Élménybeszámolók

Nos, hát alighanem véget ért a pécsi síszezon... de ne legyen igazam (bár a meleg és a hétvégére ígért eső nem sok esélyt hagy). Azért összegzek egy gyorsat.

Szombaton voltam utoljára, és mikor délelőtt odaértem, szomorúan láttam, hogy az előző este pompás hóviszonyok között hagyott pálya bizony egyre több sebből vérzett. A plusz fokok betettek, jött elő foltokban a hó alól a föld. "Ha már itt vagyok" alapon csatoltam csak fel, gondoltam csúszok néhányat, aztán szvíthóm.

Aztán nem így lett. Nagyon tapadt ugyan a hó, de nem volt latyakos, és mivel fogott, egész jól lehetett gyakorolni az élen fordulás technikáját (vagyis inkább kellett: csak így lehetett érdemben haladni).

Így történt, hogy arra is rájöttem, hogy a farolgatás az igazi lécgyilkos, nem az a néhány barnás folt. Persze, hallottam én már ezt, de most jött ki a lépés, hogy megtapasztaljam, hogy (1) rövidlendülettel egész jól el lehet szórakozni a földfoltok között, és (2) ha mégis úgy jön ki a lépés, élre téve a lécet minimalizálni lehet a kikandikáló fűcsomók rejtette kárveszélyt is. Oké, ehhez néhyánszor lassan is végig kellett menni a pályán, hogy kiszúrjam a sziklás olvadásokat.

Annak ellenére, hogy szombaton többször estem ki a felvonóból, mint az előző öt alkalom során (egyszer még a huzal alá is beszorultak a léceim - az a csodás reszelő hang!;), azt kell mondanom, hogy perfekt búcsú volt ez a három óra a Misinától.

És végül a pécsi tévétorony árnyékában síelt hat alkalomból desztillált hét pont:
- a felvonó egy jó munkáskesztyűvel síelőknek gyerekjáték
- a pálya néhány nap alatt kiismerhető annyira, hogy
- megfelelő technikával (élezés, rövid lendület) a lécnek se essen nagy baja
- a síházban abszolút baráti a hangulat
- boardosok és síelők jól megvannak, pláne, hogy
- szánkósok mindig lesznek a sípályán is, amit
- 10-15 ember 1-2 rolózós menettel egész szépen rendbe tud tenni.

Örültem.

Nos, megtörtént, alapos tájékozódás (kérdezősködés;) után felmentem. Eleve azzal a szándékkal, hogy beiratkozom, elég masszívnak ígérik meteorológusaink a hónapot.

Őszintén szólva a sílakhoz érve kicsit elbizonytalanodtam, a pálya legfelső szakasza inkább volt barna, mint fehér. Mint kiderült, a szél lehordta onnan a havat. Aztán láttam, hogy néhányan vannak azért, 50 méterrel a tető alatt lekapcsolnak a felvonóról, és onnan indulnak. Úgyhogy befizettem, becsekkoltam, vállamra vettem a léceket és lebotladoztam a pálya szélén addig, ahol már a hó volt az úr (mint megtudtam, a sámlival is jelzett pályarész "A plató").

A pálya maga határozottan tetszett. A lejtése nekem pont bejön, sötétkék-világospiros - ha kívánhatnék egyet, a hosszát növelném. Ahol rendesen volt hó, ott a hó állaga is pont jó volt, bírtam a természetes buckákat. Sok helyen viszont kilátszott a fű. Próbáltam kerülgetni a foltokat, de teljesen nem tudtam. Félve néztem meg lécem szépen polírozott talpát a végén - és majdnem pozitívan csalódtam. Egy komolyabb bevágás akadt ugyanis, amit alighanem akkor szedtem össze, amikor a pálya széli mélyhóban valami ütést éreztem... gondolom szikla volt. Szóval aki félti a lécét, annak érdemes a bejárt részeken maradni, ott többnyire ártatlanok a foltok. (Én mindenesetre erősen gondolkodom azon, hogy beszerzek valami agyonhasznált, olcsó carvingot. A sílakban az urak a vasárnapi pécsi vásárt javasolták.)

