Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Beni_1 kiemelt beszámolói

2014.03.04. Síterep: Schladming 4 hegy, mások beszámolói
Sziasztok,

Február utolsó 6 napját töltöttük a schladmingi síhinta hegyein, végig ragyogó napsütésben, -3 és +5 fok között (házi néni szerint évek óta nem volt ilyen hét, mint amit kifogtunk).
Sajnos a jó idő mellett a Faschingot (farsang) is kifogtuk, így elég sokan voltak a pályákon végig. Így pár tapasztalatot megosztanék azokkal, akik odautaznának:

Hauser-Kaibling: Változatos pályákkal minden tudás szintnek megfelelő terep. Tippek:
3-as pálya: kevesen vannak rajta, és a melegebb napokon sem kásás az alja, gyakorolni tökéletes.
4-es pálya: széles, kellemes pálya, a felső szakasza kissé meredekebb, de eloszlik rajta a tömeg, gyors hozzá a felvonó (Kaibling 6-er), és estére sem jelentős a buckásodás rajta.
7-es pálya: rövid, de nagyon szuper fekete, általában kevés emberrel és gyönyörű panorámával!!!
1/a pálya: völgybe vezető fekete, este ezen jobb lemenni, mint a piroson, mert rövidebb szakaszon buckásodik, és kevésbé süti nap, így a hó is jobb rajta.

Planai: Talán a 4 közül a legfelkapottabb hegy, szuper pályákkal, infrastruktúrával. Tippek:
5-ös pálya: a személyes kedvencem. Nem túl hosszú, de széles, jó lejtésű és nem szokott tömeg lenni rajta
1-es és 4-es pálya: Napközbeni csúszáskor tuti, a Planai 6-er felvonót lehet ezekkel használni, ott sosem volt sor, gyors felvonó, a pályák szélesek, az 1-es tetején juke-box van, amin kiválasztod a zenét és a pálya menti hangfalakon az szól, amíg csúszol. :)))
3-as pálya: a hegy gerincét adó pálya, széles, gyors, jó lejtésű.
6-os pálya: ezen indulunk el Hochwurzen felé. na ez a pálya már reggel korcsolya- és buckapálya keveréke, nem ajánlom senkinek, ha át akartok menni Planairól Hochwurzenre, érdemes a Golden Jet felső állomásától kabinossal menni.

Hochwurzen: Kisebb, kevésbé szeretett terep. A lenti részek túl lankásak, a felső részeken keskenyebbek a pályák és nagy a tömeg, de érdemes kipróbálni, mert élvezetes pályák vannak itt is, különösen a 31-es (ezen a panoráma is gyönyörű). Az egyik fő felvonóját 2013-ban kicserélték és az 5 egymás mögé kötött kabinos felvonó helyett rendes, 8 fős gondolákkal ellátott felvonót építettek, ez mindenképp javította a hegy adottságait.

Reiteralm: Személyes kedvencem, szuper pályákkal, változatos, minden tudásnak megfelelő lejtőkkel. Tippek:
5-ös pálya: A tuti befutó a hegyen, széles, hosszabb pálya, gyönyörű panorámával, gyors felvonóval, és fekvése miatt kisebb tömeggel. A közepén levő hüttében remek Käsespätzle-t adnak. :)
3a+3-as pálya: remek kis fekete (3a) és lankás halványpiros pálya (3) az alján egy tuti hüttével (az orrunk előtt készítik a kajákat, hatalmas adagot adnak)
Black Rose: egy rövid, de annál meredekebb pálya a hegy tetejéről. Csak gyakorlott sízők menjenek rá, de az élmény garantált! :))))
2-es + 4-es pálya: levezet a völgybe a Silver Jet tetejétől az aljáig. Tuti kis pálya, nap végére buckás szokott lenni a közepe felé, de nagyon jókat lehet rajta csúszni. Mivel a vége (Finale Grande) elég széles, így nem buckásodik és élvezetes marad nap végére is.
2a pálya: aki teheti kerülje el, a felvonó innen egy lassú, 2 személyes, és maga a pálya is jeges, vacak már kora reggel.
h i r d e t é s
2012.03.04. Síterep: Schladming 4 hegy, mások beszámolói
Sziasztok,

Tegnap értünk haza egy 6 napos túráról a schladmingi hegyekből. Hát kaptunk ott mindent, esőt, havat, szikrázó napsütést, kemény és kásás, buckás és sima pályákat.

