Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Halmos Judit
2 élménybeszámolót írt
2
5 éve tag
Magyarország
Visegrád
2024.01.22.
Pénteken délután voltunk fenn a férjemmel és két kislányommal Visegrádon.
A pályák teljesen jó állapotban voltak, jól kezeltek voltak. Igen, hóágyúzott hó, de a célnak tökéletesen megfelelt. Nekünk háztól házig 45 percre van Visegrád, úgy hogy még kompozunk is. Az utcánk végéből rá lehet látni a pályákra és mindig húz a szívem, hogy menjünk-menjünk!
Visszatérve a pályákra:
- a pálya teljesen hasznélható, jó lejtésűek. A 6 évesem szépen tett pár kört a drótos pályácskán bemelegítésnek, majd a rövidebbik pályán, ahol összeszedte a bátorságát és egyre ügyesebben felvonózott egyedül.
- Nagy köszönet az összes liftkezelőnek! Annyira jó volt, hogy segítettek a kislányomnak, bíztatták, dícsérték! Hatalmas segítség volt!
- Hát a tolókaros felvonók sose voltak a kedvenceim, elég büntetős, de abszolút kibírható és a célnak megfelelő.De ha a gyerekek ezzel megtanulnak felvonózni, akkor bármivel fel tudnak jutni a hegyre :)
- a pályák lejtése nagyon jó. persze, elég rövidkék, e azért jól meg lehet küldeni pár kanyar erejéig. A gyerekeknek meg tökéletes gyakorló pálya volt. A kis gézengúzok a buckákat is kipróbálták és nagyon élvezték.
- A kölcsönzőt is használtuk, mert férjemnek kellett cipő (eltört a 25 éves bakancsa Jasnán decemberben...). Teljesen jó bakancsot kapott, ezzel is minden rendben volt.
- Hát az árak olyanak, amilyenek. Ez egy drága sport, és sokba kerül a hóágyúzás és érthetően nagy benne a lutri, hogy az időjárás milyen lesz a szezonban. Mivel hozzánk közel van Visegrád, így egy hosszú délutánra még mindig ár-érték arányban tökéletes. Bármelyik szlovák vagy osztrák pálya messzebb van és még ha olcsóbb is a jegy, vagy több pályát kapok ennyi pénzért, akkor is el kell oda jutni, ami szintén pénz és idő ( és az idő is pénz ugye).
Mi még biztos megyünk idén ide síelni, mert tényleg megéri.
h i r d e t é s
szivakandras
3 élménybeszámolót írt
3
4 éve tag
Magyarország
Visegrád
2023.02.15.
Sziasztok!

Tényleg elfelejthetjük a fizika törvényeit! Reggel a pálya maga volt a sí-kánaán. És délig nem is kásásodik. Ezt nem szabad kihagyni. 45-ször csúsztam le két óra alatt, de a két felvonónak köszönhetően még tömeg esetén is meg lehet csinálni a 40 menetet. (Miközben amúgy tavasz van).

Eufória a köbön!

