Idén másodszor vettünk részt a Snowattack Fesztiválon
a franciaországi Les Orres-ban. Rutinos résztvevőként úgy gondoltuk, hogy összeszedünk pár tippet és praktikát, melyek segítségével ti is profi téli fesztiválozók lehettek.
h i r d e t é s
Ne sörözz a buszon!
A közel 20 órás buszút eléggé fárasztó, de egyben jó lehetőség arra, hogy utazás közben felvegyük a fesztivál hangulatát, és elkezdjük az ismerkedést. Ebben segítettek a kistáskákban meglapuló laposüvegek és felespohárkák, amelyek a mi utunkat is élvezetesebbé tették. Sör fogyasztása azonban nem ajánlott, hogyha nem szeretnéd, hogy a busznak miattad kelljen extra megállókat beiktatni az egyébként is igen hosszú úton.
Ne feledd, hogy síelni is jöttél!
Sokan abba a hibába esnek, hogy nem bírnak ellenállni az esti bulik csábításának, ami önmagában nem lenne baj, de érdemes az első néhány éjszakát lájtosabbra venni, hogy a hét elején még legyen energiánk a nappali síelésre is. Les Orres (ejtsd: lézorr) síterepe változatos, széles, pazar lejtésű pályákkal várt idén is, így nem bántuk meg, hogy az első napokban korán felkeltünk, hogy megsíeljük a friss ratraknyomokat. A hét második felére természetesen mi is vesztettünk a lendületünkből, de néhány óra síelés így is jutott minden napra.
Les Orres - 100 km sípálya, 17 lift és 1170 méter szintkülönbség vár a síterepen
Ne csak a nagy bulikra gyúrj!
Bár érthető módon a többséget a Miller party arénába, vagy a nagyszínpadra szervezett események csigázták fel leginkább, hiba lett volna kihagyni a sípályák alján zajló nappali bulikat. A Monster sátorban és a Roar színpadnál igazán tapinthatóvá vált a Snowattack hangulat, nem véletlen, hogy néhányan egy-egy jobb zene hallatán lecsatolták a léceiket, és két csúszás között táncoltak egyet síbakancsban, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Jumodaddy délutáni roaros bulijába például mi is csak véletlenül, a boltból hazafele futottunk bele, de a jó zenék és a hangulat miatt nem bírtuk megállni, hogy két rúd bagettel a kezünkben ne ugráljunk be a tömeg közepére.
Ne zárkózz be túl korán!
Előfordulhat, hogy épp egyik szórakozóhelyen sem a te zenéd megy, vagy csak nincs kedved nekiindulni az éjszakának a havazásban, de nem érdemes már kora este magadra zárni az ajtót. Velünk is előfordult, hogy több apartmanon belüli spontán házibuliba csöppentünk, sőt az is megesett, hogy alsó szomszédaink kopogtattak be hozzánk, hogy fotózzuk le őket, ahogy a teraszon meztelenül hóangyaloznak. A fotózkodást után a közös koccintás sem maradt el, aztán már együtt mentünk bulizni.
Ne hagyd otthon a fürdőruhád!
Habár a Snowattack egy téli fesztivál, ahol a síelésé a főszerep, az egész napos csúszás és az esti szórakozás között lehetőségünk adódott feltöltődni a wellness részlegben, és egy kis szaunázás vagy jakuzzizás pont ilyenkor tud a legjobban esni. Jól jöhet a fürdőruha a szintén állandó programnak számító fürdőruhás lecsúszáshoz is, amely idén ugyan elmaradt a zord időjárás miatt, de remélhetőleg jövőre újra összejön.
2018-ban ilyen volt a bikinis csúszás
Ne hagyd ki a funparkot!
Ha már úgy érzed, hogy a lefele csúszásnál többet szeretnél, ne hagyd ki a több pálya melletti freestyle parkokat! Különféle korlátokon, csúszóelemeken és dobozokon adhatsz be trükköket, ha túlteng benned a bátorság. Ha viszont még kezdő vagy, akkor inkább csak élvezd a showt, ne akarj hátraszaltót bemutatni a legnagyobb ugratón!
Ne indulj el biztosítás nélkül!
Ez itt most nem a szokásos unalmas intelem, hanem 100% saját tapasztalat, mert egyikünket egy csúnya perecelés után "tepsiben" hoztak le a hegyi mentők. Les Orres középső, 1650 méteren fekvő részén van kórház és gyógyszertár is. Itt kaptunk orvosi ellátást, amit ott helyben ki is kellett fizetni. Fontos: kiutazás előtt mentsétek el a biztosító segélyszámát a telefonotokba, és ha baleset ér, azonnal hívjátok ezt a számot, ahogy mi is tettük. Így az ügy szépen halad a teljes kártérítés felé. Egy nap kényszerpihenő után pedig újra együtt síelhettünk. Szóval happy end!
Ne költekezz feleslegesen!
A buszút során idén is megálltunk egy szupermarketnél, ahol olcsón megvettük a hétre szükséges élelmiszereket. Ezen felül a pályaszálláson lévő, nem túlárazott kisboltban a friss bagettektől a remek francia borokig megtalálható minden főzéshez, sütéshez szükséges alapanyag. A drága francia éttermek helyett nekünk a közös főzőcske jött be: a csicseriborsó pörkölt és a paradicsomos spagetti is mennyei lett! Ha mindenáron hüttézni akarsz, akkor a "Snowattack hüttét" ajánljuk, ahol akciós áron töltődhetsz fel pizzával és sörrel.
Ne legyél lusta benevezni a versenyekre!
Naná, hogy jól esik néha csak úgy ledőlni az ágyadra, de kár kihagyni a legjobb délutáni programokat, mint például a Fundango home run, a fáklyás lecsúszás, a sörpong vagy éppen a rendkívül izgalmas és látványos Monster Ollie Jam.
Érdemes ezekre a versenyekre is benevezni, ugyanis a szponzoroknak hála értékes nyereményekkel gazdagodhatsz. Ha nem érzed magad győzelemre esélyesnek, az sem baj, sok verseny inkább vicces, mint komoly, így például a fél méteres hóban játszott bakancsos focibajnokság közben biztos könnyezni fogsz a rögöhéstől.
A legfontosabb tanácsunk: ne hagyd ki a jövő évi Snowattacket!
Már most elkezdhetsz rá gyűjteni, ha úgy gondolod, 2020-ban neked is ott a helyed a tél egyik legnagyobb fesztivál programsorozatán a mesés Francia-Alpokban. Ahol ráadásul síelni is nagyon jót lehet!
Itt találod a szervezők által megosztott infókat:
snowattack.hu