Előzmény és válaszok a Mölltal - Sportgastein freeride átcsúszás topikból

Szia Golo!
Ha nem nagy kérés rajzold be a webképen a déli kuloárt!
Most mindenki itt jött fel. Én a felmenetben csak azzal a lánnyal találkoztam, akivel reggel is. Szerintem ő is a délin jött fel és az északin akart lemenni, aztán nem tudom, hogy bevállalta-e. Amikor benne voltam, nagyon durván nézett ki. Nézve róla egy csomó képet, egészen jónak néz ki, most nem ilyen volt. A nulla síélmény miatt nem próbálkoztam vele, meg azért mert egy kicsúszás végzetes lehetett volna. A hágóvas síbot kombó jó szokott lenni, de nem szabad hibázni, mert a kicsúszásnál a leszúrt vas azonnal átfordít. Nem hittem volna, hogy szerszámokra lesz szükség, ezért nem is vittem. Próbálok mindig minimál holmit vinni, most is csak pieps és ABS zsák volt nálam, szonda, lapát nem-mert egyedül voltam. Fél liter folyadék 2-3 csoki, műzli, ezek nem is kellettek.
Ez volt az útvonal:
http://www.movescount.com/moves/move215062250

Azt nem értem hogy a 288 m descent hogy jött össze. A leggyorsabb a visszacsúszásnál voltam

Szia Kálmán!

Van egy webkamera linkem
https://www.gasteinertal.com/webcam/sportgastein/current/1600.jpg
amin látható a déli kuloár, de sajnos az északi már nem. Szezonban erre gyakran rá szoktam nézni. Úgy emlékszem, hogy már húsvétkor is láttam a kuloárban a lavina nyomát.
Szerintem az északi, kis kuloár a biztonságosabb, de a felette levő kitett rész a platóig nagyon veszélyes, mert ha ott lejön valami, akkor az lesodorja az embert a szakadékba.

Jó volt olvasni a beszámolód, köszönet érte. Nekem is felelevenedtek az emlékeim. Akkor nem írtam róla ide, de megkerestem a levelem, amit utána egy kedves ismerősömnek írtam, és bemásolom ide azt a részt, hogy milyen volt a másik irányból, Sportgasteinből feljutni a csúcsig.

"Megírom, hogy volt. Jött ez a havazás és hideg. Figyeltem a webkamerákon. Ilyenkor nehéz nyugton maradni. Csütörtök este vonultak el a felhők. Csillagfényes hideg éjszaka. Hajnalban felkelt a Hold és bevilágította a völgyet. Eldöntöttem, vagyis még nem egészen, mert hihetetlennek tűnt, hogy én most kimenjek.
Már majdnem hajnalodott, amikor megérkeztem. Nehezen tudtam elaludni. Vittem hálózsákot és szivacsot. Ilyenkor ez a legjobb. Végül aludhattam egy órát.
Öt óra előtt jelzett a telefon, felöltöztem, készülődtem. Még fenn voltak a csillagok, de már világosodott. Érkezett még 1-2 autó. Állt ott egy ottalvós kisbusz is. Ők is készülődtek.
Az eleje jeges volt, mert előző nap olvadt. Gyorsan haladtam, aztán jobbra tartva letértem az útról a kis kuloár irányába. A meredek részen úgy tűnt, hogy nem tudok felmenni, mert annyira jeges volt. Kerestem egy követ, aminek a tövében lecsatoltam és felvettem a hágóvasat. Akkor értek oda a többiek. Ők nem jöttek fel a csúszós hegyoldalra, hanem az előző napi nyomokban haladtak. Senki nem csatolt le.
Ez is egy tapasztalat. Azért cikk-cakkban felmenni a splittel valószínűleg még úgysem tudtam volna. Így hát gyalogoltam 2 órát, mire felértem a platóra. A többiek már messze előttem jártak. Ekkor volt 9 óra. Sebaj, gyorsan átszereltem és a spliten folytattam.
A két meredek átjáró közül az elsővel még nem volt különösebb gond. A nyom profin volt vezetve, mindig úgy fordult, hogy állandó legyen az emelkedése. Minél meredekebb lett a terep, annál élesebbeket fordult. A második átjárónál, ami már 45-50 fokos, kezdődtek a bajok. Feltámadt a szél. Friss porhóval fújta be a nyomot. Emiatt könnyen kicsúsztam, nem tartott a fóka. A fordulókkal szenvedtem. Alig tudtam kirángatni a deszka lehajló orrát a mély, táblásodó hó alól. Közben volt, hogy a másik lábam kicsúszott és pár métert szánkáztam lefelé, mire meg tudtam fogni. Alig tudtam kitekeredett lábakkal felállni. A szél pedig egyre hevesebben fújt. Fázni kezdtem.
Végül sikerült feltornáznom magam a gleccserig. A szél veszettül fújt. Ekkor gondoltam arra, hogy visszafordulok. De szerencsére nem volt alkalmas a hely és az erős szél kikapta volna a kezemből a fókát, ha itt megpróbáltam volna átszerelni. Tehát tovább másztam, ami már innen nem annyira nehéz. Követtem a nyomot, ami a gleccsert kikerülve felment a gerincre és ott kanyargott tovább egyre feljebb. Kikerültem a szélcsatornából is, és már kellemesebbnek éreztem az időt. Már nem akartam visszafordulni.
Ekkor voltam kb. 2600m-en. Kezdtem fáradni. Az utolsó átjáróért túl sok energiával fizettem, amire itt lett volna még szükség, mert bár nem volt nagyon meredek, de azért könnyű sem. Még 500m volt a csúcsig. Ekkor már gyakran meg kellett állnom, hogy kifújjam magam, ahol fordult a nyom, ott megálltam és pihentem egy percet. Aztán a vége előtt már minden 10-15 lépés után. De közben elámulva gyönyörködtem a tájban és a gyorsan rohanó felhők fényjátékában. Már felülről láttam a környező hegycsúcsokra. Szemben ott volt Sportgastein csúcsa is, de már az is alattam.
2 órára voltam fenn. Nyugodtan átszereltem, közben pihentem. Azután még felmásztam a kereszthez, hogy tényleg a legmagasabb pontról indulhassak el lefelé. A völgyet éppen akkor érte el az árnyék. Jó lesz sietni!
A lecsúszás közben csak arra figyeltem, hogy mindig meglegyen a kontroll, és semmi váratlan ne történjen. Nem távolodtam el nagyon a nyomtól, amin felfelé jöttem. A kis kuloár felett még óvatosabb voltam, de odafigyelve nem kell tőle félni.
A hegy aljánál már elolvadt a reggeli hó, úgyhogy a végét gyalog tettem meg a parkolóig.
Utána: teljesen megnyugodtam, ezzel lett teljes ez a szezon, hogy ne legyen hiányérzetem. Ennek így kellett történnie."

Tettem egy kísérletet, összességében nem volt rossz.
A szokásos szezonzáró túránk megint Mölltal volt. Fejben már régen kész volt a terv, reggel fel a legelső vonattal, tovább a gleccserre, lecsúszás és fel. Ez elvileg ilyen egyszerű.
Az első nap későn mentünk fel, csak ki-ki néztem, de nem láttam egyértelmű nyomot és embert sem az útban. Az is egyértelmű lett, hogy egyedül kell mennem. Másnap ideális időben már fél kilenckor a beszálló helyen voltam, de nem voltam biztos az irányban, és továbbra sem volt jó nyom. Mentem egy bemelegítőt a gleccseren, és 15 perc múlva megint ugyanott álltam. És ekkor megláttam egy felfele jövő sítúrázót. A kérdés eldőlt. Pár perc múlva mellette voltam. Azt mondta, hogy teljesen jó, egyértelmű az út. Az is volt. Kicsit tavaszias hó, de simán vállalható. Kis idő múlva egy lánnyal találkoztam, aki igen nagy tempóban nyomta. Ő azt javasolta, hogy a (fentről nézve) jobb oldali kuloárban menjek le, mert a másikat már nagyon süti a nap, lavinás is lehet. Hittem neki és jobbra tartottam. Volt egy szűkebb átkelő egy kis jéggel, de semmi különösebb. A hó sajnos egyre olvadtabb lett. Nemsokára megláttam, hogy hol is kellene lemenni. Egy meredek, napos oldalág vezetett bele, a szélén egy sziklás, füves gerinccel. Nem tetszett az egész, de azért szép óvatosan leflatteroltam rajta, a főágba. Na ez legalább árnyékos volt, keményre összefagyott jéggel-hóval. Úgy nézett ki, mintha korábban lejött volna benne valami. Ha éppen nagyon kell, le lehetett volna rajta menni léccel, de teljesen értelmetlennek láttam, és főleg azért, mert utána itt kell feljönni, amihez egyértelműen hágóvas kell, és nem árt csákány se a kézbe. (Ezek az eszközök az autóban pihentek.) A kuloár alatt úgy láttam már nem is volt összefüggő hó. Felkötöttem a lécet, és az olvadt mellékágon át kihúztam a füves gerincre és azon mentem fel a platóra. Ott visszaváltottam fókára. A széles léc, öreg fóka, vizes hó kombináció igencsak megnehezítette a haladást. Az oldalmenetekben a lécek folyamatosan lecsúsztak, nehéz volt élezni.
Ha lassan is, de haladtam. Egy fordulónál a léceim elkezdtek lefele csúszni, hiába fékeztem, ahogy tudtam, az egész felszíni hó jött velem. Nem volt vészes, csak lejjebb kerültem száz méterrel. Ezen a részen egy ott rögtönzött technikával jutottam át, lépéseket rúgtam a hóba és a léceket kézzel löködtem feljebb. Ahogy enyhült a meredekség újra fókáztam. Szerencsére feljebb jobb lett valamivel a hó. Haladtam, és tudtam, hogyha valami fatális dolog nem jön, akkor bőven időben felérek. Feltámadt a szél, de ez inkább jól esett. Végül 3,5 óra alatt felértem a beszálló pontig. a társaimmal pont egyszerre értem Weissehausba. Itt végre megihattam az egész úton cipelt fóti sörömet.
Egy koraibb, hidegebb, havasabb időben talán érdemesebb próbálkozni, amikor a másik, talán egyszerűbb kuloár is biztonságos. Lehet, hogy jövőre mégis Sportgastein felől megyek?