Előzmény és válaszok a Hóvadász topikból

Akkor nem kellett későn indulnotok ahhoz, hogy sötétben érjetek le :)


A kalandvágy/vállalkozó kedv az alapfeltétel ebben a szezonban, különben csak a fórumokon panaszkodás/puffogás marad. Sokat halogatni tényleg nem lehet,
különben bezáródnak ezek a max pár hétig adódó lehetőségek....és ha az optimális időjárást is bele veszem a képbe akkor pár napos időablakok adódtak...
Az összes szezonbeli túrámnál ez volt a helyzet, nem nagyon volt második esély. Ha decemberi "karácsonyi időszakra" vonatkozó osztrák beutazási korlátozások feloldására várunk akkor te se én se csúsztunk volna sokat a szezonban.
Azért remélem március/április tartogat még valamit számunkra.


Hogy régen vagy most könnyebb-e ez a műfaj, az jó kérdés. A kézenfekvő letérési lehetőségek tekintetében biztos könnyebb lehetett régen, amikor a többség csak a kezelt pályán akart csúszni. Érdekes volt megfigyelni, hogy Romániában még most is ez a helyzet, 99% a pályán marad, Fertő tetőn napokkal a havazás után is kevés a nyom a kijelölt freeride részen, miközben a lankásabb pályákon egymás sarkát tapossák az emberek.

Az Alpok felkapott helyein persze tényleg sáskarajként érkeznek a freeriderek,
tavaly Tauplitz-on én is csak pislogtam, hogy a kabinos liftre várók többsége freeride léccel/boarddal érkezett. Ilyen szempontból simán megértem, hogy elvesztetted a motivációt, amikor a legtöbb már bevált helyeden ez lett az általános, mely elveszi a dolog lényegét, az intimitást és nyugalmat.


A facebook/youtube/online térképek mindenféle layer-el/időjárási modellek/webkamerák amik ma elérhetőek, olyan tájékozódási lehetőséget adnak, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Az igazi vállalkozó kedv így inkább régen kellett, mint manapság. Ha most kinézek egy hegyet/síterepet, szinte biztos találok valami posztot/videót/webkamerát a neten az adott helyről....már csak össze kell rakni őket mint egy puzzle-t.
Persze így is izgalmas, én kifejezetten szeretem amikor egy "online körbejárt" helyre eljutok és indulhat a "real life" felfedezés.

Ezek az eszközök persze a sítúráknál is úgyanúgy hasznosak, így akár a "közelben" is találhatunk igazi gyöngyszemeket.

Háztól-házig 19 km és kb. 10,5 óra, ebből a hídtól felfelé 5 óra 20 perc volt, 10 perc pihenővel a tónál.

Megértelek. Igyekszel kihasználni azt a kevés alkalmat, amire lehetőséged van és megteremtesz magadnak. De kalandvágy és vállalkozó kedv nélkül az ember csak turista. Elhatározás kell és el is kell indulni! Nem elég az elszalasztott lehetőségeket siratni, mert azok soha nem jönnek vissza.

Te is jó úton jársz. De neked nehezebb, mint nekem volt. Az én korosztályomnak még volt 10-15 jó évünk, amikor már megjelent a snowboard, de a Facebook még nem. Még neve sem volt ennek, ami ma a "freeride". Divat. Szelfibot? Bohócok. Én ezért vesztettem el a motivációm. Majdnem.

De van megoldás. El kell hagyni a pályákat! Felvonó sem kell. Az élmény mindenért kárpótol.

A "liften szendvicset rágcsálós" résznél felnevettem, nálam pont ez volt a helyzet még most hétvégén is....pedig a srácok gyakran emlegették a Kolibát, de szerencsére szinte minden kör után volt aki friss lendületet kapott és velem együtt az újabb menetet preferálta.

A téli táj engem is rabul ejt minden egyes alkalommal, freeride közben a hátránya, hogy úton-útfélen megállok. Az eddigi sítúrák kivétel nélkül nagyon tetszettek, de ennek ellenére a lifteknél kötök ki az esetek többségében.

