Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

barabi76
5 élménybeszámolót írt
5
13 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2023.01.06.
2023.01.04-07. Sajnos még csak kevés hó esett, ezért a szlovén oldal korlátozottan volt járható. De jöttünk, mert most volt szabadság. A Bovecből induló felvonó menetideje kb. 40 perc, cserébe 400m-ről kb. 2100m-re visz. Kár, hogy csak 4 személyesek a kabinok, és elég retrók, de ennek is megvan a maga hangulata. Annak ellenére, hogy a boveci oldalon a kevés hó miatt nem működtek a völgybe vezető pályák, a fentieken jókat csúsztunk, azok kiváló minőségűek voltak. Jobbak, mint az olasz oldalon. Itt azért már több hó volt (135cm). Verőfényes napsütésben hatalmas élmény a fahatár felett, a havas sziklák között siklani. Mintha a Dolomitokban lettünk volna. Sajnos alattunk a felhőréteg kb. 600m magasan egész nap megmaradt, így az Adriát nem láttuk, de majd legközelebb. Az olasz oldal is szenzációs, változatos, technikás pályáival. Kicsit meleg volt, így azt elég hamar összetúrták, úgyhogy kellett a rutin a buckák között. Mivel mindkét oldalon főleg piros pályák vannak, a technikásabbaknak a kevés kilométer ellenére is nagyon jókat lehet síelni, akár csak az egyik oldalon is. Összességében ez a síterep, a 39 eurós napijegyével, és azzal az élménnyel, amit nyújt, abszolút éri az árát. Ha van elég hó, érdemes Bovecben megszállni, mert olcsóbb a szállás, mint az olasz oldalon, ill. gyönyörű a város, tele természeti kincsekkel. Mi az egyik nap, pihenésként megnéztük a Boka vízesést, ami kb. 6km-re van a központtól. Biztos visszanézünk még.
5.jpg
1.jpg
2.jpg
3.jpg
4.jpg
6.jpg
ec0ren
6 élménybeszámolót írt
6
12 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2022.03.06.
Szombaton voltunk Sella Nevea-n síelni egy napra, Tarvisio-ból ugrottunk fel. Hivatalosan a szlovén és az olasz oldal jelenleg (COVID..) csak külön-külön jeggyel használható. Amikor december végén voltunk, akkor szigorúan őrizték is a szlovén-olasz határt, ráadásul az olaszok akkor még az oltás mellé negatív tesztet is kértek, ez most már nem kell ha megvan a három oltás. Most szombaton a háló továbbra is ott volt a határon de nem őrizte senki egész nap. A szlovén oldalon a jegyet csak a lenti kabinos aljában ellenőrzik, fent a pályák aljában nincs kapu, szabadon használható. Így az olasz jeggyel (sok olasszal egyetemben) mi is átlogtunk a szlovén oldalra is egy kis napsütésért és tengeri panorámáért. A trükk fordítva persze nem működik, az olasz oldalon minden lifthez kell jegy tehát szlovén jeggyel azokat nem lehet használni.. Na meg az őrizetlen határ is lehet, hogy csak mázli volt most, nem tudom.. A hóviszonyok mindkét oldalon pompásak, nulla sorbanállás, szuper napot fogtunk ki.
hu1zam
63 élménybeszámolót írt
63
15 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2020.02.25.
5 nassfeldi sízés után kíváncsiságból elugrottunk megnézni Sella Nevea/Bovec-Kanin terepét. Odafelé a hágón át mentunk, a 45 km 65 perc utazást jelentett, mert meglehetősen keskeny az út és valami irdatlan szlovén tömeg jött folyamatosan szembe. A Sella Nevea-i parkoló tele volt, de nekünk még jutott hely. Amint felnéztem a pályákra, kiderült az ok: egyik pálya lezárva egy nemzetközi óriás-műlesikló verseny miatt...
Aztán a liftbe ülve, "mintha 1990 lenne" érzés támadt bennünk, régi gondolák, épületek stb.
Itt fordítva volt mint Nassfelden: kevesen a pályákon, sokan a liftsorban. Maguk a pályák jók, a felsőbb régiókban végre csak természetes (!) hó, jegesedés kizárólag a völgyben.
A táj viszont eszméletlenül szép. Élmény volt látni 2400 méterről a szomorúan hómentes völgyben élénk zölden csillogó Isonzó (Soca) folyót.
Egy napos sízésre tökéletesen megfelelő terep.
20200221-104633.jpg
20200221-104643.jpg
20200221-101944.jpg
20200221-102020.jpg
Whylechlapht
2 élménybeszámolót írt
2
10 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2020.01.07.
December 28 és január 2 között Bovecben töltöttük a szilveszteri csúszásunkat a 10 fős baráti társaságunkkal. Mivel a Julian Alps (JA) síbérletet sikerült elég jól kimaxolnunk, elsősorban az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat osztanám meg egy kis élménybeszámolóval együtt, napokra lebontva. Előljáróban annyit a bérletről, hogy jól összefoglalja a környék pályáit igen kedvező áron, azonban a rendszeren van még mit finomítani.

1.napra Kanin volt a terv. A szállásunkról síbusz ment (volna) a völgyállomásra, azonban fél óra várakozás után gyanús lett a dolog. A sípálya weboldalán tájékoztattak, hogy nagy szél miatt nem működik a szlovén oldal és ezért a síbusz sem jár. Arról is tájékoztattak, hogy rossz idő esetén síbusz visz át az olasz oldalra, azonban erre előző nap jelentkezni kell, a sípálya szerint a tourinformnál, a tourinform szerint pedig a szállás recepcióján, szóval itt volt káosz bőven. Inkább beültünk az autóinkba és 45 perc múlva Sella Neveában voltunk. Itt nagy tömeg és fél óra várakozás várt ránk a kasszánál, majd ugyan ez a felvonónál. A következő pofon az volt, hogy itt vettük volna meg az 5 napos Julian Alps bérletet, de egy kis levelezgetés után kiderült, hogy az olasz síterepeken nem vásárolható meg, mert régebbi rendszert használnak. Mivel elment a fél nap, ezért egy 3 órás jegyre maradt időnk ami többe került mint az 5 napos JA bérlet 1 napja.
Miután felértünk a hegyre minden szuper volt gyönyörű környezet, szép idő és jó kis pályák vártak. Zárásig a völgypályán sikerült pár jót csúszni, a nap végére eléggé kijegesedett és megjött a szél is.

2. nap megint arra ébredtünk, hogy Kanin szlovén oldala nem működik, de mivel az egyik napra amúgy is Tarvisiót terveztük, ezért nem estünk kétségbe. Az előző napból tanulva viszont a kanini pénztárnál kezdtünk és megvettük a 4 napos JA bérletet. Ez már hibátlanul működött Tarvisióban, ahol még meglehetősen takarékon működtek a pályák. A völgyállomásban a tanulópályák üzemeltek, viszont a gerincről csak felvonóval lehetett visszajutni ide. Ennek köszönhetően a társaság két részre szakadt, a tanulók lent maradtak a többiek meg a templom melletti hangulatos hüttékben a gyönyörű kilátással és grappával, mert a pályák a nagy tömegnek köszönhetően sportolásra csak korlátozottan voltak alkalmasak. Aki nagyon akart a kabinos felvonó alatti völgypálya feléig azért tudodd néhány jót csúszni. A jóidő és a kilátás kárpótolt minket.

3. nap végre kinyitott Kanin és a síbusz is időben érkezett a szállásunkhoz. Ugyan a völgypálya itt is csak a feléig működött, de mivel sikerült időben kiérnünk ezért a buckák és a jég előtt sikerült pár egész jót csúsznunk, utána pedig a hegy másik oldalán az olasz határig csúszkáltunk szikrázó napsütésben. Mivel szilveszter napja volt a hütte teraszon már alakult a hangulat, de azt meg kell jegyeznem, hogy egyik helyszín sem az őrjítő apres ski hangulatról híres. 
A sieléshez annyira nem, viszont a sztorihoz hozzá tartozik, hogy Bovec belvárosában egész hangulatos szilveszteri utcabuli volt koncertekkel, utcai árusokkal, meg mindennel ami ilyenkor kell.

4. napi síelésünk összefoglalójának végéhez érkeztem, viszont minenki figyelmébe ajánlanám a Thirsty River nevű kézműves sörözőt Bovecben, ahol magyar viszonylatban is igen kedvező árú saját gyógysör kapható nagy választékban.

5. nap a hazafelé útba eső Arnoldstein – Dreilandereck síterepet választottuk, ami szintén látogatható (lenne) JA síbérlettel, ha beengedett volna a forgóvilla. A kasszánál nagyon segítőkészek voltak, kicserélték a bérletünket ingyenes napijegyre, és mivel az utolsó napunk volt, az 5 euró kauciót is visszakaptuk a bérleteink után. Azonban itt is látszik, hogy valami még nem kerek ezzel a rendszerrel, a mai napig nem tudjuk mi lehetett a gond.
A síterep egyébként óriási kellemes csalódás volt, az 5 (4) nap alatt itt csúsztuk a legjobbat és legtöbbet. A völgypálya teljes hosszában, nagyszerű minőségben síelhető volt, annak ellenére, hogy itt volt a legkevesebb természetes hó. Azt mondanom sem kell hogy itt is szikrázó napsütésben telt a napunk.

