Mivel 4 szabadnapot nem lehet parlagon hagyni és tudván, hogy ilyenkor a közeli osztrák terepeket ellepik a pannon tömegek (és "némi kötődés" folytán) a Madarasi Hargita mellett döntöttünk:
-utazás: szombaton indultunk, Berettyóújfalutól folyamatos kamionsor. A Királyhágó előtt "vitába" keveredtem egy kamionnal, ami 90 km/h-val próbált egyszerre 5 autót előzni, miközben szemből is jöttek, végül nem sikerült az árokba löknie (és még a sofőr volt felháborodva...). Később egy mikrobusz kísérelte meg ugyanezt. Marosvásárhelyig mentünk. Vasárnap reggel aztán bő 2 óra alatt felértünk a hegyre. A sorompós néne közölte, hogy nem kell láncot tenni, mert végig száraz az út. Ez igaz volt a fedeles kútig, de onnan, főleg a kanyarokban 3 mm hóval borított jég volt, ami, a nyomok alapján, sokakat megviselhetett :) Nekünk összkerék meghajtással nem volt gond... Fent jelentős mennyiségű autó volt, lévén vasárnap.
-szállás: a Súgó panzió egyik 6 ágyas szobája, öten jól elfértünk :) Igazán kedves, vendégbarát személyzet, a félpanzióból mindig rendesen jóllaktunk (persze ezt tudtam, most voltunk harmadszor náluk).
-pályák: Székelyföldet keményen sújtja a kevés csapadékkal megáldott tél. Ennek ellenére és a hóágyuk segítségével az összes pálya jól sízhető, minden lift működik. A Nagy Mihály felső fele kissé buckás, de kellő figyeléssel áthídalható ;) Mivel a felvonókat nagyobb hóra tervezték, az önkiszolgálás nehézkes, de a liftes fiúk becsülettel odahelyezik a csákányt/tárcsát még az akkora embereknek is, mint én...
-kultúra: jobbára "igazi csíki sör" - most is túl közel van a pályához a panzió terasza...
-építészet: azt hiszem, erről még előzőleg nem írtam (de a műépítész vejem teljesen aláírja látván a valót): nagy kár, hogy ennyire koncepció mentesen, össze-vissza módon/stílusban és helyre kerültek az épületek. Némileg enyhíti a helyzetet, hogy a régi (mondhatnám igazi) Menedékházat egész rendesen felújították.