Élménybeszámolók

Február 9-14 közötti Val di Sole síelésünk harmadik napjára terveztük, végül szél miatti leállás következtében negyedik nap lett. A pályák nem igényelnek különösebb sítudást, szintsíelésre is használható a nézelődés, napozás mellett. A nagykabinossal erőlködés nélkül tartani lehet a lépést, így minimális várakozással 20 perces köröket lehet menni 2-3 ezer méter között. Az alsó rész se sokkal lassabb, ott 15 perc alatt simán megvan a 600 méteres kör. Itt napi 15000 m - 80 km nem igényel különösebb erőfeszítést. A 6-os pálya becsatlakozására figyelni és készülni kell. Itt egy rövid szakaszon jelentősen megnő a forgalom a síiskolások és a kék pályán síelőktől.

Február 9-14 közötti Val di Sole síelésünk első napját terveztük ide a szélcsendre való tekintettel. Aztán a nagy szélre való tekintettel a harmadik napot is itt töltöttük, ugyanis 11-én az egész régióban csak Ponte di Legno tartott nyitva. Utólag kiderült, hogy jól is jártunk, mert ez a fák közötti gyöngyszem végzett a heti síterep toplistánk élén. Keskeny és meredek, sportos síelést igénylő terep ez. Ráadásul Temuban ittuk a környék legjobb capuccinóját.

A gleccseren rövid piros és hosszú zötykölődős pálya van. A levezető árnyékos, széles fekete jól síelhető. A csúcsról 1700 méter szintet lehet síelni egyhuzamban a Ponte di Legno becsatlakozásig változatos körülmények között.

A gleccserrel szemben ipari sízést lehetővé tevő napsütötte hosszabb-rövidebb pályák, valamint a Monte Serodine körüli száguldozós pirosak vannak.

Február 9-14 között körbesíeltük Val Rendena és Val di Sole területeit. (Pinzolo, Madonna, Folgarida, Marilleva, Pejo, Tonale, Ponte di Legno) Szállásunk Pellizzano központjában volt.

Nagyon köszönöm a korábbi részletes terepleírásokat! Nagy segítséget adtak a napi programok tervezésénél, csak apró észrevételekkel egészíteném ki az olvasottakat.

A síelők meghatározó száma tényleg mindenhol lengyel. Fő mozgási útvonaluk Marilleva - Monte Vigo - bukdácsolás a 10-es piroson - majd 50-es és Passo Grosté. Errefelé tömeget alkotnak és sokan valószínű nem is a sízés miatt vannak itt. Megy a tolakodás akár sílécen átcsörtetéssel is. Ezért ezt az útvonalat érdemes a lehetőségek szerint elkerülni. A völgyből Daolasa jobb induló állomás. Ülős átszállás nélküli lift szemben az álló átszállóssal, kevesebb lépcsőzés az épületben.

Olaszországban sokfelé találkozni kiegészítő táblával jelzett fekete pályával. Ezeket érdemes komolyan venni. A 70-es pálya elágazásában "Expert Only" tábla figyelmezteti a völgybe igyekvőket, hogy komoly, "gondolkodós" letörés jön. Technikában és erőnlétben sem vagyok profi síző, ezért ezek a pályák nekem kihívást és nem örömsízést jelentenek. A 87-es rövid feketénél figyelmeztetnek, hogy 47 fok (közel 105%) meredek.

Az itt lévő 150 km pályán tényleg mindenki talál neki tetszőt, csak olyan sokat kell menni érte érzésem volt a mindenfelé egy kis ilyen, egy kis olyan elrendezéstől. Olvashattuk, hogy lehet olyan helyzet amikor ez előnyös lehet. Kedvencünk a Dos del Sabion csúcsról Tulotba csúszás volt, a maga 1240 méter szintkülönbségével zömében szuper fekete pályán. Igazi szerencsétlenség ha ez zárva van.