A miérteken gondolkoztam sokat, és én az időhiányra lyukadtam ki:
egyszerűen olyan keveset tudok elszabadulni havas hegyek közé, hogy azon a néhány napon az intenzívebb élményre-több lecsúszásra vágyok a több száz km utazások után.
Ha lenne 1-2 órára távolságra, olyan hegy ahol lift az nincs, de természetes hó igen, biztos gyakrabban túráznék, mert amúgy imádok hegyre felfelé menni,
a nyári félév kerékpározásai közül is ezek a kedvenceim, élvezem a tájat
és a változó meredekségű emelkedők okozta kihívást, az erő optimális beosztását....és a végén mindig ott van a jutalom, a gyönyörű panoráma majd a lesiklás/downhill :)

Sajnos magyar viszonylatban ritkák a sítúrázáshoz optimális napok,
de azért ahogy nézegetem a fókás csoportot, akik nagyon keresik+van már tapasztalat, azért kifogtak pár jó napot ebben a szezonban is.


1200m szint friss hóban, az tényleg komolyan hangzik. Hány órás volt a túra?
Az érintetlen behavazott tájról készült fotókkal pedig nem lehet betelni...

2021.02.13. Palfnerscharte

Ahogy öregszem, változik a fontossági sorrend. Fiatalon még lelkesen futottam a felvonóhoz (de az még nem ilyen volt, mint a mostaniak), és az is előfordult, hogy a szendvicset aközben rágcsáltam el, amíg felértem. Hiszen az volt a cél, hogy minél többet csúszhassak egy napon. Aztán később jött egy-egy fellángolás és feltúráztam valahova, de a lecsúszás utána mindig csalódás volt. Ezért az utóbbi években ez feledésbe merült. De ebben a szezonban ez is megváltozott. Minél többet gyalogoltam, annál könnyebb lett, és ezért még többet. Ilyen ez. Közben pedig elgondolkoztam a dolgon. Mi hát a legfontosabb nekem? Az első a tél, tehát legyen hó és minél hidegebb. Az erdő. Mindig ugyanazt érzem, mindegy, hogy az Alpok zord fenyvesében, a Bakonyban, vagy itt az Alföldön Kunfehértón vagy Bugacon a homokbuckák között. A gyerekkor nem múlt el nyomtalanul. A hegy csak ezután következik. És a lecsúszás? Ja, igen. Az sem rossz, de már nem olyan fontos.

Az első túrám a Reedseehez bebizonyította, hogy hótalppal olyan nehéz terepen is fel lehet menni, ahol splitboarddal, de még túrasível sem. Akkor úgy éreztem, hogy még tovább bírnám, és a Graukogel-kerülés a Palfner-nyergen (2321m) keresztül még belül lenne a határon. De a boardot felcipelve már nem biztos. Persze fel lehetne menni a másik oldalról is, ahol van út, lenne fektetett nyom, mert a sítúrázók mind ott mennek fel és utána lecsúsznak valamerre. De ezt elvetettem, mert ismeretlen terepen először szeretem látni, ahol majd le fogok csúszni.

Biztos nagyon lelkendeztem az előző túra után, mert ez meggyőzte a barátom, hogy velem jöjjön. A tó után már nem lesz olyan meredek, mondtam. Annyira... 1200m szint a friss hóban az erdőn keresztül, járatlan utakon, -18 fokban, maradhat? "Ha valaki meglátja a nyomainkat, biztos azt gondolja, hogy ezek tiszta lököttek." Ezt mondta útközben. De felértünk, és ezek azok az élmények, amik többet érnek, mint bármilyen lecsúszás.

A lejövetel a sötétben az egy külön történet, de már ezt is kezdem megszokni. Esésvonalban az erdőn keresztül, a kidőlt fákon átmászva, balra egy zuhogó patak, jobbra egy másik, amik szerencsére nem zártak össze... De ennek is megvan az az előnye, hogy már azt is tudjuk, hol ne induljunk el, ha majd egyszer itt lecsúszunk :-)

Ebben a szezonban ez volt az utolsó napom. Kihoztuk belőle a maximumot.