Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

bertazs
55 élménybeszámolót írt
55
11 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2019.02.14.
01.27-02-03-ig síeltünk Risoul-Varsban az Njoy szervezésében, akik szerintem a SkiLine utazását értékesítették tovább, legalábbis a busz SkiLines-os volt. Az utazás kifelé probléma mentes volt, eltekintve attól a kis közjátéktól, hogy a Bardonecchiánál lévő megálláskor a busz, a barátommal együtt "véletlenül" otthagyott minket a parkolóban. Majd amikor felhívtuk a szervezőt, közölte, hogy ők nem tudnak visszajönni értünk, de félreállnak, jussunk valahogy oda a buszhoz ???! Óriási szerencsénkre ekkor épp ott tankolt egy magyar kis busz (akik szintén Vars-ba igyekeztek) csoda folytán pont volt két szabad helyük és szívesen segítettek, hogy eljussunk a buszunkhoz. Két sörrel megháláltuk a kedvességüket és Brianconban a szupermarketban már ismerősként üdvözöltük egymást és fel is ajánlották, hogy ha megint itthagynának, ők szívesen elvisznek :).
A szállásunk a L'Albane nevezetű apartmanházban volt. Az 5 főre (mind fiú) prémium kategóriásnak eladott szálláson a két helyiség max. 25 m2 volt. A hálószobában egy francia ággyal, más nem is fért be, mert oldalt és elöl is fél méterre voltak a falak. A nappali, egyben konyha és étkező két rendes ággyal, ill. egy az egyik ágy alól kihúzható kinyitható pótággyal bírt, ami kinyitása után az egész szobát elfoglalta, az erkélyajtóhoz már alig lehetett eljutni, de nem is volt rá szükség, mert úgysem lehetett kinyitni a pótágytól. A szekrények olyan szűkek voltak hogy egyetlen bőrönd sem fért beléjük, a ruhákat sem volt lehetőség kipakolni, így egész héten a teli bőröndökön bukdácsoltunk. Ez a szállás max. egy 4 tagú családnak (két kisebb gyerekkel standard szobaként) lett volna jó. A konyha felszereltsége rendben volt: elektromos főzőlap, (sütő nincs), mikro, mosogatógép, kenyérpirító, vízforraló, hűtő. Kaptunk törülközőt és ágyneműt, de mindenből eggyel kevesebb volt. Szerintem a franciák sem gondolták komolyan, hogy ide 5-en jönnek egy hétre. Volt a szobához zárható sítároló, de az annyira nem volt fűtve, hogy a bakancsokat ott lehetett volna hagyni, így azokat is fel kellett vinni a szobába. WI-FI volt, aránylag működött is, de csak meghatározott számú eszközzel lehetett felcsatlakozni, de így is többször megszakadt. A térerő mind az apartmanban, mind pedig a pálya több részén elég gyenge volt. A fűtés is érdekes volt, mert délutántól hajnal kettőig fűtöttek mint az állat, de hajnalban lekapcsolták, így a szoba kicsit kihűlt, de reggel visszakapcsolták, akkor megint fűtöttek ezerrel. Az apartman előnye, hogy tényleg olyan pályaszállás, hogy az ajtóig lehet csúszni léccel, volt lift, egy nyitott úszómedence, aminek a vízhőfoka a kinti mínuszok ellenére is ideális volt.
Az időjárással nem volt szerencsénk, míg a korábbi hetekben szinte végig verőfényes napsütés volt, most csak 1 ilyen nap jutott nekünk, felhős idő és kisebb havazás volt a többi napon, illetve pénteken az utolsó sí napunkon leesett 1 m hó, ami a pályáknak nagyon kellett, de én mint ratrakolt pálya síző nem élvezem annyira a szűzhavazást. Bár a nagy hóesésig kevés hó volt a környéken mégis ment a pályarendszer háromnegyede, 150 km a 185-ből és a nyitott pályák minősége is meglepően jó volt, nerm volt köves, a föld sem látszott ki, néhol a meredekebb fákkal nem védett helyeken jegesek voltak.
A szálláshoz legközelebb lévő Sibieres felvonó melletti piros pályák, délig tökéletesek voltak, délutánra kicsit buckásodtak, ill. a Zakopane nevű pályát csak a 3. napra kezelték. Egész héten rengeteg volt a síiskola, az Escondus nevű kék pályán egész nap szinte egybefüggő vonatok mentek a pálya teljes szélességében a völgy felé, úgyhogy mi igyekeztünk elkerülni. A köd és erős szél miatt a Col de Crevoux csúcsról átvezető tányéros felvonó a 6 napból csak 3 napot volt nyitva, de akkor a tányéros végétől egy nagyon jó kis piros pálya vitt át a Pointe de Razisra ahonnan el lehetett jutni Risoul felé. A másik lehetőség a Mayt felvonó, innen indul az Olympique nevezetű pálya és innenn is el lehet érni Risoult, ill. 2 napon Risoul sítalppal nem volt elérhető, mert minden odavezető pályát és felvonót lezártak. A peynieri oldalon lévő piros és kék pályák az egyik kedvenceim voltak, jó esésű tempós pályák. Azonban nekem a legjobban bejövő pálya a már említett Olympique, 4 km hosszú fantasztikus piros pálya volt, imádtam, egyszerűen nem tudtam betelni vele. A Risoul-i oldalon lévő pályák is tetszettek, csak az itteni pályák rövidebbek, én pedig a hosszú egyben csúszást kedvelem. Risoulban kicsit nagyobb volt a népsűrűség is, itt időnként némi sor is kialakult a felvonóknál. A fekete pályák itt szinte kivétel nélkül kezeletlenek voltak, de a piros pályák közül is többet meghagytak, nem ratrakoltak le minden nap minden pályát. A pályán kívüli síelésre a havazás után nyílt lehetőség, bár én nem éltem vele, de snowboardos barátaim kihasználták. Összességében nem rossz hely, mert sok a pálya és változatosak, bár nekem kicsit sok a kék, amolyan átcsúszó pálya. Hátránya a helynek, hogy régiek és emiatt lassúak a felvonók sok a tányéros és hogy a sok pálya km ellenére kevés a lehetőség hosszú egybefüggő csúszásra. Míg Brianconban 7 és fél óra alatt több mint 80 pálya km-t tudtunk csúszni, addig itt ez nem érte el a 70-et a lassúbb és sűrűbb felvonózás miatt. Nem kifejezett élmény az sem, hogy, ha az ember Risoulból az utolsó Vautours felvonóval felérve (ezt nem szabad lekésni) további felvonók nélkül akar hazajutni Vars-ba, egy elég kiadós botozással tudja csak elérni a hazavezető pályát! A hütteárak átlagos francia árak, egy tál étel 15-20 euro, egy sör, vagy forralt bor 4,5-6 euro között mozog. A WC ellátottságban is akad némi hiány, ugyanis a hüttékben több helyen is csak az ott fogyasztó vendégek használhatják a mellékhelységet és kevés az úgynevezett public WC, amit mindenki használhat, ezért ott is gyakran sorba kell állni, Bár fanyalgásaim után ugy tűnhet, hogy nem igazán tetszett, szerintem nem rossz hely. Visszagondolva egy nagyon kellemes hetet töltöttünk el, csak próbáltam tárgyilagosan leírni a körülményeket, de érdemes mindeninek egyszer kipróbálni, csak az utazásszervezőt és a szállást kell jól megválasztani.
Végül a hazaút. Sajnos már nem volt olyan zökkenőmentes, mint odafelé, mert az előző nap leesett havat a franciák ugyan nagyon korrekten eltakarították, így nem kellett Grenoble felé kerülni, de a Briancon felé vezető szerpentin csak hólánccal volt járható, és 3 óra hosszát tartott. Ráadásul Briancon is beállt mint a szög, mert a Montgenevre-i hágón keresztbe állt egy angol busz, így a mentés ideje alatt se ki se be, szintén + 3 óra. Majd amikor már a hágóról leérve minden rendben lévőnek tűnt, Torinonál az egyik fizető kapuhoz érve kicsit érdekesen állt meg a busz, mint kiderült az elektronika valamilyen hibát észlelt és letiltott. A buszsofőrök vad telefonálásba kezdtek, majd végül sikerült életet lehelni a buszba és rendben hazaértünk.
pongormiki
1 élménybeszámolót írt
1
12 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2018.01.29.
Január 21-27-ig töltöttünk egy szuper hetet ezen a csodálatos helyen. A Skikines segítségével jutottunk el búszos utazás keretein belül, ezúton is köszönet nekik. Jó volt a szervezés, az út brianconi bevásárlással kb. 17 óra volt. Szerintem simán vállalható. A szállásunk Vars 1650-en volt az Odalys appartmanban, 2p4 típusú 4 főnek teljesen megfelelő. Alagsorban medence, 2 gőzfürdő, kis fittnessterem, minden ingyen, a víz elsőre hidegnek tűnik, másodjára is. A hangulatos kis üdülőfaluban csak egy kis pékség, reggel fél 8-as nyitással, vegyesbolt, mely napközben van nyitva, illetve 2-3 sportbolt, kölcsönző, és néhány étterem van. Aki többre vágyik, ingyenes síbusszal 10 perc alatt átrándulhat Les Clauxba, este 7-kor indul vissza az utolsó járat, napközben ritkán, reggel, és délután sűrűbbben. Érkezésünket a franciák 10 cm friss hóval ünnepelték, aminek vasárnap reggel nagyon örültünk, mert nagyon szép hátteret adott a csúszásoknak, és lehetett próbálkozni pályán kívül is. Nagyon szuperek a helyi pályák. A kék Vallon pálya nagyon ajánlható kevésbé gyakorlott sízőknek, változatos, nem botozós, nem is túl meredek kb. 6 km hosszúságú, pont a szállásnál van a vége. Az Olympic piros nagyon jó vonalvezetésű, dinamikus széles pálya, egyik kedvencem volt. Egyébként nagyon sok pálya tetszett, szerintem itt aztán tényleg mindenki ki tudja tombolni magát. Risoulban a szélső tányéros melletti pirosak, és kék pálya, a Coqs, a négyes ülős melletti piros pályák, melyek mellett egy kis szurdok vezet le többszáz méter hosszan, mint egy természetes félcső, nem kis élvezeti faktorral. Nagyon jókat ugráltunk benne. A Les Claux részen tetszett a Sibieres, Tetras, a Chabrieres csúcsról futó pirosak, stb... Nagyon jó a feketék felhozatala is, mindegyik puha buckás meredek, kivétel volt a Chabrieresről elérhető Coni, amelyen előttünk csak néhányan jöttek le, ennek hála nem volt buckás, viszont puha porhavas, aminek nagyon örültem. Szerintem ez a terepen a legmeredekebb pálya, tuti az adrenalin. Snowparkokból széles a kínálat, nagyon jól vannak kitalálva, kezdőktől a profikig mindenki ki tudja magát tombolni. Éppen zajlott az Outdoorfest, napokon keresztül gyönyörködhettünktünk a különböző versenyek résztvevőinek ugrásaiban. Nagyon jók a terep adottságai szüzhavazás szempontjából is, szinte bárhol lehet hódolni ennek a szenvedélynek. Átlátható a rendszer, változatosak a lejtők, csak jó hóviszonyok kellenek hozzá. A felvonóktól sem kell megijedni, tényleg van néhány lassú, de többségben vannak a gyorsabbak, és egyébként is időt kell szánni a nézelődésre is. Hüttékből is széles a választék, minden részen több található, viszont árakról nem tudok beszámolni, nem vagyok nagy hüttelátogató. 2 telefonos alkalmazás is segítségünkre volt, hogy tudjuk, ki hol van a társaságból, mennyit, és hogy csúsztunk, stb, a Maprika, és a 4riders ski, mindkettő jópofa, a második még a megcsúszott pályákat is külön felsorolja annak jellemzőivel. Összegzésképpen leírhatom, hogy az általam eddig meglátogatott helyek közül a legjobbak között van, simán öt csillag.
Kristina
14 élménybeszámolót írt
14
16 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2016.02.11.
Mi egy turnussal később, február első hetében voltunk itt és "meridával" tökéletesen egyetértek.
Mi Vars Sainte Marie-ban laktunk az Olympique pálya aljánál a pár éve épült Odalys nevű apartmanházban, ami francia viszonylatokban kifejezetten tágas volt! A recepcióra lehetett reggelre kenyeret rendelni, de ezen kívül a faluban gyakorlatilag egyetlen kis bolt volt. Az árak itt is és az egész terepen mindenhol horrorisztikusak voltak és ezt először tapasztaltam Franciaországban. Egy 0,5-ös Coca-Cola 4,40 volt már a falu fölötti első hüttében is. A WiFi-ért szinten mindehol fizetni kellett, vagy valamit fogyasztani kivéve az Office de Tourism-ot, ami mindenhol fél hétig van nyitva. Szóval szerintem ezekre jobb felkészülni.
A tereppel kapcsolatban még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a hóhiány és a szerintem sokszor alaptalanul kritizált francia "lezserség" ellenére, a pályákat meglepően jó állapotban találtuk. Az volt a benyomásom, hogy egy pályát vagy nagyon tökéletesre készítettek el, vagy inkább lezárták. Na, most ez a terep olyan hatalmas, hogy így is bőven kitölti a hat napot.
Összességében nagyon jó hetet töltöttünk itt és ugyanez a hely még plusz egy méter hóval mindenképpen megérné, hogy visszamenjünk!!
merida
3 élménybeszámolót írt
3
13 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2016.02.03.
2016.01-24-01.29 közti időszak síeltünk Varsban. Szállásunk a SkiSolei nevű házban volt, francia mértékkel átlagos 4 személyesnek mondott max 3 főnek kényelmes, koszos, kis luk (mi pont 3-an voltunk :D )
Buszút a szokásos, aki már volt annak nem okoz meglepetést ki kell bírni. Viszont idén egy nagyon kényelmes nagy busszal mentünk. +1.
Szállás elfoglalásánál akadtak gondok, franciásra sikerült. A lefoglalt szállást még indulás előtt módosították azt ígérve annál egy jobbat kapunk. Kiérve lecuccoltunk a módosított szálláshelyre ahol kitalálták, hogy na náluk aztán biztos nem lakunk. Szerencsére az idegenvezető nagyon készséges ( nem rajta múltak az eddigiek ) volt, szerzett szállást így már a megérkezésünk utáni 2. órában újabb cipekedés és célba is értünk.
Legközelebbi sílift talán 50m re, ami sokkal közelebbi mint a módosított szállásnál.

