Mélykék égen táncolt a Nap, mosolygott az alatta elterülő üde-zöld tájra; beragyogta a völgyeket, a hegyoldalakat, megcsillant az utunkat kísérő patakokon, folyókon.
A nem is olyan távolban a Keleti-Alpok végvára tornyosult; a Schneeberg. Hátán kiterjedt hómezők és hónyelvek hívták fel a figyelmünket az elmúlt tél nyomaira.
Eljött az idő, hogy az utolsó símohikánok birtokba vegyék a Hóhegyet. Modernkori mohikánok lévén ezt nem lóháton, hanem a szalamandrának álcázott hegyi vasúttal tettük meg.
Felérve friss szellő késztetett minket egy lenge felső felvételére, irány a csúcs! A Waxriegel közeli törpe-fenyves útvesztőiben sikeresen elvesztettük a fonalat, így macséta híján visszavonulót fujtunk és egy kis kerülővel igyekeztünk a Damböckhaus felé.
Waxriegeli tapasztalat: nem mindig a rövidebb út a legrövidebb.
A Pazar idő és a méterről-méterre közelebb kerülő csúcs kárpótolt minket e malőrért.
Ott ahol néhány nappal ezelőtt fehér köntösbe öltözött a vidék és a szürkeségből hópelyhek táncoltak alább most semmi nyoma nem volt a télnek.
Azonban egész utunk során tekintetünk szinte beleütközött a Hackermulde fehér hegyoldalába; Alsó-Ausztria utolsó gleccserébe, ami doppingként hatott ránk, különösen Vassy-ra, aki a meredek hegyoldalakon igencsak belegyorsított.
Egy „laza” hochschneebergi korzózás után elértük a Fischerhüttét (2049m), mely nevét nem a halakról és tavakról kapta, hanem az ismert alpinistáról, Fischer Von Röslerstammról, aki 100 guldennel szállt bele a menedékház felépítésébe, még a 19. század végén.
Napsütötte teraszán némi folyékony energiát vittünk a szervezetünkbe, hogy újult erővel vágjunk bele a gerincen haladva a csúcsnak.
A kilátás csodás; bár az alsó-osztrák és a pannon síkvidék fele kissé párás; déli és nyugati irányba nagyszerű panorámában gyönyörködhetünk.
Lábunk előtt az egész Elő-Alpok; Rax, Schneealpe, Veitschalpe, kissé északabbra magányosan az Ötscher. Még nyugatabbra, az üveghegyeken is túl a Hochschwabot és az Ennstali Alpokat pillantjuk meg.
Figyelmünket dél felé fordítva a Fischbachi Alpok két síhegyén; Hirschenkogelen és Stuhlecken ütközik meg először a tekintetünk, majd a mögötte elterülő Bucklige Welt dimbes-dombos vidékét őrző Wechselre. A horizonton a Schöckl (Grazi hegyvidék) trapéz alakú vonulata zárja a vizuális parádét.
Közben megérkezünk a csúcsra, a 2075 méter magas Klosterwappenre, ami nem csak a Schneeberg, hanem egyben egész Alsó-Ausztria legmagasabb pontja.
Kis rövid piknik után csatolás és következik a nap fénypontja, lesiklás Alsó-Ausztria utolsó hófoltjain, talán utolsóként is.
Léceink késként kenik a remek firnhavat a Hackermulde hónyelvein. Lesiklásunk ezzel még nem fejeződött be; az Ochsenboden mélyedéseiben ismételten hófoltokra lelünk, így ezeken siklunk örömittasan a Damböckhaus integető és fényképezkedő közönségéhez.
Gyors autogramosztás és közös sztárfotózás után a Waxriegelen mászunk át, majd annak túloldalán néhány utolsó kanyar következik a már valóban utolsó hófolton.
Ismét egy nagyszerű nap volt, méltó nyitánya a nyári síszezonnak :)

Történetünk képekben:
https://sielok.hu/fotoalbum/schneeberg-summeropening2011/galeria/