Összefoglalva nagyon jól éreztük magunkat. A felsorolt kellemetlenségeken sem akadtunk fent, inkább tanácsként írtam le azoknak akik most indulnának útra a régióba. Bovec nyáron egy rafting paradicsommá változik, így megfogadtuk hogy nyáron is visszatérünk. Különböző társaságokkal régóta szlovákiába járunk síelni, azonban az elmúlt években egyszer sem volt ilyen szép időnk mint itt, most, és a szlovák árak is már lekörözték a szlovént, így az elkövetkező évekre valószinűleg újratervezés következik. :)
lorylaci
9 élménybeszámolót írt
9
16 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2018.04.10.
Sziasztok!
Egy hetet Bovecben töltöttünk április 4-től, és holnap utazunk haza. Tekintettel arra, hogy nem síelünk rendszeresen, egy teli nap után általában túrát/sétát vagy más elfoglaltságot szoktunk űzni (általában kemény izomláz van a sínap után).

Pénteken kezdtünk, csodaszép napsütésben a szlovén oldalon jöttünk fel. A kabinos lift felvisz 2200m-re, ahol egy hütte van. Sajnos egy üléses felvonó, ami kék pályát szolgált ki nem ment, a kék pályával együtt. Volt egy tányéros egy bébi pályához, illetve volt egy háromüléses, amit éppen lezártak mert másnapi "Ki fél a szőrös embertől?" versenyre készültek. Ezért a négyülésessel mentek egy piros és kék pályán (ami elég jó volt, és a piros mellett rengeteg free-ride lehetőség is volt), majd átsíeltünk az olasz oldalra.
Itt a feleségem talált magának 3 kék pályát, amiken felváltva gyakorolt. Én kipróbáltam a hosszú pirosat az olasz völgybe. Nagyon jó volt, engem keményem megizzasztott, és a lift hamar felvitt a tetejére.
Nap végén még napoztunk egyet a szlovén hütte előtt (déli fekvés), majdnem el is aludtunk.

Szombaton túráztunk és végiglátogattuk az isonzói csaták erődeit (az egyik várban le lehet menni a hegybe vájt maradék bunker vonalakba és géppuskaállásokba) és lövészárkait. Az első világháborúban itt több mint egymillió ember halt meg.

Vasárnap korán kezdtünk, de az olasz oldalon. Sajnos itt olaszosan indulnak a dolgok, de elindultak. Nagyon szép napsütés volt, jókat mentem a piros pályákon (szlovén oldalon is, az ottani piros sokkal szélesebb, olasznál könyebb), nejem a kékeken, azonban egyre többen lettek. Délben már megmoccani sem lehetett, így abbahagytuk. Irány Ljbuljana - magy konzulátos, majd a cseppkőbarlang. Tanulság: még áprilisban a totális utószezonban egy napos hétvégén özönlenek az emberek.

Hétfőn úja próbáltuk, ekkor a szlovén oldalt lezárták. Azonban nagyon kevés ember volt, időnként kis nap és felhő (0 csapadék). Végig lehetett síelni, nulla sorállás, el is fáradtunk. Völgybe menő pálya alja délutánra sajnos eléggé felvizesedett (10°C volt, fenn 6°C), délelőtt még kellemes volt.

Aki áprilisban akar síelni, napsütésben, annak kifejezetten ajánlom. Ekkor a síelésen kívül bőven van más lehetőség is, március 15-től "hajózható" az Isonzó, 1000m alatt kellemes idő van túrázásra. Bovec nagyon szép üdülőváros, jó éttermekkel, kézműves sörözővel, jó árakkal.
Pont emiatt hétvégén inkább a túrát javasolnám, és hétköznapra a síelést. Vagy ha lehet kezdjen korán a szlovén oldalon (fél 8-kor nyit), napközben jöjjön le, és 2 körül menjen vissza, amikor csappan a tömeg.
Trailrider
24 élménybeszámolót írt
24
15 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2018.01.09.
Márciusban voltam egy napot. Havazás után, de meleg volt és napsütés, sajnos a felső pályákon is vizesedett kicsit a hó. Gyönyörű terep, lélegzetelállító a látvány, mintha már mélyen a Dolomitokban síelnél. Indulás előtt megnéztük, megy-e a szlovén kapcsolat (miért ne menne, 2 méter hó, szélcsend és napsütés - ideális feltételek), a honlapon jelezték, hogy persze megy. Odaértem, és kiderült, hogy egy ideje már nem vakarták ki az ülőliftet a hó alól, így csak fókával lehetett átjutni, én meg azt és a másik lécet, amin a túrázásra is alkalmas kötés van naívan a szálláson hagytam. Így maradt az olasz oldal, ahol így is kellemesen elfáradtam. Idén visszatérek, mert mindenképpen megnézném a túloldalt is.
WAndrea
69 élménybeszámolót írt
69
22 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2018.01.07.
Jelenleg épp itt vagyunk Sella Nevean. Több mint 10 éve jártam itt. Azóta a pályák száma nem lett több, a felvonókat viszont korszerűsítették és elkészült az összeköttetés a szlovén oldallal, Boveccel.

