Donovaly ősszel
Kb két hete voltunk egy kis sétán Danovalyban egy hétvégényi időre. Donovaly szinte üres volt télhez képest, pedig akkor sem a legnagyobb tömeget sikerült kifogni. A szállásunk a nagy parkolóhoz közel egy appartmannban volt. Első este szomorúan tapasztaltuk, hogy a Koliba is és a síbolt melletti hely (talán Snow Sport) is bezárt, így az otthonról hozottakkal vígasztalódtunk.
Másnap szép napos őszi időnk volt, bár hajnalban már fagyott, az autók deresek voltak. A piroson indultunk a Tátrai gerinctúrán Kecske, Kecskehát felé. Este a síbolt melletti étterembe ültünk be vacsorázni. Túratársaim elmondása szerint az ételek változatossága nagyot csökkent, de azért tudtunk így is választani. Kicsit nemzetközibb irányba ment, de maradt tradicionális helyi étel is. Kellemetlen meglepetés volt, hogy számlára nézve az összeg nagyobb volt, mint az étlap alapján számított. Az árak nettóban szerepeltek az étlapon, a 20% ÁFA hiányzott.Ez az étlap alján apróbetűvel csak szlovák nyelven volt kiírva.
Másnap rövidebb túra, utána a Koliba Goralban egy sztapacska, aki nem vezetett, annak sörrel. Itt már nem volt ÁFA probléma, bruttóban voltak az árak. Úgy látszik erre érdemes figyelni.
Nekem ez volt az első nem havas síterep látogatásom. Hosszú hétvégére jó kikapcsolódás. Ha nem a kilométer és a szint a cél, akkor a szép látvány, friss levegő és a rengeteg fotótéma segítségével szalad el az idő.