Kedves Laci!
Köszönöm, hogy megtiszteltél a válaszoddal. Én 30 éve (ajaj, de nagy szám) csatoltam először lécet, még gyerekként. Azóta autodidakta módon képzem magam, több-kevesebb rendszerességgel.
Mivel a fiamat oktatók tanították meg síelni, gyorsan és jól, ezért döntöttünk a feleségem esetében is, hogy oktatóhoz fordulunk.
Árnyalt és diplomatikus fogalmazásod megerősíti számomra azt, hogy most ráfaragtunk.
Persze a dolog nem volt haszontalan és lesz ennek folytatása. Remélhetőleg akár egy Kanyarsí hétvégén, de csak azután, ha biztonsággal megy a hóeke ív és a vészfék halványkék pályán. Ezen ismeretek birtokában tudna csatlakozni egy Kanyarsí kezdőcsoporthoz. Jól sejtem?
Amúgy minden tanulásnak ideje van, az ismereteknek rögzülni kell, 2 óra alatt nem vártam csodát, de az jó lett volna, ha csalódás helyett valamilyen sikerélménnyel zárja a csoport.
Ez persze inkább szervezési hiba. Az 1 hetes túrán oktató, tanuló tudja, hogy 5 nap x 7 óra bruttó idő áll rendelkezésre az oktatásra, tanulásra. Ezt be lehet osztani, fel lehet építeni a tematikát. Az ilyen típusu hétvégi oktatásnál ismeretlen emberek összekerülnek 2 órára az oktatóval, elkezdik, de nem tudni hol lesz a vége. Mi lenne következő alkalommal? Kezdőcsoport: csiszi-csuszi vagy haladó: irány a felvonó. Az első kevés a második sok, mindkettő kidobott pénz. Ezért írtam, hogy saját kútfőből igyekszem eljuttatni a feleségemet a hóeke ívig.
De győzz meg, hogy csináljam másképp!
Mint írtad: "A kitűzött botok egyfajta kényszerítő gyakorlatokat jelentenek". Teher alatt nő a pálma, tartja a közmondás, de össze is rogy, ha túl sok a teher. Tehát csínnyán a terheléssel, de ez pedagógia is.
Hmmm..., szép szakma a tietek!
Örömmel olvasom, hogy egyre több hatékony tematika van a rossz beidegződés kijavítására. Előbb-utóbb élek vele!
Mégegyszer köszönöm a válaszodat!
Keresés
