Halihó szevasztok!
Felhők is, de zömében napsütés köszöntötte a hagyományos, év végi Kanyarsí sítúrán résztvevőket a Kreischbergen.
Ismét és ismét nem győzök örvendezni annak a nem mindennapi tudásnak és munkának, amit az itt hóval – pályákkal foglalkozó szakemberek évről – évre elkövetnek a síelők (na és természetesen nem utolsósorban a saját bevételeik) érdekében. Legnagyobb örömünkre így volt ez most is.
Az ebben az időben szokásos (30 perc) időre volt szükség a feljutáshoz, odafent aztán, már nem okozott problémát a tömeg, (legalább is azoknak biztosan nem, akik azért érkeztek, hogy jól érezzék magukat).
Nagy öröm, és lelket melengető volt vendégeink öröme-büszkesége, hogy az ötödik napra alapos átalakuláson ment keresztül a nulla kilométeres kezdők, az éppen haladó és a két haladó csoport tagjainak a sí tudása.
Örömöm mellé időnként vegyül némi üröm is. Ismét és ismét látok olyasmiket, melyek nem tesznek jót a síoktató szakmának. Még akkor sem, ha biztosnak látszik, hogy egyeseknek valójában nem sok köze van a szakmához.
Akiknek pedig van, ott is elég széles a szórás. Alacsony szinten dolgozó kollégát sokat látni. Átlagos tudásút már kevesebbet, magas szinten dolgozót pedig „csak nagyítóval” lehet találni. És félreértés ne essék, a magas szintű munkára néha éppen a kezdő síelőknél, vagy az egy bizonyos szinten megrekedt síelők oktatásánál lenne szükség.
Pl.: Külsős (nem a mi szervezésünkben) síelő (igaz rendkívül jó felfogó és mozgáskészséggel rendelkező hölgy) néhány hibáját két kanyar alatt ki lehetett javítani. Tartása egyáltalán nem volt, a kanyart a felső test rántásával indította, majd a belső lécek állandó emelgetéssel kerültek a külső mellé, a sebességszabályozási technikák teljes hiánya pedig nagyon is indokolták a már kissé meredekebb lejtőkön is fellépő félelem érzéseit.
Az utóbbi évek (talán) legjobb szilveszteri túráját éltük át, köszönjük, Kreischberg.
Keresés