Már hetek óta megvolt az elhatározás a Challenge teljesítésére, de mindig közbejött valami. Az elmúlt hétvégére végre összeállt minden. Szombat hajnalban indultunk és gyors ebédet követően az 1-es pályán melegítettünk a másnapi kihívásra. Tisztázni akartuk, hogy az utolsó és egyben egyetlen fekete pálya másnap a 16 fok körüli hőmérséklet melletti kása, bucka, fáradtság egyveleggel okoz-e megoldhatatlan nehézséget? Jól mentek a körök, megnyugodtunk.

Reggel a szállásunkról kényelmesen elsétáltunk a Schattberg X-press felvonóhoz és 9 előtt elkezdtük a kört. Csodálatos pályák vártak. Leszáguldottunk Volderglemmbe, végigszáguldoztuk Leogang kékjeit. Saalbachba visszaérve a Bernkogelbahn épületében az előzetesen tervezetthez képest félóra előnyünk volt. Tirolba érve annyira megörültünk az F14 pirosnak, hogy a völgybe leérve berongyoltunk a TirolS I. felvonóhoz a II. helyett. Már menet közben gyanús volt, hogy ennek rövidebb utazásnak kellene lennie, kiszállás után a már ismert pályaszámok megerősítették a gyanút. Az eddigi félóra nyereség nagyobbik része elment a 727m plusz szintre, de legalább az egész nap talán legjobb pályájára áldoztuk. Nem mellesleg dupla vagy semmivé lépett előre a 13000m szintes titkos elképzelésem. Fieberbrunn pirosai tetszettek, a meleg ellenére jól tartották magukat, mint ahogy mi is a menetrendünk előtt jártunk, de újabb időt már nem sikerült szerezzünk.

Hinterglemmbe érve aztán vége lett az aranyéletnek. Itt kettő órakor már kása és bucka volt mindenhol. Kemény ’gyorscsíkot’ is csak itt-ott sikerült találjunk, rendesen le is lassultunk. A nap legkínosabb része a 22a volt a Zwölfer-Nordbahn előtt. Normál pályaviszonyok mellett ez egy pillantásnak néz ki. A csúcson kicsit keresgéltük a rosszul kijelölt 17-es pályát ahelyett, hogy rögtön a Zehner liftet néztük volna, ezért később a Westgipfelbahn beszállójánál nagyot néztünk, hogy csak 10 perccel vagyunk záróra előtt. A 16:15-ig járó Limberg lifthez már iparkodtunk, az 1-es pálya pedig már ismerősként üdvözölt.

Vasárnap, ragyogó napsütéses időben egyetlen liftre sem kellett várni. Porhó kivételével minden volt, 13097m szinttel én a szlogennek megfelelően a határomat talán kicsit túl is lépve teljesítettem. Ha nem lett volna meleg, biztosan többen síeltek volna. Előző este ugyanis teltház volt mindenhol, az úton pedig belvárosi forgalom. Liftenként 2 perc várakozás pedig keresztülhúz mindent.

Némi hiányérzetem azért maradt. Az egésznek nem is sport, hanem túlzottan teljesítmény értéke van, mint a gyalogos teljesítménytúráknál. A síélmény háttérbe szorul és ezen a terepen eddig nem jártam.

Február 17-22 között napsütéses időben 6 kiváló sínapot töltöttünk a Dolomitok „fővárosában”. A szállásunk a velünk utazó gyerekekre való tekintettel nyugodtabb helyen, San Vito di Cadore településen volt, ezért közlekedésnek autót használtunk. A síterep érdekesen és határozottan tagolt még a nagy egységeken belül is. A pályákon olaszos precíz pályakezelés, sorállás nincs. Feltűnően sok régi felvonó van de ezek sem lassúak, ezért nem is zavaróak.