Az olasz oldalon lényegében egy nagy pálya van, ami kétfelé ágazik, az viszont egy erős piros, tempós pálya. Azt szeretem a helyben, hogy míg a felvonóval a feljutás - ha nem áll meg közben a szél miatt, ami előfordul - akkor csupán 5 perc, a lejutás pedig 10-15 perc, rövid megállókkal. Szóval sok km-t lehet gyűjteni és rengeteget síelni egy nap alatt. Gyakorlásra is nagyon jó, de csak haladó síelőknek.

Kezdőknek csupán egy tányéros lift van a völgyben és egy hosszú, fedett varázsszőnyeg. Tanulásra egyébként megfelel, csak nem túl változatos.

A szlovén oldalra egy nagy kabinos + egy ülőszékes lifttel lehet átjutni, fantasztikus tájon. Odaát sincs sok pálya, de a panorámáért mindenképp érdemes átkirándulni. Hüttét nem sokat találni, inkább egyszerű büfék vannak, egyetlen igazi hangulatos hütte a Rifugio Gilberto a Sella Nevea kabinos lift tetején, ott egy leves 6 euró, tészta ételek 8-10 euró körül vannak, nagyon finom a kávé.

Rengeteg hó van jelenleg, és bár bejött az enyhülés a héten, és alul tegnap az eső is elkapott, azért nagyon jókat síelünk, rengeteget tanulunk, bővebben majd otthonról, addig is pár fotó:
https://sielok.hu/fotoalbum/sella-n...evea-2018-januar/galeria/
bouquetk
23 élménybeszámolót írt
23
12 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2014.03.11.
Szeretem ezt a helyet és kész. Macerás a megközelítése. Ha sok hó van az a baj, lényegében csak egy pálya van, és mégis. Március 2-án végre megnyitották az utat, így utolsó napunkat itt tudtuk tölteni. Rengeteg hó, a felső kabin persze nem jár. Az idő elfogadható. A pálya lényegében egy nyolcas, aminek az alsó szára reggel, délelőtt le volt zárva. Több helyütt van lehetőség kicsit kimenni a pályáról, a legkézenfekvőbb fenn be a nagy sziklafal alá, majd onnan vissza. Itt találtunk egy kellemes ratrak utat is, amely a pálya felső meredekebb részét kerülte meg. (Szokás szerint ott kell kienni, ahol a tiltó tábla van.)Annak ellenére, hogy csak egy pálya van, egész nap nem bírtam megunni. Számomra ideális a lejtés, nincsenek nagy lankák. Délután 3-kor terveztük a hazaindulást, így hütte szünet nélkül nyomtuk végig. Maradtam volna még.
bouquetk
23 élménybeszámolót írt
23
12 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2013.12.05.
Februárban mi is pont itt laktunk. A szervezők már akkor azt mondták, hogy menjünk át kocsival az olasz oldalra, mert a szlovén nem jár. Így is tettünk, ez kb. 20 km hegyi út. Az igaz, hogy korrekt módon takarították, még a legnagyobb hóesésben is járható volt, igaz lánccal. Az olasz oldalon lényegében csak a nagy kabinos járt, a 7-es nem. Ettől függetlenül nekem tetszett a hely. Jó ez a pálya, kicsit lehet variálni, pár napra megteszi. Egy napot mi is elmentünk Trarvisioba, de az a rendszer nekem nem jött be. A buszt lehet megszervezték, akkor elvileg a szállásotok előtt kell elmennie.
broy
1 élménybeszámolót írt
1
11 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2013.02.17.
2013. február elején jártunk itt, sajnos éppen a felvonó szakadás után. Ezért a pályákat lezárták és busszal vittek át Sella Neveára. Az egyik napon erős hóesés volt, ezért a busz nem indult, kimaradt egy síelhető nap. A Hotel Kaninban laktunk. A szállodát felújították, kedvesek voltak, segítő készek és remek volt a kaja is. A wellness részleg külön említést érdemel és talán kompenzációként, de ingyen belépőt adtak. Ajánlani tudom mindenkinek, ha már működni fognak a felvonók!
wertar
1 élménybeszámolót írt
1
12 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2013.01.04.
2012 decemberében és idén január végén látogattuk meg ezt a síterepet. A pályarendszer egyik oldala Szlovéniához, míg a másik a Olaszországhoz tartozik, ez a kettősség teljes mértékben jellemző a pályákra. Az olasz infrastruktúra teljes mértékben a legmodernebb pályák eszközeit és pálya karbantartását vonultatja fel, evvel szemben a szlovén oldalt sokkal elmaradottabbnak érezhetjük. Szerencsétlen módon az olasz oldal teljesen napsütés mentes, ezért elhúzódó hóhiány esetén a pályák hamar jegessé vállnak, ez észlelhető idén is. Bármennyire is próbálták kezelni őket, a csúszások sok helyen szinten életveszélyesekké váltak. A rendszer maga elég kicsi, ezért 2-3 napa alatt teljesen besíelhető és a továbbiakban újat adni nem tud, hosszabb síelésre semmiképpen nem javaslom. Kezdők szempontjából sem jó választás ez a síterep, mert kevés kezdő pályán is gyakran találunk egy-egy húzósabb szakaszt. Egy hétvégi kiruccanásra bőven jó a terep, habár áraiban megközelíti az olasz sípályák összegét, de a távolság miatt jó lehet. A szállások evvel szemben a pálya környékén, főleg a szlovén oldalon elég színvonalasak és viszonylag olcsók is.
gyiluk
1 élménybeszámolót írt
1
16 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2011.02.09.
Üdv mindenkinek !
Megjöttünk Bovecről, nagyon röviden és tömören szerintünk -nagyon jó sípálya Bovec Kanin -.Kisebb malőrök itt is voltak,de hol nincsenek ?
Rövid beszámolóm :
Mi 5 napot síeltünk egyet kirándultunk.A szállásuk a központban egy szuper apartmanház volt, minden rendben volt vele közel volt bolt étterem, az emberek kedvesek voltak.Vasárnap átvitt a busz minket az olasz oldalra mert a nagy szél miatt nem mentek a fölvonók Bovecen.Itt ért a legkellemetlenebb élmény bennünket ugyanis a neten meghirdetett bérletárak jóval többe kerültek, majdnem 50 eu val fizettünk többet mint amire számítottuk. A pályák jók voltak ezen az oldalon. Hétfőtől már indult a fölvonó Bovecről is, így már nem kellett átbuszozni olaszba.Igaz, hogy nagy volt a hó odafönt, de azért egy kis friss hó jól jött volna.Így is jók voltak a pályák talán az olasz oldal nekünk jobban tettszett.Még azt találtuk furcsának és visszataszítónak, hogy abban a 3-4 kajáldában ami fönt van mindenhol azzal fogadnak, hogy nincs piknik, vagyis nem ülhetsz be megenni az otthon elkészített kis szendvicsedet meginni a teádat.Én ezt Ausztriában nem tapasztaltam.
Mindent összevetve azért jól érzésekkel telt el az 1 hét.A táj az valami eszméletlen szép. Felmásztunk a Boka vízeséshez a hegyoldalon, majd lent a meder felől is próbálkoztunk.Szuper egy hely,nem is a földön éreztük magunkat.
Én csak azt tudom ajánlani azoknak akik még nem mertek elindulni erre a részre, hogy fogják a a hátizsákot, sílécet és irány Bovec !!
Lacanator
7 élménybeszámolót írt
7
18 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2010.02.15.
Sziasztok!
Pénteken és szombaton síeltünk ezen a síterepen.Pénteken reggel a Bovecről a kabinos felvonóval indultunk. Mindenki vigyázzon aki itt jár, hogy a sílécét nagy figyelemmel helyezze el, mert a feleségem léce útközben kizuhant a léctartóból a második és a harmadik oszlop között. Nagyon megijedtünk és az első megállónál rögtön visszafordultunk. Valószínűleg többször előfordul ilyen, mert lent a liftkezelő már kézzel lábbal mutogatta, hogy látták, hogy leesett a léc és elindult érte valaki. Szerencsére olyan helyre esett hogy semmi baja nem lett. Fél óra múlva megérkezett az emberünk a síléccel .Kezdhettünk újra félni a minden oszlopnál való rángatózástól. Kb. 20-25perc alatt ér fel a lift a csúcsra. Nagyon sok hó volt a csúcson. Az 1-es és a 3-as pályák már tíz óra körül nagyon buckásak voltak. Csak haladó síelőknek ajánlott síterep. Nagyon jók voltak a viszonyok a pályán kívüli síelésre. Délután átmentünk az olasz oldalra a 7a és a 7b pályákra. A pályák nagyon jó állapotban voltak. A 7b pálya végén meg kell ereszteni a lécnek, mert egyébként sokat kell botozni. A 11-es és a 12-es piros pályák eleje jeges volt, de utána jól síelhetőek. Délután időben el kell indulni visszafelé mert az új liftet 15 órakor bezárják. Ezért érdemes az olasz oldalról indulni mert itt 16 órakor még lehet felvonózni. Nem értem a szlovénokat miért kell egy liftet már 15 órakor lezárni. A lifteknél a sorban állás nulla. 1-2 napra, haladóknak érdemes elmenni, mert nagyon szép a táj és sok hely van a pályán kívüli síelésre. A szállásunk a Hotel Kaninban volt. Senkinek nem ajánlom a gagyin felújított szállodát. Csak egy példa, a szobában nem volt olyan szekrény ahova a síkabátomat be tudtam volna akasztani. A wellnesből az úszómedence ingyenes csak, a szauna 3 óra 12 eur, hétvégén 14eur. A hütte árak nem drágák de sajnos egy normális hüttével nem is találkoztam. Mindenkinek jó síelést kívánok!
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-132.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-025.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-179.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-169.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-061.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-187.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-193.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-190.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-216.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-054.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-047.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-071.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-061.jpg
Bovec-Sella-Nevea-Tarvisio-106.jpg
sird
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2009.02.15.
Február 10-14 voltunk Bovecben, összességében pozitívak a tapasztalataink. Igaz, a helyi pálya nem ment, még szombaton sem, de épp ezért házhoz jövő ingyen busz vitt át Tarvisioba. Mind az apartmanosok, mind a Tourist centeresek nagyon segítőkészek voltak (pl kedvezményes síbérletet szereztek nekünk, és mikor úgy volt, hogy szombaton kinyit a Kanin, felajánlották, hogy kicserélik a bérletet helyire). A honlapot érdemes szlovénül is nézegetni, több hír, fénykép látható (a lényeget megértettem a http://translate.google.com/ -mal). Szombaton nekünk azt mondták hogy egyenlőre nem tudnak mit kezdeni a sok hóval (érdemes a fényképekre ránézni a honlapon, a felvonót is ki kéne ásni a hó alól pl...), és -17 fokot is indokként említették (talán érthető). Tarvisioban viszont női EB lesz, 1-2 pályát már most lezártak a lelátóépítésekhez, nézegessétek a honlapot, de ott van még Arnoldstein is, csak 10 perc tovább autópályán, de nekünk elég volt Tarvisio is.
Sella Neveát nem javasolták a helyiek, mert ugyanúgy a Kanin oldalán van, ráadásul van, hogy ki se nyitnak, ha kevés a vendég (a busz is ezért ment Tarvisioba).
Mi nagyon jól éreztük magunkat, és az első napot kivéve csontszáraz utakon közlekedtünk (ráadásul leginkább helyettünk a busz), végig ragyogó napsütés.
Talán egyszer kipróbáljuk a helyi pályát is!
(útvonalnak meg a neten is mindenütt ajánlott Bp- Szfvár- Rábafüzes- Graz- Klagenfurt- Tarvisio- Passo del Predil (1156m) -Bovec-et javaslom, 100-110-es tempóval, megállásokkal 8 óra, nyugis pálya. Találkoztunk egy csapattal, aki Krajnska Gora felől próbáltak jönni, de az északi hágó (Vršič Pass 1611m) le volt zárva.
hago.jpg
busz.jpg
hago-1nap.jpg
hagorafel-haza.jpg
Zoli85
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2009.02.09.
Szervusztok!

