A legtöbbünk azért lett oktató, mert szenvedélyesen szereti a síelést. És azért marad oktató, mert azt szeretné, hogy hogy másoknak is segítsenek megélni ezt az örömöt, és mindezt biztonságban. Vajon miért van az, hogy a tanítványok többnyire csillogó szemmel vannak ott az oktatáson, és nem egyszer azt mondják, hogy jobb velünk együtt síelni, mint egyedül? Azért mert a jó technika fényévekkel nagyobb örömöt okoz. Arról ne is beszéljünk, hogy a balesetek, sérülések nagy része elkerülhető, ha valakit jól vezették be a síelésbe. A nehézségekkel küzdő tanítványaink nagy része pedig elmeséli, hogy a barátaival kezdte a síelést, és a félelmeinek nagy része ebből az időből származik...
Ezzel együtt én sem megyek oda senkihez ismeretlenül, és kezdem rányomni az elveimet (pedig valószínűleg kicsit többet tudok a síelés és a tél világáról nála). De ha valaki kíváncsi a véleményemre, nyilván elmondom.
Egyetlen kivétel van: ha valaki olyan dolgokat csinál, ami veszélye magára vagy másokra. Ebben persze nehéz határvonalat húzni. De az tény, hogy akinek nincs nagy tapasztalata a síelés tanításáról, nincsenek naprakész ismeretei, az el sem tudja képzelni, mennyi hibát lehet elkövetni. Időnként égnek áll a hajam, hogy a legnagyobb jó szándék mellett miket mondanak vagy mutatnak a pályán egymásnak az emberek, miközben fogalmuk sincs róla, hogy mi a következménye ennek.
A szülők, rokonok és barátok esetében sokszor jobb járna a tanítvány, ha valóban csak jó hangulatban síelnének együtt, és nem akarnák az egyik a másik tanítgatni...
Keresés
42 cm
