Síelésünk kivesézése

Halihó, sziasztok!

Ez az ozsi által említett flatterolás, azért "megér egy misét".

A léceket sokféleképpen tudjuk használni a kanyarban. Már itt fellelhető egy érdekesség, nevezetesen, hogy amikor még nem voltak acél élek, (kantnik), kanyarok már akkor is voltak. A carving sík óta a kanyarokat ívekké neveztük át, az íveket, pedig most már egyértelműen a karcolással azonosítjuk. Pedig az ív, (értelmezésem szerint) maga a kanyar.

Mióta létezik a carving sí, annyira evidensnek tűnik, hogy mindent ebből a szempontból vizsgálunk, ítélünk meg. Számomra azonban egyértelmű, hogy a carving felszerelés, (bár nagyon jelentősen módosítja az addigi technikákat, de) végül is az eddigi rendszerbe épül be. Ez mindig is így volt a nagy újításokkal.

Mi is a leglényegesebb változás?
1. Ha nem forgatunk bele az élen haladásba, jól láthatóvá válik az élen siklás, másként nevezve karcolás.
2. A carving sí geometriája nem csupán az ívet, (rádiuszt) határozza meg, hanem az eddig alkalmazott hagyományos technikákat is jelentősen megkönnyíti.

De ezek a változások, (mondjuk könnyítések), a rendszer eredeti felosztását csupán a karcolásban bővíti, a 2. pont szerint, pedig csupán módosítja.

Mi következik ebből?

Néhány részlet:

1. Legyezőt, (ez a havon hagyott nyom formája), tudunk létrehozni az ív elején
2. A közepén
3. A végén
4. Tudunk élen forgatni az egész ívben
5. És, ha nem forgatunk bele, karcolunk
6. Azért még vannak stb.. -k ezekről kisregényt tudnék összeszedni, de most csak az ozsi által említett léc sarkának kicsapásával, mint flatterolós hiba kapcsán szeretném árnyalni a képet.

Nézzük meg, mi is valójában az un. flatterolás?

A tipikusan tanulatlan síelés (lehet mondani) szinonimája. A „flatterolás” leglátványosabb ismertetőjele a léc lapon történő (szabályozatlan) sodródása. A síelő gyengén élez, a csípő hátul van, a két dolog eredményeként a befordulást csak egy csípő – felsőtestrántással tudja megoldani. (Megjegyzem, hogy a versenyzők jó élezéssel/élváltással pillanatnyi hátul levésben is kitűnő befordulásokat tudnak produkálni). A csípő – felsőtest kanyarba történő berántására a tanulatlan síelő azzal teszi fel a koronát, hogy rotációja a befordulás után is fennmarad, és ezzel esélyt sem ad a léc élbe kerülésére. Ezzel létrejön ez a „topronda” stílus. De, hogy azért ennyire ne legyen egyszerű a dolog, megjegyzem volt idő, amikor még képzettnek számító síoktatók is összekeverték a ténylegesen használható rotációt ezzel a flatterolással.

Még valami, ami miatt szóba hozom a dolgot: a fenti felsorolás értelmében azt mondanám, hogy a léc végének kicsapása nem minden esetben hiba. Hogy érthető legyen, amit mondok: a hegytámasszal levágjuk/lerövidítjük a befordulást. Ha ezt két léccel tesszük, azaz „úgy csapjuk ki a lécvégeket, hogy azok élbe érkezzenek”, az eredmény ugyanaz lesz. Tehát, ha a lécvég kicsapásának célzott értelme van, kitűnően használható technika, és még véletlenül se keverjük össze az ozsi által említett "topronda" stílussal.

Maradok síelős barátsággal:
--
Replaci
https://www.kanyarsiklub.hu
+36 30 907 1872