Sajnos idén eddig nagyon kevés hó esett összesen 70cm ami az éves átlagok jóval kevesebb mint fele. Féltünk is hogy mi lesz de a pályák az első 4 napon egészen jó állapotban voltak. A hét második felére azonban a folyamatos napsütés megtette a hatását és egyre gyérebb lett ami még a pályán volt egyre több kopasz folttal, kővel, fűvel.

Pályarendszer: 10 éve már síeltünk itt, de valahogy semmi nem rémlett a helyből sem az, hogy mekkora volt akkor, sem a pályák.
A mostani rendszer elég színvonalas. Elmondható hogy nagyon jó kezeletlen fekete, meredek pirosok és helyenként elég meredek kék pályák vannak, mindenki megtalálja tudásának megfelelőt. Amit érdemes figyelembe venni hogy 1 darab kabinos felvonó van (Varsban és egy nem igazán síliftnek használandó inkább szánkósokat turistákat kiszolgáló Risoulban) az ülőliftesek meglehetősen hosszúak a tárcsás felvonók mind 50% feletti meredekségűek, rángatósak és ezek is nagyon hosszúak. Ha nagy a hideg vagy rossz az idő akkor kellemetlen lehet. Többen írták hogy lassúak, elavultak a liftek. A legtöbb üllős Doppelmayr lift, volt ami tényleg nem túl gyors, de azokat nem kell erőltetni, van bőven más lehetőség. Amúgy ahol lassabb a lift a pálya sem bírna el sokkal több embert.
Síliftesek nagyon kedvesek voltak amivel eddig más helyeken nem találkoztam. Több liftnél mindenkinek előre köszöntek jó utat kívántak, az egyik lift állomásnál volt egy kis hóember amit a liftből lefotóztam, amikor ezt meglátta a kezelő lelassította a liftet és elbújt a házikója mögé, egy másik liftnél franciás akcentussal széles vigyorral „ Jó napot” hangzott el.

Pályakezelést lehet a kevés hónak köszönhetően, de eléggé elnagyolták. Volt több olyan piros pálya hol a 6 nap alatt egyszer sem jártak ( Tetras, Zakopane ). Szerencsére Varsban a helyi versenyzőknek lezárt fekete pályát minden nap gondosan simítgatták. A gyorsasági sípálya és a nem messze levő elég brutál fekete ( Coni ) le volt végig zárva. Az előbbi ezért is mert a érkezésünk napján is világcsúcs kísérlet volt rajta de pénteken láttuk is beöltözni az arcot egy újabb menetre.
Lehet hogy a kevés hó is közrejátszott de snowparkok is elég vegyesek voltak. Ugratós (ebből a fajtából elég széles választék ), akadályos pályák voltak, azonban bordercross, félcső, sebesség mérő nem volt.
Tivi
10 élménybeszámolót írt
10
13 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2016.01.25.
6 napot sieltünk Vars-ban, vasárnap érkeztünk, a 19-20 órás buszút kicsit sok volt Pestről.
A szállás a Ski Soleil apartmanházban volt, ez Vars központjában van, ahol vannak síboltok, éttermek, boltok és egy sherpa is, ja és szemben, nagyon közel van a kabinos felvonó. A szállás egy hétre teljesen jó volt, mosogatógéppel, tv-vel, mondjuk mikro nem volt.

Az árakról: (forraltbor 3.5eur, panini 7eur-tól, pizza 10eur-tól, egy étterembe is elmentünk, a fondü 20 eur-tól)

Végig sütött a nap, talán egy nap volt mikor kicsit felhősebb volt az ég, de az időre nem lehet panasz.
Nem volt kevés hó, a pályák is rendbe voltak, de egy kiadós havazás azért ráférne a síterepre.

A pályák közül leginkább a Vars-i oldalon a Peynier csúcsról a Melezes hosszú kék pályán, a központba lévő Escondus és Combe, és a Hereux pályákon csúsztunk.
A snowparkok elég komolyak, van a gyerek parktól elkezdeve egészen a durvább korlátokig minden. (kb. 7 snowpark van összesen Vars-ban)
A liftekre viszont ráférne egy vérfrissítés, lassúak, volt olyan ülős, ahol lábtámla se volt.

Mindenkinek ajánlom a terepet, kezdőknek vannak lankásabb zöld/kék pályák, illetve vannak jó pirosak, és nem kezelt, buckás pirosak/feketék is.
csabeszka
16 élménybeszámolót írt
16
14 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2014.02.16.
Az elmúlt héten itt síeltünk!

Pozítivumok: - olcsó volt: 110 euró a csoportos 6 napos bérlet és szintén 110 euró hét éjszaka apartmanban, ilyen árak ekkora pályarendszernél Au-ban elképzelhetetlen (+23.000 Ft volt az összes buszköltség)
- sok pálya (melyeknél a központi pályáktól való távolsággal csökkenő embermennyiség társult)
- kevés sorbanálás a lifteknél: 5 percnél többet a legritkább eseben kellett sorban álni
(-bár léccel voltam, de deszkásoknak nagyon jó különparkok voltak, ugratókkal)
(-pályán síelek, de hihetetlenül sok pályán kívüli sielési lehetőség)

Negatívumok: (Kis súllyal a latban): - messze van, de nagyon, haláli hosszú az út főleg buszon
- sok a (nagyon)lassú felvonó
- egyik felvonó fölött sincs bűra (az egyetlen kabinost leszámítva), így rossz idő esetén letép a szél és (vagy) agyon ázol a lassú felvonókban (is)

Ami viszont kiverte a biztosítékot (és nem csak nálam) az a pályakezelés, mert ez Au-hoz képest pocsék. Már a sítérképen majdnem az összes fekete és piros pálya úgy van bejelölve, hogy hóesés esetén nem kezelik azokat. Ez nem azt jelenti, hogy este megcsinálják és ha esik a hó akkor napközben nem mennek már ki rá (ez természetes lenne), hanem azt, hogy ha tudják, hogy másnap esni fog a hó, akkor ezeket a pályákat (mondom ez szinte az összes piros pályát és feketét érinti) nem ratrázzák le. Másnap este (a hóesés után) párra! esetlegesen kimennek. Következmény: piros pályák összetúrva, majd erre ráesik 10 cm hó, de mivel alatta összetúrt, ezért szűzhavazni sem egyszerű rajta. Volt (igaz csak 1-2 pálya) olyan pálya amire egy hét alatt egyáltalán nem mentek rá. Ha két napig nincs hóesés (ez csak egyszer volt) akkor csinálják meg a pályák döntő többségét.
Összeségében ez utóbbi dolog nálam nagyon lehúzza ezt a terepet (Nyilván, akinél egy hét alatt végig jó idő van mit sem vesz ebből észre semmit sem)
Ui.: akik már Fro-ban (Puy st. Vincent-ben) jártak tapasztaltak ilyet, de nem ekkora mértékben.
Nálam ezért csak hármas ez a síterep.
solbnet
1 élménybeszámolót írt
1
12 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2013.02.13.
Sziasztok!

Mi (3-an fiúk) Február 2-9.-e között voltunk Risoul-Vars síközpontban. A szállásunk Vars-st marie-ben volt egy papíron négy csillagos, 2011-ben épített apartmanházban. A szállás maga rendkívül egyszerű, két légterű, a konyha viszont jól felszerelt volt. Az épületben található volt wellness részleg is melynek színvonala pffffffff. De végül is síelni mentünk, lássuk a síterepet. Nos a pályarendszer nekem nagyon tetszett, a 6 nap alatt gyakorlatilag besíeltük az egészet többször is. Francia módra sokszor gyakorlatilag nincs különbség piros és kék pálya között,(pl clos des alpes Ausztriában sima piros :) ) ezért nagyon sok a jó sebességű pálya. Kedd este erős havazás kezdődött ezért reggelre friss hóban tudtunk síelni, pályán kívül is. A felvonórendszer, mint ahogy már többen említették meglehetősen elavult,a liftek némelyike megmosolyogtató, és a legtöbb nagyon lassú. Kintlétünk idején kifejezetten hideg volt, ráadásul majd minden nap erős volt a szél, ami sok pálya tetejéről lefújta a havat így azokon gyakorlatilag tükörjég maradt csak. Bennünket igazából semmi sem zavart, hatalmasat síeltünk, és mint már annyiszor Franciaországban, most is nagyon jól éreztük magunkat.
kutyaütő
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2013.02.01.
Most csatoltunk le. Hat napot síeltünk, ebből öt verőfényes napsütésben. Szállásunk Varsban van, és elégedettek vagyunk vele. A környezett rendezett, a pályák szintén. A sítérkép használatáról annyit, hogy társaságunkban még az első napon mindenki próbálta értelmezni, ám ez hasztalan időpocsékolásnak bizonyult.

Ösztönösen viszont könnyen menni fog. Az idő múlásával szintén ez a helyzet. Egy ekkora pályarendszer kiválóan működik a nélkül, hogy akár egy helyen is legyen kihelyezett óra. A "hüttékben" készségesek voltak, még ha nem is beszéltük nyelvüket. Érdekes volt a csönd napközben sehol sem szólt zene.

Egy érdekes időutazásban volt részünk, mivel a liftrendszer a XX. századból maradt itt. Negyvennégy évesen több liftet magáznom kellett. Itt van egy nagy pályarendszer és nincs egy ülős kabinos lift. Például van olyan 2360 méter magas csúcs ahova ülő lift nem megy. A húzó lift az első ötven méteren háromszor úgy herén vág, hogy azok a mandulákkal keverednek. Van egy kabinos lift, amiben állva utazunk. Egy alkalommal használtuk, utolsóként szálltam be és menet közben balga módon nekidőltem az ajtónak, ami egyszerűen el kezdet kinyílni, de csak tíz centire mert elpattantam onnan rögvest.

Egy Olasz, Osztrák üzemeltetővel egy igazi síparadicsom lehetne, így ezt ők szerintem balkáninak titulálnák. Félre ne értsetek, csodálatos élményben volt részünk így is, és azt mondom gyertek síeljetek Varsban, Risoulban! Legyen hozzá szép időtök és jó havatok!Baráti öleléssel Révész Robi
lorka
5 élménybeszámolót írt
5
14 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2013.01.27.
Ma jöttünk haza, Vars-ban síeltünk egy hetet.
Érkezéskor + első nap esett 30-50 cm friss hó, itt abba is hagyhatnám a beszámolót és a képzeletre bíznám a többit...

De azért mégis: nagyon jól kialakított/adottságokkal rendelkező síterep, változatos pályák, aránylag könnyen, sokféleképpen el lehet jutni bárhonnan bárhova, persze a 180km-hez képest.300napot süt a nap/év.
A csoportból sokan át sem síeltek a Risouli részre, a Vars-i is elég változatos, de nekünk persze a térkép jobboldali szélére eső Clos des Alpes pálya volt a kedvencünk, meg a többi, Homme de Pierre(kőember) csúcshoz tartozó pályák. Ezen a csúcson van egy nagyon kellemes Hütte, a hátsó völgy felé néz a terasza, nincs nagy tömeg, először észre sem vettük. Felmerült bennem a kétség, hogyha történetesen a térkép jobb szélén laktunk volna, akkor talán a Peynier(baloldali) pályákért lelkesednénk, ez nyilván alkati kérdés, igaz, az sem lehet véletlen, hogy ilyen messzire utazunk...
A hátsó völgy,Chardon-felvonó,stb, ígazi fehér tenger, csak hegyekből vannak a hullámok, elhagyatott, ameddig a szem ellát, csak fehér, hóesés után itt óriási szűzhavazások voltak, még a pályákon is volt 20-30 cm friss hó.
A kezdeti hóesés után egy nap volt nagy szél, a lenti pályákon ilyenkor is barátságos, a többi négy nap verőfény, a legmagasabb csúcson is szélcsend(igaz, nem mindig), de ilyet én eddig még sehol nem tapasztaltam.
Risoulban van Airbag, aki szeretne megtanulni ugrani, annak nagy élmény,(egy ugrás+egy gratis 2E, 3ugrás 5E) aki már tud, annak kevésbbé érdekes, kicsi az ugrató, de Varsban rengeteg különböző ugratós pálya van.
Mikor ottjártunk egész héten a gyorssízők versenyeztek a KL-pályán, 245km a rekord, ha jól emlékszem, -ez a pálya le is volt zárva, pedig nagyon tetszetős, legalábbis az alsóbb része, szépen kezelték, a többi fekete pályát pedig meghagyták buckásnak(fél méter friss hó) ezekből egy elég is volt. A fekete pályákat egyébként mindenhol ki lehet kerülni.
Az l'Ecrin des Nieges -ben laktunk, a francia beszámolókhoz képest kifejezetten jó, a fürdőben van törülközőszárító, felszerelt konyha.A valóságban 150-200m a pályákig, viszont a vars-i oldalról bárhonnan haza(közel, nem házig) lehet csúszni, nem kellett parázni az utolsó felvonóval. Mi kp-ben fizettük a kaukciót, másnap kirabolták a recepciót, úgyhogy ment a huzakodás a visszautalásról, aki teheti, kártyával fizessen.
A buszunk- Unitravel- több helyre is ment, több csoport, Ny-Mo-on is szálltak fel-le, az ilyen nagyon aggasztó, tünt el felszerelés a csoportból, persze visszafelé meglett, de bérelni kellett, felelős persze nincs, visszafelé hajnalban leszáltak néhányan, és én véletlenül megkerültem a buszt, és megláttam a bőröndömet a sötétben a földön, a távozók csomagjai között, szerencsén múlt, a sofőrök minősíthetetlenek voltak, de a helyzet eleve problémás és minden megállónál figyelni kell.
Nem panaszként, hanem tanulságként írom ezeket a problémákat, mert ezek a helyzetek sem tudnak eltántorítani attól, hogy legközelebb is Franiaországig menjek síelni, akár busszal, akár ugyanide, de a kíváncsiság valószínűleg másik terepre visz. Többen mondták, hogy ennyire szuper helyen még nem jártak, és én is így vagyok vele.
Gabriel
3 élménybeszámolót írt
3
15 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2013.01.16.
Sziasztok! Szerencsésen megjártuk a sítúrát, klassz volt! :-)

Hosszabb beszámolóra most nincs nagyon időm (meg inkább kedvem sem).

Vasárnaptól-csütörtökig nagyon szép időnk volt, szinte végig sütött a nap, sőt... első két nap már túl meleg is volt. A pályák alsó részén eléggé kásás volt már a hó. Pénteken reggelre lett nagy köd, ami egész délelőtt változó volt...

Varsban laktunk a Le Hameau des Rennes apartman telepen laktunk. Ez a szállás volt számunkra eddig a legjobb, melyben francia alpokban laktunk. Szép volt, újszerű, tágas, egész jól felszerelt...

Röviden árakról (bár, sokra nem emlékszem):
bagett 1,20 €
joghurt min. 1 € / doboz
wc papír: 4 tekercs 3,19 € (érdemes vinni)
sör:
- hüttében 5,50 - 6 €
- étteremben (ahol voltunk 1 vacsorán): 8 €
bor: átlalában 4-7 € körül, na meg drágább...
mosogató tabletta: pontosan már nem emlékszem, de drága volt (aszem 7 € korul).

Az étteremben a raclette kb 19-21 € / fő, fondue kb 18-19 €/fő

Hirtelen ennyi jutott eszembe!
Ha valakit érdekelnem még több infó, vagy képek... szóljon bátran! :-)
Tobi
21 élménybeszámolót írt
21
17 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2012.10.18.
Szia Carterutz!

Nem fogsz csalódni Risoulban Les 2 Alpes után. :) Én fordított sorrendben csináltam, és biza nekem pályák szempontjából bejött Risoul, nem rosszabb, mint L2A. Persze ez csak akkor igaz, ha szigorúan a pályáknál maradunk, nyilván Risoul nem tud versenyezni szűzhósízésben, nincs gleccsere, vasútja, stb... Szigorúan véve a pályák vonalvezetése szerintem jobb.

Részletesebben:
Risoulban a térkép jobb oldalán található L' Homme De Pierre nevű csúcson kevesen síelnek, még dél körül is sokszor lehetett látni a ratraknyomot. Jó széles pályák, de egyben technikásak is, lehet carvingolni rajtuk nagy sebességgel.

A tőle balra eső Peyrefolle csúcsról jobb felé lejövő pályák is hasonlóan, jó vonalvezetéssel, kellemes meredekséggel.

A Vars-i rész izgalmasabb. Már az átjárót nehéz megtalálni, legalábbis nekünk nehezen ment, nem egyértelmű a térkép, de remélem, azért nektek is menni fog. :)

Kezdjük a legmagasabbal: A Pic de Chabriesre felvivő hosszú tökösön nagyon lehet fázni, hosszú, lassú és nagyon szeles hely. A csúcs alatt van egy gyorsulási pálya, direkt erre kiképezve és egy radar van az alján. Engem 105 km/h-val fogott meg. A KL nevű fekete pálya teteje az lényegében, ahonnan ha jót akartok magatoknak, nem a csúcsról csúsztok le. :)) A Col de Crevoux-tól oldalazva a hegyoldalon pont oda lehet csúszni, bár lezárt terület.

Van ezenkívül Varban egy kiváló snowpark, síelőként is remekül ugráltunk rajta. A térkép bal oldalán lévő Peyner csúcsról jó erdei jellegű pályák vezetnek le, de inkább délután menjetek, mert délelőtt felettébb jegesek.

A végére hagytam a kedvencünket, az Olimpyque inf nevű pályát. Iszonyatosan jó vonalvezetés, lejtés, technikás. A teteje széles, carvingos, majd lesz szűkebb, kanyargósabb erdei és a végén megint szélesebb nagy kifutással. Padlógázzal végig lehet tolni gyakorlatilag egy jó carvingléccel, iszonyat jó lesiklópálya. A La Mayt-csúcs közepétől indul, max sebességgel 2 perc alatt csináltuk meg a kb. 500 méteres szintkülönbséget. :)

Itt van róla egy videó:
Kattints a képre a videó megtekintéséhez:


Szóval, Risoulnak nincs annyi pályája, akkora magasságkülönbsége, modern felvonói, gleccserei, de kárpótol mindenéért a kiváló vonalvezetésű pályái! Nekem a francia síterepek közül ahol voltam, egyik kedvencem. Les 2 Alpesen nem találsz ilyen jó pirosakat, nincs erdei jellegű pálya, valamint itt nincs tömeg sem. Teszek fel képeket is.
L
Gyorsulási (KL) pálya - Vars
Snowpark - Vars
Olipique - Vars
petib
37 élménybeszámolót írt
37
14 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2012.02.05.
Sziasztok!
14 év után újra erre a síterepre szerveztük a szokásos sítúránkat. Ezúttal nem Risoulban, hanem Varsban, a Residence L'Eyssiná-ban laktunk. Ez 3-4 perces sétára van a pályától, és kb. 5 percnyire az élelmiszerbolttól.
Reggel a Sibieres nevű felvonóval lehet kezdeni a napot, érdemes egyet-kettőt csúszni a Sibieres és Zakopane nevű pályákon, aztán - ha nincs lezárva - az Escondus felvonó melletti Stade de Slalom Ubac-on.
Az első három nap felhős, havas volt, kedden egész nap szakadt a hó, szerdától viszont ragyogó napsütés, de igen hideg idő következett. A hóviszonyok ennek következtében tökéletesek voltak, a nagy havazás után két nappal a legtöbb pályát sikerült leratrakolni, de a szűzhavas hegyoldalak kedvelői is kiélhették magukat.
Egyik kedvencünk a Peynier szektor volt, ahol volt olyan délelőtt, amikor szinte üresek voltak a pályák. Nagy élmény egy lendülettel leszáguldani a csúcsról az alsó jojósig a két piros Peynier pályán.
Szintén kellemes volt az Olimpiai páya felső szakasza, az alsót viszont délutánra általában lesíelték.
A terep legmagasabb pontja a 2750 m magas Pic de Chabrieres, ahonnan egyrészt gyönyörű a kilátás, másrészt egy jó piros pálya vezet le a Clos Chardon felvonóig: ezzel is megéri egyszer-kétszer felmenni, igaz, ez egy lassú felvonó. (Egyébként ez a terep egyetlen hátránya: bár az elmúlt években sok fejlesztés történt, még így is elég sok a lassú felvonó, ami az olyan hidegben, amit mi fogtunk ki, elég kellemetlen lehet - a Mayt nevű felvonó például valósággal megfagyasztotta az embereket.)
A risoul-i részen nagyon jók a szélső - L'Homme de Pierre-ről levezető- pályák, a Peyrefolle-ról lejövő Cocq viszont rendszeresen kijegesedett. De ezeken kívül is sok jó kék és piros pályát lehet találni, aki pedig buckasízni szeret, az a kezeletlen fekete pályákon megteheti.
Mindent összevetve ár/érték arányban ez egy nagyon jó terep, mindenkinek tudom ajánlani.
bence84
9 élménybeszámolót írt
9
13 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2011.02.13.
Sziasztok!

Jöjjön az én vegyes érzelmekkel teli szubjektív beszámolóm Risoulról.

A Skilines utazási irodával utaztunk, 10/10 pont a korrekt, gyors és pontos szervezésért és a T.A. monogramú kedves idegenvezető hölgyünkért :)

Busszal érkeztünk, 17 óra volt az út Budapest-Risoul között, amiben már benne volt csaknem másfél órányi vásárlás Brianconban. A jármű korrekt volt, de 160 centi és 60 kg felett semmilyen humanoid létformának nem lehetett kényelmes ennyit egy helyben ülni...

Azt tudtuk, hogy jó ideje nem esett hó, de a látvány, ami fogadott, még ennél is megdöbbentőbb volt. 1850 m magasan maximum 40-50 centi jégkása, földes-poros hókupacok és kopár hegyoldalak a tőlünk északra fekvő vidéken. Az első ijedség után hamar megnyugodtunk, amikor elsétáltunk a sípálya felé, ott ugyanis szép fehér, jól tömörített porhó fogadott.

A szállás a SARA apartmantelep POLLUX nevű épületében volt. Képzeljünk el egy lepukkant kollégiumot, na ez még annál is lejjebb volt színvonalban. 30 négyzetméteres, 2 szintes apartmanban laktunk nyolcan, amiben csupán egyetlen egy WC volt. Az apartmanról készült fotók alapján tágasabbnak tűnt. Volt a felső szinten 2 kis lyuk, az egyikben kihúzható ágy, a másikban 180x60 centis emeletes ágy. A földszinten a nappali-konyhában kihúzható ágy, egy kerek asztal, ahol 8 fő nem fér el kényelmesen és háttámla nélküli kemény fa hokedlik voltak. Ezen kívül a WC előtti bejárati (előszoba) részben volt még egy emeletes ágy, így aki itt aludt, az jól megismerhette lakótársai ürítési szokásait. Szekrények, akasztók, polcok fent egyáltalán nem voltak, lent néhány beépített azért előfordult.
Összességében: a szállás igénytelen hulladék, alá kéne pakolni 200 kiló trotilt és megnyomni a megfelelő gombot. 14 év és minimális igényszint felett NEM AJÁNLOTT!!!

A síelés számomra újdonság volt, bár nehezebb dologra számítottam. Második nap már gond nélkül mentek a kék pályák és néha még pirosra is rávitt a kényszer, pl. L'Homme de Pierre csúcsról csak piroson lehetett megközelíteni a Cote Belle kék pályát, valamint PTE de Razis csúcsról is csak 200 méter kemény piros után tudtunk lekanyarodni a Vallon Bleu kék pályára. Némi gyakorlás és bátorság azért kellett a biztonságos lesikláshoz :)

A síterep óriási, 6 nap alatt nem jutottunk át Vars felé, mert még így is voltak besíeletlen pályák Risoul lankáin. Van 2 szép hosszú zöld pálya, amik ideálisak a teljesen kezdőknek és számos rövidebb-hosszabb izgalmas kék pálya. Pirosakat meghagytam a következő alkalomra.
A pálya minősége az első 1-2 napban még kielégítő volt, de ahogy teltek a napok, úgy lett egyre rosszabb. Nem egy helyen focipályányi jégfoltok voltak a meredek kék és piros lejtőkön, ami nem várt bravúrokra sarkallta a kezdő síelőt. Hiába hóágyúzták és járták a gépekkel, nem bírtak versenyezni a hegytetőn tomboló +19°C-kal és a forró napsütéssel. Talán jövőre rendes tél lesz.

Az éjszakai élet siralmas volt... Van a híres Yeti bár, ahol állítólag a legnagyobb bulik tombolnak, ehelyett francia férfiak játszottal benne kék osztriga bárost. A társaság elnézett utána 2 nappal a központban lévő Morgan clubba, ahol ugyanez fogadta őket. Hol voltak a lányok??? Hol volt a MEEX-es party sítábor Risoulban??? Döbbenet... :D

Összefoglalva: Risoul síterepe kiváló, ha az időjárás kegyes, a buszos utat nem ajánlom, valamint érdemes rászánni +10-20 ezret egy tágasabb apartmanra és előre feltérképezni a terepet buli szempontjából :)

Jó síelést mindenkinek!
YETI53
6 élménybeszámolót írt
6
18 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2011.01.30.
RISOUL

2011. es tapasztalatok Risoul-Vars síterepén. Január utolsó hetében kedvező időjárás mellett a terep 95 %-a nyitva volt, a hőmérséklet éjszakánként kb. mínusz 20-ig süllyedt, és nappal sem emelkedett mínusz 10-12 fölé, így olvadásról, kásás hóról szó sem lehetett, a felvonókon árnyékban pedig igencsak hideg volt. Összességében kedvezően karbantartott pályák és nagyon jó hóminőség fogadott.
A SARA turista fogadóirodát a Cassiopée házból egy külön faházba költöztették a Les Balcon de SIRIUS közvetlen közelébe. A település forgamirendjét megfordítva így ismét az érkezénél találjátok a becsekkoló irodát. Az újonnan idelátogatókat megtévesztheti a sok tök egyforma ház, amit különböző csillagképekről neveztek el és csak a ház közvetlen közeléből látható a nevük.
A *** szállások elég szűkek, inkább csak nagyon szoros baráti kapcsolatban levők férnek el a 6 főre kimért 36 négyzetméteren súrlódás nélkül.
100 kg vagy 2 m felett a WC gyakorlatilag használhatatlan (beleszorultok). Az üdülőhelyi illeték 5.32 Euró 7 napra gyermekkedvezmény nincs 1 éves kor felett mindenkire érvényes. WiFi 7 napra 30 Euró TV 25 Euró körül van 250 Eurós külön kaucióval, Eurosport NINCS a programválasztékban.
A síbérlet roppant érdekes de egyben praktikus is . Semmiféle azonosító chippet nem tartalmaz egy kb. 2x3 cm-es fotót kell rá fóliázni és a felvonóknál, néha ellenőrzik a meglétét. Tehát aki nem visz fotót 3 Euróért csináltathat, ( „leleményesek” újságból kivágott többé-kevésbé hasonlító fotókkal szerelik fel a bérletüket.) Ez az elavultnak tűnő módszer viszont beruházás takarékos és munkahely megőrző.
Amikor megérkeztek ,szombaton működik a Pelinche felvonó, ami gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy induláskor kb. 20 m sétával a pályára kerüljetek, ami a Pelinche-ig vezet és a tányéros felvonó tetejéről a rendszer szívéig, csússzatok, ez még másnap vasárnap is így van, de ha hétfőn ismét erre indultok, számíthattok egy kiadó emelkedővel járó visszakapaszkodásra, ugyanis a Pelinche csak hétvégén és iskolai szünetben üzemel. Persze ez a sí térképen is rajta van Franciául és némelyiken angolul.
Maga a terep kicsit szokatlan rendszerű, azaz néhány napba telik kiismerni . A színezés pedig jószerivel is becsapós előfordul néhány igen erős kék pálya és ugyanakkor könnyű fekete is. A zöld pályák azonban mindig zöldek (mint a szomszéd nője) és a felvonókról többnyire belátható mi vár rátok a pályán. A tányéros felvonóknál külön jelölik, hogy ha némi nehézség vár a síelőre, pl. 50%. os emelkedő vagy többszörös nyomvonaltörés. A tányérosak gyorsak és kevésbé hidegek mint a régebbi ülőszékesek.Az új gyors székes felvonók pedig hamar felvisznek a pályák tetejére. Ködös időben nehéz lehet a tájékozódás. Néha előfordul néhány kikerülhetetlen jégfolt sajnos általában a legrosszabb helyeken. Kellemes a SNOW park a jól kiépített pályáival, nagyon kezdőket egy álló gondolás felvonó viszi a legkisebbek pályájáig, vagy a világoszöld tanulópályáig.
A szoba leltárokat érdemes alaposan áttanulmányozni, ehhez segítség a Francia vagy Angol szótár esetleg a nyelv jó ismerete, mert többnyire hiányos a felszerelés , nem feltűnően de apartmanonként úgy 10-15 Euró értékű hiány lehetséges, de átadásnál még itt votak a leglazábbak. Igaz a kulcs elvesztése 75 Euró mert felszámítják a zárcserét.
A helyi élelmiszerboltok a CASINÓ hálózathoz tartoznak áruválasztékilag igaz a nevük SPAR érdemesebb még útközben a Brianconi Casino Geant.ban feltölteni a készleteket-
Egy síszervíz wax és élezés 12 Euró és tíz perc, helyben megvárható.
A 2011 januári árak, Croissan 90 cent a Flute 1.25 Euró ( ez a bagette nagyobb változata)
Tej 1,20 tól 20 db 0,33 Kronenburg 12-13 Euró Rövidital 12-20 Euró/üveg . A hegyen vagy lent étteremben egy déli kaja itallal kb 15-18 Euró. A faluban napközben a frissensült grillcsirke darabja 14,5-16 Euró természetesen elvitelre,
A település Keleti oldalán található az üzletek zöme, ha nem csak a napi bevásárlás, hanem némi tradicionális élelmiszer, ital vagy szuvenír beszerzése is szóba kerül. Péntek délelőttönként van ugyanitt a hetipiac, sajtokkal és sonkákkal, szalámikkal-
Összességében a szállások méretén és a pályák rossz látási viszonyok közötti problémásságán kívül a hely igen kellemes látványos síterület. Minden megtalálható : végtelen távlatok, vagy erdőben síelés , jól jelölt veszélyes öv a pályákon kívül, kellemes hangulatos vendéglők, mind a pályán, mind a településen, zenés bulizós helyek.
Mindenkinek nagyon jó síelést és csupa kellemes élményt kívánok Risoulban is
Tökszi
3 élménybeszámolót írt
3
15 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2011.01.23.
Szia playa8!

Mi ma értünk haza Risoulból,nagyon jól éreztük magunkat. Egy új 6 fős 2 szintes apartmanban voltunk elszállásolva. A szállásunkra semmi rosszat nem mondhatunk,3 fürdőszobás LCD tévével felszerelt tágas apartman volt,amihez szauna és uszoda is tartozott. Ottlétünk alatt szinte az összes pálya üzemelt és végig napos időnk volt.Párszor találkoztunk csak jeges pályaszakaszokkal. Általában az összes pályát leratrakolták éjszaka. Sokan panaszkodnak az elavult felvonó rendszerre,de meg lehet oldani,hogy naponta 1-2 szer kell a tökös felvonókat igénybe venni. Kezdőknek tökéletes választás,sok a kék és zöld pálya,de a haladók is találnak maguknak valót. Tanuló pálya is található ahol a kezdő lépéseket el tudjátok sajátítani. Ezt a Télé Pulsé felvonóval tudjátok elérni. Risoulban több éjszakai bár és disco is található.
Jó síelést és bulizást nektek!
szaszuka
1 élménybeszámolót írt
1
16 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2010.10.29.
Sziasztok!

Egy teljesen szubjektív vélemény következik:
Ez év február 5-től töltöttem egy síhetet Risoulban. Aki busszal közelíti meg a terepet, készüljön fel arra, hogy a buszok nem tudnak megállni az apartmanoknál, jókora távolságot kell cipekedni, lépcsőzni a csomagokkal. A Foret Blanche 6 ágyas apartmanjában laktunk 6an, egy zsebkendőnyi üres hely sem volt az apartmanban, a konyhafelszerelés hiányos volt (nem volt merőkanál, mosogató dugó... nem volt mosogatógép sem) szóval láttam már jobb francia apartmant is... de ez engem kevésbé érdekel, én síelni megyek :)
Pálya: a hóval és a pályaminőséggel nem volt gond, azonban véleményem szerint ez a síterep erősen túlértékelt. A felvonóhelyzet katasztrofális, én imádok tányérozni (azon nem fázok és nem unatkozok), viszont a sorban állást
nem szeretem. Itt viszont kellett rendesen (még a tányéros felvonóknál is hosszú sorok kígyóztak). A főszezonban, tehát a francia síszünet idején még durvább lehet a helyzet. A "válogatóemberek" alkalmazása a székes felvonóknál túl a beléptetőkapun egyszerűen nevetséges... A felvonók elavultak és lassúak és kevés van belőlük (pl olajos lett a síruhám egy csomó helyen, ilyen utoljára Szlovákiában történt velem...). A pályákon rengeteg az átcsúszó rész, nagyon kevés a hosszan síelhető, élvezhető rész (Varsban azért akad). Nagyon zavaró a pályákon a tömeg, csak Ausztriában tapasztaltam hasonló népsűrűséget, egyenesen féltettem a barátnőmet attól, hogy elütik... Szóval Les 2 Alpes, Les Sybelles, Pra Loup, Puy St. Vincent, Superdevoluy viszonylatában (ezeken a francia helyeken jártam eddig) ezt találtam összességében a leggyengébbnek. Persze ez ismétlem teljesen szubjektív ...
Protak
1 élménybeszámolót írt
1
13 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2010.07.26.
Nekem is volt szerencsém itt egy hetet eltöltenem. A pályák nagyon jók. Az esti élet is nagyon jó a pályák mellett minden nap volt kis buli ahova menni lehet ha az embernek kedve van hozzá. Az emberek kedvesek bár az én meglátásom alapján nem igazán szeretnek a francián kívül egyetlen nyelven se megszólalni. Én egyetlen dolgot hiányoltam az ottlét alatt az pedig az éjszakai síelés lehetősége volt. Az nagyon jó lett volna ha lett volna rá lehetőség. De összességében csak pozitív gondolatok maradtak meg benne az ott töltött egy hét után. És elég sok magyarral is találkozhat kint az ember pedig azért nincs olyan közel.
Frenk
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2010.01.26.
2 hét Risoul-ban. ( 2010 január 02-17)

Autóval tettük meg a közel majdnem 1200 km-t Risoul-ig. A magyar autópályaszakaszt /M7/ elhagyva Szlovénia autópályáin folytattuk utunkat / A5-A1-H4 /. Olaszországban egy 17 km-es gyorsforgalmi úton / RA17/ haladva értük el az A4-es autópályát amin Torinóig autóztunk. Torinótól az A32-n haladtunk az Oulx-i kijáratig. Innen már majdnem „minden út Risoulba vezet”.
Risoul 1850-be kb. 16 órakor érkeztünk meg. Parkolóhely keresgélés után irány a SARA recepció, szoba ill. bérletfelvétel. A franciákban ismét kellemeset csalódtunk az igényelt/fizetett 4 fős apartman helyett egy 6 főst / PEGASE / kaptunk amelyben hárman voltunk az első héten. A kilátás a szobából a risouli völgyre irányult, látva azokat a településeket amelyeket a felfelé vezető út során elhagytunk.
Az első napon még ismerkedtünk a már ismerős pályákkal. A pályák állapotán észrevehető volt a szokatlan decemberi "enyhülés" kártékony hatása. Egy-két pályán észrevehető volt az eljegesedett alap / "clos du vallon", "olympique sup.", "resiniere", "aigles"- nagyon jeges volt /, az olympique pálya alsó része pár napra le volt zárva és folyamatosan hóágyúzták / a pálya D-i kitettsége erősen megszenvedte a december végi enyhülést /. De jött a második nap és vele együtt a kiadós havazás. Ettől fogva már napsütés nemigen volt, havazásban, néhol felhőben, esetleg hóviharban is síeltünk. Volt egy nap amikor annyi hó leesett, hogy másnap a Vars-i átjárót egész napra lezárták. A havazások után a pályákat nemigen ratrakolták / csak a hotelek környékén, hogy a síelők többségének megmaradjon a kedve a síelésre /. Tehát nem voltak ausztriai "asztallap" minőségű pályák, Mi ezt nem is bántuk. Lehetett mélyhavazni, buckázni, ki mit akart. Jó volt látni, hogy a Francia síoktatók kihasználták a havazást és gyereket, felnőttet egyaránt vittek bele a friss hóba és ott mutatták azokat a technikákat amelyekkel "leküzdhető" a kezeletlen pálya is. Egy-két technikát sikerült a felvonózás közben ellesni. A Vars-i oldalon a PEYNIER hegyen a "melezes" kék pálya alsó részénél létrehoztak egy új kék pályát "serre meyrand" és hozzá egy beülős felvonó is társult. A lavinaveszély egész héten az 5-ös fokozatból a 3-4 között változott. A havazásokat követően már semmi panasz nem lehetett a pályákra és a pályán kívüli részekre sem. A második hétre már átköltöztünk a LES MELEZES 4fős apartmanjába ahol már 4-en voltunk a 4 fős apartmanban. Nagy visszaesés volt az első heti szállásunkhoz képest / sajnos az itthoni szervezés miatt nem kaptuk meg egyben a kétheti szállást – ezért kellett költöznünk /. Így 1 napunk "elment" a pakolással és a végtelennek tűnő várakozással amíg a szállásunkat megkaptuk, így e napot nem tudtuk pihenéssel tölteni. A második hetünkben is csak egy nap volt amely igazán napsütéses volt, a többi az akkor már megszokott havazás, felhő, hóvihar. A PIC DE CHABRIERES csúcsához vezető tányéros felvonót nem nyitották meg így a "kilátóba" sem tudtunk felmenni a 2 hét alatt. A fórumban már említett L'HOMME DE PIERRE csúcsáról lejövő pályákat is síeltem és tényleg lendületes jó vonalvezetésű pályákat lehet itt besíelni. Különösen tetszett a "cote belle" kék pálya amely a le-fel "dombocskákkal" igencsak megkövetelte a lécek "eresztését" főleg az utolsó szakaszában a felvonóig. Itt ha nem kellő sebességgel érkezel akkor a tányéros felvonóig egy kicsit "gyalogolni" kell.
A szobaátadásokkal problémánk nem volt, rugalmas korrekt volt az átvétel a franciák részéről.
Risoul-Vars ismét hozta a "kötelezőt", remek vonalvezetésű és minőségű pályák, kitűnő lehetőségek a kijelölt pályán kívüli síelésre is. Risoul a legjobb ( számunkra legalábbis ).
2010-01210011.JPG
2010-01210026.JPG
2010-01210046.JPG
2010-01210055.JPG
2010-01210081.JPG
2010-01210087.JPG
2010-01210088.JPG
2010-01210106.JPG
2010-01210112.JPG
2010-01210116.JPG
Kep044.jpg
Kep046.jpg
Kep047.jpg
Kep052.jpg
Kep057.jpg
Kep058.jpg
Kep062.jpg
Kep066.jpg
Kep068.jpg
Falcon
15 élménybeszámolót írt
15
15 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2009.12.12.
2007 márciusban voltunk itt, jó kis síelés volt.
Risoul egy tipikus francia síterep a "középmezőnyből", adottságaiban Pra-Lophoz, Led Sybelles-hez, Orcieres hez tudnám hasonlítani. Jó áraival, nagy pályarendszerével nekünk is csábító ajánlat volt. 1800 körüli magasságból indul, igen hóbiztosnak mondható 2750 m-ig megy fel a rendszer. Számos zöld és kék pálya van a kezdők nagy örömére, a pályákat szépen kezelték, nem volt zsúfoltság sem rajta. A felvonók néha kissé rozogának tűntek, a székesek lassúak, kabinos alig van, tárcsással sokat menni, ha be akarjuk síelni a pályarendszert. Nagyon kellemes volt a Risoul falu oldalában lévő Pierre nevű felvonóhoz tartozó 3 pálya, széles, változatos, erdei lejtők, dinamikus ívekkel, igazi élmény volt rajtuk kicsit megereszteni. Ezt mások is észrevették, ezért elég nagy sor alakult ki, mert a "Pierre" bizony csak egy szimpla tányéros, ami eléggé túl van terhelve, el kéne ide leglább egy 4 üléses. Összességében nem drága, de élvezetes síterep.
Papsajt
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2009.03.28.
Risoul első benyomások

Mivel magam is előszeretettel olvasgatom egy-egy utazás előtt a korábbi személyes tapasztalatokat, gondoltam megpróbálom viszonylag objektíven összefoglalni én is a sajátjaimat. 2009.03.14-22-ig volt szerencsénk egy csodálatos hetet tölteni Risoulban. Autóval mentünk 4-en, így nem kellett más autókhoz igazodni. Csak akkor álltunk meg, ha feltétlenül muszáj volt, így az út 13 óra volt Győrből kényelmes 120/130 km/h-ás tempóban.
Az út 90 %-ban autópálya, amit még rossz idő esetén is takarítanak, így meglehetősen biztonságos. Az olaszoknál a nagyobb városok mellett (Milánó, Torino) kicsit intenzívebb a forgalom, így itt nem árt óvatosabbnak lenni. Ausztriában 10 napos autópálya-matrica, az olaszoknál kapus rendszer van, így jó, ha van némi aprópénz is nálunk, abból biztosan tudnak visszaadni. Franciaországban nincs külön úthasználati díj.
A szállás:
A szállásunk a Vega (Lux Vega) nevezetű 3 csillagos apartmanban volt Risoulban. Klasszikus francia stílus. Nem túl nagy, nem túl tágas, de négyünknek éppen megfelelő volt. A szállások nagy része a felvonókhoz közel épült. Tőlünk a felvonók kb. 50 méterre voltak. Szó szerint a szállásunk bejáratáig lehetett csúszni. A szállással kapcsolatban, ami kevésbé tetszett, az a délutánonként/esténként jelentkező melegvízhiány volt. Minden szobához külön bojler tartozik, és ha sokat pancsolunk és kicsit több melegvizet fogyasztunk, előfordulhat, hogy estére elfogy a melegvíz. Nem volt vészes, be lehetett osztani, de azért valljuk be, jól tud esni egy átsíelt nap után a forró vizes zuhanyzóban ácsorgás. Takaró gyanánt pléd, párna gyanánt a kanapékhoz tartozó díszpárna szolgált. A pléd nekem nagyon kicsinek bizonyult (182 cm magas vagyok) valamim mindig kilógott. A párna pedig baromi kemény volt, amit vélhetőleg eredetileg nem alvásra találtak ki. Ezt is ki lehetett persze bírni, de a korábbi években nem tapasztaltam hasonlót Orcieres-ben, Valfrejus-ben.
A pályarendszer:
A 180 km pályarendszer egy átlagos sítudással rendelkező személynek, szerintem bőven elegendő. Én mindössze 5 éve síelek és néhány fekete pályát leszámítva az egész rendszert besíeltem az egy hét alatt. Persze a 180 km-be beleszámoltak minden egyes átkötő útvonalat, amit az ember általában nem az élvezeti értéke miatt vesz igénybe. A pályák változatosak, sok nagyon széles, vannak erdei pályák is, mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbbet. Kezdőknek is csak ajánlani tudom, mert rengeteg zöld és kékpálya van, ami alkalmas a gyakorlásra, különösebb veszélyek nélkül.
Negatívumként az elavult felvonórendszert említeném. Ez az egyetlen és egyben legnyomósabb érvem arra, hogy miért nem fogok még egyszer ide menni. Szerencsékre egész héten sütött a nap és nagyon jó időnk, volt, de el tudom képzelni, hogy mi lett volna rossz idő esetén. Nagyon sok jó pálya kizárólag tányéros felvonóval közelíthető meg, kabinos zárt felvonó mindössze 1 darab van és az sem valamelyik csúcsra visz fel. Az ülős felvonók 90 % pedig meglehetősen kitett helyen van és nagyon lassú. Ebből kifolyólag, ha fúj a szél és röpködnek a mínuszok, garantáltan szétfagyunk a felvonóban. Jó idő esetén persze ezt nem tapasztalja az ember.

Összességében egy nagyon kellemes hely Risoul, kultúrált pályaszállásokkal, változatos és kellően nagy pályarendszerrel, pezsgő éjszakai élettel. A francia síterepek közül viszonylag olcsó és közel van Magyarországhoz. Én mindössze az elavult felvonórendszer miatt nem mennék még egyszer ide.
v.ilcsi
2 élménybeszámolót írt
2
18 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2009.03.23.
Március 21-én, szombaton jöttünk haza Risoulból, és ismét nagyon szép emlékekkel. Egész héten sütött a nap, egy felhő sem volt az égen. A hó minősége és mennyisége kiváló volt, és jeges pályával sem találkoztunk, néhány helyen inkább csak keményebb volt a hó. A szállással sem volt semmi probléma, a kauciót úgy visszaadták, hogy meg sem nézték a szobát. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A buszos utazások problémáit megértem, mi ezért megyünk mostmár autóval - kényelmesebb, gyorsabb... Sopronból szombat reggel 6-kor indultunk, és délután fél 6-ra ott voltunk. Kibírható.
Vid
4 élménybeszámolót írt
4
19 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2009.02.09.
Én is leírom a véleményem kicsit kevésbé deszkás szemszögből. :) (Sajnos Fazzolettoékat nem láttam akció közben, de mást se nagyon ismertem fel beöltözve.)