Egy napja jöttünk haza 12-en Bovecből!
Jól tudjátok, az egyik tartópillért lavina vitte el a Kaninon, így zárva lesz egy darabig. Mi így csak 1 napot Sella Neveán, majd 3 napot Tarvisioban tudtunk síelni. Sella Neveát is lezárták lavinaveszély miatt. Amikor odamentünk, a második nap hazafele menet lavina torlaszolta el az utat előttünk. Pár percre rá a hátunk mögött is leszakadt egy, nem tudtunk visszafordulni sem. Ottragadtunk 3 autóval egy 100m-es útszakaszon. Kotrók szabadítottak ki minket órákkal később a Sella Nevea felőli oldalon. Ekkor helyenként már 5 méteres hó volt a hegyen. Csak amíg minket kiszabadítottak, számtalan lavinát hallottunk a sötétben lezúdulni. Nem volt egy szívetmelengető érzés. Miután minket kiszabadítottak, az olasz kotrók kocsmázni mentek, nem takarították az utat tovább, így egy éjszakára fent ragadtunk a hegyen, és csak Ausztrián keresztül jutottunk vissza reggelre Szlovéniába egy nagy kanyart leírva. Az olaszok semmit sem segítettek, menedékházba sem engedtek be. Végül hegyimentők kísértek le minket egy darabon. Iszonyatos mennyiségű hó szakadt le az égből szűnni nem akaróan. Elszakadt a hóláncunk, felforrt a hűtővizünk mire átjutottunk a nehezén, ami a nagy hóban sokszor a lapátolások közepette egy örökkévalóságnak tűnt. De másnap hazakavorodtunk éhesen, fáradtan, de leginkább idegileg kimerülten.
Amikor elindultunk, a Kanin tetején 650 cm havat írtak. Most 880 cm-t írnak! Ha tehetném, most utólag lemondanám a síelést. 30 eurót buktunk volna fejenként. Óva intek mindenkit attól, hogy nagyon alapos tájékozódás és technikai felszereltség nélkül vágjon neki! Elengedhetetlen min. 1 lapát, hólánc, az útra magatokkal étel, ital, tartalék hűtővíz, motorolaj, ha az auto nem elég megbízható, vontatókötél, mobiltelefon, hegyimentőszolgálat telefonszáma, szállásadó telefonszáma. Aki megengedheti magának, még egy lavinajeladót is beszerezhet.
Nekünk szerncsénk volt, ebből tanuljatok, és feltétlenül tájékozódjatok! Ha van kérdés, megírom, ha tudok segíteni!
Vigyázzatok magatokra!
Zoli
Zoli.JPG
Stani
226 élménybeszámolót írt
226
20 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2006.09.26.
Selle Nevea egy érdekes hely... a szűk völgyben a síterep felé haladva az ember megérkezésekor sokmindenre számít, csak arra nem,hogy a 60-as, 70-es évek tömegturizmusát kiszolgáló hatalmas nagy egyenhotelok fogadják, olyanok,mint jó pár francia "megarendszerben". A hatalmas nagy monstrumokkal szembeni szűk völgy és Sella viszonylagos kicsinysége különösön hangulatot és megfoghatatlan kontrasztot kölcsönöz a helynek.
Remélem a szlovén oldalon lévő Kaninnal hamarosan összekötik, a szlovének már megtették ez irányban a lépést,most az olaszokon a sor.
Aki Tarvisioba síel,annak egy nap erejéig mindenképpen érdemes ide is ellátogatni.
skigirl
3 élménybeszámolót írt
3
17 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2006.09.26.
Én voltam többször Sella Neveán. Először a közelsége miatt választottuk mert több pici gyerekkel utaztunk, aztán csak egy-egy napra tértünk vissza.
Nagyon pici hely, kevés pályával, viszont azokat nagyon jól karbantartják jól megcsinálják ha van hó, ha nincs (voltam úgy hogy 4,5m hó volt, meg voltam márciusban is, amikor már alig volt, de nincs okom panaszra). A kabinos felvonó nagyon gyors ami elvileg több pályához is felvisz, bár én még sosem láttam hogy a tárcsás felvonók ott fent működnének. Viszont az a hosszú pálya ami onnan fentről indul, az egyik kedvencem. Vannak benne jeges részek, de nagyon szép és ami még nagyon fontos hogy végig ki van hálózva, nem úgy mint általában a hasonló pályák osztrák barátainknál....
Tehát ajánlom mindenkinek, főleg, hogy amikor legutóbb voltam 4 azaz 4 autó állt a parkolóban és összesen a pályákon nem voltunk többen mint 25en :)
kyra
1 élménybeszámolót írt
1
20 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2004.03.04.
Most jöttünk haza Cezsoca-ról. Ez Bovec mellett van. Folyton szakadt a hó, és gyönyörű volt a vidék. A Kaninon csak egyszer tudtunk síelni, akkor is a felhőkben, ugyhogy emmit sem láttunk és a sebességet sem érzékeltük. Jelenleg 500cm havat mértek kint. Ha elmúlik a lavinaveszély megnyitják a pályát (talán ma):)! Viszont át lehet menni Sella Neveába, vagy Arnoldsteinbe síelni. Pár napja nyitották meg a határt, mert eddig a sok hó miatt az is le volt zárva. Mi Cerknora jártunk síelni, ami kicsit messzebb van, viszont megéri elminni. Sok pálya van, jó a hó és a felvonók is. Nem kellett sorbaállni sem! Viszont ha valaki oda készül vigyen magával tollárt, mert bár mindenhol elfogadják az eurót itt sajna nem! Nemzetközi diákkal olcsóbb! Nekünk sikerült a Magyar diákot is elfogadtatnunk. Jó Síelést MINDENKINEK!;)
vik
2 élménybeszámolót írt
2
20 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2003.12.09.
Én 2001 márciusában voltam, amikor a hójelentés hihetetlennek tűnő 580 cmt mutatott. Tényleg sok hó volt, de csak 1600 felett. Gyakorlatilag csak a nagy piros pályát lehetett használni, a fekete alján nem volt hó, a többit pedig lavinaveszély miatt tartották zárva. Végig meleg volt és olyan köd, hogy alig láttunk. A rövid idő alatt amikor kitisztult néha és lehetett látni a táj szépsége mellett kitünt hogy a kevés pálya ellenére nagyon komoly terepről van szó. Azon az egy pályán el tudnék egy hetet sielni jó körülmények közt. És a feketére rettentő kíváncsi vagyok. Ja, és lehet pálya mellett is menni, komoly helyek vannak, komoly szakadékokkal szegélyezve. A szél egyébként gyakran gond, a felvonót ilyenkor leállítják, de mindent összevetve én nem hagynám ki.
Bödőcs András
1 élménybeszámolót írt
1
22 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2002.01.02.
Szia Andrea,