A Super 8 sítúra területei - 5 torony, Falzarego hágó, Lagazuoi csúcs, Armentarola. Az 1-12 és 90-92 pályák. Ez a túra alapszintű sítudással, különösebb fizikai megterhelés nélkül, az esetleges várakozástól függően 3-4 óra alatt teljesíthető. Várakozásra az 1-es nagykabinosnál (1915-18 között épült), a lovasszánnál (€ 2,5) és Armentarola taxinál (€ 6,0) lehet számítani. A gyönyörű és máshogy meg sem közelíthető környezet miatt szerintem nem szabad kihagyni a programból, viszont lazára tervezett napként érdemes kezelni. A parkolás a térképen jelzett egyik parkolónál sem probléma, mi a legközelebbit választottuk az 5 toronynál. Az itt lévő pályákon köröztünk a túra előtt és a túra után is a 4-es számmal jelölt 4 üléses, az egész síterep egyetlen „bubis” felvonóját használva.

Tofana 1 területét a Socrepes nagy parkolóból terveztük megközelíteni mert volt velünk egy 20 év után újrakezdő síelő is ezért neki a 20-as pályákat gondoltuk kezdésnek. Nagy volt a felfordulás a parkolónál ezért a hegyi úton felmentünk a térképen Rumerlo néven jelölt helyre. Nem bántuk meg. Itt nem csak a végső parkoló van, hanem az út mellett is hosszú keresztirányú parkolósáv, közvetlenül mögötte egy ratrakolt zöld pálya. Ráadásul a magasság miatt itt már nem olvadt ezért délutánra nem is ázott fel a parkoló. A kékpályás sízésből nem sok csúszás lett, hamar felköltöztünk a 30-as kellemes pirosakra. Itt a sziklák között mindig árnyékban lévő 35-ös rövid fekete tud meglepetést okozni a ST szerint 42 fokos lejtőszöggel és szikrázó keménységgel.

Tofana 2 a Ra Valles területet és a Cortinába vivő 40-50-es pályákat jelenti. A felső pályák kellemesek, nekem gleccser sí érzést nyújtottak. A levezető 51-es hosszú fekete (Forcella Rossa) viszont meglepett, sokakat még nálam is jobban. Jobboldalon sziklafal, baloldalon majomfogó hálóval védett szakadék, keskeny jeges-buckás út, a ST szerint 45 fokos meredekség. Szó szerint szédítő volt, a jelszó pedig elesni tilos. A végén tíz percet várt rám a leggyorsabb, pedig én is sokakat lehagytam akik nem is tudom hogyan értek végül le. Ilyen csapda pályával eddig nem találkoztam. Ha elindulsz vagy lesíelsz, vagy hívod a mentőket. A meredeksége miatt ugyanis lecsatolni életveszélyes hágóvas és jégcsákány hiányában. Ehhez képest a 41-es olimpiai műlesikló pálya ST szerint 33 fokos meredekséggel jegesen sem jelentett veszélyhelyzetet csak némi bénázásra lehetőséget. A Cortinába levivő 44-es a sok szintbeli útkereszteződés miatt nem tetszett. Ezért a nagykabinos parkolója (4 óra * 1 € majd 0,5 €/óra) helyett a Tofana 1-nél leírt vagy a hegyi útelágazásnál Tofana 2 parkolóként kitáblázott Colfiere parkolót érdemes használni. Ez utóbbi nem a térkép szerint jelölt helyen van, hanem az úttól a hegy felé esően a 24-es kétüléses alatt, a nyári 3D térképen sorompóval lezárt részen.

Cristallo a Rio Gere parkolótól északra lévő nyugdíjas klub. Kellemes rövid pályák, végig napsütötte hütte. Ezen csak a kuloárban lévő pálya újranyitása fog változtatni.

