Halihó Joska, (és akit érdekelhet ez a téma)!
Úgy tűnik, hogy némely dolgokban akár egyet is érthetünk. Némely dolgokban meg nem. Ez így természetes, ez már csak így van az élet számos területén.
Több százezer magyar ember szerint (és szerintem is) síelni tényleg nagyon jó. Hogy ezt hogyan csináljuk, abban már jelentősen eltérnek a vélemények.
Szerintem ahhoz, hogy valaki jó autóvezető legyen, nem szükséges autóversenyeken részt vennie. És ezt érvényesnek gondolom a síelésre is. Számomra alapvető, hogy (amatőrök esetén) a tűzött versenypályában haladás már a tanult technikák alkalmazásának a tesztje, nem pedig a technikák megtanulásának a feltétele.
Mit is mondott Somának az edzője? „Alapvetően az edző arra oktatja a versenyzőjét, hogy az adott pályán, a legracionálisabb módon a leggyorsabban lemenjen.”
Minden tiszteletem a versenysporté, írtam róla, hogy miért. Mert pl. ők a kirakat. És a kirakatot célszerű lenne rendben tartani ahhoz, hogy a vevők bejöjjenek a boltba. De úgy tűnik, hogy a nemzetközi versenylobbi nem találja a helyes stratégiát, amikor időről – időre ismét és ismét kísérletet tesz arra, hogy az amatőr régiót az ernyője alá terelje.
Az 1988 – n megalakított Kanyarsí Klubbal az volt a célunk, hogy a versenysízéstől jól megkülönböztethető, nívós amatőr síelés technikáit keressük. Ehhez nem csak a nemzeti és nemzetközi szakma kollektív tudását igyekszünk igénybe venni, hanem saját műhelymunkánk eredményeit is használjuk.
Én rendszerben gondolkodom. A rendszer első része, hogy a léc milyen mozgásokat tud elvégezni a havon. A következő része, hogy mit hagyjunk neki elvégezni, és mibe avatkozzunk bele, illetve milyen kényszerítések lehetségesek céljaink elérésére.
Jogosan mondod, hogy az élen síelés fontos. A normális síoktató ugyanazt mondja, azzal, hogy ha a terep mást követel, akkor mást kell csinálni. És te is ezt mondod, de akkor miről is vitatkozunk?
A következő részt én is nagyon fontosnak gondolom, ezt írod:
„Nagyon érdekes volt tavaly amikkor Franciországot a Fundango snowattack alatt megszállták a magyarok, akkor a megállapítottam, hogy van egy sajátságos magyar sí stílus, aminek alapeleme a sodratásos kanyarodás, a kenés :-) és ennek az iskolának az elterjesztésében azt hiszem nagy szerepe van hazai sí oktatóknak.”
A leghatározottabban kijelentem, hogy nem jól hiszed. Legalább is, az igazán képzett síoktatók jól látják ezt a problémát, (a test rángatásával - csavargatásával előidézett passzív sodródás) és programjuk van ennek a hibának a javítására. (Ugye nem a technikával van a gond, mert lehetséges olyan szituáció, amit csak ennek a technikának a - tudatos - alkalmazásával lehet megoldani. A hiba az, amikor valaki nem is tud más technikával közlekedni a sípályán.)
Itt mondjuk, azért akad téma, ami okot adhat a beszélgetésre. Az oktató megmondja a hibát, meg is mutatja a jót, de ez, (általában) kevésnek bizonyul. A igazi javításhoz szükség lenne egy hatékony "átidegző programra", mely csak ritkán van ott a "repertoárban". És ha ott is van, a vendégtanuló csak ritkán hajlandó a program következetes végrehajtására. Kell hozzá az igény. És valójában ennek az igénynek a felkeltése az igazán nagy, (néha megoldhatatlan) síoktatói feladat.
Nálunk megvan és működik is ez a hibajavító program, barátaink – vendégeink legnagyobb megelégedésére.
Végül idéznék a kanyarsí blog egy korábbi bejegyzéséből:
"Mi lehet az amatőr síelés (síoktatás) célja?
Egyrészt: A minőségi életmód megélése. A kellemes társaság. Az egymásra figyelés. A friss levegőn való mozgás. A gyönyörködtető természet. Az elegáns - könnyed és biztonságos közlekedés a sípályákon. Az igényes felszerelés és ruházat. Az igényes viselkedés. Az igényes társaság. Röviden: az igényesen síelés kultúrája.
Másrészt: Szabadság, nyitottság, és nem utolsósorban magasfokú, (minimum a versenysíeléssel egyenrangú, de attól jól megkülönböztethető) sítudás."
Maradok síelős barátsággal:
Keresés
