Lungau régió: Fanningberg, Grosseck-Speiereck

Február közepén szokás szerint visszatértünk. Szállásunk természetesen a régi. Idén maximálisan megtöltöttük a házat, ha jól számoltam nyolc felnőtt, hat gyerek és egy kutya alkotta a csapatot. Az már szinte természetes, hogy érkezésünkre a konyha és a nappali befűtve, bárány snack falatok és a fantasztikus házi sós perec bekészítve. Hamar berendezkedtünk, aztán szokás szerint megejtettük az ismerkedési estet. Másnap Fanningberg volt az úti cél, mert szép napos időt mondtak. Enyhe izgalommal készültem, a májusi csípő protézis műtétem óta az első csúszás... Az biztos, hogy a gyaloglás a parkolóból sokkal könnyebben ment, mint tavaly. Persze azonnal a Zirberljethez mentünk. A múlt évben ugyanilyen hószegénység volt és mégis kiváló havat találtunk a pályán kívül, titkon most is ebben bíztam. És igen, teljesen vállalhatók volt a viszonyok, így hamar el is dőlt, hogy a napot a freeride szekció itt tölti. Én szokás szerint elöl, mögöttem Zorcsa és Milla, aztán Erzsi, és Balázs a hátsó ember. Az elején persze túl óvatoskodom, ezért egyszer-kétszer beledőlök a hóba, de aztán rendeződnek a dolgok, és élvezzük amiért jöttünk. Egy ebédszünetet leszámítva az egész napot itt töltjük. Boldogság, ügyes, szófogadó gyerekek, barátok.
Este szokás szerint a házinéni frenetikus bárány vacsorája, húsleves, májgombóc, sült, mártások, lekvár stb.
Másnap Aineck. Itt többnyire a középső kabinos alatti erdőt szoktuk járni. Elvileg feljebb is jó lenne, de ott többnyire akkora szél, hogy nem érdemes arra próbálkozni. Szerencsére az A1-en elindulva van egy megszakítás a fa kerítésen, ahol be lehet szállni. A felső rész sokszor eléggé szélfútta , a jobb terület a kis átkötő út alatt van, ahol már csak egy könnyen felemelhető kötél tiltaná a behatolást. Idén meglepően jó volt a kabinos alatti rész is, de az igazi a kis házak környéki tisztás. A hó nem volt igazán könnyű, a lányok a fél kettes ebédre teljesen kifáradtak, egyre inkább az volt a téma, hogy mit fognak ebédelni. Ebéd után a két kisebb leányka, Miléna és Linda jelezte, hogy most ők jönnének, erre persze a két nagyobb is meggondolta magát, így elég nagy csapattal mentük az utolsó kört. Még talán belefért volna egy kör, de a gyerekek a hosszú csákányoson akartak egyet menni. Ennek a tetején Balázs felpakolta őket egy kis házra, aminek a jutalma egy-egy csomag gumicukor volt a kezelőtől.
Este főztük egy báránypörköltet (kapros) túrós csuszával.
Utolsó napunk verőfényes napsütés és szombat. Ebből következően be kellett látnom, hogy Fanningberg nekünk nem opció. Így Grosseck lett a kiválasztott, mert itt van egy varázsszőnyeg alul, és a csapatunk legfiatalabbjának erre volt szüksége. Igazából egy jó pályát találtunk, egészen fenn a Speireckről lejövőt. Én persze bepróbálkoztam a Speireck nagy katlanába, mert a felvonóból jónak tűnt. Először nyilván egyedül mentem, és ez jó döntés volt, mert a napsütötte hó minden volt csak jó nem. Ez a rész már kopár, most a kis hóban nem volt lavinaveszély , de látszott, hogy itt lehetne gond. Ez a legmagasabb a környéken, már magashegyi jellegű. Nem volt olyan, hogy ismételni lett volna kedvem. Elvileg a Katschberg felőli oldal is jó, de ott olyan kevés volt a hó, hogy nem volt értelme próbálkozni. Így csatlakozva a többiekhez pályasível töltöttem a nap hátralevő részét. Ettől függetlenül nem volt rossz nap.
Este morzsaparti és búcsúest.
Ismét nagyon jó volt, a folytatás jövőre.

