Három esztendővel ezelőtt döntött úgy a nemzetközi szövetség, hogy St. Moritz rendezi a 2017-es alpesi sí világbajnokságot. A választás nem meglepő, hiszen talán a legnagyobb tradíciókkal rendelkező, elismert és kedvelt helyszín kapott újabb megbízást.
h i r d e t é s
Volt már itt olimpia (kétszer is), önálló alpesi vébé (háromszor), s hogy mi, magyarok se maradjunk ki a sorból: legnagyobb télisportsikerünk e svájci településhez köthető.
Abban mindenki egyetért: jó helyre került az alpesi szakágak (immár kétévenkénti) világtalálkozója. Annak idején, 1931-ben a svájci Mürren pályáin rendezték az első vébét, s mivel akkoriban csak Európa adott otthont a világbajnokságoknak, nem csoda, hogy a kitűnő adottságokkal rendelkező St. Moritz már 1934-ben házigazda lehetett. 1948-ban az olimpia volt itt (melyenek alpesi futamait a FIS-história a 10. vébéként tartja nyilván), legutóbb pedig 1974-ben, majd 2003-ban volt e lejtőkön világbajnokság.
S ha már a II. világháború utáni ötkarikás játékot említettük, ne feledjük: az 1928-as téli olimpiának is St. Moritz volt a házigazdája – ez volt az első önálló téli sportünnep, melyet a nyári olimpiától függetlenül tartottak. A NOB-vezetői később elvették a derék helvétektől az úttörő szerepkört, mivel az 1924-es viadalt (Chamonix) utólag minősítették olimpiává, ezzel együtt St. Moritz büszke arra, hogy már a kezdetektől ott lehetett versenysport és a téli turizmus legfontosabb helyszínei között.
Mi magyarok is ott voltunk már a bemutatkozáskor, hiszen a téli olimpián két síelővel, egy gyorskorcsolyázóval és a tízfős hokicsapattal képviseltettük magunkat – szerény eredménnyel. Bár: jégkorongozóink a britektől és a belgáktól is csak egy góllal, a franciáktól két találattal kaptak ki, ami szoros meccsekre utal. A magyar bravúrra 2015. január 24-ig kellett várni: St. Moritz félelmetes lejtőjén
Miklós Edit sporttörténelmet írva harmadik helyen végzett az alpesi sí Világkupa lesikló futamán, csupán a svájci Lara Gut és az osztrák Anna Fenninger tudta megelőzni. Magyar sízőnek először sikerült dobogós helyen végeznie VK versenyen. Nem csak a magyar alpesi sísport első dobogós helyezését szerezte meg, de valamennyi havas sportágat tekintve is az eddigi legjobb eredmény Miklós Edité. (Korábban a snowboardos Gyarmati Anna VK- 4. helyezése volt a legjobb.)
St. Moritz az Alpok 12 leghíresebb síterepét egyesítő
Best of the Alps szövetségnek a tagja. Az ország délkeleti szegletében, Graubünden kantonban, az Inn felső folyása mentén, az Engadin völgyben elhelyezkedő városka a település nevét viselő tó partjára épült. Két részre oszlik: a tó felett, terasz-szerűen, 1853 méter magasságban elterülő St. Moritz Dorf, valamint a tó partján húzódó St. Moritz Bad képezi a téli mesevilág helyszíneit. Az előbbi a turizmus és a sport világszerte ismert, forgalmas központja, az utóbbi elsősorban gyógyhely, nagy szanatóriumokkal, fürdőintézetekkel.
A településről sikló visz fel a 2488 méter magasan fekvő Corviglia-kilátóhoz, ahonnan nemcsak a völgy tekinthető át, hanem a környező Bernina-hegyrendszer égbetörő csúcsai is, köztük St. Moritz „házi” hegye, a 3057 méteres Piz Nair.
A másfél esztendő múlva esedékes vébére a megszokottnál is magasabb szintű kiszolgálást, fejlesztéseket tervez az alpesi település és környéke. Eddig sem tétlenkedtek soha, hiszen mindenben elsők, a legjobbak akartak lenni.
Itt alakult Svájc első idegenforgalmi irodája (1864), s óriási lépésekkel indult fejlődésnek a turizmus, a téli sport. A kontinens első curling viadalát itt rendezték (1880), az első európai korcsolyaversenynek szintén e település adott otthont (1882), miként az alpesi régióban itt mutatkozott be először a golf is (1889). Soroljuk még az úttörő lépéseket?! A bobosok 1890-ben léptek színre. Már 1878-ban karácsonyi díszkivilágítást kapott a mesés üdülőhely, s St. Moritz volt az első alpesi város, ahol villamos vontatású vagonok közlekedtek (1896), s itt nyílott Svájc első síiskolája is (1929), e terepeken már 1935-ben sílift húzta magasba a sportolókat. Manapság ez Svájc legismertebb, s legnagyobb télisport-központja: a síparadicsomhoz több mint 300 km pálya (minden nehézségben) és 47 modern felvonó tartozik. De nem feledkeznek meg a nyári időszakról sem, hiszen a kellemes klímájú környéken igen sok a napsütéses órák száma (1930-ban a város jelképrendszerébe is „beemelték” a napot)
Sport, turizmus, politikai konferenciák, rangos vendégsereg, kiemelkedő rendezvények. Ezek sorát gyarapítja majd 2017-ben a 44. alpesi sí világbajnokság.
St. Moritz - a 44. alpesi sí világbajnokság helyszíne