h i r d e t é s
Előzmények: Ausztria és Magyarország
Huszadik alkalommal kerül megrendezésre ez a kifejezetten amatőr síző gyermekek versengését lehetővé tevő rendezvény. A verseny alapkoncepciójának megfelelően az amatőr, általában családdal sízőket invitálja azáltal, hogy a Magyar Sí Szövetség rangsorában lévők illetve a „Magyar Kupa” versenysorozat első három helyezettjei nem indulhatnak. Az első versenyre az ausztriai Semmeringen került sor 1993 februárjában. A legnagyobb létszámot -közel nyolcszáz rajtolót - 1999-ben egy Budapestről egyenesen Semmeringre induló különvonat megszervezése tette lehetővé. Ausztriai helyszínek után nagy kihívás volt magyarországi síterepeken megrendezni a versenyt, de a szervezők ezt a nem kis feladatot is sikeresen vették. Így került megrendezésre a verseny Kékestetőn, Mátraszentistvánon és tavaly Eplényben.
Új helyszín: Szlovákia - Tátra
A jubileumi, huszadik síverseny a Budapesttől alig 200 km-re lévő - magyarok által már jól ismert - Donovalyban kerül megrendezésre. Ez a síterep hihetetlenül sokat fejlődött az elmúlt nyolc évben: aki régen járt erre, az csak a hegyeket ismerheti fel. Minden lift átépült, számtalan új szálloda és sok egyéb szolgáltatás várja a családokat.
A verseny ötletgazdája Fehér Gyula, aki kezdetektől fogva a verseny szervezését is felvállalta.
Elmondása szerint, az évek alatt több ezer csemete ismerhette meg a versengés izgalmait és a sikerélményt örömét. Alapfelfogása szerint cél, hogy minél többen állhassanak dobogóra, ezért rengeteg korosztály (minden egyes naptári év külön-külön kategória) kerül értékelésre a mostani síbajnokságon is.
Igazi
újdonság, hogy most
minden rajtoló kupát nyer + minden rajtoló értékes tombola nyereményt kap + névre szóló oklevelet is!
Nevezési díj csak 1.000 Ft amit ráér a helyszínen, a rajtszám átvételekor befizetni.
Hogy még vonzóbb legyen a résztvétel:
- a házigazdák igazán csábító, egynapos sílift jegyekkel kedveskednek:
nevezőknek 5 eurós, kísérőknek pedig csak 12 eurós áron!
- Minden rajtoló kap egy Honda kupát továbbá névre szóló oklevelet is!
- A tombolán mindenki nyer!
A verseny főtámogatója: Honda
A verseny névadó támogatója idén is a Honda. A japán márka hazai képviselői elismeréssel tekintenek a versenysorozatra, és büszkén támogatják a lelkes gyermekek versengését. Különös öröm a Honda számára, hogy a természet szeretete és a családközpontúság ugyanúgy jellemzik a versenyt, mint Honda működését és termékeit.
A résztvevők most sem fognak csalódni, mert a rengeteg tombolatárggyal a sílécek levétele után is garantálni szeretné a Honda a mosolygó arcokat.
A verseny kiírása és a nevezési lap elérhető a
Skioutlet.hu honlapján is - a szervezők ezt a honlapot tekintik elsődleges hírforrásnak.
További információk:
www.skioutlet.hu
Tel/fax: (1) 214-7985
Végre közelebb kerülnek egy kicsit a versenyek.
Mi idén már nyertünk egy szerény kis aranyérmet Donovalyban, úgy hogy igyekszünk benevezni erre a jövő évi banzájra is. Addig meg gyakorolunk szorgalmasan. :o)
http://www.youtube.com/user/arongye...rok#p/u/6/FMqNgocTri8