Faloria a Rio Gere parkolótól délre helyezkedik el, Cortinából nagykabinossal közvetlenül is elérhető. Ez egy sportos, szintsíelő terület a három különböző karakterű fekete pályával. A 62-es olimpiai GS száguldozós, a 63-as ST szerint 36 fokos meredek, a 64-es a kettő közötti. A sor pedig folytatódik a 65 majd a 61-es pirossal aminek a nagy része már inkább kék. A parkolóba visszavivő 55-ös lift melletti nem számozott piros pálya becsapós. Csak akkor úszod meg a felfelé küzdést, ha 76 km/óra fölé szerzel lendületet a pálya elején. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha már a 62-es pályából indul a lendület, ami a beláthatatlan leágazás miatt veszélyes.

San Vito di Cadore a karcolt ívek mekkája. Egy pillanatig sem mentem egyenesen mégis 80-as lett a tempó. Az aljában lévő gyerekpark is ügyes.

Tegnap délután 32 év után síeltem újra itt.
Olyan volt, mintha időutazáson lennék. A pálya, a felvonó, az étterem és a parkoló sem változott semmit. Félretéve a nosztalgiát a pályakezeléssel azért valami történhetett, mert régen a felső rész pár nap alatt használhatatlanná vált. Kikopott részek persze most is voltak, de kővel nem találkoztam, még a nagy sziklával sem. Bő három óra alatt 18 kör jött össze némi sorállás mellett, ez régen se ment jobban. Itt nem csak csúszkálni, síelni is lehet. Erőnléti edzésként komolyabb síterepekkel is összevethető, még ha síélményben nem is.

19-én egy jól sikerült, izomlázas, 10000 m szintet síeltem.
Délelőtt volt időnként egy kis felhő, délutánra a napsütés lett az úr.

Délen 1500 m felett porhó volt egész nap, lejjebb 11-ig kemény, utána olvadó pálya. Délutánra a szokásos tavaszi olvadt, buckás, fáradtan nem szeretem. Szél csak a felvonókat zavarta, lassított üzemben is jártak.

Északon egész nap csak 1000 m alatt olvadt, a kemény pálya volt jellemző és 1500 m felett kifejezetten nagy ÉNY-i szél. A csúcsról golyóban kellett indulni, hogy ne fújjon vissza.

Északon hangosbemondón kérték a pályán kívüli síelés mellőzését, délen a törpefenyő kerülgetés általános volt. A hóágyú mentes 32-es pályán is sokan síeltek.

A képek 15:20 körül készültek délen a 33-as pályán, a Deres beágazás illetve Krupova előtt.

Múlt héten volt szerencsém háromszor körbejárni ezt a festői környezetben lévő csodálatos csúszó túrát. Arabba volt a kiindulópont mindhárom alkalommal. A második napunkon a sárga, a harmadikon a zöld, az utolsó hatodik napon újra a sárga útvonalat választottuk. Az időjárás kegyes volt hozzánk, szélmentes mínusz néhány fok és az utolsó nap kivételével szikrázó napsütés fogadott. Sorállás a felvonóknál csak egy-két helyen fordult elő, akkor is csak pár perc. Négy óra alatt kényelmesen körbe lehet érni, de érdemesebb nézelődéssel, kitérőkkel kitölteni a napot. Nagyon jól jelzik még az alternatív utakat is. Egyedül a zöld körön kell figyelni a Wolkensteini sella zebrához balra kanyarodás előtt, mert a síiskolánál könnyen tovább lehet csúszni a bébi pályákra.

A zöld kört azoknak javaslom, akik inkább a kék pályákat kedvelik, vagy erőnlét terén nem állnak jól. A minimum 16 liftezéssel kicsi a fizikai terhelés. Az érintett piros pályák is inkább kék pluszosak.

Aki a meredekebb pályákat szereti a sárga utat válassza. Ez 10 liftezéssel körbejárható és sok jó alternatív útvonala van. A Piz Sella felvonó mögül Wolkensteinbe tartó hosszú fekete fantasztikus pálya. Corvara után a Valloni kitérőt nem szabad kihagyni.