Most jöttünk haza a síelésből. Lungó bérletet váltottunk, így Katschbergen, és Obertauernen is csúsztunk Grosseck mellett. A hóviszonyok közepesek voltak. A pályákat grossecken jól tartják karban. Kora reggel simán ratraknyomon síelhettünk. St. Martin oldalra lejutó pálya sok helyütt elég keskeny, ezért nagyobb tömeg esetén délután már gázos lehet. Nekünk szerencsénk volt, mert kevesen voltak, így még 15:00 órakor is simán élvezhető volt. Ebben segített, hogy a délutáni nap ide süt, így ahol keményebb is volt a pálya, ott is fogott azért a léc. Ha az ember a csúcsról (2330m ) indul, akkor egy nagyon kellemes könnyű résszel juthat vissza a kabin kiszállójáig (kb 1900m) , onnan meg egyenesen 1060 m-ig le lehet csúszni. A másik oldalon szélesebb a pálya, cserében többen használják. Ez az oldal jobban elhasználódott délutánra, de a síelhető szintkülönbség ugyanúgy kiváló. Az erdei kék pálya szerintem felejtős, ha csak nem szereted ezt a fajta semmittevős csúszást. Keskeny nagyon kicsi lejtéssel, csak állsz és csúszol. 4 csillagot adtam az értékelésre, de ez aznapra 5 lett volna, viszont mint említettem szerencsénk volt a tömeggel, így nem okozott gondot a keskenyebb pálya.

Február 22-24 között három sínapot abszolvált Talponsíelő csapatunk a régióban. Szállásunk már vagy 15 éve ugyanott, Tamsweg előtt pár kilométerrel Keusching nevezetű hegyen, egy kb. 400 éves házban, ahol a mai napig aktív gazdálkodás zajlik. A ház fele a mienk, a másik fele az állatoké. Már szinte családtagként járunk ide. Hagyományosan feláldozunk egy bárányt, a nagyobb részét elfogyasztjuk, a maradékot hazavisszük.

Miután az első napra nem mondtak friss havat, utána meg igen, Fanningbergen kezdtünk. (Havazásban komfortosabb a kabin.) Az ismerkedési est fáradalmait kipihenve 10 óra körül csekkoltunk be. Ezen a viszonylag késői kezdésen most nem aggódtam, egyrészt nem vártam sokat ettől a naptól – meleg, régi hó stb. – másrészt a fájdalmasan elkopott csípőmnek ennyi is bőven elég. A síszünet miatt rengeteg, nem túl ügyes ember, úgyhogy gyorsan el is mentünk bemelegíteni a Mausefalle nevezetű pályára. Na itt nem volt senki. Tényleg olyan, mint egy egérfogó, fent széles, aztán egyre szűkebb. Jó meredek, buckás, kijárt enyhén jeges. Nem tudok úgy lecsúszni itt, hogy ne ugrana be Maci-Laci. Egyszer lejött velem itt, pedig ez nem az ő világa volt. (Persze most is jött velünk, nagy kasírozott képe ott volt kirakva az étkezőben. Bevonjuk a társalgásba, iszunk az egészségére.) Az egyik kedvenc részünk itt a Zirberljet jobb oldalán lévő hegyoldal, így értelem szerint a liftből balra kiszállva, a pálya szélét jelző szaggatott kerítésnél kell kicsúszni. Lehet szinte közvetlenül a pálya mellett is lecsúszni, de akár több száz métert is szoktunk itt traverzolni. Ilyenkor arra kell vigyázni, hogy az ember lefele folyamatosan jobbra tartson, különben a Jet alsó állomása alá kerül, és kisebb-nagyobb gyaloglással érhető el a Sámson. Most kissé ködös, felhős időben indultunk meg, fent a ritkásabb részen nem is volt jó a látás, de ez lejjebb az erdős részen már persze megjavult. És itt jött az óriási meglepetés, szinte érintetlen, tökéletesen sízhető havat találtunk. Fogalmam sincs hogyan maradhatott ilyen. Ezzel persze el is dőlt a kérdés, egy rövid hütte szünetet kivéve zárásig itt róttuk a köröket. Ezzel még nem volt vége az aznapi jóságnak, mert este a házinéni készített nekünk egy frenetikus báránysült vacsorát.

Másnap Aineck volt a cél. Reggel a beigért nagy havazásnak még nem sok nyoma volt, csepergő esőben szálltunk be az alsó kabinba. Aztán az eső átváltott havazásba és a szél is feltámadt, és ez egész nap így maradt. Az rögtön látszott, hogy a Jet2 fölé nem érdemes menni. Van itt egy jó kis rész az A1 és a Jet2 nyomvonala között, csak az a nehézség, hogy szinte végig felül magas deszkakerítéssel van körbevéve, így problémás a megközelítése. Szerencsére az A1-nél egy helyen megszakad a kerítés, így ott be lehet jutni. A felső rész egyébként sem az igazi, kifagyott, szétfújt. Az első menetet jobbra kezdtük, és hamar kiértünk a felvonó alá, ami totál szét volt járva, meg pár fadőlés is nehezítette a terepet. Nem volt őszinte a mosolyunk, amikor leértünk. Aztán ahogy inkább balra tartottunk megtaláltuk a tutit, a már régebbről ismert pár házat meg tisztást. És persze körről körre jobb lett, ahogy nőtt a friss hó. Egy hütte szünettel végig itt maradtunk, bár az időjárás egyre cudarabb lett. Egész nap csak a mi kis csapatunk mozgott ezen a területen. Kisebb kalandok árán sikerült a szállásunkra feljutni, ahol közös erővel elkészítettünk egy bárány pörköltet kapros túrós csuszával.

Másnap csodavilágra ébredtünk. Kék ég, napsütés, és 30-50 cm friss hó. Ez persze azt jelentette, hogy a lejövő autókat ki kellett ásni és meg kellett láncolni. Megint Fanningberg volt az uticél, ahol szombatra elfogytak a síszünetesek. Mire odaértünk már jól összejárták a koránkelők a tegnapelőtti oldalt, de az így is kiváló volt. Egy kis kreativitással mindig lehetett szűz részeket találni, és az idő meg egyébként is mindenért kárpótolt. Ebéd után újítottunk egyet, és a Sámson melletti erdőt jártuk. Míg a felvonó alatti nyílt rész teljesen össze volt járva, addig 30-50 méterrel beljebb minden érintetlen volt. Úgy tűnik sokan félnek bemerészkedni az erdőbe, holott annyira finoman ringatott.

Végül meg kell említenem 5 fős kis csapatunk legfiatalabbját Zorcsát, aki 11 évesen szinte végig velünk nyomta, ködben, szélben, hóesésben, a mély hóban a pálya lécével, ügyesen, okosan. Már egy pár éve jön velünk, de most már olyan szinten, hogy semmit nem kellett rá várni. Többnyire én mentem elöl és ő mögöttem. Mikor megálltam, egy pár pillanat és már ott is volt. Simán abszolválta az alsó buckás kivezető folyosókat. Egyszóval öröm volt vele sízés.
Három szuper napot töltöttünk itt, már nem először és remélem nem is utoljára.

2024. Február 3-7 között síeltünk 4 napot Fanningbergen és 1 napot Grossecken.
Kezdő szemmel: Fanningberg minden kezdő álma! Hihetetlen széles és jóindulatú pályák, hosszú élvezetes kék útvonalak amik változatosan variálhatók. A 7-es gyakorló csákányos, jó bemelegíteni, vagy a nap végén a szülő kiülhet a lift végénél levő hütte elé amíg a gyerekek még önállóan csúszkálnak zárásig.
Nekem a kedvencek a 8-as és a 11-es pályák voltak. A 8-asra egy modern 6 személyes lift visz fel, onnan jobbra indul a 8-as, nagyon széles bár az eleje picit meredek és a második letörés már piros de nagyon széles, könnyen megcsinálható és onnantól már kellemes a lejtése a lift aljáig. Kb a harmadánál van az első hütte (10€ felett lehet kártyával fizetni, ajánlom a csokis sütit !) itt találkozik egy fekete pályával és iszonyúan kiszélesedik, kb 50 m-re. Balra tartva érhető el a másik lift ami szintén 6 személyes és fűtött. A lift tetején jobbra egy fekete, szintén meglepően széles, életed első fekete pályájának ideális választás. Balra választható a 11-es gyönyörű kilátással vagy a gerincen nagy élmény az átcsúszás a Sámsonhoz. (Itt a Sámsonnál a lifttől balra étterem, gyönyörű kilátás, látni Grosseck csúcsát, pizza nagyon jó, desszert nagyon rossz!). Ha az első hütténél jobbra mész a 8-ason tovább akkor eléred az Edelweis hüttét. Rántott hús és desszertek itt a legjobbak de csak készpénzzel lehet fizetni. Sámson tetején balra piros 5-és 6 nagyon élvezetes piros, nekem ez volt életem első pirosa és nem bántam meg. Végig széles remek hóval.
Ha a Sámson tetején tovább mész a gerincen eléred a 3-as kéket ami egy szép erdei út, a végén viszont beleér a piros 6-osba. Egy meredeken ott le kell jutni, ezzel érdemes számolni, de utána kb 100m széles pálya megy tovább.
A csákányos pályát egyszer próbáltuk (1-2) de nekünk nem jött be. Ha kiesel a felvonóból nincs menekülési lehetőség, ez gyerekkel nem volt vicces.
Összefoglalva nekem szerelem a pálya, kezdőként a legjobb ahol valaha voltam.
Nagyon meleg volt mikor ott voltunk de felső rész egész nap jól síelhető maradt mivel jó magasan van és a széles pályákon eloszlik a tömeg. A lifteknél sem volt jellemző nagy sorbanállás.