Carezza 2016.03.10.
Ma Passo Costalunga Karerpass (leánykori nevén Carezza) síterepén voltunk.
Erről a kedves terepről, ami szerényen csak úgy nevezi magát, hogy King of the Dolomites, már régóta írni szerettem volna, s ezért élményfrissítés gyanánt ismét felkerestem.
A dolog szépségéhez hozzátartozik, hogy hajdanán nézegetvén a térképet úgy döntöttem ez a terep nekem való, de nem találtam meg! Kerestem néhány évig. Mindig közbejött valami, vagy nem jutott rá időm, vagy akkora hó volt, hogy lezárták az odavezető utakat. Ez a terep volt számomra a rejtőzködő titok.
Tavaly odaértem, idén pedig már beszámolót is írok róla.
A Moena mellett elhaladó útról Vigo di Fassa-nál kell felkanyarodni a benzinkútnál a templom közelében. Aztán következik néhány kilométer kellemesen kanyargó hegyi szerpentin, amelyről most a kilátást eltakarta a nagy hófal. Sebaj, az előző napok ködös időjárását most napsütés váltotta fel. Kedvem karikára bondorodott, még olaszokat is előztem a hegyen, tehát minden nagyon rendben volt.
Mielőtt komolyan nekikezdenék, leszögezem, hogy szívembe lopta magát a terep. Még tányéros felvonót is hajlandó vagyok használni érte. A King jelzőt nem írom alá, de egy gyöngyszem bőven kijár. Mehet mindenki a Sella Rondára, nyomoroghat ott a tömegben, s lehet büszke, mert körbe tudott egyszer menni valamin, amit gyakorlatilag mindenki tud, s közben a körön is elhagyja a legszebb pályákat, mert a turistagyár effektus fogságába esett. A legjobb dolgok nem ott vannak, ahol a sok turista lébecol. Ők csak fizessék ki a parkolásért az 5 eurót, gondolják azt, hogy csodában van részük, de az igazi kincsek a mellékutakon rejtőznek. Most úgy írom le a tereppel való megismerkedésemet, ahogy az a két látogatás elegyéből kialakult.
Előrebocsátom, hogy a legelső lehetséges helyen szereztem sítérképet. Nem tudom mit iszik a térkép rajzolója, de abból az anyagból néhány liter elférne a pincémben. A térkép alapján tájékozódni csak bő fantáziával megáldott síelő tud, s ez egészen addig igaz, míg rá nem jön, hogy eltévedt.
Tehát, kanyarog felfelé az ipse (úgymint síelő), (korábban is van egy síterep, de annak nem kell bedőlni, menni kell sokáig) s egyszerre lát az út baloldalán egy sípályát. Elég meredeknek tűnik, van mellette egy felvonó is, néhány parkírozó, kocsma, pénztár, s lényegében ennyi. Kiszáll az áldozatul választott síelő, s megállapítja, hogy ez nem lehet az. Ekkora pályáért csak nem jött fel ilyen magasra. Nézelődik, s meglátja, hogy egy fülkés felvonó megy jobbra. Igaz, hogy vízszintesen, de csak jelent valamit egy fülkés felvonó.
Nincs mese menni kell tovább. Néhány kanyar, s egy beülős felvonó tűnik fel egy útelágazásban. A körülnézés itt is megesik, de itt nincs egy parkoló sem, tehát mint tudjuk ez sem lehet a megálmodott síterep. Irány tovább.
Párszáz méter további autózás és jobbra feltűnik egy parkírozó, mellette egy irodaszerű épület. Itt már látni több pályát, s felvonót is. Hogy ne legyen probléma ki is van írva, hogy golfpálya. De feladni itt nem érdemes, meg kell kezdeni a bemelegítő csúszásokat.
A hóhoz egy rövid, de meredek emelkedő vezet. Ha valaki nem szeret mászni használhatja a mozgójárdát, de az éppen nem működik. Itt van egy kicsit szakadtnak kinéző kocsma, benne WC, de az a kassza épületben is van. A kocsma mellesleg a golfpályáról van elnevezve. De mint mondtam, ekkora nekikészülés után már ideje a bemelegítő csúszásoknak. A kocsma mögött közvetlenül van egy tányéros felvonó, három beléptető kapuval. Ahogy becsúszik az ember a kapun kiderül, hogy két felvonó van egymás mellett. Ha a jobboldali kapun csúszik be az ember (417 felvonó) egy nagyon rövid, enyhe lejtős szakaszon „csúszhat” lefelé. A másik két kapu egy hosszabb tányéroshoz vezet (410 felvonó, 43, 43A, 43B pálya), amely végén egy remek kék pályán csúszhat le a kezdő versenyző. Mivel nem voltak sokan mi a ratrak nyomokon átgázolva csúsztunk. Ez még egy kék pályán is élmény, s akkor még nem is sejtettük, hogy ez az élmény a nap folyamán többször megismétlődik.
Néhány kékség után a pálya tetején láttuk, hogy feljebb van egy szintén tárcsás felvonó, ami egy piroshoz (408 felvonó, 42 pálya)) vezet. Csak egy gond volt. A piroskához vivő tárcsás beszállója jóval magasabban van, mint a kék felvonó kiszállója. Felgyalogolni nem tűnt reális alternatívának. Előkaptam tehát a síelők egyik alapszabályát: Ha felfelé akarsz menni, lehet, hogy először lefelé is menned kell.
Lefelé egy gyönyörű, fák között kanyargó, még senki által aznap nem használt kék pálya (40) vezetett. Magánytól kínozva, de élvezettel kanyarogtunk lefelé. A lejtő aljánál (Moser Alm) választani lehetett. Vagy balra megyünk, s akkor vissza tányérozunk a hegytetőre, vagy jobbra megyünk s folytatjuk tovább a terep felfedezését. Aki arra tippelt, hogy jobbra mentünk, az nyert. A változatosság kedvéért ismét egy tányéros következett (406), amely érdekes módon egy darabig húzott felfelé, de azután szinte visszatartott a lejtőn. Ezen a részen gyakorlatilag akárhol ki lehetett volna szállni, de én udvariasan megvártam a végét, ha már annyit dolgoztak vele.
A változatosság kedvéért most felfelé egy egészen új ülős felvonó (404) ment. A szép kilátásban gyönyörködve libegtünk felfelé. Felérve várt bennünket egy gyönyörű piros. Ki is voltam már éhezve rá. A simára gyalult pályán egy kéjhömpöly volt lecsúszni. Roppant széles, kellemes vonalvezetésű és jó lejtésű pálya volt, s látszottak rajta még a reggeli ratrak nyomok. A végén gyorsan balra kanyarodtam, mert a felvonóval gyorsan fel akartam menni, mert ezt a jó érzést ismét át akartam élni. S ez így ment néhányszor.
Persze a ratrak nyomok szétkaristolását is meg lehet unni, no én meg nem unnám, de ezen a napon még a teljes terep felderítése várt rám. A piros (23) végén át lehetett nyergelni egy másik pirosra (24), amely szépen lekanyargott a hegy aljába. Lentről egy, mily meglepetés, fülkés felvonó vitt vissza. Most nem a 23-as piros felvonóján mentem, hanem a 402-es felvonóval. Ez ugyanis felvitt 2337 méterre, ahonnan, mint azt távolról látni véltem egy remek, bocs kettő remek fekete pálya indult lefelé.
Ahogyan lentről látni véltem a baloldali volt a meredekebb. Hosszan ment felfelé a kétüléses, s fent egy remek hütténél volt a végállomása. Most nem volt időm nézegetni, hisz lent várt a feleségem, s ha nem sietek bizony aggódni fog. Hogy értem vagy magáért az eldöntendő kérdés. A hüttétől egy keskeny, szinte csak kanyarból álló út vezetett a pályák tetejére. A lécnyi széles (ha keresztbe áll a léc) peremen egyből a bal oldalihoz csúsztam. A perem élén billegve olyan érzésem volt, mint egy síugró sánc érkező lejtőjén lecsúszni, ott sem látja az ember hova érkezik. Az ilyen feketék megborzongatnak. Öreg vagyok, lábaim nem a régiek, csak a bátorságom van még meg. Nem lehet mit tenni neki kell zúdulni. Átbillenek a peremen, jön az első kanyar. A léc belekap a hóba, lábamban érzem a hegyet, kanyarodom, s száguldok lefelé. Hogy mennyire tudom ezt élvezni! Jut eszembe! A hó remek. Semmi jég, semmi bucka. Ragyog a nap, kicsit puha a hó, de le lehet gyűrni.
Száguldok lefelé a hegyről, később szelidül a meredély, lábamban már nem tombolnak a savak. Mivel ezen a részen elértünk a pályarendszer végéig elindulhatunk visszafelé.
Visszamenve a pirosok végéhez 2000 méteren vagyunk. Most tűnik fel, ahogy tekerek lefelé a 30-as piroson, hogy minden letörés mellett van egy elkerülő út, így néha elszakadunk a feleségemtől. Aztán a 30-as is kékre szelidül, s én még egy kis zamatként felugrom a Snow Park mellett lévő pályára, mert ott még nem szaggattam egyet, kimaradt idefelé jövet. Ez is remek (31) piros.
Kellemes csúszás után jön egy tányéros (407) a kedvencek közül, s felvisz oda ahonnan a felfelé vezető út eléréséhez lefelé csúsztunk. S lám bejött.
Most már csak fel kellett tányéroskodni a 408-as felvonón. Itt szusszantunk egyet. Főleg azért, mert itt van a Masaré hütte. Mivel nehéz megközelíteni kevesen vannak. Finom a kaja, s remek fröccsöket lehet csinálni a borukból. Van egy térkép a plexifalon, ami mutatja, hogy a hütte mögött lévő sziklafalat ki, milyen úton és mikor mászta meg. Nincsenek sokan, amit a sziklákra nézve meg is értek.
A rövidnek nem mondható ejtőzés után kilépve a hüttéből lecsúsztunk a 42-es piroson egészen a lenti parkírozóig. Feleségem azt választotta, hogy köröz egyet a 43-as kékeken, míg én felmegyek az ülőlifttel a 44-es feketére. Kellemesen kapaszkodott felfelé az ülőke, míg egyszer megállt egy pillanatra. Hoppá, itt van a piros teteje, itt ki lehet szállni a felvonóból. Jól hallottátok, egy felfelé menő ülőszékes felvonóból menet közben ki lehet szállni. Láttam már ilyent, de nem gyakori. Én természetesen tovább menetem, várt a fekete. Tudjátok a borzongás. Ez is kellemes, széles volt és egyenesen zúdult a mélybe. Öröm az ilyenen robogni. Amikor a pálya már enyhül egy vízmosás színesíti a lefelé való száguldást.
Lent sajnálattal tudtam meg, hogy az 50-es pályák (50, 51, 52)a nagy hó miatt nem használhatóak. Felszálltunk a vízszintesen menő fülkés felvonóra, s átmentünk oda ahol reggel a pályarendszer első elemét megpillantottuk. Itt egy tányéros és egy ülőszékes felvonót találtunk. A 416-os tányéros a pálya aljának (56) kék részén biztosított kellemes csúszkálást. Az ülőszékes (414) felvitt a pályarendszer harmadik fekete (54) pályájához. Tudjátok a borzongás. A pálya felső része fekete, de van egy kikerülő pályarész, amin lecsúszva már a pálya piros részére jutunk, s itt is becsatlakozhatunk a száguldásba. Lefelé mentünkben azért látunk egy villamost, vagy valami hasonló járművet, hogy ne unatkozzunk. Ha újra felmegyünk, s a fekete rész után keresztbe csúszunk a pályán elérünk az 55-ös pirosra, amely körbeöleli a hegyet, s kellemes száguldást biztosít a kevésbé bátraknak is.
Mindezeket kipróbálva a fülkés felvonó nyomvonala alatt menő 53-as kéken jutunk vissza a mindenkori bázisunkig. Mondjuk itt a menetszél nem viszi le a sisakot az ember fejéről. Közben azért megállhatunk a Hennenstalban inni valamit.
Ezzel lényegében bejártuk az összes pályát. Véget ért a borkóstolás, most már mindenki arra csúszik amerre akar. Jó szórakozást!
Mint mondtam lehet, hogy a Kinget nem írom alá, de a gyöngyszemet bármikor. Tudástól függetlenül mindenkinek ajánlom a terepet. Nekem a nevemnél az eposzi állandó jelzőként alkalmazott kitételt jelenti a terep.
Csabor az élvezeti síelő
Keresés
22 cm