Azt rögtön leszögezem, hogy az időjárási körülményekhez képest nagyon jókat csúsztunk. A négy hegy négy külön karakter, mindegyiknek megvan az előnye, hátránya.
A Hauser-Kaibling lankásabb, kellemesebb pályákkal várja az embert, és a melegebb napokon is itt voltak a legkisebb buckák a pályákon.
A Planai inkább a hosszabb csúszások kedvelőinek passzol hosszú, széles élvezetes pályákkal. Külön kedvenc volt a Paradise rész (amerre Kaibling felé lehet átcsúszni). Itt az eleje egy meredekebb, technikásabb rész, ami a felvonó felé egyre inkább átmegy egy kellemes kék lankába amin nagyon szép íveket lehet húzni. (nagy hátránya, hogy délelőtt szinte mindig nagy a tömeg rajta)
A Hochwurzen inkább a napos, meleg időben lehet jó, mivel ezek a pályák vannak a leginkább leárnyékolva a napsütéstől és ezek lesznek legkésőbb kásásak. Hátránya, hogy viszonylag kevés és rövid az élvezetes pálya.
A Reiteralmon szintén hosszabb, jól síelhető pályák vannak, bár ha kiválasztunk egy liftet, az oda való csúszáskor figyelni kell a sok elágazót, hogy megfelelő irányba haladjunk.
A négy hegy összességében elég változatos és hosszú pályákkal szolgál, a kezdők és haladók is megtalálhatják itt a számításaikat. Azonban fontos tudni, hogy a hegyek közti átkötő szakaszok nagyon nem board barátok. Ezeken nekünk is nagyon sokszor kellett húzni magunk után boardos barátainkat, így érdemes autóval vagy síbusszal a kiválasztott hegyhez menni, és ott csúszni aznap.
Az Altenmarkt-Radstadt terepre véletlenül keveredtünk. (most jön az a rész, amihez nem fűznék kommentárt...)
Elindultunk Flachauból Zauchenseebe, Altenmarktban el is kanyarodtunk a megfelelő irányba, majd amikor megláttuk a felvonót, meg a pályát boldogan megálltunk, hogy "De jó, hogy ilyen hamar ideértünk". Majd a beöltözés, felvonózás végén a hegy tetején észleltük, hogy ez bizony egy másik síterep. (igen, sikerült ezt 3-an összehozni. :) )
Viszont amennyire elkenődtünk az elején, annyira kellemes meglepetést okozott ez a kis terep.
Nem volt sok pálya, viszont egész nap tudtunk úgy síelni, hogy szinte üres pályákon csúsztunk, tökéletes hóban. Ezek a pályák a Radstadt felőli oldalon voltak. A 4 személyes ülős felvonóhoz vezető kék pályán a technikát lehetett gyakorolni, csiszolgatni tökéletes körülmények között, míg a piros színű kabinoshoz vezető pálya inkább a tempósabb, élvezetes csúszásokhoz adott alapot.
A terep legnagyobb előnye viszont az, hogy tömeg abszolút nem volt a pályákon, amik viszont tökéletes állapotban voltak még délután is. Ha nem is több napra, de egyre mindenképpen érdemes lehet ezt a terepet is meglátogatni. Nekünk nagyon kellemes meglepetés volt itt eltölteni egy napot. :)
2012.02.02. Síterep: Flachau - Wagrain, mások beszámolói
Sziasztok,

