Kaunertal gleccser - a március 15-i héten:

Négyen (2 felnőtt + 2 gyerek) látogattuk meg ezt a gyönyörű síterepet élve a hazai hosszú hétvége nyújtotta plusz szabadnapokkal. Bár nincs túl közel Magyarországhoz, a tiroli gleccserek mindenképpen hatalmas élményt nyújtanak.
A Kaunertal gleccser megközelítése szintén nem a legegyszerűbb, nincsenek pályaszállások, hanem legközelebb is egy jó fél óra autóútra lehet szállodákat találni. Mi is Feichten-ből autóztunk fel minden nap. Rendszeres, ingyenes síbusz is van azoknak, akik inkább azt preferálják. Aki pedig bevállalja, a hegyen is hagyhatja megőrzőben a felszerelését, bár ennek van egy kis rizikója, ha esetleg zárva marad a síterep.
A gletscherstrasse a magasság ellenére nem túl nehéz, takarított, és csak néhány szakaszon hajtűs. Ottlétünk alatt végig tiszta volt, legfeljebb délutánra, az olvadó részeknél volt néhol nedves. A lavinák (többségük inkább mesterségesen elindított) inkább a tó körüli részen jellemzőek, ám ott a két oldalon két út is van, általában amíg az egyik oldalt omlasztják és takarítják, addig a másik járható. Ezzel együtt is előfordul a síterepen, hogy "biztonsági munkák miatt" az út és ekkor persze maga a felső pályarendszer is le van zárva 1-1 napig. Ottlétünk alatt is előfordult 1 ilyen nap. Ilyenkor jön jól, ha a felszerelés nem a hegyen van, mert a bérlet érvényes a közeli Fendels síterepre is, illetve aki nem tart egy kicsit hosszabb úttól, azoknak a legalább 6 sínapot tartalmazó bérlet (azért írom így, a mert a legtöbb bérlet pl. 6 sínap 7 naptári napból jellegű), szóval a legalább 6 napos bérlettel lehetőség van 2 napot a Pitztal gleccseren vagy mellette Rifflsee-n is eltölteni.
Ha a hóviszonyok megengedik, akkor érdemes csak az alsó parkolóig menni és onnan már a felvonóval, felcsatolva elérni a fentebbi részeket. Oda a nap végén bárhonnan vissza lehet csúszni, a szélső parkolósornál szó szerint a kocsi csomagtartójáig, és nem kell figyelni, hogy éppen hol vagyunk a 4 órakor záró felvonóknál.

A liftek kifogástalanok, az alsó egy 2 szakaszból álló 4 személyes ülőlift búrával, fentebb a Karlesjochbahn és a Weissseejochbahn két kiskabinos lift, míg a Falginjochbahn egy nagykabinos, 100 fős felvonó. Mindegyik csodálatos helyekre, 3000 méter fölé visz fel, meglehetősen gyorsan. Ottlétünk alatt egy szelesebb napon a Weissseejochbahn egész nap állt, a Karlesjochbahn pedig a szokásostól lassabban üzemelt. Ezen kívül van még 2 csákányos lift is, a Nörderjoch működött az ottani pályákkal, a Fernerlift viszont egyáltalán nem (bár a pályák a környékén le voltak ratrakolva). Nehéz megítélni, hogy hányan lehettünk a síterepen, a nagy terület sok embert elnyel. Mindenesetre sokszor teljesen kihalt érzésünk volt. A sorbanállás gyakorlatilag ismeretlen, ha néha éppen úgy csúsztak össze az emberek, akkor előfordult, hogy pl. az ülőliftnél legrosszabb esetben csak a negyedik-ötödikkel tudtunk elmenni. Az egyetlen, ahol valamennyit várni kell, az a Falginjochbahn, ahol a 2 kabinból még mindig csak az egyik van készen. Így 2 indulás között olyan 8-10 perc van, így ha pont az elindulás után értünk oda, akkor ennyit várni kellett. A síterep elég nagy részéről lehet látni hol jár a kabin, és elég jól kiszámítható honnan lehet még elérni vagy hol érdemes inkább másfelé csúszni és a következő körre hagyni. A tömegre jellemző, hogy az egyetlen igazán borúsabb, felhősebb napon előfordult, hogy csak mi négyen mentünk a 100 fős felvonóval, így nyilván a kapcsolódó teljes felső pályarészek is "privát pályák" voltak.
A területen a mozgássérültekre is gondoltak, több felvonó is akadálymentes, 3000 fölé is fel tudnak jutni.

Maguk a pályák jól karbantartottak, a minőségükre általában nem lehet semmiféle kifogás. A kisebb tömeg miatt sokszor még a nap végén is könnyen lehet találni "frissen ratrakolt" részeket. Ezzel együtt a szűkületeknél, egyes szakaszoknál előfordulhat, hogy délutánra kicsit lerúgják a felső réteget és jegesebb és/vagy buckásabb részek is vannak. Ez nyilván a korábbi napok időjárásától és az aktuális hó-állapotoktól is függ. Hóban persze nincs hiány, 2-3 méter hó volt a pályákon. Március közepe, és a szokatlan meleg (a faluban napokig 10-15 fok) ellenére a pályán szinte csak a legalsó részen tapasztaltunk olvadó havat és kásásodást délutánonként. Na meg a felvonó ereszéről csorgó vízből látszott, hogy nappal már elég meleg volt. Ezzel együtt amint délután egyes részek már árnyékba kerültek a hegyek miatt, ott azonnal érezhetően hűvösebb lett és ismét fagypont alá esett a hőmérséklet.

A pálya térképe mondjuk úgy, hogy egy vázlatnak kb. megfelelő. Ugyanakkor semmiképpen nem pontos és nem is arányos. Nem csak kisebb átkötő szakaszok, a felső parkolónál levő sokkal sűrűbb összekötések nincsenek rajta, de pl. lentebbi középállomást kikerülő fekete sem. Az 1A alsó részének nem igazán láttuk nyomát. Ezzel együtt sok és változatos pálya van. A Nörderjoch melletti kékek tényleg könnyűek, még a csákányosból félúton is ki lehet szállni egy hosszú, elnyújtott tanulópályához. Az Ochsenalm melletti kék néhány keskenyebb részen már nagyobb kihívás lehet, van olyan kanyar, ahol azért meredekebb és legfeljebb a külső ív kék, különben inkább piros. Ezzel együtt is nem teljesen kezdők ezeken a szakaszokon óvatosan le tudnak menni, a többi rész pedig nekik is élvezhető. Aki jobban kedveli, egyes részeken csúszhat alternatív piros pályákon is az Ochsenalm mellett. A Falginjochbahn-ról levezető kék és széles piros sem nehéz, itt a legnagyobb kihívás a legfelső, kicsit meredekebb szakasz lehet. Ugyaninnen indul Ausztria legmeredekebb pályája a Black Ibex. Ez még felvonóból nézve is nagyon meredek, mi nem merészkedtünk a közelébe. A 2 kiskabinos felvonótól levezető utak szerintünk közel egyforma nehézségűek az eltérő jelölések ellenére. A Karlesjochról a felső letörés és később még 1-2 szakasz nehezebb, míg a Weissseejoch-ról tényleg a felső letörésen levő 2-3 hajtű, majd utána még a hídnál és még 1 helyen. Ugyanakkor a pályán levő jelölések alapján is le lehet végig piroson csúszni a Weissseejoch-ról, nem csak feketén, ahogy a térkép jelöli. Az alagutas (6-os) fekete pályát sem próbáltuk ki végül 1-2 meredekebb letörés miatt.
A nyomok alapján a terület jelentős freeride potenciállal is bír, egész nagy területeken csúszhatnak az ezt kedvelők.

Mozsdók tiszták, a felső parkolónál levő önkiszolgáló étterem tényleg hatalmas, óriási terasszal. Az alsó sokkal kisebb, cserébe viszont a WC-ig is sokkal kevesebbet kell gyalogolni benne.
Összességében ez egy tényleg változatos és gyönyörű síterep. Úgy tapasztaltuk a helyszínen is, hogy a magyarok körében nem igazán ismert és kedvelt, pedig tényleg egy ékszerdoboz. A közeli, ismertebb Pitztal gleccseren észrevehetően több síelő (és több magyar) van, de a 2 terep hangulata teljesen más.