Élménybeszámolók

Most csatoltunk le. Hat napot síeltünk, ebből öt verőfényes napsütésben. Szállásunk Varsban van, és elégedettek vagyunk vele. A környezett rendezett, a pályák szintén. A sítérkép használatáról annyit, hogy társaságunkban még az első napon mindenki próbálta értelmezni, ám ez hasztalan időpocsékolásnak bizonyult.

Ösztönösen viszont könnyen menni fog. Az idő múlásával szintén ez a helyzet. Egy ekkora pályarendszer kiválóan működik a nélkül, hogy akár egy helyen is legyen kihelyezett óra. A "hüttékben" készségesek voltak, még ha nem is beszéltük nyelvüket. Érdekes volt a csönd napközben sehol sem szólt zene.

Egy érdekes időutazásban volt részünk, mivel a liftrendszer a XX. századból maradt itt. Negyvennégy évesen több liftet magáznom kellett. Itt van egy nagy pályarendszer és nincs egy ülős kabinos lift. Például van olyan 2360 méter magas csúcs ahova ülő lift nem megy. A húzó lift az első ötven méteren háromszor úgy herén vág, hogy azok a mandulákkal keverednek. Van egy kabinos lift, amiben állva utazunk. Egy alkalommal használtuk, utolsóként szálltam be és menet közben balga módon nekidőltem az ajtónak, ami egyszerűen el kezdet kinyílni, de csak tíz centire mert elpattantam onnan rögvest.

Egy Olasz, Osztrák üzemeltetővel egy igazi síparadicsom lehetne, így ezt ők szerintem balkáninak titulálnák. Félre ne értsetek, csodálatos élményben volt részünk így is, és azt mondom gyertek síeljetek Varsban, Risoulban! Legyen hozzá szép időtök és jó havatok!Baráti öleléssel Révész Robi

Csütörtökön reggel kiértünk elég hamar hegyen is voltunk a púp neve Gerlitzen. A neten sokat olvastam róla büszkén vallják magukról, hogy Karintia egyetlen minősített síterepe. Ennek megfelelően gondoltam jó kis hely lehet. Tavaly ide akartam szervezni síelést,de valamiért nem jött össze. Ezért utólag igazán hálás vagyok.

Remek adottságok már a hegyen, ellenben nagyon el vagyunk kényelmesedve gondolom én, mivel az olaszoknál hozzászoktunk a jól karbantartott „sima” pályákhoz.

Itt apám, hegytetőről levezető pályák ami kicsit lejjebb vannak, pl. ha a pálya mondjuk 50m széles, akkor olyan 35m szélességben van hóval terítve, a szélein ilyen kakastaréj szerűen abbahagyva. A hóágyú mikor üzemelt maga elé termelt mondjuk 10-20m3 havat és az úgy ott van hagyva. Ha nézed a felvonóról olyan mintha egy pukliképző verseny győztes műremekét szemlélnéd. Reggel fél10-kor semmi nyoma a ratrázásnak. A síelők összehordják a havat buckákba és az egész vicc, már legalábbis szerintem. A felvonóhoz vezető rövid becsúszó rész egymerő jég egyik-másik felvonónál. Ritával rövid idő elteltével összenéztünk, szólnunk sem kellett tudtuk holnap ide biztos nem jövünk.

Szerencsére régióra érvényes bérletet vettünk. Pénteken már Nassfelden kezdtünk. 100km-es pályarendszer a hely gyönyörű, a pályák érdekes módon szintén gyengén kezeltek. A térképen kinéztük zárásként egy 7,6km-es piros pályát. Időben igyekeztünk megközelíteni érdekes, hogy a pályarendszer egyik oldalára eltolva találunk néhány jó pályát. Többek között ezt a hosszú lesikló pályát és csak egy 1200m-es csákányozás után tudsz oda jutni, ott viszont már 2db 8személyes szuper buborék visz fel. Sikerb ült úgy zárni a napot ahogy szerettük volna, persze egy kis szerencse is kellett hozzá, mivel Ati után mentem, ahol tudott ugrott. Hosszabb lankás rész után láttam, hogy elugrik, csak nem tudta hova. Nekem valami gyanús előérzetem volt így én össze tudtam szedni agyereket mivel egy meredek letörésről ugrott ki és 4-6m-es szintkülönbség volt, mire nem készült. A sebek nyalogatásához sem kezdhettünk, mikor eszembe jutott, hogy Robcsi is mindjárt ide ér. Jött is csak Ő a pálya jobb oldalán. Mondanom se kell oldott a léce, meg néhányat pattant, mivel Ő is gumiból van még. Anyja ki szintén óvatos volt őt szedegette én pedig Atival végeztem.

Ma is Nassfelden voltunk. Reggel fél10-kor amerre jártunk ratra nyomot nem láttunk. Meredekebb részeken egymás mögött szép sorban méterekre egymástól 50-80-100cm-es kádak, vagy hókupacok nem is tudom. A srácok nagyon élvezték, mivel egy kis lendülettel jókat tudtak ugrani róluk. Ritus térde kevésbé, de hát ilyen az élet kérem. Azt gondolom az Osztrákok vélhetően így szokták meg, természetesen betyárul is nyomják, igyekeztünk mi is felzárkózni. Persze hozzá tartozik, hogy hét éve nem síeltem náluk. Holnapi nap még megnézzük Arnoldstein pályáját is onnan szép emlékeket őrzök. Visszatérve Nassfeldre azt bárkinek szívesen ajánlom azzal együtt, hogy ma olyan érzésem volt mintha ma csak a nagymamák nem csatoltak volna a tartományban.