Előzmény és válaszok a Melyik a jobb: a karving vagy a párhuzamos-farolós technika? topikból

1. Ezek a dolgok nem az én találmányaim, természetesen. Ha nem hiszed el nekem, kérdezd meg Ozsváth Miklóst, vagy Pásztory Gábort, vagy Pálfy Pétert például. Én kb 5 évvel ezelőtt kezdetem ezen a kérdésen töprengeni. Akkor kezdtem el sítáborokba járni a G2S síiskolával.

2. Nézz meg bármelyik haladó carvingolót, hogy melyik síléce van a másik elött, mikor laposra fekszenek a lécei az élváltás közben. Ha ilyenkor az új ívbelsö előrekerül, akkor ez meg fogja akadályozni a következő kanyarív beindítását.
Az élezések beindításánál, nagyon jót tesz, ha visszahúzzuk az ívbelsö lécet, lassítjuk a haladását és a csörét lenyomjuk a hóba. Ezután élezzük az ívkülsöt, amit meg siettetünk, hogy gyorsabban haladjon.
Mikor beindult a carving síkanyar, akkor az ívbelsö fog elörekerülni, megelözve az ívkülsöt.

Hát én valóban úgy gondolom, hogy merev bakancsban nem lehet bokával élezni, és nincs is rá szükség. Ezért jobb a merev magas cipő, mint az alacsonyszárú puha cipő.
Én nem csinálok tudományos kérdést az élezésből, nem forgatom sem a nagylábújamat, sem a kislábújamat. Egyszerűen csak elbillentem a cipőket és máris élen van a léc. Megnyomom a cipő nyelvét és már kanyarodik is a léc a nyomás erősségétől függő íven. Majd felengedem a nyomást és kezdem az ellenkező kanyart. Nem bonyolítom el.

"...az új ívkülsö lécnek meg kell előznie az új ívbelsöt..."

Nálam ez éppen fordítva történik. Az ívbelső halad elől (kisebb terheléssel) az ívkülső pedig kissé lemarad.
Ahogyan te írod, olyat a telemark sízésnél láttam, ahol az ívkülső léc halad elől, az ívbelső pedig hátrébb.

Ne vedd rossz néven, de amiket írsz az nincs eléggé átgondolva szerintem.

Ha úgy gondolod, hogy a merev bakancsban nem lehet bokával élezni, akkor egyáltalán nincs igazad.
Ez az élezés úgy történik meg, hogy elforgatod a lábfejedet. Tehát nem magát a bokát próbálod direkt elforgatni, hanem a lábfejedet, ami elforgatja a bokádat. Például lefelé forgatod a nagylábujjad és felfelé a kis-lábujjad egyszerre (ez a pronáció, az új ívkülsö oldalon), ezzel elforgatod az egész bokádat. Ezt meg lehet csinálni gond nélkül és elegendő erővel, ha bizonyos feltételek meg vannak adva. Ezek a feltételek az alacsony, vagy nulla lécnyomás (lábhajlítás által a kikormányzás alatt), nyomás a bakancs nyelvén (bokahajlítással), ami erőkart ad a mozdulathoz, a helyes szeparáció, tehát az új ívkülsö lécnek meg kell előznie az új ívbelsöt és a testnek valamennyire az esésvonal irányába kell fordulnia.
Így a lendületvétel irányítani és követni fogja a bokák élezése. Tehát elsőként élezed a léceket bokából, majd csak ezután halad át a tested a lécek fölött.
Amit te leírsz az fordított. Ha térdből, vagy csípőből élezel, akkor a test halad át a lécek fölött elsőként és csak ezt követik a lécek élezései. Egy ilyen kanyarív nem lesz optimális, de azért lehet karcolásos.

A többi ellenvetésedre is tudnék válaszolni, de ez nagyon hosszúvá tenné az üzenetet.
Ha érdekel a téma, esetleg elolvashatnád a könyvemet.

"Képzeld el, hogy rézsút haladsz párhuzamos léceken és fordulni szeretnél. "

Ha a hegy felé akarok kanyarodni, akkor elbillentem a lécet a hegy felé és a léc kanyarodni fog a hegy felé, amíg meg nem áll. Ugyanezt megcsinálom a másik irányba is. Többször megismétlem a gyakorlatot mindkét irányban, majd összekötöm a két ívet. Ez alapgyakorlat. Én nem látom bonyolultnak.

"Bokáiddal kell élére állítani a léceket, ami nagyon szokatlan mozdulat."

Réges-régen, amikor még alacsony szárú bőrbakancsban síeltünk, akkor valóban bokából kellett élére állítani a lécet. Mikor katona voltam, akkor magasabb szárú surranót használtam, és talán még erre is igaz volt, hogy bokából kellett élezni vele. De a kemény műanyag bakancsban ez nem így van. A bokám meg sem mozdul benne, lábszárral billentem el a cipőt és vele a lécet is. De ez ugyanígy van a sodródásos élezésnél is.

"Ehhez tehermentesíteni kell a léceket először, lábhajlítással. "

Szerintem nem kell feltétlenül tehermentesíteni, de lehet úgy is. Élre billenteni tehermentesítés nélkül is lehet. Biztosan láttál már olyan videót a YouTube-on, amikor guggolva carvingolnak, szinte a lécen ülve. Ebben a testhelyzetben lehetetlen tehermentesíteni, mégis tudnak élen menni, és az élváltás is működik. Tehermentesíteni csak a hagyományos fordulóhoz kell, mert teher alatt lehetetlen elfordítani a lécet. De carvingnál nem te fordítod el.

"Ez nehéz dolog, úgy érzi az ember, mintha elvesztené uralmát a lécei fölött."

Én még sohasem éreztem ilyet.

Képzeld el, hogy rézsút haladsz párhuzamos léceken és fordulni szeretnél.

Ha innen egyből élezni tudsz anélkül, hogy lábaiddal elrugaszkodnál a lécektől, akkor van esélyed egy optimális karcolásra. Egy ilyen élezés eléggé bonyolult. Bokáiddal kell élére állítani a léceket, ami nagyon szokatlan mozdulat. Ehhez tehermentesíteni kell a léceket először, lábhajlítással. Ez nehéz dolog, úgy érzi az ember, mintha elvesztené uralmát a lécei fölött. Vigyáznod kell az új ívbelső léceddel, nehogy túlterhelődjön, vagy előrerohanjon a tested elé. Bátornak is kell lenned, mert beindulnak a lécek a sípálya oldala felé, pont arra, amerre te nem szeretnél tovább haladni, neked pedig be kell dőlnöd az ívkülsö léc csőre felé, ami egy lezuhanás érzését szokta kelteni.

Egy jó optimális sodródásos kanyarnál elrugaszkodik az ember lábaival (lendületvétel), valamennyire az esésvonal irányába, majd teker egyet mindkét lécén. Innentől beindul a sodródásos kanyarív. Itt is van egy lezuhanásos érzése az embernek az elrugaszkodás közben. Ez a közepes nívó, ahogy én látom.

A kezdő nem rugaszkodik el, csak csavar egyet a vállaival, vagy a fenekével és így könnyen bajba keveredik, mert elveszti a bakancsai nyelvén a nyomást.

"Én úgy gondolom, hogy a sodródásos kanyaríveket sokkal könnyebb megtanulni és megcsinálni, mit a karcolásosakat. "

Csak néhány okot mondjál röviden, hogy miért.

Én úgy gondolom, hogy a sodródásos kanyaríveket sokkal könnyebb megtanulni és megcsinálni, mit a karcolásosakat.
Ennek meg vannak az okai, amiket itt most nem fogok felsorolni, mert nagyon hosszúvá tenné a válaszomat.
Azok akik haladók voltak a régi léceken, azok szerintem legtöbben karcolnak ma egy ilyen pályán amiről itt szó van.
Egy ilyen kivétel, 10 évesek, amit írsz, azoknak nem kell a hóekekanyar sem. Egyből karcolhatnak, csak ez nagyon nagyon ritka dolog a gyakorlatban.
Szerintem, akik a mai modern síléceken biztonságosabbnak érzik a sodródást pont az itt leírt pályákon, azok nem lehetnek haladó síelők még. De persze haladókká fejlődhetnek...

"Aki egy ilyen pályán, amit itt leírsz sodródással síel, az nem lehet haladó síző, csak maximum közepes, vagy kezdő nívójú. "

Mielőtt a carving megjelent, mindenki a sodródásos technikát használta (kivéve aki hóekézett), és már akkor is voltak haladó sízők, profik is és versenyzők is. És síeltek piros és kék pályákon is.

"... a karcolásos kanyarívek, ha eléggé optimálisan csinálja az ember, sokkal biztonságosabbak, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, gyorsabbak, könnyebben irányíthatók, kellemesebbek mint a sodródásosak."

Ebben egyetértek veled, de van aki a sodródásost érzi biztonságosabbnak.

"De ehhez haladófokú síelő kell, aki tudja, hogy mikor mit kell tennie és miért! "

Én már láttam 10 éves körüli gyerekeket, akik a hóekézés után rögtön carvingot tanulták, és ösztönösen jól csinálták. Anélkül, hogy tudták volna, hogy mit kell tenni és miért. Szerintem a carving mozgása egyszerűbb mint a sodródásos, ezért könnyebb is megtanulni. Mert carvingnál igazából nem is kell a tanulónak rábírni a lécet, hogy kanyarodjon, ha élre teszi akkor az alakja miatt "magától" kanyarodni fog. Csak az egyensúlyozást kell megtanulnia ugyanúgy, mint biciklizésnél. Szóval szerintem nem feltétlenül kell haladónak lennie annak, a carvingozni tanul.
Persze a soródásos technika megtanítása is elengedhetetlen, hiszen a sebesség szabályozásához és a hirtelen megálláshoz mindenképpen szükség van rá.

Aki egy ilyen pályán, amit itt leírsz sodródással síel, az nem lehet haladó síző, csak maximum közepes, vagy kezdő nívójú.
Az sem lehet kétséges, hogy a karcolásos kanyarívek, ha eléggé optimálisan csinálja az ember, sokkal biztonságosabbak, nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, gyorsabbak, könnyebben irányíthatók, kellemesebbek mint a sodródásosak. De ehhez haladófokú síelő kell, aki tudja, hogy mikor mit kell tennie és miért!

Nem is hinném, hogy ezzel az ominózus versenyléccel kellene Bélapónak carvingolnia (mivel legfeljebb "félcarving" lécnek nevezném, valóban 21,5-es rádiuszú, de azért lehetett vele "carvingolni"). Magyarán szólva nem sarok-kitolással, hanem élváltással síztem vele. Azért szerintem a "szép síelés" nem a léccel kifarolással felszórt hófelhő, hanem a testsúly megfelelő kezelése és az élen siklás. Mondom annak ellenére, hogy talponsíelőkén én is azt vallom, nem kell mindent élére állítani. WFeri
P.S.: Bélapó nem ma kezdte a síelést, van némi előélete, sőt! A bordozást "kényelemből" választotta, ha jól tudom.

Ne a Feribátyától kapott léctő akarj carvingot várni, az egy 21-es rádiuszú, ha jól rémlik, nem is puha darab, a bordról átállást sem biztos, hogy azzal kellene kezdeni!

Az igaz, hogy mindkét tecnikát lehet szépen is és csúnyán is művelni. Én is láttam már olyan hagyományos sízőt, aki teljesen hátra dőlve, összeszorított lábakkal rángatta maga alatt a lécet. De a carvingnál is van aki szebben és van aki kevésbé szebben csinálja.
Azonban a carving mozgása nekem folyamatosabbnak tűnik. Egyik kanyarból ki, a másikba be. Nincsenek hirtelen mozdulatok, és ezért nekem a carving mozgása szebbnek tűnik.
Ha a biztonságos csúszást nézzük, akkor úgy látom, hogy nálad a farolós a nyerő. Ezt érzed biztosabbnak. Én éppen az ellenkzőjét tapasztaltam. Amióta használom a carving technikát, én biztosabbnak érzem magam. Talán azért, mert terpeszben, mindkét lécet terhelve könnyebben lehet korrigálni. És így merek gyorsabban is menni.
Abban egyetértünk, hogy ahol van rá mód, ott használjuk ki a lehetőséget és "karmoljunk rendesen", még akkor is ha a pályának csak egyes szakaszain lehet ezt megtenni. Mert ez olyan plussz élvezet, amit a hagyományos technika szerintem nem tud megadni.

Mikor mutatják, hogy három lépésből hogyan tanulj meg "carvingolni", akkor feltételezik, hogy a farolós már megy. Pedig az sem mindig szép. Főleg a csípődobálós. Ám mert a leceket már erre a technikára alakították és ilyenre, hát élre kell állni. Igaz a farolós az még biztonság, de a carvinggal gondolhatod hogy "szintet" lépsz. És tényleg. Valójában a magam biztonsága annyira nem érdekel, mert látom, hogy sokan vannak itt akik azelőtt is sportoltak olyan módon, ahol meg kellett tanulniuk esni,(kézisek, motorosok,stb..) így az itt is a játék része.

Hacsak két kanyar erejéig is karmoljunk rendesen! ☺

"Eldönteni, hogy mi a jobb - arra ott a terep."

Nyilván van olyan eset, amikor a terep mondja meg, hogy melyik technikát kell használni. Ebben természetesen igazad van. De a kérdésem nem is arra irányult volna, hogy melyiket célszerűbb alkalmazni más-más terepen. Inkább arra, hogy azonos feltételek mellett melyik a szebb, biztonságosabb, élvezetesebb technika.
Hogy érthetőbb legyen: adott egy széles erős kék (vagy gyenge piros) pálya, jó minőségű simára ratrakolt hóval, és kevés síelővel. Vagyis ideálisak a feltételek, egyaránt alkalmazhatod mind a hagyományos farolós technikát mind a carving technikát. Ebben az esetben te melyiket választod? Te melyik technikával érzed a siklást elegánsabbnak, biztosabbnak, kellemesebbnek?

Ez lett volna az eredeti kérdésem, de lehet, hogy nem fogalmaztam egyértelműen.

Jaj Bélapó! Kellet neked engedned a sötét oldal csábításának :-)
Deszkán nincs ilyen flancolás, hogy párhuzamos vagy carving :-D

(fogadatlan prókátorként.) Szerintem aki csak elmegy hogy sízzen és nem akar tanulni csak lejönni az már öreg húszévesen is. Úgy gondolom, hogy mindig érdemes valami újjat kipróbálni, valamivel érdekesebbé tenni, mert tanulni mindig fárasztó és kudarcokkal teli, de az eredmény az ami kárpótol. Példa: voltam kezdő társakkal egy pályán amin éppencsak le tudtak - a sízni az túlzás - csúszni. Mikor harmadszor jöttünk volna közölték, hogy ez már unalmas keresnek egy másikat. (A nekünk tanácsot adó profinak nem volt az.) Nos a rózsszínnek gondolt pálya meghaladta a tudásukat és húszharapásos lett belőle. A miért: nem tanulni akarnak, csak sízni. Nem tudnak, de majd magától megy az. Mitől? A sok esés közben majd megvilágosodnak? Bizonyára eljutnak majd egy olyan szintre amit még nem nevezünk sízésnek, de már esés nélkül le fognak tudni jönni.
A témához kapcsolódva úgy gondolom, hogy minden pálya és nem pálya kínál lehetőséget hol az egyik, hol az ezer másik féle sízésre. Eldönteni, hogy mi a jobb - arra ott a terep. De hogy ne akarjon valaki tanulni? Én nem értem meg.

Ja, a szuper léccel könnyű lesz. Az már be van tanítva, csak rá kell állnod és magától húzza az íveket.
Arra azért vigyázz, nehogy ledobjon a hátáról. A lécnek lelke van. Ha észreveszi, hogy nem a régi jól megszokott gazdája hajtja, megmakacsolhatja magát. :)

Na én is ilyen vagyok! Teljesen felesleges nekem a carving léc! (Bár most kaptam WFeribá-tól egy szuper lécet, talán még carvingolni is megtanulok)