Élménybeszámolók

Pitztal-gleccser, 2022 márc közepe:

A kaunertali hosszabb családi kirándulásunk alatt éltünk az ottani több napos bérlet által kínált lehetőséggel, hogy 2 választott napon a Pitztal gleccseren is lehet síelni. Ez különösen jól jön, ha pl. biztonsági munkák (kb. mesterséges lavinaomlasztás és eltakarítása) miatt a kaunertali hegyi utat és így a pályákat lezárják.

A 2 gleccsernek teljesen eltérő hangulata van. Itt érezhetően többen vannak (bár tömeg itt sincs), illetve a pályák is teljesen másak. Kaunertal lényegesen messzebb van a falvaktól, itt sokkal közelebb is lehet szállást találni. Maga a Pitztal völgy elég hosszú, a kintebbi szállodákból itt is elég sokat lehet minden nap autózni / síbuszozni. Ezzel együtt is a parkoló megközelítése itt lényegesen egyszerűbb, nincsen hegyi útszakasz benne.
Ám a nap indulása itt egyáltalán nem gördülékenyebb és gyorsabb, mivel a parkolónál nem lehet felcsatolni, hanem itt még először a gleccserexpresszel kell feljutni a hegyre. Bár se felfelé, se lefelé nem maradtunk le a tömeg miatt a következő vonatról, semmiképpen nem nevezném kényelmesnek. A bejutás, várakozás, beszállás elég körülményes, és maga az utazás is a "föld alatti siklóban", elég zsúfoltan, nem volt akkora élmény. Szívesebben ülök egy felvonóban és nézem a tájat.

Ha egyszer feljutottunk, akkor utána már sokkal könnyebb, többfelé lehet csúszni, és az érezhetően több ember ellenére igazából itt sem volt sor, legfeljebb 8-10 kabinra való ember gyűlt össze. A felső részen a 2 kiskabinos lift a főként használt, az ülőset inkább összekötőnek vagy a nap végén a gleccserexpresszhez visszajutásra használtuk. A Brunnenkogel csákányosa ugyan elég jó részre visz fel, de mi már kényelmetlenül hosszúnak éreztük, nem esett jól annyit a csákányon "ülni".

Kék pálya alig van, igazából a 20-asra mondanánk, hogy az egy elég jó, hosszabb pálya, ám sajnos az pont a túl hosszú csákányos felvonóval érhető el. A másik kék a 25-ös lefelé, de az nem volt túl jó állapotban, elég hamar leromlott, illetve délután már inkább egy kása-tenger kezdett lenni. Valószínűleg a kitettsége miatt, mivel a többi pályán ezt alig-alig tapasztaltuk. Pirosakból a hosszú csákányostól indulók sem túl nehezek, illetve a Mittelbergbahn melletti, 36-os piros is rendkívül széles és kényelmes. Ennek talán csak a legtetején, a felvonótól levezető keskeny szakasza, illetve az alja picit nehezebb, a döntő része nálam sokkal inkább kék lenne. Ez egyébként több más itteni piros pályára is jellemző, hogy legnagyobb részük nem meredek és még nagyon széles is, így viszonylag kezdő sízők is könnyen le tudnak rajta menni. Inkább csak egy-egy kicsit nehezebb szakaszuk van, bár azok egy része is pl. a Kaunertal-on még kék lenne. Vagy akár az itteni 25-ös kék pályához is hasonlóak. Azért a 33-34-es, illetve a Brunnenkogel-ről induló pályák egy kicsit nehezebbek, azok mindegyikében van tényleg piros letörés vagy pár szűkebb kanyar. A egyetlen fekete pálya (26-os) igazából annyiban különbözik a mellette levő pirostól, hogy a felső letörést nem lehet kicsit nagyobb ívben venni.

A Mittelbergbahn inkább csak a hegy oldaláig visz fel, de a Wildspitzbahn végállomása, a 3440 méter magas Brunnenkogel tényleg lenyűgöző. Az új, körpanorámás étterem, illetve a kicsivel még fentebb található, 360 fokos panorámát nyújtó kilátópont jó időben tényleg önmagában egy élmény.

Kaunertal gleccser - a március 15-i héten:

Négyen (2 felnőtt + 2 gyerek) látogattuk meg ezt a gyönyörű síterepet élve a hazai hosszú hétvége nyújtotta plusz szabadnapokkal. Bár nincs túl közel Magyarországhoz, a tiroli gleccserek mindenképpen hatalmas élményt nyújtanak.
A Kaunertal gleccser megközelítése szintén nem a legegyszerűbb, nincsenek pályaszállások, hanem legközelebb is egy jó fél óra autóútra lehet szállodákat találni. Mi is Feichten-ből autóztunk fel minden nap. Rendszeres, ingyenes síbusz is van azoknak, akik inkább azt preferálják. Aki pedig bevállalja, a hegyen is hagyhatja megőrzőben a felszerelését, bár ennek van egy kis rizikója, ha esetleg zárva marad a síterep.
A gletscherstrasse a magasság ellenére nem túl nehéz, takarított, és csak néhány szakaszon hajtűs. Ottlétünk alatt végig tiszta volt, legfeljebb délutánra, az olvadó részeknél volt néhol nedves. A lavinák (többségük inkább mesterségesen elindított) inkább a tó körüli részen jellemzőek, ám ott a két oldalon két út is van, általában amíg az egyik oldalt omlasztják és takarítják, addig a másik járható. Ezzel együtt is előfordul a síterepen, hogy "biztonsági munkák miatt" az út és ekkor persze maga a felső pályarendszer is le van zárva 1-1 napig. Ottlétünk alatt is előfordult 1 ilyen nap. Ilyenkor jön jól, ha a felszerelés nem a hegyen van, mert a bérlet érvényes a közeli Fendels síterepre is, illetve aki nem tart egy kicsit hosszabb úttól, azoknak a legalább 6 sínapot tartalmazó bérlet (azért írom így, a mert a legtöbb bérlet pl. 6 sínap 7 naptári napból jellegű), szóval a legalább 6 napos bérlettel lehetőség van 2 napot a Pitztal gleccseren vagy mellette Rifflsee-n is eltölteni.
Ha a hóviszonyok megengedik, akkor érdemes csak az alsó parkolóig menni és onnan már a felvonóval, felcsatolva elérni a fentebbi részeket. Oda a nap végén bárhonnan vissza lehet csúszni, a szélső parkolósornál szó szerint a kocsi csomagtartójáig, és nem kell figyelni, hogy éppen hol vagyunk a 4 órakor záró felvonóknál.

A liftek kifogástalanok, az alsó egy 2 szakaszból álló 4 személyes ülőlift búrával, fentebb a Karlesjochbahn és a Weissseejochbahn két kiskabinos lift, míg a Falginjochbahn egy nagykabinos, 100 fős felvonó. Mindegyik csodálatos helyekre, 3000 méter fölé visz fel, meglehetősen gyorsan. Ottlétünk alatt egy szelesebb napon a Weissseejochbahn egész nap állt, a Karlesjochbahn pedig a szokásostól lassabban üzemelt. Ezen kívül van még 2 csákányos lift is, a Nörderjoch működött az ottani pályákkal, a Fernerlift viszont egyáltalán nem (bár a pályák a környékén le voltak ratrakolva). Nehéz megítélni, hogy hányan lehettünk a síterepen, a nagy terület sok embert elnyel. Mindenesetre sokszor teljesen kihalt érzésünk volt. A sorbanállás gyakorlatilag ismeretlen, ha néha éppen úgy csúsztak össze az emberek, akkor előfordult, hogy pl. az ülőliftnél legrosszabb esetben csak a negyedik-ötödikkel tudtunk elmenni. Az egyetlen, ahol valamennyit várni kell, az a Falginjochbahn, ahol a 2 kabinból még mindig csak az egyik van készen. Így 2 indulás között olyan 8-10 perc van, így ha pont az elindulás után értünk oda, akkor ennyit várni kellett. A síterep elég nagy részéről lehet látni hol jár a kabin, és elég jól kiszámítható honnan lehet még elérni vagy hol érdemes inkább másfelé csúszni és a következő körre hagyni. A tömegre jellemző, hogy az egyetlen igazán borúsabb, felhősebb napon előfordult, hogy csak mi négyen mentünk a 100 fős felvonóval, így nyilván a kapcsolódó teljes felső pályarészek is "privát pályák" voltak.
A területen a mozgássérültekre is gondoltak, több felvonó is akadálymentes, 3000 fölé is fel tudnak jutni.

Maguk a pályák jól karbantartottak, a minőségükre általában nem lehet semmiféle kifogás. A kisebb tömeg miatt sokszor még a nap végén is könnyen lehet találni "frissen ratrakolt" részeket. Ezzel együtt a szűkületeknél, egyes szakaszoknál előfordulhat, hogy délutánra kicsit lerúgják a felső réteget és jegesebb és/vagy buckásabb részek is vannak. Ez nyilván a korábbi napok időjárásától és az aktuális hó-állapotoktól is függ. Hóban persze nincs hiány, 2-3 méter hó volt a pályákon. Március közepe, és a szokatlan meleg (a faluban napokig 10-15 fok) ellenére a pályán szinte csak a legalsó részen tapasztaltunk olvadó havat és kásásodást délutánonként. Na meg a felvonó ereszéről csorgó vízből látszott, hogy nappal már elég meleg volt. Ezzel együtt amint délután egyes részek már árnyékba kerültek a hegyek miatt, ott azonnal érezhetően hűvösebb lett és ismét fagypont alá esett a hőmérséklet.

A pálya térképe mondjuk úgy, hogy egy vázlatnak kb. megfelelő. Ugyanakkor semmiképpen nem pontos és nem is arányos. Nem csak kisebb átkötő szakaszok, a felső parkolónál levő sokkal sűrűbb összekötések nincsenek rajta, de pl. lentebbi középállomást kikerülő fekete sem. Az 1A alsó részének nem igazán láttuk nyomát. Ezzel együtt sok és változatos pálya van. A Nörderjoch melletti kékek tényleg könnyűek, még a csákányosból félúton is ki lehet szállni egy hosszú, elnyújtott tanulópályához. Az Ochsenalm melletti kék néhány keskenyebb részen már nagyobb kihívás lehet, van olyan kanyar, ahol azért meredekebb és legfeljebb a külső ív kék, különben inkább piros. Ezzel együtt is nem teljesen kezdők ezeken a szakaszokon óvatosan le tudnak menni, a többi rész pedig nekik is élvezhető. Aki jobban kedveli, egyes részeken csúszhat alternatív piros pályákon is az Ochsenalm mellett. A Falginjochbahn-ról levezető kék és széles piros sem nehéz, itt a legnagyobb kihívás a legfelső, kicsit meredekebb szakasz lehet. Ugyaninnen indul Ausztria legmeredekebb pályája a Black Ibex. Ez még felvonóból nézve is nagyon meredek, mi nem merészkedtünk a közelébe. A 2 kiskabinos felvonótól levezető utak szerintünk közel egyforma nehézségűek az eltérő jelölések ellenére. A Karlesjochról a felső letörés és később még 1-2 szakasz nehezebb, míg a Weissseejoch-ról tényleg a felső letörésen levő 2-3 hajtű, majd utána még a hídnál és még 1 helyen. Ugyanakkor a pályán levő jelölések alapján is le lehet végig piroson csúszni a Weissseejoch-ról, nem csak feketén, ahogy a térkép jelöli. Az alagutas (6-os) fekete pályát sem próbáltuk ki végül 1-2 meredekebb letörés miatt.
A nyomok alapján a terület jelentős freeride potenciállal is bír, egész nagy területeken csúszhatnak az ezt kedvelők.

Mozsdók tiszták, a felső parkolónál levő önkiszolgáló étterem tényleg hatalmas, óriási terasszal. Az alsó sokkal kisebb, cserébe viszont a WC-ig is sokkal kevesebbet kell gyalogolni benne.
Összességében ez egy tényleg változatos és gyönyörű síterep. Úgy tapasztaltuk a helyszínen is, hogy a magyarok körében nem igazán ismert és kedvelt, pedig tényleg egy ékszerdoboz. A közeli, ismertebb Pitztal gleccseren észrevehetően több síelő (és több magyar) van, de a 2 terep hangulata teljesen más.