A felvonó. Az kemény ;). Az alap, hogy síkesztyűgyilkos, szóval tényleg erős bőrtenyerű munkáskesztyűt kell vinni, lehetőleg olyat, ami bélelve van (munkaruha-szaküzletekben lehet ilyet kapni, állítólag egy ezres alatt megúszható) - és elég csak a bal kézre. Én a pálya weblapjának fórumában olvastam erről, és vittem magammal egy ezeréves, kővé keményedett darabot - hasznát vettem. (A bélés azért kell, hogy meleg és kényelmes legyen, mert úgysem fogja senki cserélgetni minden lesiklás végén. Én így terveztem, de aztán egy sporttársnak igaza lett: hamar meguntam.)

Nekem elsőre sikerült ráéreznem, hogyan kell a derekamra hevederezett érdekes szerkezettel rákapaszkodni a huzalra, de voltak, akik szenvedtek vele. Viszont tényleg keményen kell tartani, most is érzem a kezeimet. Érdemes figyelni arra is, hogy a huzal ne dörzsölje szét a ruhát (néha megcsúszik, és a lejtő egyenetlensége miatt függőlegesen is mozog). Az említett sporttárs tanácsa bejött: jobb kézzel a kapaszkodót tartom, bal kézzel pedig körbefogom a huzalt, és tartom magam mellett - hogy a melóskesztűt strapálja, ne a kabátot. A kapaszkodó alapvetően szépen kidolgozott darab, nem bántja a síkesztyűt - de érdemes vinni valami puhát, amit fém nyelére lehet tenni. Például egy bringakormány-markolatot (ez sem saját ötlet).

A többit úgyis elmondják a helyszínen - ahol egyébként abszolút barátságos a hangulat. Állítólag hétvégén igazán barátságos csak, akkor tombol a hütte-fíling az egyébként állati jó kilátással felszerelt tetőtérben. Megnézzük azt is.

Pénteken és vasárnap jártunk meg OT-t, és valóban: végletek a köbön. Pénteki érkezéskor a pénztárnál korrekt módon lebeszéltek minket a 2,5 napos bérletről. Mondták, hogy nézzük meg, mit tudunk kihozni a viharos szél miatt álló liftek miatt korlátozott lehetőségekből - és úgy számoljunk, hogy ennél szombaton sem lesz jobb. (A tanácsot megfogadtuk, és a valóban szeles szombaton végül az aznap ingyenes Grossecken néztünk szembe a barátságtalan idővel.)

Péntek. A napot reggel kezdő ismerősök tapasztalatai alapján a Seekarspitz lejtőire szántuk a délutáni szűk három órát, és bejött. A Panorama-Seekar-Kringsalm-Hochalm liftek megbízhatóan jártak, és hó is volt rendesen minden érintett pályán. A kedvenc ezúttal az 5a volt, még úgy is, hogy a szél a csúcs közelében egy szakaszon jegesre fújta. Mivel nagyon kevesen voltak, a 8a még négy után is lényegében buckamentes volt - igaz, a hóátfuvás miatt láthatatlan felszín okozott néha kisebb meglepetéseket.

Vasárnap. Napos, hideg idő - perfekt. A pénteki lézengésnek nyoma sem volt - a parkolók tömve (P3-P4 legalábbis), a pályákon pezsgés, de liftre várakozni sehol nem kellett. A pályák egy része melós, de elfogadható, más része kimondottan jól síelhető volt, sok helyen volt zene füleinknek a tömör porhó ropogása. A Zehnerkarról nyugis átsiklással kezdtünk a túloldalra, a Schaidbergbahn alatt a kék és a fekete pálya is korrekt volt (utóbbi nem személyes tapasztalat, és a felső harmadra nem vonatkozik ;). Eggyel odébb, a Plattenkarbahn alatt a 3a/3c alsó részein ment az örömsí (a felső szakaszok melósan jegesek voltak). Végül ismét a Seekarspitz alatti katlanban kötöttünk ki. A Dikt'nalmban kezdtük egy kinti napozós ebéddel, aztán kinek a pályák, kinek a freeride (utóbbi a mély hó miatt nem igazán jött be a vállalkozó kedvű kollégáknak, volt negyedórás léckeresés is, méteres ásásokkal...). A favorit ezúttal a kék 21a lett, alig voltak rajta, a hó viszont csodás volt, izgalmasan buckás - figyelni kellet, de lehetett hasítani. Az 5a alja sajnos eléggé szét lett síelve - cserébe a felső részt kaptuk vissza, friss hóval, jég nélkül, még délután is simán. A buckakirály a 10a felső (piros) része lett, jeges csapásokkal közölt méteres kupacokkal. Igaz, ennél sokkal jobban zavart mindenkit az, hogy a parkoló felé csúsztunk, miközben a hegycsúcsoknál még ott figyelt a lebukó nap.

A március 15-i hosszú hétvégén vettük az irányt - az osztrák síterepeket jól ismerő barátok tanácsára - Zauchensee felé. Sajnos az időpont nem volt éppenséggel ideális. Egyrészt meleg volt (igaz, az időjósolt fix esőből egy cseppet sem láttunk, a Napból viszont szerencsére annál többet), másrészt nagy tömeg (többségében a négynapos víkendre hozzánk hasonlóan lecsapó honfitársak). Előbbi miatt a pályák állapota hagyott kívánnivalókat maga után, utóbbi miatt hosszúnak tűnő perceket kellett a liftekre várni. A sokaságra nem is pazarolnék több szót (egyébként a magyar megszállás jellemző volt ugyanekkor Obertauernre is), számíthattunk - volna - rá.

A pályák kapcsán azonban talán érdekes lehet a hasonlóan olvasztó tavaszi melegben utazók számára néhány infó. Egyrészt az, hogy a reggeli órákban (mondjuk 11-ig) a pályák többsége élvezetesen síelhető. Ez alól kivétel lehet a Flachauwinkl-be vezető piros pályapáros (14, 15, kék alternatíváik le is voltak zárva) - azokat előző délután próbáltuk, annyira szörnyen szét voltak síelve, hogy másnap délelőtt végül feléjük sem néztem. A Zauchensee-katlanba vezető pályák azonban rendben voltak, bár a nevezett két órában nem mindet tudtam kipróbálni - utána meg már ránézésre sem kívántam.

Vannak azonban olyan szakaszok, amiket még a meleg és a tömeg sem tudott igazán kikezdeni. A Schwarzwandbahn tetejétől induló 9-es pirosok felső kétharmada még délután is élvezhető volt, ahogy a Gamskogelbahn I-től induló piros 7-es is. Az igazi befutók azonban a Gamskogelbahn II és a mellette futó 5-6 pirosak lettek. A kétszemélyes ülőlift egyrészt zseniálisan retró (megpróbálok csatolni képet is róla): bár az egykor - gondolom - fából készült léceket már műanyagra cserélték, akkora combossal érkezik alánk, hogy azon csak nevetni lehet. És a legjobb, hogy még akkor is megy, amikor a buborékos Schwarzwand a masszív szél miatt kényszerpihen. A pályák is pompásak: még a nap végén is kemények, buckáknak nyoma sincs, az erős szél sem tudja őket jegesre fújni. Megéri úgy időzíteni, hogy a Gamskogelbahn II.-t az utolsó percekben kapjuk el. A csúcsról az átkötő csákányos Seekar-ig csúszva, majd azon felkúszva a piros 7-esen vissza a völgybe - na, ez a tuti napzáró.

Egyszer mindenképp szeretném majd még kipróbálni Zauchensee-t hidegebb időben és kisebb tömegben - de egy négyes fölét így is simán megkap.

Szombaton voltunk Eplényben. (Ez alighanem fontos az alábbi megítélés megítélésében.) A nap végére - sőt már közepére - alapvetően kikristályosodott bennem a verdikt: ha a legjobban felszerelt magyar síterepen 5.900 a napidíj, akkor az osztrák terepeken elkért 40 euró ár/érték arányban messze nincs verve.

Népsűrűség. Arra persze számítottunk, hogy egy napos és hideg hétvégén sokan lesznek. Így is volt, de a jegyért történő laza 10-15 perces sorban állás után a pozitív meglepetés ért: a felvonókra jellemzően nem kellett, max. néhány percet sorban állni.

Hóminőség. A _kék_ pályákon a hóminőség hibátlan volt, ahhoz képest, hogy mennyien gyűrték, még a nap végére is csak keresve találtunk jegesedést. Csillagos ötös, osztrák színvonal. A _fekete_ 4-esen ugyanakkor siralmas volt a helyzet. Olyan szintű volt a jegesedés, hogy hiába tetszett a pálya, ott kellett hagynom, ha nem akartam egy nap alatt lekerekíteni léceimen a friss éleket. Mint egy folyómeder: középen szín jég, a széleken bankancsig érő porhó. Kettes alá, a pályakezelés miatt.

Felvonó. „A miénk” - a négyüléses felvonóról nem csak ezt lehet elmondani, hahem azt is, hogy „kicsit sárga, kicsit savanyú”. A problémák a felvonó alján kezdődnek, ahol a beülő futószőnyeg annyira rövid és csúszós volt, hogy gyakran kellet hátrafelé lépegetni, hogy előbb érjen az ülés alánk, mint mi a kifutó végén túlra, az árokba. Nem vicc: volt, akit az árokból kellett visszahozni. A kiszállásnál is akadt probléma: az eleve szűkre szabott lehajtó belső ívén vagy félméteres gödör tette próbára a közönséget. Arra pedig nem sikerül magyarázatot találnunk, hogy miért nem sikerült egyszer sem megállás nélkül feljutni a csúcsra. Pedig sajnos sokat, időnk kétharmadát a felvonón töltöttük.

Emberek. Tanulni talán itt lehetne legtöbbet a sógoroktól. Félreértés ne essék, ez nem az eplényi aréna kontójára írattatik. Az például, amikor a csákányos liftnél azért kell hosszasan várakozni, mert mindenki egyesével használja a felvonót, vagy amikor a négyülésesből kiszálva szinte azonnal fékezni kell, hogy ne ütközzünk a lesiklás terveit közvetlenül a kijáratban szövő sporttársakba - hát az bosszantó. Ehhez képest azonban még veszélyes is votl az, hogy sokan a kék pálya alján lévő lendületfogó kis emelkedő tetején várták be egymást - és kényszerítették megállásra az utánuk jövőket, akik aztán oldalazva voltak kénytelenek felmászni az emelkedőn, újabb és újabb érkezők elől állva el az utat.

Kezdőknek? Nulláról startoló ismerőst én biztosan nem hoznék ide hétvégén. Tavaly kezdtem csak ugyan a síelést, és mindössze 20 nap van a hátam mögött - de ennyire még sosem éreztem rizikósnak a lesiklást. És nem a pályák, hanem a tömeg és a már említett - a tömegben hatványozottan érvényes - humán faktor miatt.

Hétköznap itt alighanem kiválóakat lehet siklani, pláne, hogy este kilencig nyitva vannak a pályák. De Pécstől Eplény túl messze van egy délutáni kiruccanáshoz. Irigylem a veszprémi sporttársakat.

Múlt héten egy változatos tudású társaság tagjaként hét napon át pályaszállásról síeltük be a terep nagy részét. Én a tojáshéjas, 18 sínapos kezdő szemszögéből írok, a haladó perspektívát a többiekre hagyom ;)

1 - időjárás. Csak hogy gyorsan túl legyünk a nehezén: nem igazán úgy alakult, ahogy szerettük volna. Végig fagypont fölött volt a hőmérséklet, ami napsütésnél még jól is esett, de a hétközepi másfél napos, folyamatos eső helyett jobb lett volna a hó. Nem csak azért, mert megúsztunk volna egy kiadós elázást, hanem a pályáknak is jót tett volna némi friss hó. Igaz, az 1600 m feletti lejtők így is kaptak havat, az alsóbb szakaszokon viszont gyűltek a barna foltok.

