Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

ZsuzsuRf kiemelt beszámolói
ZsuzsuRf
1 élménybeszámolót írt
1
13 éve tag
Olaszország
Tarvisio
2014.03.14.
Már tavaly ki akartuk próbálni a pályát, de aznap éppen verseny volt, amikor átmentünk. Nem csak az itteni fórumon olvasgattam át a véleményeket, minden felé keresgettem. Azt kell mondjam, örülök, hogy 2 napot ezen a pályán töltöttünk. Új élményeket adott, csodálatos környezetben. Monte Lussari számomra egy "mesefalu". Ehhez sokat hozzátett az aktuális hóhalom. A házak között éppen csak lehetett közlekedni a pici járatokon. Volt, ahol a ház tetejével egy vonalban, a hó tetején. Legtöbbet hosszan a 15-ös pályán. Délutánra inkább már csak a középállomásig fentről, mert lent beköltöztek a buckalakók. Szórakozásnak, változatosságnak nagyon jó volt a többi pálya bebarangolása is. A hegyen egy pici szakasz kivételével, nagyon jól át lehetett csúszni egyik pályáról a másikra. Az néhol ijesztő volt, hogy a pálya szélén, ahol a hálónak meg kellett volna fognia az esetleges kicsúszót, nehogy a szakadékba essen, csak 10-20 centit láttunk a tetejéből. A felvonóknál sehol nem kellett várakozni, pedig a parkoló tele volt.
Összességében, azt kell hogy mondjam, máskor is szívesen visszamegyünk ide. :))))
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE