Csütörtökön fél tizenegykor már pakoltuk a cuccainkat és komolyabb adag sörmennyiséget is elhelyeztünk az autó csomagtartójában illetve a hátsó ülés előtti lábtérben. Végül csak ketten maradtunk az autós csapatban, mert Gyugyi a fotós csak pénteken tudott indulni, így ő vonattal jött utánunk.
Egy gasztro-találkozóra voltunk hivatalosak Ivóba. Aki nem lenne erre ismerős annak elmondom, hogy ez a falu a Hargita aljában található. Aszfaltút nincs, de ha lenne sem látnánk belőle semmit, hiszen hatalmas havunk van. Innen indul az út a Madarasi pályákhoz. Mi azonban egy nappal a találkozó előtt indultunk, hiszen Pálinkás kolléga megfűzte Zsombort még holnapSaalbachban, hogy vezessen minket egy nagy hargitai sítúrára. Mivel Zsombi szereti a jó társaságot (a sört nem :) ), hamar kapható volt az ötletre. Szentegyházán volt a találkozó és annak ellenére, hogy nyomtam a pedált és már van egy darabka autópálya is Kolozsvár mellett bizony picit késve érkeztünk. Az út Várad és a Királyhágó között borzalmas, hazafelé biztosan elkerüljük. Vezetőnk igaz székely emberhez méltóan nem szószátyár, így csak annyit mondott, hogy valami menedékházba megyünk oszt jó lesz. Mondta, hogy pakoljunk át hozzá, mert az autóra pillantva nem nézte ki belőle, hogy felmenne bármilyen hegyre. Én megnyugtattam, hogy ahova az ő terepjárója felküzdi magát mi és is feljutunk. Igazából nem szerettem volna magára hagyni azt a sok sört, bort és pálinkát amit magunkkal hoztunk. Zsombi csak megrántotta a vállát és már indultunk is. Az út egyre havasabb lett és egyre feljebb kerültünk. Nagyon meglepődtem, mikor a 14 kilométeres út után a Madarasin találtuk magunkat, hiszen korábban csak Ivóból lehetett feljutni. Szállásunk Kobránál volt, aki Zsombor barátja és ugyancsak a Himaláját is megjárt hegyi vezető és alpinista. A matracláger diákkoromat idézte, de belépve a -8 fokos hóviharból a tökéletesnél is jobbnak tűnt. Lefekvés előtt még söröztünk, iszogattuk Norbi pálinkáját és tervezgettük a pénteki útvonalat.
A reggelit gyorsan elköltöttük a szomszédos Súgó panzióban és már indultunk is fókabőrt ragasztani. Bemelegítés gyanánt felmentünk az 1799 méteres csúcsra. Sok időt nem töltöttünk fent, miután az orrunkig sem láttunk a ködben. Aztán jött egy szenzációs freeride majdnem a faluig. Innen Hargitafürdő felé vettük az irányt. Nem sítúrázok régen, de most ismét meg kellett állapítanom, hogy szűzhóban sokkal fárasztóbb, mintha kezelt pályán mászna az ember. Zsombi néha előreküldött engem, hogy tapossak én is aztán Norbira is rákerült a sor. A köd újra sűrűsödött. Hargitafürdő volt a célunk, de végül nem ereszkedtünk be az Ózonig, mert már sehogy sem fért volna bele az időbe. Azért a pályák tetejéig elmentünk, odáig ahol a katonai lokátorállomás van. Bekopogtattunk és a személyzet beengedett minket, akik nagyon kedvesek voltak, még teát is főztek nekünk. Egy órácskát ücsörögtünk, majd visszafelé vettük az irányt. Egy jó kilométert kellett mennünk szintben míg el tudtuk kezdeni az utolsó csúszást. Ismét egy nagy csapatás a hatalmas porhóban. Majd ötkor ragasztottuk ismét a fókát. Az utolsó mászás már egyikünknek sem csalt mosolyt az orcájára, de nem volt mit tenni, a kocsik fent voltak a panziónál. A mellékelt track sajnos ismét hibás itt-ott, a szintek stimmelnek, de csak 22 km volt a valós megtett táv. http://www.movescount.com/moves/move104 ... meko.gmail
Ivóba 9 km az út, de eltartott negyven percig míg leértünk. Három autó is jött szembe, ami ezen az egy nyomos úton, ekkora hó mellett nehezen leküzdhető akadályt jelentett. Régen még létezett ezen az oldalon egy olyan szabály, hogy délig csak fölfelé, utána lefelé szabad volt közlekedni. Úgy látszik ez már a múlté, pedig volt értelme. Nyolc körül érkeztünk a panzióba, ahol 12 erdélyi hölgy és két pasi blogger már javában készítette a vacsikat. Nehéz lenne mindent felidézni, már csak azért is mert már érkezéskor gyorsan belénkdiktáltak 4-5 pálinkát. Azért a bárányragúra és a mézes báránybordára még emlékszem. Az est hátralévő részét táncprogrammal töltöttük :)