Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Cintia kiemelt beszámolói
Cintia
2 élménybeszámolót írt
2
6 éve tag
Szlovákia
Tátralomnic
2018.02.27.
Egy csodás Vasárnap!
Szerencsénkre Február 25.-én meg tudtuk látogatni ezt a pályát is. Vasárnapra való tekintettel nagyon sok emberre számítottunk, de meglepődésünkre ez nem így volt.
Habár a parkolóban volt autó bőven, a pályán egyáltalán nem érzékeltük a tömeget!
GoPass kártyára előre megvásárolt jegyünk, gond nélkül működött a felvonóknál.
Első alkalommal voltunk ezen a pályán, de állíthatom, hogy beleszerettünk!
Nekem kezdőnek szuper kék pályákhoz volt szerencsém, ahol bőven lehetett gyakorolni, mert hosszú is és jó széles is volt a pálya, amit nagyon szerettem benne. Nem kellett mindig azon aggódnom, hogy ki fog elsodorni mert bőven volt hely kikerülni engem.
Aki pedig haladó, annak is ideális a piros és a fekete pálya.
Felvonóknál egy percet sem kellett várakoznunk, a kiszállásnál pedig jól ki van alakítva. A pálya rendesen karban tartva.
Az időjárás kedvezett nekünk, mert hiába -14 fok volt, csodás napsütés volt egész nap.
A kör hüttében pedig eddigi legjobb forrócsokinkat fogyasztottuk el. Hangulatos és családbarát az egész pálya. Elrendezésben és felkészültségben is első osztály. Gyerekeknek és teljesen kezdőknek hatalmas tanuló pálya volt elkerítve.
Ami még elnyerte a tetszésem, hogy a pálya mellett volt egy kisebb kirakodó vásár... ahol kedvünkre válogathattunk, hűtőmágnestől, az alkoholig, gyerek ajándékokig, kiegészítők közül bármit.
Összességében egy szuper napot töltöttünk ott. Biztosan visszatérünk még ide sokszor! :)

Délután a képeinket is feltöltöm egy albumba!
Cintia
2 élménybeszámolót írt
2
6 éve tag
Szlovákia
Jasná - Chopok
2018.01.22.
Élménybeszámoló Jasná-Chopokról:
GoPass kártya mindenkinek tökéletesen működött, ennek köszönhetően 21euro-t spóroltunk a bérlet árából/fő! ;) Viszont erre is érvényes az, hogy minél előbb vásárolod annál kedvezőbbek az ajánlatok! Mindenkinek bátran ajánlom! Telefonos applikációja jobban kezelhető!

Biela Pút-nál volt szállásunk aminek előnye az esti csúszás lehetősége volt, mivel 18h és 21h között, 15euro ellenében lehet csúszni a 13as kék pályán! (ami nem túl hosszú pálya de levezetésnek, és kezdőknek gyakorlásra nagyon ideális.)Ilyenkor már nagyon kevesen vannak, illetve engedik a szánkózást is!!! Családoknak is ajánlom! ;)

A szállásunkhoz közeli 10es kék pálya elég rövid, és nagyon sokat kell várni a A3 kabinos felvonóra...ezért visszatértünk a kedvelt 5ös kék pályára, illetve a környező piros pályáira! Szerencsénkre könnyedén átjutottunk arra a terepre még úgy is, hogy nem ment minden felvonó!
A pályák jók, bár még sok felvonó múlt héten nem ment!
Jó csúszást mindenkinek! :)
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE