márciusban ismét elhemetek erre a helyre, mert ezt nem lehet megunni. Szerintem azért szeretem ezt a helyet mert rengeteg pálya van, közepes hosszuságuak (3-5 km), és ha véletlenül "megunod" az egyik pályát mehetsz a másikra.Teszek fel néhány képet, kívánok mindenkinek kellemes karácsonyt.
IMG-3515-Zwolferkogel.JPG
IMG-3526.JPG
IMG-3528.JPG
IMG-3536.JPG
IMG-3661.JPG
IMG-3676.JPG
IMG-3678.JPG
IMG-3699-Westgipfel.JPG
IMG-3715-Westgipfel.JPG
IMG-3729.JPG
IMG-3789-Schattberg.JPG
IMG-3814-Kitzsteinhorn.JPG
IMG-3819-Hochkonig.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Saalbach
2005.03.17.
Megérkeztünk Saalbachból. Ahogy a reklám mondja kérdő mondatban, én kijelentő mondantban használom:"Saalbach it is magic". Elég jó időt fogtunk ki, nem mondhatom, hogy végig ragyogóan sütött a nap, mert néha fátyolos volt az ég, így is a négy nap alatt lebarnultam. 200 km egybefüggő pálya, a kilátás csodálatos a Schattberg X-Press felvonó tetejéről, látható a Kitzsteinhorn gleccser, Grossglockner, Hochkönig csúcsok. Hó rengeteg volt, szerdán(márc 8-án) hullt kb. 40 cm friss hó. Minden tudásszintnek megfelelő pályát lehet itt találni, bárkinek tudom ajánlani.
Annyi pálya van, hogy négy nap alatt képtelenség besíelni az egész terepet. Jó időt fogtunk ki az első napokban -10 fok volt 2000 métren március 15-re már +1 fok volt a hőmérséklet a csúcson. Tömeg szinte semmi, szerintem ez azért van mert rengeteg a pálya és eloszlik a sok ember. Saalbach központjából amerre nézel csak sípályákat látsz. Nekem a legjobban az 1-es, 15-ös fekete illetve a 13-as és 61-es piros pályák tetszettek. Pályák hossza közepes 1km-től 7km-ig terjed a leghosszabb pálya. A pályák állapota kiválló, még délután is lehet száguldani a fekete pályákon mert nincsenek buckák. Ami negatívum volt, hogy láttam lavinát amit egy felelőtlen családapa okozott.
Bármikor szívesen visszemennék síelni Saalbachba. Teszek fel néhány képet,
üdv Tibi.
IMG-1986-1.JPG
IMG-1996-1.JPG
IMG-1998-1.JPG
IMG-2002-1.JPG
IMG-2003-1.JPG
IMG-2009-1.JPG
IMG-2018-1.JPG
IMG-2021-1.JPG
IMG-2027-1.JPG
IMG-2032-1.JPG
IMG-2034-1.JPG
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE