1) A régi pálya a mai Magyarország első sípályája, a Dobogókőre járó síelők első sorban emiatt járnak ide síelni, mellesleg Magyarországon több helyen is megoldható hasonló meredekségű pályák hóágyúzása és kezelése, amennyiben a vízkérdés megoldott, tehát ilyen felvetéssel semmiképpen nem tudnék egyetérteni, hogy azt szüntessük meg.
2) Az erdei kerülő út, amely évtizedek óta sípályaként szerepel a térképeken, de valójában amikor az Alapítvány átvette a sípálya üzemeltetését, alig volt használható, kb. 12 évvel ezelőtt önkéntesekkel megcsináltuk, hogy ne legyen balesetveszélyes (a keresztmetszetben a hegyoldal felől földet pakoltunk át a völgyoldal felé), két szezonban még ratrakolni is lehetett, de megállapították, hogy ez tiltott földmunkának minősült, így vissza kellett alakítani és még egy komoly bírságot is fizettettek.. azóta ismét olyan, amilyen.. ezért is van a térképen tartósan lezártnak jelölve..
3) A felvonó másik oldalán 10+ éve síeltem többször, amikor másfél méteres havunk volt, én meg vakmerő tinédzser: ott igazából egy a mostaninál meredekebb fekete pályára volna adottság, nem kék pályára..
4) Mi is tudjuk, hogy kell a kék pálya a tetejétől az aljáig, már csak azért is, mert sokszor azért nem jön egy-egy baráti társaság vagy család Dobogókőre, mert általában akad valaki a csapatban, akinek a jelenlegi piros túl meredek, bár őszintén szólva van olyan technika, amivel én több abszolút kezdő barátomat is megtanítottam síelni úgy, hogy egy óra múlva levittem a felső meredeken: a trükk annyi, hogy itt kezdőként ki kell hagyni a sebességgel irányváltást és a pálya szélén álló helyzetben meg kell cserélni a sílécek irányát (előtte a lábváltást, esetleges kontrolált esést fent sík terepen begyakorolni), majd szépen elevickélni a pálya túlszéléig.. Nem ideális, de ezzel a módszerrel jóformán bármilyen meredek pályán le lehet jönni, ha elég széles a pálya..