St. Johann in Tirol 2011,02,22.
Ma kimozdultunk a bázisról. Igéretemhez híven közelítünk Kitzbühel felé.
Kimozdulásunkat a sok holland is okozta. Mint már jeleztem a holland nyelv dallamosságban alulmúlja a szerb nyelvet, viszont a hollandok helyi tapasztalataim szerint többet beszélnek, mint az olaszok. Ilyen tömegben kicsit zavarók. Én mindig tesztet futtatok le az idegenekkel. Rájuk mosolygok a 07-es ügynök mosolyommal, s ha köszön rendes fajzat. Ha nem köszön előre, de visszaköszön, lehet vele kezdeni valamit. Ha vissza sem köszön, holland.
Fieberbrunntól úticélunk mintegy 15 km-re volt. Azért írom ilyen körülményesen, mert pontosan nem tudom hol voltunk. Ez a kitzbüheli hegy másik oldala, de a térképek hol St. Johann in Tirolnak, hol Oberndorof in Tirol, hol Eichenhof-liftenek jelölik. Jelöléstől függetlenül egy 60 km-es pályarendszerről van szó.
Reggel kicsit kornyadozva indultunk, hisz esett a hó, s az már jelezte, hogy nem babazsúr lesz a nap. Rövid autókázás után megálltunk Eichenhof-liftenél.
Nagyon kevés ember volt. Holland is alig. Megnézve a térképet láttam, hogy innen csak csákányos felvonóval lehet feljutni a hegyre. El volt döntve, hogy ez az oldal felejtős. A csákányos és a tányéros felvonót az emberi törzsfejlődés egyik zsákutcájának tartom. A hegynek felfelé való síelés ellentétes a sí funkciójával, s ellentétes az emberi test mozgási lehetőségeivel is.
Már fogalmaztam, magamban a beszámoló ütős részét, a nézzük meg alaposan a térképet kezdetű mondatot, de ne szaladjunk előre.
Tovább autóztunk a P2 központi parkírozóig. A városka kedves, minden bevásárlásra hajlamos háziasszonynak ajánlom. A parkírozóban szépen gyülekezett a nép. A kabinos felvonó előtt az utóbbi időszak legnagyobb sorban állását éltem át. Selmec ehhez képest latintánc bemutató volt. A bejáratot három irányból lehet megközelíteni. Mindenhonnan szép számmal jöttek a síelni vágyók, csatlakoztak hozzájuk a valamilyen csoda folytán már egyszer lecsúszók, s újra feltörekvők, s a sort szinesítették a surranópályán jövő síiskolások. Ide csak korán, vagy későn érdemes jönni, 9 és 10 között nem.
Mikor az aurám egy foszladozó papirzsepihez volt már hasonlatos bejutottunk a liftbe. Feleségem unszolására kiszálltunk a középső állomáson. Innen indulnak az 1-es jelű kék pályák. Bár a pályákon látszott, hogy a tegnapi s a mai hó valamit javított állagukon, de már reggel tudni lehetett, hogy ez édeskevés. A hó nem állt össze. A friss és a mű hó sajátos elegyben, puhán kupacolódott, s előtűnt a kékes fényben játszó jég. Azért sikerült az első feleségem elhelyezni a terepen. Kijelentette, hogy neki ez jó, más pályára nem is vágyik, én mehetek amerre látok. No ezzel volt a probléma. Sokszor említettem a szemüveges szenvedését hóban, ködben. Most sem volt ez másként. szemüvegem párásodását fokozta a köd. A legfelső állomásról sem láttam a kitzbüheli térség szimbólumának számító tornyot. De ha már itt van az ember menni és szenvedni kell.
Azt már az elején tudtam, hogy az 7a jelű FIS pályát ebben az időben nem vállalom be. Az ember adja meg az élménynek a tiszteletet. Látni akarom, ahol megyek.
Az eicenhofi terület nagy része szintén kimaradt, hisz arra csak csákányos felvonók vannak.
A csúcsról indulva nekem a legnagyobb gondot a pályák jelölése jelentette. Soha életemben nem mentem még ennyit jeges erdei utakon, amik piros jelölést kaptak. Persze végül mindig kiderült, hogy ezek lényegében elkerülő utak, valahol van egy a jég ellenére is jobban járható rendes piros. Azt kell mondanom, hogy a pályák nyomvonala érdekes. Egy széles és meredek piros pánikszerűen egy keskeny erdei útba csap át és fordítva. A középső résztől már tisztább a kép. Nagyobb területen helyezkednek el a pályák, szélesebbek, követhetőbbek.
Az 1-es (d, c, g ) kék pályákat tudom ajánlani a kezdőknek gyakorlásra. Ugyanilyenre jó a 2-es (a,d,c) jelű kék pálya. Ez hosszan kanyarog, néha erdei útként, de kezdőknek való kellemes vonalvezetéssel, s lemegy egészen az alsó állomásig.
Az 1e piros mellett (ami nem egy nagy szám, néhány száz méter hosszú, csak én a kitáblázás hiányosságai miatt az autóútra tévedtem két lécen a négy kerék helyett) az a régi típusú beforgatható karos kétüléses felvonó van, amit már csak néhány helyen látni. Itt a P1-es parkírozó, ide kellett volna jönnöm, elkerülni a sorban állást.
Összességében elmondhatom, hogy ez a pályarendszer többet tud, mint amit ma mutatott. Ma a jég dominált, viszont egész nap, váltakozó intenzitással esett a hó, s ez szép reményekre jogosít. Szívesen csúsznék egyszer itt kellemes körülmények között.
Némi élelmiszert bevenni egy hüttébe tértünk be (Gasthof Almhof). Az ajtóból majd visszafordultam, mert párnás székek, s monarchiabeli hangulat fogadott. Ilyen hüttében még nem voltam. S itt ebédelt életem első néger síoktatója is. Ő bizonyára azért síoktató, mert könnyű megtalálni a hóban. Sőt zenét is rendelve a tanítványaival táncra is perdült. Mi lehet itt este?
Ezt a hüttét örök életemben megjegyzem. A ház előtt lévő síléctartó (fém szerkezet, kiálló csövekkel, reklámtáblával) vagy másfél méterrel alacsonyabban volt, mint az előtte lévő havas rész. Persze a nép ott fent állt meg a lécével. Én is. Induláskor felcsatoltam, de az egyik léc nem tetszett. Mintha még hó lett volna a kötésben. Leoldottam, hogy megigazítsam. A másik léc elindult alattam. Aki nem esik el síeléskor az nem síel rendesen (erről még oktatók is tudnának mesélni). Én viszonylag ritkán esem, de előfordul. Eséseim általában nem normál sítevékenység közben következnek be. A mostani is így történt. Simán lecsúsztam egy lécen a lejtőn, s mint Foxi Maxi fent akadtam a síléctároló kiálló csövein. Lassan lecsúszva még érzékeltem, hogy a hüttéből többen kijönnek megcsodálni a produkció előadóját, aki a földön fetrengve csak annyit tudott kinyögni, hogy OKÉ! Kicsit hazudós a srác!
A terepet mindenkinek ajánlom, biztos jobb, mint ma volt.
Csabor
Keresés
38 cm
