Vasárnap este érkeztünk vissza Murauból. Több, mint három évtizede járunk ide síelni és az idén ért az első keserves csalódás! Mondhatnánk, jó arány, de itt nem ehhez vagyunk szokva!
Csütörtök délelőtt leharcolt pálya fogadott a Kreischbergen, és bár esett a hó, ratrakot(?) nem láttunk dolgozni. Kora délután a fekete pályák kijegesedtek, és még a kék pályákon is félméteres puklikat épített a feltorlódó hó. Nem baj, gondoltuk, majd holnap jobb lesz. Nem lett jobb!

A kora délelőtti órákra már az összes pálya tönkrement, ratrakból meg mutatóban sem volt. Hajdanán (tavaly) már a pálya bezárásának pillanatában elindult az összes gép és éjszaka is lehetett látni a mozgó lámpáikat a hegyoldalban. Most meg semmi.
Pénteken, szombaton szép volt az idő, még a nap is sütött, a pályák meg ócskák!
Szombaton aztán ismét esett napközben és kora délelőtt már mindegy volt, hogy a kijelölt pályán, vagy a fák között síeltél; a hó egyformán mély volt. A nap végeztével megkérdeztük az egyik pénztárost, hogy miért nem kezelik a pályákat. A válasz; ha esik a hó, akkor NEM TUDNAK VELE MIT KEZDENI, TEHÁT ILYEN!!!!!!!!!!!!!!!
Azaz a négy nap alatt EGYETLEN RATRAKKAL SEM TALÁLKOZTUNK, CSAK LEHARCOLT PÁLYÁKKAL!
Hölgyeim, uraim, ennyiért? Kezdem itthon érezni magam!

Ha tehát sima, kezelt pályán szeretsz síelni, akkor KERÜLD EL A KREISCHBERG LEJTŐIT!
Lehet, hogy három évtized után búcsút kell mondanom a szeretett Kreischbergnek és más terepet kell keresnem.
Viszlát Murau!