mi tavaly voltunk január közepén sella neveaban. nekünk is tetszett, bár a pályák nem voltak túl változatosak, viszont kevesen voltak, ami nagyon pozitiv volt. gyakran voltunk mi 5en a palyan, persze nem folyamatosan. a hetvege volt huzos, de a felvono valoban jol birta. 2 szakasz volt ahol szinte mindig jeg volt, az egyik kb. a felso harmadanal, itt nem volt ritka az sem hogy megült egy felhő,és nagy jéggöröngyök voltak. és kb az alsó harmad vonalnál(a bazi nagy lejtő előtt), ahol egy éles jobb, majd bal, aztán megint jobbkanyar volt. (persze a piros palyara mondom, akekeknel nem volt ilyen. ill. a piros egyik szakasza nem volt hasznalhato). Mi utazási irodával voltunk, nemtom lehet-e reklámozni, ezért ha akarod megírom magánban az iroda nevét. félpanziós ellátással, ami megfelelő volt. persze sielés után természetesen semmi nem elegendő mennyiségű :-) , de persze ezzel nem mindenki van igy :-). az iroda emberei főztek és tálaltak fel, így vegyes magyarosolaszos etrendünk volt. a panzió nem volt messze a felvonótól sem túlságosan, inkább a meleg vízzel voltak gondok.
Bovec fele ugy tudom nem megy meg, es nem is megy egy darabig palya, hacsak nem alpinsi, de ezt sajnos nem tudom. mikor mi voltunk egy ket alpinos csapat elindult arrafele. melyik fenti felvonokra gondolsz?
ja es megegy, mindig a panzioban isznak a hegyimentok estenkent. igy gyorsan ossze lehet veluk baratkozni, es mindig van egy ket jo szavuk, ill. tippjuk mikor nekiindulsz a palyanak.
üdv
András
WAndrea
69 élménybeszámolót írt
69
22 éve tag
Olaszország
Sella Nevea
2001.12.28.
Kedves Kati, Ákos!
Mivel már legalább 7 éve, hogy ott jártam, és akkor is csak egy nap, már nem emlékszem a részletekre, de most előkerestem a katalógusból a pálya infokat.