A pályák jók , a risouli részen a kékek is igencsak pirosas beütésűek néhol, ez jót tesz a fejlődni vágyóknak.(Természetesen azér lankásabb kékek is vannak, de néhány más tereppel ellentétben lényegesen színhűbbek a pályák.) A legjobb pályákra gyors ülős felvonók visznek fel, csak néhány helyen van egy-két tárcsás.(Ilyen a pályarendszer teteje, ahol viszont csak egy rövidke piros van, meg a két legdurvább fekete.) A terep tagolt, változatos, (Főleg a risouli részen) nem csak egy nagy fehér lejtő az egész, rajta egymás mellett futó pályákkal, mint pld Alpe D'huezben.
Az olimpiai pálya nayon jó, hosszú, viszonylag gyors a feljutás, én nagyon élveztem. Sajnos a bal szélen lévő pályákig a túloldali hegyen nem jutottam el az időjárás miatt.
A fenti kl nevű fekete felső része a függőlegeshez közelít, az aljában meg szintén friss hó várja a kevés merész vállalkozót, aki lemerészkedik rajta.
Rengeteg helyen lehet szűzhavazni, sík, vagy akár erdősebb részeken is.
Az utolsó előtti nap este leesett több mint fél méter hó, úgyhogy a pályákon lehetett szűzhavazni, és mellettük, meg a lezárt részeken meg igazi mélyhavas élményeket lehetett szerezni. Úgy vettem észre, hogy szándékosan, vagy a kellő mennyiségű ratrak hiányában sok pálya marad "vadon", meg lezárva, ami nagyobb havazás esetén üdvös tud lenni az újdonságra vágyóknak. Utolsó nap folyamatosan estem és keltem, de nagyon élvezetes volt. (Ez volt a legvidámabb nap, a felvonókból mindig lehetett látni valami látványos esést. Jómagam pld egyszer fejjel előre tűntem el a kb. 1-1,5 m mély felgyülemlett pálya menti hórétegben)
Szállás: A szokásos francia méretek. Nem hüttéztem, de az méltányolandó a helyiek részéről, hogy az egyik szobától, ahol a mieink egy éjszaka 3-ig ordítottak mint a fábaszorult féreg, és nem hagyták abba azután sem, hogy a biztonságiakat többször kihívták rájuk, csak valami pár euró kaukciót vontak le, de azt is csak némi megrongált berendezési tárgyakért cserében.
Ez már a második olyan élményem, hogy a csoport egy része akikkel vagyok, mindent megtesz az előítéletek kialakításának érdekében. A hollandok, angolok a nyomunkban sem voltak.
Szerencsére én csendesebb társaságba kerültem. (Különben valószínűleg egész más lenne az összképem az egész hétről.)
Kis kellemetlenség: Érkezéskor a franciák másoknak adták ki a mi szállásainkat, úgyhogy mire rendeződött a helyzet kissé átfagytunk. (volna, ha nem fogy el némi vodka, pálinka, és egyéb rendelkezésre álló szeszes ital, aminek eredménye képpen már egyészen más színben láttuk az eseményeket. :)
Fazzoletto
4 élménybeszámolót írt
4
19 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2009.02.08.
minden totál pozitív, sehol semmi gond nem volt, se a szállással (bár nem volt nagy) se a kaucióval, hüttékben a kiszolgálással, a pályák minőségével (kivéve utolsó nap, mikor gyakorlatilag nem voltak pályák) se a személyzet hozzáállásával. party mindig volt valahol, voltak rendesen huligánok is, értsd pl éjszaka csöngettek kimegyek (énis kissé feldobott állapotban) és a nyakamba kapom a nagy nyomású tűzoltókészülék teljes víztartalmát... a szomszéd házba meg gyönyörű kilátásunk volt, bár a nap viszonylag keveset sütött. de hatalmas mennyiségű hó esett, nem 30 centi, annyit elmondok előlegben. majd rakok képeket ami ezt alátámasztja :) a lenti hüttékben durvák az árak, de fenn viszonylag jól be lehet kajálni, bár mi nagyon kevés időt töltöttünk benn, de a kamikaze kezemkinyújtomésnemlátomazujjamhegyét hóesésbe azért jól esett egy kis pihi. na meg utolsó nap, egész nap nem lehet bírni megállás nélkül a szűzhavazást. rengeteg a hó, és mikor eljöttünk még mindig szakadt. a parkok szuperek! mindenki megtalálja a maga szintjét, lenn varsban a jib szuper és elég kemény is, fenn vannak mini slideok, durvább korlátok és mindenféle méretű ugratók. risoulban ki is van világítva. a risoul-vars átjutáshoz kell egy kis személyes tapasztalat snowboardos szemmel, mert rá kell jönni hogy melyik pályák a kínzások snowboardosoknak. ha valaki kíváncsi rá leírom a tapasztalatokat. freeride útvonalat bárhol találni, nekünk az egyik legjobbat akkor sikerült megtalálni az erdőben, mikor ki akartuk kerülni a hosszú szenvedős vallont, annyira jól sikerült, h az olimpic inferior alján lyukadtunk ki. van még kérdés?:D ja a húzósok néhol nagyon nagyot rántanak, vannak bennük nagyon durva döntött kanyarok és hatalmas kráterek.... snowboardos szemmel nézve elég durvák. na szerintem ennyi:)
DSCF0678.JPG
DSCF0906.JPG
DSCF0884.JPG
DSCF0646.JPG
DSCF0758.JPG
DSCF0562.JPG
DSCF0892.JPG
DSCF0708.JPG
freeride-a-palyan.JPG
Frenk
2 élménybeszámolót írt
2
16 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2009.01.19.
Sziasztok!
Január 10-17 között voltunk Risoul-ban. Én először. Tehát még csak 1 napja érkeztünk haza.
A szállásunk a Betelgeuse apartmanházban volt. Igaz, hogy 15 órától 17 óráig kellett várakozni a szállás átvételére de megérte mivel a kifizetett 4 fős apartman helyett 6 fős apartmanban laktunk négyen. Így kényelmesen elfértünk. A pályák jól kezeltek, egész éjjel jártak a ratrakok. A hó előrejelzés azért csalóka. Vannak a pályarendszernek olyan részei ahol már a délutáni órákban kilátszik a fű és egy-két követ is kerülgetni kellett. A kintlétünk során havazás nem volt, csodálatos napsütésben síeltünk. A Risoul-i oldalon / hiába az egész éjszakai pályakarbantartás / délutánra már azért a pályák meredekebb részei "letaroltak - jegesek" lettek. A Vars-i oldal kicsit kezeltebb volt/ talán az éjszakai hóágyúzásnak köszönhetően /, délutánra sem jegesedtek el. Összességében nagyon jó volt, gyönyörű hely kifogástalan pályákkal. Itt mindenki megtalálja a tudásának megfelelő pályákat, legyen az kezdő vagy profi síző.
Egy pár kép..:
A legalsó képen, háttérben az "izmos" KL pálya.
DSCF1643-1.jpg
DSCF1644-1.jpg
DSCF1683-1.jpg
DSCF1654-1.jpg
dituka
1 élménybeszámolót írt
1
19 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2009.01.18.
Nando!
Dunaújvárosból indulunk, terveink szerint éjfél körül autóval. Tavaly 13 óra alatt értünk oda Szlovénián keresztül. Az új Szlovén matricarendszer miatt (féléveset kéne venni) még nem döntöttük el az útvonalat.
Tavaly március elején hazánkban +20°C, míg Risoulban +12°C volt. Ennek ellenére a pályákat jól karbantartották! Szerencsénkre a 3. naptól megjött a várva várt lehűlés és a friss hó. Készüljetek fel a sok tárcsás felvonóra, de Franciaországban a legtöbb helyen hasonló a helyzet. Nekünk főleg a szélső pályák jöttek be, ahol rajtunk kívül szinte nem volt senki. Ott lehet őrültködni. :) A varsi snowpark is nagy mulatság! Tavaly a Risoul-i snowpark jeges volt. Összeségében nagyon jól éreztük magunkat, ezért térünk vissza idén is! :O)
Üdv: D2
Már csak 41 nap........
risoul1.jpg
risoul2.jpg
risoul3.jpg
risoul4.jpg
risoul5.jpg
risoul7.jpg
risoul8.JPG
laca85
2 élménybeszámolót írt
2
17 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2009.01.06.
Sziasztok!

mi 2007 februárjában voltunk itt.
a parkokkal kapcsolatban: akkor volt egy kis park a Risouli részen, 3 vagy négy egyre nagyobb ugrató egymás mellett és néhány kisebb korlát. A Vars-i részen volt egy nagyobb park, egy cross pálya, 2 big air, illetve két kisebb "gap", tényleg elég jó mulatság volt.
nem volt túl sok hó azon a télen, mégis jól elszorakoztunk a pályák változatosak, ám nem túl hosszúak, a felvonó rendszerre is inkább a tárcsás illetve libegős/beülős lift jellemző. Van egy két kifejezetten fárasztó és meredek tárcsás.

Amit viszont érdemes kipróbálni (azoknak akik biztosan síelnek már fekete pályán is) az a "szakasz" amit a térkép KL-el jelől. Pályának nem nevezném inkább valami szakadék szerű, amin épphogy megáll még a hó, és csak akkor ratrakolják amikor gyorsasági sí versenyt rendeznek rajta. Egyébként szerintem állandóan be is van zárva elvileg. Persze nem vagyunk profik, de nem síelünk rosszul és elég jó kondiban vagyunk, de azért mindenkiben igen csak felment az adrenalin szint amikor elindultunk lefelé és elfáradtunk mire leértünk.

A síterepet nagyon sok fiatal egyetemista/főiskolás látogatja, ezért minden este tele van a diszkó és remek a hangulat(ez a Risoul-i részre vonatkozik, mi ott laktunk, Vars-ba nem tudom mi a helyzet).
HH05
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2008.11.04.
Sziasztok!
Nem szeretném senki boltját elrontani, de ez az oldal azért is van ugye, hogy megosszuk a tapasztalatainkat egymással, és lenne egy-két gondolatom Risoul-al kapcsolatban!

Régóta járok Franciao-ba boardozni, hiszen a pályákat illetően ez az egyik legjobb hely, de az emberek viselkedése sajnos nem a legmegfelelőbb.
Risoul viszont túltesz mindenen eddigi tapasztalatomon, azt gondolom!
Csak néhányat írnék le az 1 hetes tapasztalatainkból:
Az étteremben nyolcan rendeltek a barátaim, ebből hárman ételt és italt, öten pedig csak italt, majd nem szolgálták ki őket, csak azzal a feltétellel, ha legalább a fele ételt is rendel.
Egyikünk egy alkalommal a pálya mellett lévő étterem mosdóját szerette volna használni, amit udvariasan franciául megkérdezett merre talál.
A válasz a következő volt: Ahhoz fogyasztani kell!
Az utána érkező angolul kérdezte ugyanezt, neki azt mondták, hogy nincs is mosdó.
A javításra leadott deszkáért másnap reggel mentünk 3/4 9-re -ahogy mondták is, hogy nyitnak- de 1/2 10-ig egy lélek nem jött kinyitni a boltot.
Nem szaporítom tovább a szót, de úgy jöttem onnan haza, hogy megfogadtam, leírom legalább ide és SOHA TÖBBÉ RISOULBA!
baxxter
3 élménybeszámolót írt
3
18 éve tag
Franciaország
Risoul - Vars
2007.01.25.
Mokka!
Én 2005-ben voltam itt március közepén.
Sajna az idő nagyon meleg volt, sokszor az egész felső részeken is egy pólóban sieltünk és csak a pályák kb fele volt nyitva.
Ez a dolog negatív része, de ez évről évre változhat. Viszont a dolgozóké minden tiszteletem, mert még ennek az időnek az ellenére is fantasztikusan helyrehozták napról-napra a pályákat. Risoul-Vars átjáró az egész héten nyitva volt bár sokszor tényleg nagyon latyakos. Sajna ha nincs elég hó akkor kicsit macera át ill. visszajutni. Az átjáró a Risouli oldalról lejt át Varsba, tehát az odaút a könnyebb. Visszafelé le kell csúszni a Risouli csúcs mögé és onnét visz fel felvonó a Risouli csúcsra. Hű remélem nem voltam túl bonyolult. Ez a lecsúszás a csúcs mögé viszont márc 28 felé már olyan volt hogy kb 100 méter gyalog tettünk meg... Na de nem akarok elijeszteni senkit, hiszen külön-külön mind a két oldalon volt elég pálya még így is bőven, szal élveztük rendesen.
Boardosoknak is ajánlom, hiszen minden valamirevaló pályát el lehet érni ülőszékes felvonókkal.
A nappali sielések után pedig jöttek az éjszakai bulik. Mi a Risouli oldalon szálltunk meg, és az itteni bárokba jártunk bulizni. Mivel rengeteg a fiatal a központban minden este volt bőven élményünk. Ha megtelt a szórakozóhely az előtte levő havas teraszokon folyt tovább a party...
Azt hiszem ennyi elég is hozzá kedvcsinálónak.
Ha mentek akkor jó sielést és nagy bulikat kívánok!!!
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.