Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

iudex kiemelt beszámolói
iudex
3 élménybeszámolót írt
3
20 éve tag
Szlovákia
Donovaly
2013.12.12.
Zólyomtól "minden kilométer kőnél", bokor beugrónál, útkereszteződésnél,épület mögül mérhetnek főleg kézi kamerával, és van fogó emberük is.Tegnap legalább nyolc ellenőrzést számoltam meg Zólyom és Donovaly között. Minden pontnál volt bírságolt "ügyfél" is. Bár én nem abból az irányból jöttem, de tudom, hogy Korponától, azaz Parassapuszta irányából ugyanez a helyzet Donovalyig. Tehát feltűnően nagy a rendőri jelenlét az utakon, és elég jól álcázzák magukat. Csak az utolsó pillanatban veszed észre, hogy bemértek, de akkor már le is meszeltek. Persze ez csak akkor van, ha a megengedettnél gyorsabban mentél. Úgyhogy érdemes szabályosan közlekedni.Üdvözlettel: iudex
U.i.: Most látom, hogy Fülek irányából jössz. Losonc és Zólyom között talán nem ilyen meleg a helyzet, de jó vigyázni, mert bizonyos sebességtúllépésnél a jogosítvány / hajtási engedély / is ugorhat, az utánképzés pedig nem olcsó mulatság.Érdemes hallgatni a helyi rádiókat, mivel azok elég pontosan megadják a rendőrök helyzetét. Persze ők is hallgatják az adást, és azonnal arrébbhúznak.Úgyhogy ez egy macska-egér örök kergetőzés.
h i r d e t é s
iudex
3 élménybeszámolót írt
3
20 éve tag
Szlovákia
Kokava
2011.01.03.
Két év után újra voltam Kokaván síelni. A tapasztalataimat e sorokkal megosztom sporttársaimmal:
Kokava sícentrom az Ipoly forrásánál helyezkedik el kb. 800 m-es magasságban, viszonylag nem messze Losonctól ill. Zólyomtól. Tiszta időben szép panoráma tárul elénk az Alacsony-Tátrára. A sícentrumot tudtommal felvidéki magyar családi vállalkozás üzemelteti. A sípályák két külön helyen találhatók. Van egy hosszabb, kb. 400 m-es, melyet inkább haladóknak ajánlok, és vannak a Szamárhegyen levő rövidebb, kb. 200 m-es tanulópályák / 2 db./. Valamennyi pályához tányéros felvonó tartozik, összesen 5 db. A sípályák tövében büfék találhatók elfogadható árakkal: pl. 1 adag ketchupos hasábburgonya 1 Euró. Az egész napos felnőtt síbérlet ára az idei szezonban: 11 Euró, ugyanez gyereknek: 9.30 Euró.
A síterep előnye: viszonylagos közelsége a magyar határhoz, és minden alkalmazott beszél magyarul.
A síterep hátránya: rövid és sajnos szerintem már nem is bővíthető , valamint félteltségnél is zsúfolt pályái, ami a sízés élményét leronthatja.
Aki tőbb napra akar ideutazni, az válogathat a panziók között, melyek többnyire felvidéki magyarok tulajdonában vannak, így magyarul nem gond a kommunikáció.
A zsúfoltság és a kellemetlen sorbanállás elkerülése céljából inkább a kevésbé telített hétköznapokat ajánlom a sportolni vágyóknak ill. az esti, lámpafényes sízést.
Az idei szezonban újra kitelepült Budapestről a hórafting baráti árakkal.
Balesetmentes csúszást kívánok minden sporttársnak ! Üdvözlettel: iudex
iudex
3 élménybeszámolót írt
3
20 éve tag
2005-től minden évben megfordulok ezen a síterepen.Bizton állíthatom, hogy nem fogsz unatkozni. 150 km a sípályák összhosszúsága.Minden sítudásszintű sporttárs megtalálja a neki leginkább megfelelő pályákat.Kényelmes 2-4-6 üléses felvonók,lelkes és vendégbarát kiszolgáló személyzet.Jó parkolási lehetőség, közvetlenül a pályák mellett. Az árak egy kicsit borsosak nekünk magyaroknak, ezért ajánlom az otthon, szálláson elkészített szendvicseket, illetve a szintén előre elkészített termoszos forraltbort és teát. A csúcsra zárt felvonó visz fel, pazar kilátás tiszta időben a környező 3000 méteres csúcsokra.Jelenleg 3 méter körüli a hómagasság.A hely sítúrázásra is kivállóan alkalmas, de vigyázzatok, mivel most nagy a lavinaveszély, ezért most csak a kijelölt pályák a biztonságosak.Jó csúszást és balesetmentes sportolást kívánok nektek !
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE