Élménybeszámolók

Február 23. és 26. között síeltünk 3 és fél napot Kopaonikon. Budapestről az odaút nagyon kényelmes tempóval, horgosi pénzváltással, egy-két rövidebb megállással a Čačak-Raška útvonalon 8 és fél óra volt (a röszkei kis határon semennyit nem kellett várni). Az utak többnyire jó minőségűek (a hegyi országutakon helyenként azért számolni kell a kőhullásokkal).
A szállás privát apartman volt, nagyon kedves szállásadóval, 5 km-re a síterep központjától. A reggeli feljutásokhoz az "ott alvós" napokon a taxit választottuk (800-1000 dínár között változott erre a távra az ár taxinként), délutánonként síbusszal mentünk vissza (fejenként 200 dínár, a retúr jegy 300), aminek alapvetően a nagyobb szállodáknál vannak "hivatalos" megállói, de kérésre gond nélkül megállt a szállásunknál is (csak be kellett kiabálni időben a megálló nevét). Egyszer reggel is megpróbáltuk a buszt, a szállásadó tanácsára és a helyiektől látva leintéssel próbálkozva, de aznap reggel háromból egy busz se állt meg - a helyieknek se, talán nem mi voltunk a bénák -, cserébe a sofőrök nagyon kedvesen visszaintegettek.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, az érkezés napján hullott pár centi friss hó, ami felfrissítette kicsit a tájat és a pályákat, utána 3 napig verőfényes napsütés, mínusz 4-5 fokokkal napközben, egyedül az utolsó napon ült felhő a hegyre, minimálisra csökkentve a látótávolságot. A pályákon és a pályák mellett is bőségesen volt hó, a hidegnek köszönhetően a minősége is kitűnő volt. A pályarendszer nagyon változatos, rengeteg széles pályával, amelyek nagyon jól kezeltek, jó alappal rendelkeznek, buckásodás egyáltalán nem volt jellemző (egyedül a szűkebb, könnyebb pályák, ahol sokan voltak, lettek összetúrva délutánra és kerültek elő jegesebb foltok, valamint a 19-es pályák aljában bukkantak elő kövek). Elég sokan voltak, ez főleg a központból a csúcsra induló 4-es és a legtöbb kék pályát kiszolgáló 7-es felvonónál jelentkezett, hatalmas sorok voltak gyakran, egyszer-kétszer belefutottunk 20 percnél hosszabb sorban állásba is, főként délelőtt, de más felvonóknál nem kellett sosem hosszasan várakozni. Az mindenképp megemlítendő, hogy bár a sorokban a tömeg miatt ment rendesen a léctaposás, de türelmetlenkedés, erőszakos tolakodás egyáltalán nem volt tapasztalható. A pályákon pedig egyáltalán nem volt tömeg, nagyon jól eloszlottak az emberek, sokszor senkitől sem zavartatva lehetett siklani (a széles pályáknak hála több helyen még délután is lehetett érintetlen ratrak nyomokat karcolni).
Számos étterem, hütte van a terepen, az árak üdülőhelyhez képest nem vészesek, átlagos magyar éttermi árakhoz hasonlók (helyiektől megtudtuk, hogy ez az utóbbi két évnek köszönhető, előtte kb. minden 40 (!) %-kal olcsóbb volt). Az adagok bőségesek, az ételek nagyon finomak (pljeskavica, házi, helyben sütött lepénykenyér kihagyhatatlanok), több helyen nyílt tűzön sülnek a húsok, olyan illatfelhőt árasztva, hogy kisebbfajta kínzás továbbcsúszni mellettük.
A helyi emberek általánosságban kedvesek, vendégszeretőek, közvetlenek, segítőkészek, ahogy az Európa déli részeire jellemző (pl. jóleső apróság - máshol ilyet még nem tapasztaltam -, hogy az amúgy nem túl bizalomgerjesztő tekintetű liftkezelők az ember kezébe adják a tányéros felvonót). Feltűnő az is, hogy a gyerekekkel nagyon jól és jó értelemben vett lazasággal bánnak. A kiszolgáló személyek többé-kevésbé beszélnek angolul vagy oroszul, de mutogatással bármi "megbeszélhető".
A hazaút saját magunknak köszönhetően kevésbé volt zökkenőmentes, bátor/amatőr/meggondolatlan módon az autópályás határátkelőt választottuk szombat este Röszkénél, röpke 5 óra alatt át is jutottunk.
Összességében nagyon pozitívan telt az első kopaoniki látogatásunk, szinte biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó. Bár Budapesttől ilyen távolságban bőven vannak hasonló, sőt komolyabb méretű osztrák terepek, de van a Balkánnak egy olyan megmagyarázhatatlan varázsa, ami miatt visszavágyik az ember - biztos én vagyok a perverz.