Ha március közepe, akkor Zillertal. Így volt ez idén is. Szerintem a legjobb szállások a Rohrberg-en vannak, szerencsére sikerült ide foglalni. Innen síbusszal kényelmesen fel lehet menni a középállomásig, és többnyire a szállásig haza lehet csúszni, így nem kell autózni. Idén ez egy kicsit macerásabbá sikerült..
Az idei egy hetünk meghatározója a szél és a hóesés volt. (Erről Évi tett fel korábban pár képet.) Szinte nem volt olyan nap, hogy valamikor, este vagy éjjel, vagy nap közben ne esett volna. Ez meghatározta a napi taktikámat is. Ha jók voltak a látási viszonyok, akkor mentem az erdőhatár fölé, ha nem, maradtam az erdőben. Többnyire egyedül mozogtam, de ez jórészt az egész szezonban így volt. Ahogy mentem felfele a különböző felvonókon, egyszerre nagyon ismerős lett minden, ezt is megcsúsztam már, meg azt is.. Az egyik korábbi nagy kedvenc, felmenni a legtetejére (Übergangsjoch 2500), majd balra a sziklás gerincen, amennyire lehet fenn, aztán le, a lassú 2-es ülős aljáig, aztán két lifttel újra fel, keresni egy másik szűz részt. De ugyanilyen jó átmenni a túloldalra és jobbra hosszan ki, a 21-es pálya felett a 4-es Krimml X-Press-hez. Az erdőben idén a legjobb Karspiztbahn 2 alatt volt, vagy végig le a középállomásig, az alján a felvonó alatt, vagy a nagy sziklánál el jobbra a Karspitz X-Press aljáig. Aki ismeri az Arénát, az tudja, hogy keresztül-kasul szelik a pályák, de szinte mind a Rosenalmra visz. Idén nem kellett a pályákkal törődni, megindultam lefele, és ami jött mindenen át.
Két nagyobb elhatározással jöttem idén. Az egyik a 34-es kék pályáról le jobbra egészen Gerlos-ig. Amióta ide járok vonz ez a lejtő. Idén végre láttam benne nyomot. Talán jövőre. A másik az Isskogel kerülés. Pár éve már mentem itt egy kört, akkor az Isskogel után szálltam be és mentem le a Krummbach völgybe, az itt lévő házhoz, ami akkor működött is. Idén komolyabb tervem volt. Már szintén évekkel ezelőtt kinéztem egy utat a 4-es Taufeltal székes közepétől le a Krummbach völgybe a patakig, majd mellette el a házig. Még soha nem láttam erre nyomot. Volt egy zavartalan verőfényes nap, és nem tudtam ellenállni. Öt percig egy Aréna reklámfilm főszereplőjének éreztem magam. Egyedül hasítottam a csillogó porhavat, majd leértem a patakig. Jónak tűnt, elindultam, lépegettem, csúsztam a patak mellett, felett a hóban. Szép volt. Aztán eldurvultak a dolgok. A völgy szurdokszerű lett, a patakon kisebb vízesések. Folyamatosan kerestem az utat a két oldalon. Minden kanyar után azt hittem, hogy vége, de nem, ha lehet egyre rosszabb lett. Egyszer bele kellet lépnem a vízbe, persze mélyebb volt, mint látszott, befolyt. Kis trükkös felmászások a mély hóban, a lécek akadnak, a tvines végük miatt nehezen jönnek ki. Pár helyen nem tudok léccel a kézben lemászni, le kell dobnom őket, pár kisebb ugrás, szerencsére a hóhíd megtart. Végül 3,5 óra után értem ki a házhoz, közel fél négykor. Bár reménytelennek tűnt, elkezdtem a visszaliftezést. 4 óra 10 kor még beengedtek az utolsó 4-es Krimmml X-press felvonóba. Ezzel megspóroltam egy hosszú fókázást. A nap vége, mint mindig, a lezárt fekete 10-es pálya. A darunál ki, majd 10 perc gyaloglás.
Utólag persze van pár tanulság. Ha nem csak nézem, hanem normálisan megnézem a térképet, akkor látom, hogy nem a patakot kell követnem, hanem a bal oldalon egy kisebb, majd egy nagyobb utat. Mindezzel együtt úgy érzem nem vállaltam túl magam. A régi mászó tapasztalat (a rutin meg az évek) segített. És másnapra a bakancsom is kiszáradt.

Az út a térképen:
http://www.movescount.com/moves/move274618759