Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Kanyarsíklub Replaci kiemelt beszámolói

2009.02.28. Síterep: Brunnalm, mások beszámolói
Halihó!

Sok - sok hó Brunnalm - on, 2009.02.27 -én, pénteken.

2 év után ismét elindultunk a felső stájer síterepre, Brunnalm - ra, (a két év előtti látogatás után nyitottam ezt a topikot). Gallus és Holló boarddal, Geri és jómagam sível szerelkeztünk fel.

Reggel 6 - kor indultunk Bp. -ről, és jónak mondható útviszonyok mellett autóztunk. Amint azonban kiértünk a semmeringi alagút első szakaszából, már kemény télben, hóesésben haladtunk tovább.

A síterepre vezető szerpentinen aztán hóláncot is kellett szerelni. Rajtunk kívül még legalább egy féltucat magyar rendszámú autó szerelt láncot.

Nagy örömmel láttam az új, (két éve még nem volt) 4 üléses liftet. A hó meg csak esett, néha zuhogott.

Kezdtük a jelölt pályákkal, és ahol lehetett, be az erdőbe, és be az új lift alá. De annyira zuhogott a hó, hogy sokszor a pályán is friss újhóban lehetett menni.

Ezek a mélyhavazások (egy idő után) nagyon tudják égetni a combfeszítőket, ezért pihenésképpen időnként csináltunk egy - egy gyors carving menetet.

Egy negyedórás ebédszünet kivételével egész nap nyomtuk.

Szép nap, "jó mulatság, férfimunka volt"!

A hóviszonyokra nem lehet panaszunk.
Ilyen havakat kívánok magunknak egészen májusig.

3 fotót itt lehet megnézni:
http://kanyarsiblog.freeblog.hu/


Üdv.:
Replaci
https://www.kanyarsiklub.hu
h i r d e t é s
2008.10.28. Síterep: Kaprun, mások beszámolói
Szevasztok!

41 fős csapat (4 oktató) volt együtt a Kanyarsí Klub idei 1. besízésén.

A tavalyi ködös időhöz képest a 3 napsütéses nap szépen lebarnította a "pofácskákat".

A liftek melyek mentek, és melyek alatt - mellett lehetett csúszni:

- Nagykabin
- Grathbahn (4 személyes ülős)
- Magnetköpflift (2 db. tányéros egymás mellett)
- Kitzlift (dupla csákányos)
- Keeslift (csákányos)
- Shmieidinger lift (dupla csákányos)

Pénteken alig voltak a pályán.
Szombaton többen, vasárnap még többen. De a vasárnapi "tömeg" - ben is a leghosszabb sorbanállás 15 perc volt. De csak reggel 2x, utána 10 perces sorok, 11 órakor már 5 perces sorok is voltak.

Ilyenkor azt csináljuk, hogy kevesebb megállással jövünk le, és a liftsorban pihenünk.

Hó.
Számunkra az a legjobb hó, ha van hó. Pontosabban csak jó hó, és még jobb hó létezik. A jó síelő minden havat megsíel. Beleugrasz a firnbe, a jó léc megfelelően hoz ki belőle, így nem lesz gond abból sem, ha keményre érkezel, és ismét, stb... jelenti a síelni tudást.

Természetesen van ideálisabb hó, mint az elmúlt hétvégi.

De azt kell mondjam, hogy mind a 4 csoportnak (3 tudásszint) tudtunk mi (és a pálya) maradandó élményt nyújtani.

Visszamegyünk Nov. 21 - 23 hétvégén.
Itt tudod megnézni:
http://www.kanyarsiklub.hu/2008_Kap...run_2_besizes.html

Síelős üdvözlettel:
Replaci
https://www.kanyarsiklub.hu
2008.03.25. Síterep: Dachstein West, mások beszámolói
A Dachstein west sírégió 140 km. sípályával bír, most azonban nem a pályatávolságok legyőzésének vágyával érkeztünk.

Mintegy 30 cm. új hóval várt minket szombaton a GOSAU Hintertal felől megközelített Zwieselalm.

Néha borongós, néha napsütéses volt szombaton az idő, ezért a fotókból csak néhány sikerült elfogadható mértékben.

Pályasízésben már haladónak számító (remélem nem haragszanak meg rám) barátaink, ideális körülmények között ismerkedhettek a mélyhó varázsával, az off piste és ride alapjaival.

Gyakorlatok voltak a hó "meggázolása", a hótömörödés megtapasztalása. Gyakorló mélyhóban a hegytámaszos befordulás, az igazi mélyhavas mélyforgatás alapjaihoz szükséges buckák megkóstolása.

Vasárnap ismét hóesés, és igazi ride - olás a hegy mögötti katlanban. Annyi havat hordott itt össze a szél, hogy néhol nem is ért talajt a lenyomott síbot.

Némi aggódással izgultuk végig Pinyi (és Gallus boardos) bemutatóit. Lenyűgöző mélyhavas mozgáskultúrájuk biztonságosnak bizonyult extrémnek számító körülmények között is.

Nagy kaland, "igazi férfimunka" volt. És köszönjük Zwieselalm.