2 - szállás. Mit szállás: pályaszállás. Még nem próbáltam, de most már tudom, hogy mindig ilyet szeretnék majd. Egy hüttét béreltünk 11-en, a Kohlmaisgipfelbahn középállomásánál, zseniális volt. Teraszon inni a jófaja (és olcsó ;) sört az ebédszünetben, közben napon szárítani a szárítanivalókat, aztán az ajtó előtt felcsatolni, és hajrá. Este pedig nézni a ratrackokat, vacsora után járni egyet a hóban. Muszáj.

3 - terep. 200 km sípálya nyilván nem tévedhet. Nem is tudtuk besíelni az egészet, Hinterglemm északi oldala kimaradt. Ugyanitt a déli nem tetszett annyira: bár a pályák jónak tűntek, meglepően nagy volt a nép-, és így a buckasűrűség is. Nem élveztük. A Schattbergről induló, 7 km-es kék pályát nagyon vártuk, de igazából csak a hossza (és az utolsó fél km-es lejtő) miatt volt érdekes. Állatira bejött ellenben a Bernkogel ülőliftes része (kék 46) - a tapadós hóban pompásan lehetett gyakorolni a konstans előre terhelést (hogy aztán másnap máshol jól pofára essek ;). A Kohlmaiskopf pályáinak felső szakasza szintén hibátlan volt, pirosak és kékek egyaránt. Az itteni kedvenc a Panorama6er lift alatti, biztonságos gyakorlásra kiváló szakasz volt. A legnagyobb lájk mégis a két Asitz lejtőinek jár, ahol a Saalbach-Leogang túra során jártunk először. Aztán kétnaponta. Ott még esőben is hó esett, mindig kevesen voltak a széles pályákon, amik pirosak ugyan, de akár kékek is lehetnének. A Sportbahn 2000-rel liftezve pedig még tizedszerre is megdöbbentő volt a látvány, ahogy a katlan gerincén túl felbukkantak a nagytesó hegyek.

Pécsi lévén eredetileg Maribor volt a kiszemelt célpont a karácsony előtti besíeléshez - de végül az ottani bizonytalan hóhelyzet miatt Soproni ismerősökkel összeboltolva Stuhleckre esett a választás. 2010 februárjában kezdő, 10 napos síelőként tartottam attól, hogy az első csúszások a hóeke jegyében telnek majd - szerencsére nem így lett.

Pályák. A Stuhleck pályái ugyanis a legjobbat hozták ki a magamfajta kezdőből: hosszú, változatos kék pályák és barátságos pirosak - ez kellett. A magunk komótos tempójában a csúcsról üdítő 15-20 perces lesiklásokat is össze tudtunk hozni nyakatekert pályakombinációkkal. A 10 napos síelő kedvencei: a bal oldali 2-es kék, a 10-es felső szakasza (a vége óvatosságot igénylő meredek) és a nyerő 3-as.

Hó. Kiváló volt, csak a hegygerincen (10-11-es pályákon) fújta jegesre a szél a pályákat (meg minket a -12 fokos fagyasztóban) - ahogy néztem, ez konstans jelenség lehet. A déli órákban plusz fokokat hozó második nap végére erősen kopogtak a visszafagyott hórögök alattunk, de ettől csak a fülünk zúgott picit, a lécek rendesen fogtak.

Tömeg. Arra számítottunk, hogy vasárnap sokan lesznek - a buborékos felvonókon (Stuhleckbahn, Weissenelfbahn) ez így is volt, 5-10 percet kellett várni. A plexi nélküli ülősökön és a csákányos tesókon viszont gördülékeny volt a közlekedés. Hétfőre eltűnt a tömeg, lendületből lehetett a kapukra fordulni. (Érdekes módon a magyar szó valószínűsége nem csökkent, saccra a sielők fele honfitárs volt.)

Ismétlés? Szinte biztos, hogy lesz, a közelség miatt. Két nap alatt többszörösen végigsíelhető terepként sok izgalmat aligha tartogat, de besíelni és kezdő ismerősök előtt villogni kiváló lesz jövőre is.