március 18 és 29. között voltunk Nassfelden. A szállásunk Weissbriachban volt. Ez a település nagyjából 16 km-re van a Millenium Express (Tröpollach) völgyállomásától. Igencsak enyhe, tavaszias időt fogtunk ki, így porhóról már szó sem volt. A pályák délutánra buckásak lettek, főleg azokon a helyeken, amiket jobban sütött a nap. Szombat, vasárnap elég sokan voltak, ilyenkor a központi lifteknél úgy 6-8 percet kellett sorbanállni, szóval nem veszélyes. Ekkor volt a legmelegebb is; jócskán 10 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála 1500 m körüli magasságban. Délutánra szinte mindig nehéz lett a hó. A 11 nap során szinte végig sütött a nap, bár a köd elég gyakran előfordult. Sajnos pénteken szinte egész nap, kisebbb-nagyobb megszakításokkal esett az eső (a felsőbb részeken havaseső, vízes hó), néha valósággal zúhogott, így a sípályákra sem merészkedtek ki annyian. Aztán az utolsó napokban kis lehűlés jött közbe, ennek köszönhetően a lejtők elég jól tartották magukat, de a reggeli órákban eszméletlenül kemények voltak, akár egy FIS VK versenypálya, főként most hétfőn. Tényleg brutális volt. A Carnia közel 8 km-es Talabfahrt még mindig nyitva van, hó is bőven van rajta, szóval a technikai hó tud valamit, hiszen napközben lenn a völgyben (kb 700 m) 16 fok is volt. Persze délután elég ramaty volt már itt a hó, na meg jó kis mogulos pálya. Az offpiste hanyagolható volt, mivel egy ún. Bruchharsch Schnee volt a pályákon kívül, azaz valósággal beszakadtál, ha rámentél. Összeségében tetszett Nassfeld, afelvonók jók, a pályák változatosak, bár a Millenium Express kissé hosszú, a csúcsig kb. 20 perc a menetidő. A síbuszok a keycarddal ingyenesen használhatók, s elég gyorsan mennek, legalábbis ami az odaútat illeti. Weissbriachból 20 perc a menetidő, de visszafele mivel elég sok helyen megáll, s bemegy Jadersdorfba is így olyan 35 perc a menetideje. WEissbriachban szintén vannak sípályák pár húzólifttel, bár relatíve alacsonyan fekszenek, de még üzemeltek a felvonók. Ha itt szállunk meg, akkor mindenképpen nehogy kihagyjuk a Bäckereit, ami nevével ellentétben inkább egy kocsma. A tulaj egy igazi egyéniség, még gratis felest is kaptunk. Van egy fia, aki 12-nél nem lehet több, de ő is ott borozgatott:)
Aztán még ott van a Löffele drinkbárja, ami szintén jó kis hely. Itt tegnap/ma igencsak elidőztünk, vagy fél 4ig. Mindenféle osztrák specialitást végigkóstoltattak velem. Különféle Kräuter Schnapsokat stb. A sör (pohár) 2 euró, a radler 2, 60 euró. a schnapsok 2-4 euró körül mozognak. Az egyiket pl. úgy szolgálták fel, hogy belekelett dugnom az ujjamat, aztán azt meggyújtotta a pultos, s úgy kellett lehúzni. Érdekes szokás az biztos:) Itt is elég bőkezűek voltak, kb 3 schnaps gratisba ment.
Fenn a hegyen a hütték valamivel drágábbak mint pl. Gerlitzenen, a Schiwasser viszont határozottan jobb. Hüttetipp: Watschiger Alm, a gulyáslevesük finom és kiadós, s nem is olyan húzos, kb 3.50 euró. A germknödel 4.80, vaniliaöntettel 5.50.
Képek majd később jönnek