Összesen 4 pálya van, ebből 1 fekete, 2 piros és 1 kék. A pályák össz. hossza csak 14 km, ehhez jön még az erdei lesiklópálya, (a kabinos felvonó aljáig) ami 7-8 km hosszú, de csak néha járható. (akkor lenn semmi hó nem volt, de odafenn legalább 1 méter).

A boveci parkolóból egy 4 személyes kis kabinos felvonó visz fel 2200 m fölé (elég csotrogány jármű, legalábbis akkoriban úgy tűnt). Fent van 3 ülőszékes felvonó és 2 húzólift. A pályák közepes lejtésűek (egy meredek) de nem túl hosszúak. Igen, van fenn étterem, napozó, melegedő.

Mivel a látvány pazar, ezért mi inkább napozással és nézelődéssel töltöttük el az időt, és ezért is ajánlottam, hogy egy kirándulást feltétlenül megér, nem is elsősorban a síélmény miatt (mivel kevés a pálya, nem túl változatos a sízés), hanem a táj szépségéért. Bovec Tarvisioból Sella Nevean keresztül kb. 50 km távolságra van, de a kanyarok miatt több mint egy órát kell számolni az útra. Fényképezőgépet vigyetek! nekem is van valahol fotóm, ha megtalálom, feltöltöm ide!
Üdv:-)
Andrea
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.