Fotós beszámoló:
http://www.kanyarsiklub.hu/2008Krip...p_Gos_beszamolo.html
2008.03.24. Síterep: Krippenstein, mások beszámolói
Krippenstein és Gosau!

Pénteken indultunk reggel 6 -kor, és du. 2 -kor már a Krippenstein nagykabinból gyönyörködtünk a tájban.

Lent langymeleg, fent hóvihar, 30 cm. friss hó.

Félelmetes, vad, Európa legjobb ride -os terepei között emlegetett hely a Krippenstein freeride aréna.

Naná, hogy a legrövidebb utat választottuk a völgy felé.

Nagyon meredek, itt - ott egy - egy hóba tűzött "mogyoróbot stangli" - val jelzett útvonal.

Lefelé haladva egyre elviselhetőbb időjárás, és egyre nehezebb a pálya.

A mélyhavas rész után néhol 2 m szélességre leszükülő, embermagasságú buckákkal tarkított kacskaringós "labirintus" jelenti a lefelé vezető útvonalat.

Csak profiknak való hely, a holnap hozzánk csatlakozó (haladó sízőknek) nem igazán alkalmas az off piste, a ride, a mélyhó titkok alapjaival való ismerkedésre.

Emiatt az oktató stáb (Pinyi, ride specialistánk és jómagam)úgy döntöttünk, hogy másnap GOSAU lesz a ride -os tanfolyam helyszíne.

Holnap innen folytatom a beszámolót.
Hali!

Grosseck_Speiereck volt az aktuális hétvégi Kanyarsí továbbképzés helyszíne.

Gyönyörű napsütés mindkét napon. A haladó csoporttal bejártuk a Grossecki oldal, a Speirerecki oldal és a "katlan" összes jelölt pályáját.

Kivétel nélkül mindenki magasabb ismeretekkel jött haza, mint oda. Néhány felnőttnél különösen hatékonynak bizonyult az általában jellemző hátul maradás kijavítása.

Néhány ember kiment a gipfelbahn jobb oldalán lévő freeride terepre, de friss hó híján ez a kaland nem bizonyult maradandó élménynek.

Síelős üdvözlettel:
2008.01.06. Síterep: Grebenzen, mások beszámolói
Sziasztok!

Én szeretem. Vannak szép helyei. Haladó csoporttal jókat lehet menni. Az ülőszékes alatti - melletti széles meredek pálya kitűnő carvingos hely.

Kezdő újrakezdő!

A teljesen kezdőknek való és használható pálya lent van. A lift lassú, megfelelő a kezdők kiszolgálásához. El lehet rajta bóklászni 2 napot. De utána megáll az élet. Nincsen olyan kitűnő átmenet, mint ami a Kreischbergen található. Nem ajánlatos egy 2 napos kezdőt felvinni a felső régióba, mert nem fog tudni lejönni. És nem csak rövid szakaszokon nem fog tudni jönni, hanem sok szakaszon és hosszan kellene lecsatolnia. Ezek persze oktatói szempontok. Mi a tanulóval azonnal lépünk tovább, amint lehet. És ez 2 nap után már kötelező. És hasznos, ha a pálya segít ebben. A Grebi nem ilyen segítős. Szakértelemmel megoldható, de jobban szeretjük, ha könnyedén, sikerélménnyel mennek a dolgok. A Jan 11 - 13 teszt tábort ide szervezem, de nincsenek 0 Km. -es kezdőink.

Síelős üdvözlet:
2007.12.03. Síterep: Brunnalm, mások beszámolói
Szombaton síztünk és snowboardoztunk egy napot Brunnalmon. Brunnalm Bp. től 340 , Stuhleck után 32 Km. el található. Szép tagolt táj, rendezett pályák. 3 db. Csákányos lift, a leghosszabb Kb. 1 km. A pályarendszer nem nagy, mégis két ratrak állt a pénztár mellett.
Szép tagolt táj, ratrakolt, rendben tartott pályák, karbantartott liftek. Ezen a napon volt a hatóság nyitással kapcsolatos ellenőrzése. Külső szemmel nézve alapos munkát végeztek az ellenőrök.
Egész nap a sípályán száguldozott egy elsősegélyes hátizsákkal felszerelt hegyimentő. Elég jól síelt, (amit a havon csinált, az jó volt), de amit a kezeivel, az borzasztó. Úgy hadonászott a botjaival, mintha egy nem létező kamarazenekart akart volna vezényelni.
H. Péter és Gallus snowboarddal, jómagam Metron B5 el.
Először végigteszteltük az összes kezelt, és az egy db. kezeletlen pályát, (9 km.), aztán be az erdőkbe. A plusz 1 fok hőmérséklet eredményezte vizes mélyhó megnehezítette a dolgunkat, de nem vette el a kedvünket. Az ilyenkor szükséges mélyebb tartás és intenzívebb forgatás délután 3 ra már alaposan kicombosított mindhármunkat. Minden pályát és minden havat meg kell síelni, ilyen szempontból nézve jól sikerült a kirándulás.

Egy fotó a blogon:
http://kanyarsiblog.freeblog.hu/
Síterepajánló
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 4 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.