Az idén Schladming 4 hegy síterepet választottuk ki célul, 10 napot töltöttünk itt 2025 január 6 és 15 között. Szállásunk egy 35 km-re fekvő farmon volt a schladmingi és környéki elérhetetlen árak miatt. Ez volt az első pozitiv tapasztalat, osztrák hagyományos ház, nem a csillogó villogó szállodai környezet, ami egyáltalán nem vonz minket.
A szállásadó azt mondta, hogy holtszezonban érkeztünk, amit tudtunk mi is, a pályákon a tömeg elosztlott, a felvonoknál sorbanállás nem volt, max 2-3 percig. Rengetegen hüttéztek, a nap bármely szakaszában a többen is ültek bent vagy kint a teraszokon. A Hauser Kaibling-ben található 8 személyes gondolával mentünk a hegyre minden reggel 8.30 körül (8.15-kor nyit) és 16.20 körül végeztük a sínapunkat. Az új, 8 személyes Kaiblinggrat székes felvonó közveltenül 100 méterre indul a gondola kijáratától és egy technikai csodának tekinthető a sebessége miatt. Hauser Kaibling-ban a pályák szélesek, és nem nehezek a közepes tudásuaknak sem. Többnyire északosak, így napsütésre de kásás hóra sem kell számítani januárban. Első nap havaseső volt, de a továbbiakban lehűlt az idő, minden reggel szépen előkészített és megfagyott pályák fogadtak. Időnként napközben havazott, de nem volt akkora mennyiség, hogy nagyobb buckák keletkezzenek.
A Planai hegy fele vezető 4 személyes Sonnecklift egy buborék nélküli, lassú felvonó egy nagyon hideg, húzatos völgyben visz fel. Megkerülni nem lehet, így aki oda akar menni öltözzön melegen. Szerintem ez a lift megért a cserére (ha a bérlet árakat is megnézzük). Planaiban az 1es és a 2 pályák voltak a kedvenceink, 2-3 perc alatt a völgyben voltunk a csúcsról, majd újra a Planaibahn I es II visszavitt a hegyre. Itt is többnyire északiak a pályák, több helyen találkoztam jeges résszel, tehát ajánlatos megfent kantnikkal nekivágni. Hochwurzen pályái már naposabbak, itt viszont rengeteg kezdő volt még a piros pályákon is, többen is voltak mint máshol. Ez a pályarendszer legszegényebb kínálata, ahol nem is időztünk sokat. Ennek ellenére itt is széles pályák, hütték várják az ideérkezőket. Ami Reiteralm-ot illeti, hasonló a rendszer Planaihoz, csak itt is naposak a pályák. Itt már nem volt akkora tömeg, a hideg miatt itt se alakultak ki buckák napközben.
Mind a 4 hegyen gyakran találkozunk erdei útakkal a pályákon, amikor is a pálya meredeksége megszakad, termézsetes ugratók vannak, így a sebességvadászóknak jobban oda kell figyelni. Sőt, helyenként (Hochwurtzen fele) a léceket le is kellett csatolni, hogy átmenjünk egy autóúton.
Összességében a síterep osztrák viszonylatban is drágának tekinthető (a SkiAmadé bérletár vetekedik a ZillertalerSuperski Pass-al), de nagyon gyors felvonóik és a minőségi pályáik kárpotólnak mindenkit. Esti szánkózás NINCS a bérlet árában mint pl Skiwelt-ben, s a 38-40 euro/fős árral mi azt nem próbáltuk ki.
Végezetül hadd beszéljenek a képek...