Élménybeszámolók

Az egész valamikor a '60-as években kezdődött, amikor a Beatles itt forgatta az "All you need is love" című dalához a képi anyagot... Aztán 50 évvel később Laliék az "Éjjel-nappal Budapest" című sorozatból - ahogy sokan mások is - már ezt az időközben jól bejáratott hírnevet használták fel a saját promóciójukhoz. Mert amikor az ember elmeséli az ismerőseinek, hogy hol sielt (vagy nyaralt) akkor az úgy hatásos, ha az a hely ismert. Ha nem az, akkor lehet bármilyen mesés a táj (Altaussee), bármilyen jól kezeltek a pályák (Bad Kleinkirchhen) vagy nagyon családias (Mönichkirchen) lehet akármennyire kedvező az ár/érték arány (Kopaonik, Bukovel) - nem lehet vele villogni.
Obertauern-el lehet. És ezt azok is tudják akik a szállásokat árazzák vagy egy pohár sört mérnek 6 Euro-ért... Mert ezt a helyet meg kell fizetni! Pont úgy, mint a Vuitton táskákat: nem annyira jó, mint amennyibe kerül, de mégiscsak neves!
Visszatérve a pályákra: nem lenne semmi gond, ha Obertauern-t nem tartanák Ausztria Top5 síterepe egyikének. (Szerintem a 10 legjobb közé sem fér be...) Bátran vállaltuk a kissé kései időpontot, hiszen úgy reklámozták, hogy Május elejéig lehet itt síelni. Ehhez képest Március közepén már szinte mindenütt olvadt, kásás a hó. Konkrétan tegnap eső esett... Ennek megfelelően buckásodik is rendesen minden palya. Amit este simára húznak, az már déltől szinte használhatatlan. Lengyelországban, ahol majd' az összes pálya déli fekvésű és legfeljebb 1000 méter a tengerszint feletti magasság, még érthető is a dolog... Na de itt?!? Ne már... :-)))
Belátható azonban, hogy ez az időjáráson múlik, nem az üzemeltetőkön, nem úgy, mint a táblák számozása: 8a pályából például hármat is találtunk, amelyek a végén összeérnek ugyan, de egy elég hosszú szakaszon teljesen más nyomvonalon futnak. Amikor együtt akar maradni a csapat vagy a család, elég macerás minden elágazásnál megállni és navigálni főleg, hogy a táblák mérete kicsi, messziről elolvasni pedig emiatt nehéz. De még ez sem volt annyira bosszantó, mint a számos feketének is beillő letörés a kék pályák némelyikén... Örülök, hogy a három gyerekünk közül egyik sem itt tanult meg síelni, mert könnyen lehet, hogy hamar alábbhagyott volna a lelkesedésük! (Tapasztalatból mondom, hogy erre Donovaly, Jasna vagy Bialka Tatrzanska sokkal inkább megfelelt!)
De mi van azokkal, akik esetleg az előző évben megszerzett tudásukat itt szeretnék kipróbálni és az alapján vettek bérletet, amit a térképek meg a leírások sugalltak, hogy lecsatolás nélkül 60 km kék pálya csúszható? Oké, de milyen minőségben?!? Értem én, hogy ezáltal vonzóbba tehető egy síterep, de ha objektíven nézzük, akkor ennek csak egy része igaz.
Találtunk persze olyan útvonalakat is, ami kombinálva a piros és kék pályákat szinte a csúcstól a legaljáig élvezetes volt, de ismerve az itteni viszonyokat, fekete pályára csak egyszer merészkedtünk. A panoráma, ami ott elénk tárult, mondjuk sok mindent feledtetett. Mert a környező hegyek, a természet gyönyörű: érdemes az összes felvonót kipróbálni, azok tényleg gyorsak és modernek, némelyik ülésfűtéssel ellátott! Szóval Obertauern is tud villantani! :-)
Az inspirációt végül mégis az adta ennek a beszámolónak a megírásához, hogy az egyik négyüléses felvonónál 20 percet kellett állnunk, mert meghibásodott és senki nem tudta mikor indul el. Van ilyen, de akkor legalább mondjon valaki valamit! Ehelyett szépen felhalmozódtak mögöttünk is az emberek, ezáltal se előre, se oldalra se vissza nem tudtunk már menni. Szerencsére volt a belső zsebemben egy flaska, amit kénytelen-kelletlen meghúztam, hogy ne fázzak annyira... :-))
Mindezt azért írtam le máshogy, mint a megszokott, mert a legtöbb beszámoló olyanokat taglal, mint hogy a pénztárnál mennyit kellett várni... Ez egyáltalan nem releváns mert lehet, hogy ma sokat, egy hét múlva viszont amikor nincs síszünet, sorbanállás nélkül is lehet majd jegyet váltani. De egy hely adottságai azok nem változnak, szerintem ezek alapján inkább tud dönteni az ember a vágyainak, a tudásszintjének és pénztárcájának leginkább megfelelően.

Most jöttünk haza, még friss az élmény, úgyhogy gyorsan leírom a tapasztaltakat: jól éreztük magunkat, nem bántuk meg, hogy idén Lengyelországra szavaztunk, de tennék néhány észrevételt: Bialka és környéke családosan, kisgyerekkel az egyik legjobb síterep lehetne, ha többször (értsd: naponta) kezelnék a pályákat. Sajnos némelyik rész annyira buckás volt, hogy még nekünk, felnőtteknek is problémát jelentett. Az a szerencse, hogy itt kék szín valóban enyhe lejtőt jelent, az ötéves lányom pedig a második nap már nagyon ügyesen használta a tányéros felvonót is, Jurgow-ban. (A környéken itt található az egyetlen fekete pálya!) A Tatra Super Ski bérlet, amit az interneten vettünk jóval olcsóbban, sajnos nem minden síterepre érvényes a környéken, de a nagyobbakra igen. A többire (pl. Rusin-Ski) külön kell jegyet váltani. Hiába volt a szállásunk (Dom z Witrazami) az egyik kisebb pályától mindössze 70 méterre, oda külön kellett egy háromórás bérletet váltanunk, hogy kipróbálhassuk. Cserébe viszont tökéletes állapotban volt, ahogy a szállásra sem lehetett különösebb panaszunk. Igaz, hogy a tulaj első este azt sem tudta, kik vagyunk, honnan jöttünk és meddig maradunk, de a két szoba, amit lefoglaltunk ki volt takarítva és fel volt szerelve mindennel, amit ígértek. A wifi-vel azért adódtak problémák: nagyjából a "betárcsázós" korszakban volt utoljára ilyen lassú internetkapcsolatom. A reggeli sem igazán említésre méltó: nem volt kevés, vagy rossz, de bőséges és változatos sem nagyon. Így aztán inkább a vacsorákra koncentráltunk. A környékbeli éttermekben jó áron, jókat lehet enni és sok különlegesség van, ha valaki nyitott rá. Oké, a sült disznóvért hajdinakásával (black puding néven fut az angol nyelvű étlapokon) élből visszautasítottuk, de véleményem szerint a sörpácban érlelt csülköt, a hurkát és a tócsnit (más néven kremzli, görhöny, lapcsánka) érdemes megkóstolni.
Visszatérve a lényegi részére a dolognak, első nap mi síoktató segítségét is igénybe vettük, hogy foglalkozzon a legkisebbel. Az 50 perces óra 70 és 90 zloty között mozog, ami nagyjából 5000-7000 Ft-ot jelent a jelenlegi árfolyamon. Sajnos az angol, a német (és a magyar) nyelvtudás mit sem ér ezen a vidéken. Nagy szerencse kell hozzá, hogy a lengyelen kívül más nyelven is szót lehessen érteni! Itt most nem az alkudozásra gondolok a bazársoron, ami szinte kötelező, hanem a komolyabb útbaigazításokra, ami GPS ide vagy oda - azért néha elkél... Az orosszal mi egész jól boldogultunk, mert a szótövek egy kicsit hasonlóak a többit meg ki lehet következtetni... :-) Megint visszatérve a síeléshez, a február vége szerintem jó időpontválasztásnak bizonyult, mert napsütés is volt, havazott is de nem volt hideg éjszaka sem.
Mindent egybevetve előny, hogy nincs messze (300 km Budapesttől), hátrány, hogy az útviszonyok (nem rossz, csak kanyargós) miatt 5 óra 35 perc volt az út, pedig visszafelé egyszer sem álltunk meg. Mellette szól, hogy olcsó, de a színvonala elmarad a osztrák síterepektől, részben az adottsága (alacsonyabban fekszik, mint Kékestető) részben mert kevés a pályakarbantartó gép (ratrak). Szimpatikus viszont, hogy este 9-10-ig mennek a felvonók, nem úgy, mint Ausztriában, ahol délután 4-kor már "lámpaoltás" van, és az éjszakai síelés már feláras. Az emberek is nyitottak, kedvesek. Persze senkitől sem hallottuk, amikor megtudta hová valósiak vagyunk, hogy a "Lengyel-magyar, két jó barát, együtt harcol, s issza borát” mondást, de nem is vártuk... Azért jó lenne mégis, ha az idegenforgalomban dolgozóknak lenne némi nyelvtudása, mert hallottam olyan sztorit is, hogy az étterembe valaki málnaszörpöt rendelt és Zubrowka-t (vodka, bivalyfűvel) kapott! Személy szerint én ezt nem sérelmezném kifejezetten, de azért na... :-)
Mi még biztosan visszatérünk egyszer, mert jó volt és sok olyan pályarendszert kihagytunk, amit az időhiány miatt nem állt módunkban felkeresni.