Még nem jártam itt. December végén be volt tervezve, de itt volt a legkevesebb hó a környékben, így máshova mentünk, most viszont épp azért választottuk pünkösd vasárnapi túránk célpontjául, mert ide mondták a legkevesebb csapadékot. Na jó, bevallom, kicsit a figyelmetlenség is segített, mert elnéztük a marienseei leágazást. :-) De mivel egyik helyen sem voltunk még, így nem fordultunk vissza.
A síterep parkolójában parkoltunk, ahol csak néhány autó parkolt, néhány család már a lift felé tartott, de minket nem ilyen fából faragtak, síléc nélkül felvonóval felfelé nem megyünk. (Kivéve persze indokolt esetben... ;-) ) A hegyoldalban vezető utat választottuk, így hamarosan átvágtunk a felvonó alatt a Studentenkreuz felé. Innen lankásan emelkedő erdőgazdasági utakon és túraösvényeken váltakozva vitt utunk a Vorauer Schwaigig, ahol tehenek és lovak társaságában némi táplálékot vettünk magunkhoz, csökkentve ezzel a hátizsák súlyát. Mivel bőven időben voltunk és jól is voltunk lakva (még, hogy magyarban nincs passzív szerkezet?! Vagy csak én használom? ;-) ) úgy döntöttünk a hosszabbik verziót választjuk egészen a csúcsig. Itt már nem a sűrű erdő, hanem az alpesi rét volt az uralkodó, csak elszórtan tarkítva fenyőkkel. Ennek következtében hamar feltűnt előttünk a csúcs, de tudtuk, messzebb van az mint látszik... Az eső is eleredt csendesen, csak akkor hagyta abba, amikor a felhőbe burkolózó csúcsra értünk.
Ha a Vorauer Schwaigon meglepődtünk a parkoló autókon, akkor itt egyenesen megütköztünk rajta. Hát ezért "szenvedtünk" annyit, hogy ezt lássuk? :-) Hogy könnyebben túljussunk a megrázkódtatáson, bevonultunk a Wetterkoglerhausba, ahol B megtanulta, hogy a Gulasch és a Gulaschsuppe közötti különbség nem csak peceptben mutatkozik meg, de ojróban is mérhető. Eközben L a kávé hígsága miatt morgolódott, de mindnyájan jóllaktunk újfent és még az idő is kitisztult valamelyest, így láthattuk, hogy a csúcs környéke egyébként megfelelő hómennyiség mellett ideális sítúraterep lehet.
Lefelé a gerincen futó útvonalat választottuk, ami további lovakkal és tehenekkel (B szerint kövér zergék voltak) való találkozások on túl egy kellemes leereszkedést is nyújtott. Az erdőhatárig legalábbis. Onnan volt egy-két térdet nem kímélő szakasz, de nem volt vészes. A Panoramabahn tetejénél újból a síterep területére értünk. Hamar észrevettük, hogy itt egy jókora új Hütte épül, nem kicsi gerendákból. Így első ránézésre biztosan jó lesz, már akkor is, ha csak a kilátást nézzük. Innen már hamar leértünk a Mönichkirchner Schwaigig, ahonnan tereprollerezéssel zártuk a túrát, bővítve ezzel sportági ismereteinket. A pálya jó, teljesen barátságos, csak lehetne kicsit hosszabb. Amikor leértünk az jutott eszembe, hogy télen a hosszú kék pálya is erre hoz. Hát, asszem én inkább akkor is a rollert választanám, ha lehetne. Az némileg izgalmasabb. A fenti pályák viszont szimpatikusnak tűntek, csak a jobbak viszonylag rövidek. A tányéros lift melletti pálya viszont mint meredekségét, mind a fűállapotát tekintve teljesen megfelelő volna gyepsíelésre. Némi kaszálás után.
Kevéssel 5 előtt már indultunk is vissza, Így L sem maradt le a gyermekfürdetésről. :-) Szép és tartalmas napot zártunk, visszajövünk még ide, az biztos. Egyszer még talán télen is.
https://sielok.hu/fotoalbum/779057/galeria/
A mobilom - akármilyen okos is - mégiscsak egy telefon, adott fényviszonyok között ilyen minőségű képeket készített. Szerintem azért fogyasztható. Szerintem...
(Bocs, a képek kicsit összekeveredtek, majd sorrendbe rakom őket.)
Keresés
1 cm