Most jöttünk haza egy 3 napos túráról, melyből 2 napot a Flachau-Wagrain terepen töltöttünk.
A korábbi beszámolók alapján kicsit féltem a nagy tömegtől, ami részben be is igazolódott; nagyon sokan voltak a pályákon. Komoly gondot ennek ellenére nem okozott ez, csak néhány felvonónál kellett kicsit sorba állni, a pályán eloszlott a tömeg.
A falchaui oldalon főleg kékes-piros pályák vannak, amik nagyon szélesek és kellemesen síelhetők. Aki a napközbeni tömeget el akarja kerülni, annak ajánlom a Space Jet3 felvonó melletti pályát. Nagyon kellemes kis pálya, és gyakorlatilag a legnagyob csúcsforgalom idején is szinte üres volt, a felvonónál sor nem volt. A többi pálya is jó, még délután is jó állapotban voltak, de a flachaui oldalon egyértelműen ez viszi a pálmát. A tömeg iszonyosoknak javaslom még a Top Liner felvonóval elérhető fekete pályát, ami egy nagyon élvezhető lejtő és a nem túl előnyös elhelyezkedése miatt szinte mindig üres. Nagyon jókat lehet ezen is csúszni.
A Wagrain felőli oldalon két irányban csúszhatunk. Az egyik a Rote Achter felvonóhoz vezető pálya, ami szintén az egyik kedvencem volt. Itt megvannak a lankás kényelmes szakaszok és a kicsit meredekebb, tempósabb részek is, érdemes erre eljöni. A Flying Mozarthoz vezető pálya szintén szuper élményeket okozhat, viszont arra fel kell készülni, hogy maga a felvonó elég rossz... Sajnos a maximális kapacitás kihasználása miatt 10 személyes állóhelyes kabinok vannak a kötélen, amelyek nem csak kényelmetlenek, de sajnos egy 8 személyes kabinos lifthez képest nem visz fel több embert, viszont akik mennek, azok végig állhatják a viszonylag hosszú utat.
Összességében viszont a Flachau-Wagrain terepről elmondható, hogy nagyon élvezetes pályákkal szolgál az idelátogatóknak, és még délután is teljesen használható állapotban vannak. A hütték, a felvonók, a pályák mind magas színvonalon állnak, ha valaki a salzburgi régióba szeretne ellátogatni, ezt a terepet mindenképpen javaslom meglátogatni.
Március elején voltunk Matreiben 5 napot. ezalatt volt minden a ragyogó napsütéstől a szakadó hóesésen át a ködig. A pályák viszont nagyon jók voltak, bár a hóeséses napokon kicsit buckásodtak.
A Matrei oldalon az alsóbb pályák nagyon hangulatos, kis erdei lejtők voltak, amik elég szélesek. Nagyon jókat lehetett ezen csúszni. A Cimaross felvonóhoz vezető pályák (Matrei oldalon a felsők) igazi élvezetet nyújtottak, különböző meredekségükkel mindig meg lehetett találni a hangulatnak megfelelő lejtőt. Egyedül a Cimaross felvonó aljához vezető pálya szakasz volt rossz, az utolsó összeszűkülő szakasz már délelőtt jeges-buckás volt, ahol nagyon feltorlódott a tömeg. Ezen kívül a fenti pályák dicséretet érdemelnek. A kalsi oldalon a Cimarossról a kabinos középállomásáig szintén szuper pályák voltak, onnan lefelé viszont a kék pálya, amin Kals-ba át lehet csúszni elég unalmas, és hosszú. Sajnos innen a Blauspitzre vezető 4 üléseshez be kell iktatni egy tányéros felvonót, és a 4 ülésesek is elég lassúak, cserébe nagyon jól síelhető piros és fekete pályák vannak ezen az oldalon.
Összességében egy-két apró hibától eltekintve nagyon szuper pályarendszer várja az embert, és a hütték is osztrák viszonylatban közepes áron üzemelnek.
2010.03.19. Síterep: Nassfeld, mások beszámolói
Sziasztok,

Mi tegnap jöttünk haza egy 5 napos csúszásból. Az idő fantasztikus volt, csak egyik délután borult be, amúgy végig napsütésben csúsztunk. Vasárnap kezdtük, de a pályákon egész jól eloszlott a tömeg. A hétköznapokon már kevesebben voltak, így gyakorlatilag zavaró tényező nélkül csúszhattunk.

A pályák karbantartásával nem volt gondunk, csak néhány meredekebb szakasz lett buckás délutánra, de a pályák nagy része még a nap végén is élvezhető volt. (Bár tegnap olyan meleg volt, hogy a FIS (1-es) pálya tetején közel 2000 m-en is olvadt a hó, és minden pálya buckásodni meg kásásodni kezdett.

A Tröpolachba vezető Carnia (80-as) pálya viszont nekem nagyon nem jött be... A középső, átkötő szakasz túl hosszú és unalmas, az utána következő rész, ami a parkolóig tart pedig hiába lenne szuper, teljesen kásás, olvadós volt (bár ez inkább a völgyben mért 10 foknak köszönhető, mint annak, hogy rossz a pálya) az alján már inkább vizisíeltünk... :))))

Ettől az egy kellemetlenségtől eltekintve tökéletes volt a túra, felvonóknál nem, vagy alig kellett sorban állni, a pályák szuperek voltak, az idő pedig tökéletes.
2010.02.01. Síterep: Gemeindealpe, mások beszámolói
Mi a hétvégén voltunk 3 napot Alsó Ausztriában, Gemeinde Alpe és Annaberg terepein.
Gemeindealpe: Pozitív csalódás volt. A pályákon alig volt valaki, rajtunk kívül szinte senkivel nem találkoztunk, odaérkezésünkkor esett még a hó, de aztán kisütött a nap...
A felső pályák kezeletlenek voltak és elvileg zárva is voltak, de mindenki a kb 20 centis friss porhóban jött le. Az alsóbb pálya is jó állapotban voltak, és egy kis friss hó azon is volt, viszont a közepén van egy szakasz, ahol bármilyen tempóval is érkezik az ember nem tud átcsúszni, így marad a hajtás...
Mindenesetre egy-két napra ideális terep, bár aki életében először áll lécre, annak nem biztos, hogy ajánlanám. :)
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » SÍELŐK NAPTÁRA »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »
KÖVESS MINKET!
facebook twitter youtube instagram
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 28 vendég és 2 regisztrált felhasználó látogatja.