Át kell vészelni a közelgő felmelegedést, mert a jövő héten jön a hidegfront.
Halmos Judit
2 élménybeszámolót írt
2
5 éve tag
Magyarország
Visegrád
2023.02.10.
Ma délelőtt mi is kipróbáltuk Visegrádot. A gyerekek is nagyon élvezték. Mi nem sokkal 9 után értünk oda, de két gyerekkel nem rohan az ember, így csatolni kb pontban 10-kor tudtunk. A nagyobbik lányomnak béreltünk cipőt, meg lécet. Flottul ment ez is, pikk-pakk lábán volt a cipő.
A jegyek megvétele után bevetettük magunkat a bébipályára. Itt a gyerekek felelevenítették az elmúlt szezonok emlékeit és némi bizonytalankodás után már rótták is a köröket. Mi a férjemmel felváltva pesztonkáltuk a gyerekejet, meg mentünk a nagy pályára.
Egy rövid teaszünet után a nagyobbik lányommal átmerészkedtünk a rövid meredekebb pályára. Majd később már a nagy pályán rótta a köröket.
A pálya szuper állapotban volt, mint a biliárdasztal. Semmi bucka, vagy kő. Amit ki lehetett hozni a lejtőkből, azt megtették!
Gyerekekkel, kezdőkkel ideális. Persze a jól sielőknek rövid a hosszú pálya is, de ezt az ember tudja előre és lélekben felkészül rá. És kiélvezi minden másodpercét a siklás mámorának!
3FA9381F-FE5C-4AFE-AF86-9847A02C65E1.jpeg
359A3836-24F4-4A20-B0E0-C2A4F5813BF0.jpeg
81532EEB-1128-4366-A8B3-7F56382A9038.jpeg
727CDFA2-02F1-4319-9CCB-032E501701EC.jpeg
6CA5AD27-5FB5-4B48-B13D-DFA29ECD0ABB.jpeg
gyulimuli2
15 élménybeszámolót írt
15
17 éve tag
Magyarország
Visegrád
2023.02.10.
Újra él a visegrádi gleccser! Ma egy bemelegítő csuszira átugrottam és rendesen elfáradtam. Sorállás alig 3-4 ember ha meg többen lettünk indult a jobboldali felvonó szóval lehetett pörögni. Köszönet a nagyvillámi csapatnak, hogy megint megmutatták lehet magyarországon egy dombon is sípályát csinálni ha van akarat (és némi hideg). Ilyenkor sajnálom hogy nem egy ilyen csapat kezel egy másik pályát. (mert magasan a legjobb lenne). Köszönet és remélem sok munkátok lesz március végéig. Hajrá Visegrád! 🤗🤗🤗
szivakandras
3 élménybeszámolót írt
3
4 éve tag
Magyarország
Visegrád
2022.01.18.
Sziasztok!

Éjszaka valószínűleg első eshetett, ami reggelre ráfagyott és ennek köszönhetően az idei szezonban ma volt a legjobb a pálya,

Egyébként tényleg érdekes, hogy mivel a környezetünkben sehol sincs hó, sokan elképzelni sem tudják, hogy Visegrádon síelni lehet.

Valamelyik nap síelés után betértem tankolni a bogdányi benzinkútra. Síruhában voltam, de a személyzet valamiért azt munkaruhának vélte és megkérdezték, hogy vállalok-e kőműves vagy hidegburkoló munkát. Leesett az álluk, amikor megtudták, hogy most síeltem egy csodálatosat mindössze három kilométerre tőlük.

Bogdányiak és el se tudták képzelni, hogy ilyen közel hozzájuk egy gyönyörűen kezelt ratrakolt pálya található!

Írni fogok Bill Gates-nek, hogy a Windows következő kiadásának indításakor a visegrádi sípálya aktuális állapotát mutató kamerakép jelenjen meg és ugyanezt történjen a mobiltelefonok bekapcsolásakor is.

Emberek! Január van, végre nem várható leolvadás úgyhogy lécre fel!
SirFair1
1 élménybeszámolót írt
1
3 éve tag
Magyarország
Visegrád
2021.02.22.
Tegnap (vasárnap) egy hirtelen jött ötlet alapján kinéztünk a pályára. A hely ismert (és szeretett), de már rég jártunk erre. Nyitásra érkeztünk, 8 órás jegyet vettünk. Ködös idő fogadott, fagypont körül, de inkább pozitív tartományban. A pálya remek állapotban, a hőmérsékletnek megfelelően. Nem volt tömeg, a nap folyamán később sem. Ennyit a száraz tényekről.
De ami ehhez jött, az az igazi varázslat! Jó hangulat, jó zene, a liftesek kedvesek és jó fejek, a büfé amilyen pici, olyan kiváló. Minden apró részleten látszik az odafigyelés. Rend, tisztaság, egészséges lazaság. Olyan EMEBERI az egész. Amire annyira szükségünk van most is és minden időben!
A karbantartók a pályát szüntelenül foltozták kézi erővel, szakértelemmel. Amikor kicsit nőtt a sor, már indult is a párhuzamos felvonó. A felvonók "altalajára" is odafigyeltek. Kisétáltunk a parkolóba és egy dolgozó ott is épp szorgoskodott, a legapróbb szemeteket is felszedegette. A kölcsönzőben gyorsan meg tudtam szárítani az átázott kesztyűmet, mert ment a fűtés becsülettel! Pörgött az oktatás, látszott az embereken, hogy jól érzik magukat, mosoly mindenütt.
Az indulás előtti napon pontos, lényegretörő, részletes infót kaphattam a pálya állapotáról (mindenféle sallang és szépítés nélkül).

KEDVES REZSŐ ÉS KEDVES MUNKATÁRSAID! LE A KALAPPAL ÉS SOK SIKERT TOVÁBBRA IS!

SF
DSCN2391m.JPG
DSCN2383s.JPG
DSCN2509.JPG
DSCN2518s.JPG
DSCN2474s.JPG
GGregory
17 élménybeszámolót írt
17
7 éve tag
Magyarország
Visegrád
2021.02.15.
Vasárnapra igazi síelő időt ígértek az időjósok, nem tévedtek. Korábban itt nyertem Rezsőéktől két órás VIP jegyet nem volt kérdés, hogy megyünk. Az előrejelzések szerint ezen a hétvégén Visegrád volt számunkra a tuti. Szikrázó napsütés, szuper porhanyós hó. Néhány nap alatt remekül beágyúzták a pályákat, azért volt egy-két síelő aki szóvá tette, hogy a tányéros tetején már egy kicsit kopottabb. Nade nem kell zokon venni az ilyet, fanyalgók mindig is voltak, vannak és lesznek. A lényeg, hogy nekünk és szerintem a többségnek nagyon tetszett!
9:30-kor a parkolóba már jócskán voltak, szerencsére sokan szánkózni jöttek, így reggel az első órában még nem volt vészes a sor. Az idő 70-80%-át a tányéros mellett töltöttük, valamiért ez a pályaszakasz jobban tetszik a fiamnak és szerintem a sor is rövidebb na meg magasabbról egy kicsit meredekebbről is lehet indulni (304m!). A tányéros felvonó kényelmesebb, persze nekünk nincs bajunk a tolókarossal se, leszámítva, hogy van egy síkesztyűm amit csak itt használok. Az 1-es fő pályán csak a változatosság kedvéért csúsztunk, vagy egyszer amikor egy “őrült biciklist kergettünk” (lefotóztam). Lesiklóban a tányéros tetejéből az 1-es aljáig a 66 km/h-t is elértük (anyádnak, hogy fogjuk ezt otthon elmondani?!). Ettől kezdve kiadtam a parancsot, hogy tesség szép kanyarokat csinálni, így 40 fölé nem ment a sebesség, azért így is kis túlzással egy levegővel lementünk a tányéros melletti 3-as pályán.
Félidőben mivel az asztaloknál rengetegen voltak és a covid miatt mi nem ülünk most oda senkihez, a pályától eltávolodva sétálgatás közben még Rezsőre is rátaláltunk (tényleg Rezső felirat van a kabátján). A TV-s interjúja után, odamentem hozzá megköszönni a jegyeket.
A magunkkal hozott keksz félidőben elfogyott és a liter teát is megittuk egy órára, így kettő óra előtt valamivel hagytuk abba a síelést, a 2-es “tanuló” pályán jöttünk le ahol akkora sor volt, hogy felkanyarodott a dombra :-)
Sajnos a tubling most nem ment, pedig lógok a fiamnak egy hófánkkozással már lassan egy éve...
IMG-20210214-101253.jpg
IMG-20210214-101245.jpg
IMG-20210214-130455.jpg
IMG-20210214-112443.jpg
IMG-20210214-103753.jpg
IMG-20210214-130512.jpg
GGregory
17 élménybeszámolót írt
17
7 éve tag
Magyarország
Visegrád
2021.01.31.
Szombat délelőtt voltunk Visegrádon, az időjárás a héten ezen a napon kedvezett legkevésbé a síelésnek és mi pont ezért választottuk ezt az időpontot. Arra számítottunk, hogy tömegek indulnak a Mátrába, Eplénybe, netán Bánkútra. Ezért mi reggel 9:05-kor már a parkolóban voltunk, ahogy számítottunk rá nagyon kevesen a pályán. 9:20-kor már síeltünk is. Felhős szeles meleg idő volt, a pályáról lefolyó vizesárokkal egész nap szívesen játszottak a gyerekek, a pályára vezető lapos rész értelemszerűen latyakos, de maga a pálya szuper volt. Nem túlzok lehetett íveket húzni, száguldozni. Mivel nagyon kevesen voltunk kb.: 10:30-ig mindig lehetett úgy csúszni, hogy kvázi egyedül legyün a pályán. Később se lettek nagyon sokan, a 2. felvonó nyomvonalát is helyrehozták 11-re, így a kialakult 5-6 perces sor el is tűnt. Utolsó 6 körben “versenyeztünk” a 8 éves fiammal. Ő indult elsőnek a cél az utolsó előtti ugrató vonala volt. GPS szerint egyszer elértem az 52km/h-t, de csak a felvonónál értem utól a fiamat (nem kell hosszabb léc neki!). 11:50-ig tartott a móka. Mentem volna még, egy-két kört, de a fiam, vagy éhes lett, vagy megfájdult a lába, vagy már egyszerűen nem volt elég ingergazdag neki a pálya, így kiszálltunk. Nagyon hiányzott a 3.-as, vagy a 2-es pálya a változatosabb nyomvonalakhoz, de a sorállás nélküli síelés ebben a covid időszakban mindenképpen prioritást élvezett.
IMG-20210130-115055.jpg
IMG-20210130-105924.jpg
IMG-20210130-105919.jpg
IMG-20210130-100144.jpg
IMG-20210130-100138.jpg
PANO-20210130-100153.jpg
szivakandras
3 élménybeszámolót írt
3
4 éve tag
Magyarország
Visegrád
2021.01.23.
Kösz a gratulációt!

Ma is megvolt a 40 menet, még mindig brutálisan jó havon.

A képlet nagyon egyszerű. Ahogy felér az ember a felvonóval, azzal a lendülettel azonnal el kell indulni és fent nem kell totojázni meg ábrándozni.

Igyekezni kell minél több és minél szebb rövid ívet húzni. Az intenzív mozgástól és a koncentrálástól egy kicsit felmegy a pulzus, jólesően átjárja a vér az ereket, dolgozik a szív, a tüdő és az izmok, ami a jól kivitelezett síelő mozgással együtt örömhormont szabadít fel a szervezetben (viccen kívül).

Felfelé a felvonón kipihenheti az ember a fáradalmakat, jól kiegyenesedve egy-két nagyobbat szusszanva.

Minél gyakrabban síel valaki, annál lassabb lesz a pulzusa, mire felér. Magyarul szerez egy kis edzettséget.

A monotónia csökkenthető, ha a lecsúszáshoz különböző útvonalakat választunk.

Hogy valaki sír a hideg miatt? Nekem a néhai edzőm azt mondta: Szivák, fázik a lábad? Zongorázz a lábujjaiddal. Vagy ha esett az eső: megijedsz egy kis esőtől? Az ilyen dolgok fikarcnyit sem számítanak, amikor az ember a világ egyik legjobb sportját űzi. Ha ugyanezt az edzésmennyiséget megcsinálod pihe puha melegben pl. ellipszis futógépen, akkor ugyanennyit mozogtál, nem fáztál, nem áztál meg, de a hangulatod olyan, mintha lehúztál volna egy 10 órás műszakot a téglagyárban.

Hajrá, a tél csak most kezdődik!
TZoli
48 élménybeszámolót írt
48
20 éve tag
Magyarország
Visegrád
2021.01.21.
És úgy is lett. Délután téligumi rongyoló 13 fokban kecmeregtünk át a városon és nem sok mindenben reménykedtem. De aztán Dunabogdány környékén már "csak" 8 fok. Érdekes módon a pályán ez nem látszott meg. A hó nagyon prima, semmi latyak, persze közel sem kemény, de ropog a léc alatt. Nem voltak sokan, ennek megfelelően a pálya sem volt letúrt vagy buckás. A beígért szél sem volt akkora, hogy észre lehetett volna venni. A párhuzamos tolókarosból a külsőre várakozás nélkül lehetett csatlakozni, a belsőnél volt egy-két perces rövidebb sor. Így aztán 3 órán keresztül folyamatosan pörögtünk, jól el is fáradtam.
A minigleccser ebben a januári tavaszban nagyon jól tartja magát. A felső részen a tányérosnál már valóban látszik a jó idő nyoma, de még nem volt zavaró. Teljes dicséret a kiszolgáló csapatnak. Mint azt már itt megszoktuk, a kezdőnek a segítségnyújtás természetes. A tolókaros nyomvonalat folyamatosan javítják és kimondottan jó hangulatot teremtenek.
Nem bántuk meg, hogy végül is kimentünk egy kisebb, pár órás csúszásra. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük!
visegrad001.jpg
visegrad002.jpg
visegrad003.jpg
visegrad004.jpg
visegrad005.jpg
TZoli
48 élménybeszámolót írt
48
20 éve tag
Magyarország
Visegrád
2020.02.01.
Ebben a két glaciális közti remélhetőleg nagyon rövid interglaciális szakaszban, szombat délután itthoni plusz 15 fokban mentem ki Visegrádra a mini-gleccserünkre személyesen meggyőzödni a helyzetről. Szélcsendes gyönyörű napsütéses, mondhatni álom kiránduló idő fogadott. Itt 4 óra körül már azért "csak" 13 fok volt, útközben találkoztam is jó pár kirándulóval. A pályán fentebb nem annyira, inkább az aljában lehetett érezni a pluszok és a napsütés hatását. Ki is volt írva, hogy belépés csak síléccel, mert különben a lábnyom helye vizes lenyomatként ottmarad. Vigyáznak, ahogy tudnak a még megmaradt hóra és meg is látszik az eredménye egy jól síelhető pályában.
Naplemente körül elkezdett csökkenni a hőmérséklet és a puha hó elkezdett visszakeményedni. A felső-középső tájon egy-két részen már egy kicsit kikopott a pálya, de a széleken kb egy 20-25 cm hó még mindig van. A felvonó nyomvonalában is mindig frissítik a havat, a mai nap vége felé is szórtak a pálya vastagabb részeiről ide. Ennek eredményeképp sehol sem lehetett látni bármi kifogásolhatót, nagyon jó köröket lehetett menni. Voltunk páran, de azért tömeg sem volt, ritka eset volt, mikor pár percet kellett várakozni.
Külön érdekesek voltak a napszakok. A napsütéses időben szép tud lenni a Dunakanyar, a naplemente ezt még kiemeli. Az esti kivilágításos sí során a tiszta égen a félhold és a csillagok pedig igazi élmény.
Január utolsó napján megdőlt a meleg rekord kis hazánkban. Gyanítom, hogy február első napján is hasonló lesz. Ennek ellenére itt Visegrádon még mindig nagyon jókat lehet síelni. Köszönjük a személyzetnek, akik a lehető legjobbat igyekeznek kihozni az adott lehetőségekből!
20200201Visegrad.jpg
20200201Visegrad2.jpg
TKata
21 élménybeszámolót írt
21
15 éve tag
Magyarország
Visegrád
2020.01.02.
Mentünk! Az újévi nyitásról lecsúsztunk, de az év első munkanapján egy munka utáni délutáni-esti sí a családdal azért belefért. Egy kicsit aggódtam, milyen lesz ez a kicsit vékonyabb műhó, amit sikerült felvarázsolni a mini-gleccserre, de a pálya ebben a délutáni 3-4 fokban is nagyon jól tartotta magát. A napsütés ellenére egyáltalán nem volt latyakos, inkább kemény, jó karcolós pálya fogadott. Nagyon jókat lehetett pörögni és ahogy két oldalról van az esti kivilágítás, a villanyfényes csúszásokhoz is tökéletesek a körülmények. Negyed 7 felé már -3 fokot mutatott a hőmérő, reméljük hamarosan sikerül további pályákat is megnyitni.
20200102-Visegrad1.jpg
20200102-Visegrad2.jpg
20200102-Visegrad3.jpg
20200102-Visegrad4.jpg
20200102-Visegrad5.jpg
GGregory
17 élménybeszámolót írt
17
7 éve tag
Magyarország
Visegrád
2019.01.13.
Ma délután háromtól ötig ismét felhúztam a Visegrádra rendszeresített síkesztyűmet. Valamiért szerencsém van és mindig tudok viszonylag közel parkolni a pályához, pedig sokan voltak. A pénztárban már nem Rezső volt, mint a múltkor, így nem kellett sokáig sorba állni :-)
Nyitva volt a büfé és mellette a talponálló is, talán most láttam először, hogy nyitva van, mivel mindig próbáljuk elkerülni a tömeget.
A pályákat sajnos megviselte a hétvégi felmelegedés, főleg a részlegesen megnyitott 3/a volt megviselt, a 2/a-n látszott itt-ott a műanyag, de nem volt vészes, az 1/a a meleg ellenére jó volt. Szerencsére most nem volt lezárva a 2/a teteje, így lehetőség volt az útvonalak variálására. Megítélésem szerint a 3/a foltos része elé rakhattak volna egy háló kerítést, vagy valamit, mivel ha valaki benézné, akkor abból csúnya zakó is lehetne. A pálya állapota miatt a többség kerülte ezt a részt, de a hatéves fiam szeret rajta zúzni, mire kiszálltam a felvonóból ő már a pálya aljában volt.
Amit még meg kell említeni, hogy a hófánknál kérdeztem az egyik segítőt, hogy meddig lesz nyitva, ő azt mondta, hogy “hatig biztos”, na ennél az is jobb lett volna, ha azt mondja, hogy fent van a neten, mert délután ötkor bezártak. A fiam pipa lett, de megígértem neki, hogy legközelebb ezzel kezdünk.
Fél hatkor elkezdett szemeregni az eső, reméljük nem okoz nagy kárt...
IMG-20190113-151422.jpg
IMG-20190113-155928.jpg
IMG-20190113-151417.jpg
IMG-20190113-151412.jpg
Vazul86
5 élménybeszámolót írt
5
8 éve tag
Magyarország
Visegrád
2019.01.13.
Ma este itt síeltem és már megint nem bántam meg! Hihetetlen, amit a sípálya üzemeltetői művelnek. Hiába esett az eső, a pálya tartotta magát, a liftkezelők az esőben is mosolyogtak és kedvesek voltak, sorba szinte nem is kellett állni, szépen lehetett pörögni. A 2A még a végén is kemény volt. Száradásként és pihenésként kiváló volt a gőzgombóc, mosolygós volt a kiszolgálás.
Sérülés után besízéshez nem is választhattam volna jobb helyet.
A kivilágítás és hangulat pedig még tovább emeli a terepet.
Le a kalappal!
IMG-20190113-195122.jpg
gyulimuli2
15 élménybeszámolót írt
15
17 éve tag
Magyarország
Visegrád
2019.01.12.
Az idei szezon első síelését ejtettük meg péntek este családostól.Ismét nem csalódtunk Visegrádban!A felvezető út teljesen letakarítva, a pályák nagyon jók és a lelkes személyzet nagyon segítőkész volt. Mivel unokám most először használta a tolókaros felvonót de két segítséggel történt beszállás után már egyedül ment vele. Hihetetlen amit ezen a dombon létre tud hozni ez a kis csapat! Remélem minél többször el tudunk látogatni ebben a szezonban is . Jól elfáradtunk, köszönjük csapatotok munkáját melynek következtében újra egy élményekben gazdag estét töltöttünk Visegrádon! Üdvözlettel Gyula
GGregory
17 élménybeszámolót írt
17
7 éve tag
Magyarország
Visegrád
2019.01.06.
Tegnap délután 3-ra értünk Visegrádra, szuper volt, hogy kinyitottak. Itt tényleg mindent bevetnek, hogy működjön a pálya, a felvonó nyomvonalának jobb oldalára például lapáttal dobálták a természetes havat. A kölcsönző részen lehetett jegyet venni, 12 perc alatt 6db jegyet tudtak kiadni, de legalább hétköznapi áron volt. A pályán kezdetben puha havas bucka sí volt, de később kisimult, főleg a teteje. Lehet, hogy a sok hószánozás, meg a többször megálló felvonó miatt, ugyanis, ha a fenti részen élesedett a vészleállító, akkor a pálya aljából kellett az üzemeltetőknek felmenni újraindítani. Bárhogyan is, de fél öt körül már határozottan simább lett, ekkor már nagyüzem volt, így mindig figyelni kellett, hogy melyik sorba érdemes beállni. Csak az 1/a pálya volt nyitva (meg persze a bébi pálya), de amit lehetett, azt a fiammal kihoztunk belőle. Csúsztunk egyenesen le, vagy megcéloztuk a pálya jobb szélét, ahol a ratrak parkolt (itt már csak természetes hó volt inkább), majd az elkerített 2/a előtt kanyarodtunk vissza az 1/a-ra.
Félidőben megálltunk 10 percre teázni, a büfé nem sokat változott, de a lényeg, hogy van és nem molesztálják az embereket, ha előkerül egy-két termosz a hátizsákból (egyébként tea 100Ft/dl, gőzgombóc 1200Ft).
Amikor lejárt a jegyünk, már megjött a profi jegykiadó néni, így már sorbanállás sem volt. Reméljük jön még egy kis hideg, hogy belőhessék a többi pályát is, és talán a ratrakot is rá tudják majd engedni.
IMG-20190105-160356.jpg
IMG-20190105-160400.jpg
IMG-20190105-160403.jpg
gyulimuli2
15 élménybeszámolót írt
15
17 éve tag
Magyarország
Visegrád
2018.03.03.
Ott voltunk! Tényleg jó buli volt. Sajnos nem teljesen a végéig mert haza kellett autózni a túloldalra és ilyen utakon ez kicsit kalandos. Egyébként had említsem meg, hogy Visegrádtól Esztergom Párkány Kismaros útvonalon egyetlen sózóautót sikerült látni miközben a sípályánál többször láttam a(GONDOLOM VISEGRÁDI) hókotrót közlekedni. Szóval nagyon jól éreztük magunkat kisunokámmal ő még maradt volna éjfélig is. Nagyon jó volt látni a pályát teljes megvilágításban, időnként szép hóesés és marha jó zenék. Mi kell ennél több? Ahogy láttam még a szánkópályát is egész késő éjjelig használták.A személyzet rutinosan indította a következő felvonót amikor összeszaladt a nép sorállás szinte nem is volt. A pályákon folyamatosan lapátoltak hogy minél jobbak legyenek a körülmények. Szerintem aki ezt kihagyta az most bánhatja! Köszönjük az élményteli estét sok sikert és jó szezont KÍVÁNUNK!
Konrád Leo
28 élménybeszámolót írt
28
8 éve tag
Magyarország
Visegrád
2018.02.25.
Vasárnap hatalmas napsütésben csúsztunk Visegrádon, körítésnek volt nagy tömeg, de szerencsére nem okozott gondot. Én nagyon szeretem a Dunakanyart, Visegrádot, de talán ilyen szépnek még nem láttam mint ma, leszámítva a 2014- es szilveszteri naplementét ugyancsak ezen a sípályán. Megkóstoltuk a Tatrateát is- ezután még szebbek lettek a téli fényviszonyok, a bátorságunk is megjött és kipróbáltuk az erdei pályát és a piros 1- es meredeket is. 13.00 körül lezárták a hegycsúcsra való felvonózást,innentől csak félpályáig mehettünk fel, de még így is tovább használhattuk, mint azt az előzetesekből remélhettük. Az erdei inkább túraútvonal, de szép kilátással ("S" kanyarban már kissé kavicsos volt). A piros 1 "nagypálya"- természetesen buckás, a vége igen kopott, de innen még különlegesebb a kilátás. A szokásos jó hangulat végig megvolt Visegrádon. A szánkópálya ezerrel ment és a hófánk is.
P1400493v.jpg
P1400480.JPG
P1400484.JPG
P1400490.JPG
P1400494.JPG
P1400496.JPG
P1400502.JPG
GGregory
17 élménybeszámolót írt
17
7 éve tag
Magyarország
Visegrád
2018.02.25.
Tegnap felugrottunk síelni Visegrádra az öt éves fiammal, a feleségem inkább kihagyta, ezért két óra csúszás jutott nekünk aznapra. Amikor megérkeztünk, csak akkor vettem észre, hogy nem hoztam magamnak kesztyűt, így jegyvásárlás előtt a kölcsönzőbe vettük az irányt, ahol egy halom elhagyott kesztyű között válogathattam (hálás vagyok érte, kesztyű nélkül kemény lett volna). A pénztárban a néni szokás szerint rászámolt vagy 15 percet a lejárati időre, 12:30-ig maradhattunk.
Bemelegítésnek a 2/A kispályán csúsztunk két kört, aztán irány az 1/A nagypálya és a 3/B; kezdetben felváltva használtuk őket, de az utolsó órában már csak a 3/B maradt. Aki ismeri a pályát az tudja, hogy a 3/B-nél van egy jó kis letörés aztán a vége meg emelkedik, ezért lendületet kell venni a felvonóhoz való beálláshoz, na erre a lendületvételre érzet rá a rakéta fiam és valószínűleg ezért ragadtunk ezen a pályán. Mivel október óta heti egy műanyag pályás oktatásra jár, ezért az idő második felében hagytam szabadon síelni, a technika csiszolása az edzők dolga.
Az idő miatt figyeltem, hogy a nagytányéroson mennek-e még fel emberek, ugyanis csak 12:00-ig lettek volna nyitva a felső pályák, de 12:30-kor is simán ment még. Sajnos mivel ketten voltunk az erdei pályán nem tudtam lejönni (gyerekkel nem vállalok be ismeretlen terepet), valószínűleg többen is azért ezt a pályát választották hétvégén, mert a felső rész is ment. Egy a “pályarendszerről vitatkozó” családot én is az 1/A aljából küldtem át a nagytányéroshoz.
Sokan voltak, de megoszlott a tömeg, a kistányéroson max. 5 ember volt előttünk, szóval szuper kis csúszás volt, megérte.
TZoli
48 élménybeszámolót írt
48
20 éve tag
Magyarország
Visegrád
2018.02.17.
A mini gleccser ismét feltámadt és mi mentünk, kihasználtuk!
A mai napon egy ismerős családdal kilátogattunk a Visegrád sípályára. Ők kezdők illetve újrakezdők lévén oktatással kezdtek. Az oktatásokat szervező illető javaslatára az általuk gondolt kiscsoportos oktatás helyett végül a privát oktatást választották, amit aztán nem is bántak meg. Elmondásuk szerint a lehető legjobb volt számukra. Ezúton is köszönik a nagyon hasznos okítást!
Nem voltak túl sokan, a parkolóban is volt hely. Ment mindegyik tolókaros és a felső tárcsás felvonó is. Tele voltunk, de így a társaság eloszlott, gyakorlatilag várakozó sorok nem is alakultak ki. Néha előfordult egy-egy fennakadásnál, vagy egy csoportos beérkezésnél, hogy pár percet kellett várakozni, de ez volt a maximum. A kajáldában is hamar ment a kiszolgálás. Gőzgombóc különböző változatai nagyon finomak!
Erősen borús idő, 0 fok körüli hőmérséklettel, néha a felső részen egy kis hűs levegőmozgás. Hóviszonyok ennek megfelelően. Síelhetőség a Nagyvillám sípályától megszokott maximális gondoskodásnak köszönhetően nagyon jók! A felső-középső részen nagyon jól síelhető hó. Az alsó részen egy kicsit vékonyabb hótakaró következtében már a nap második felében itt-ott kikopott, enyhén tapadós volt. De ahol már barnult volna, oda a pályamunkások már vitték a frissitést.
Teljes üzem volt a szánkópályán is. A család kezdő fele kipihenve az első napi síelős élményeket, át is ment egy kicsit "lazítani".
20180217ForroCsoki.jpg
20 élménybeszámoló van a fenti listában.
Kattints ide, ha mind a 72 beszámolót látni akarod.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE