A freeride olyan, mintha az embernek szuperképessége lenne

Mikor szerettél bele a síelésbe?

32 éve síelek, mindig is ez volt a fő sportom. 6 évesen, egy budapesti síiskolában kezdtem, és annyi táborba mentem el, amennyit a szüleimtől ki tudtam könyörögni. Akkoriban ez még kizárólag szlovák és magyar helyszíneket jelentett. A 90-es évek elején még rendes, nagy hó volt itthon, én pedig mindig pontosan tudtam, mikor lehet menni. Igazi fanatikus voltam.

A síiskolában minden olyan napon tartottak edzést, amikor volt hó a Normafán, függetlenül attól, hogy akkor még nem valósultak meg modern fejlesztések, világítás sem volt. Ennek ellenére rengeteget fejlődtem ott, szisztematikusan tanították a különböző technikákat.

A hagyományos sí helyett inkább a freeride vonal felé húz a szíved. Miért?

Bár mindig is voltak olyan síelők, akik spontán elhagyták a pályát, tinédzserkorom környékén jelent meg a világban a freeride, mint műfaj, amit egyből magaménak éreztem.

A klasszikus pályás síelés egy adott tudásszint felett már nem kötött le, szerettem volna még spontánabban síelni, még közelebb kerülni a természethez. Ha jelöletlen pályán mész, optimális esetben szűz hóban, senki sem zavar, nem ütközöl senkivel, folyamatosan változik a táj, izgalmasabbnál izgalmasabb domborzati viszonyokat használhatsz ki. Olyan ez, mintha az embernek szuperképessége lenne: percek alatt eljutsz egy hegycsúcsról a völgybe a leggyönyörűbb tájakon keresztül, miközben sí nélkül jó eséllyel fent ragadnál és megfagynál. Ráadásul a freeride sí egy közösségi élmény - ezt sosem csinálod egyedül, egyrészt, mert nem lenne biztonságos, másrészt, mert így sokkal élvezetesebb. És valójában ez hívta életre a GoBeyondot is, ugyanis az első szervezett túránk egy francia freeride sítábor volt.

Említetted a biztonságot - hogy szűritek ki a veszélyes helyzeteket a táborok során?

Minden utunk elején tartunk lavinavédelmi tájékoztatást, ahol elmondjuk a legfontosabb tudnivalókat. Emellett van egy alapvető felszerelés, ami nélkül nem szabad letérni a kijelölt pályáról. Mindenkinél kell, hogy legyen jeladó, szonda és lapát, amik segítségével meg tudják találni és ki tudják ásni egymást az emberek a lavina alól, lehetőleg 15 percen belül. 15 percig ugyanis 90 százalék feletti a túlélési esély, azon túl viszont 1% alatti. Bár én nem kerültem még lavina alá, több mentést láttam már - sajnos sikertelent is - és emiatt tudom, hogy ezt a dolgot nagyon komolyan kell venni. Az igazi freeride-túráinkon pedig mindig szakképzett, helyi hegyi vezető mutatja meg, hol csúszhatunk. Hiába rendelkezem sokéves tapasztalattal, ezt csak olyanra bízhatjuk, aki erre specializálódott.

Nagyon fontos, hogy minden tényezőre odafigyeljünk - a felszerelésre, a tájékoztatásra, a tapasztalat átadására, de sajnos valamekkora veszély mindig ott lesz, teljesen kizárni nem lehet. Egyébként Japánban sokkal biztonságosabb a freeride, mint Európában, ugyanis nincs nagy hőingadozás, kevésbé meredek a hegy, és bambuszerdő tartja meg a havat. Európa gleccseres, meredek sziklás, ingadozó hőmérsékletű tájain jóval nagyobb a lavinaveszély.

Idén már túl vagytok egy japán úton. Mesélsz róla kicsit?

Iszonyú jó volt. Öt különböző nemzetiségű utas jött velünk, szinte senki nem ismerte a másikat, mégis nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot. És idén kipróbáltunk olyan dolgokat is, amik korábban nem képezték szerves részét az útnak. Például fürödtünk a hómező közepén, a hegyen egy vulkanikus meleg vízben. A kiépített melegvizes fürdők egyébként a helyiek életének annyira szerves részét képezik, hogy sokan még a fürdőszoba helyett is ezt használják. Van külön férfi és külön női részleg, meztelenül kell bemenni, utána pedig lezuhanyozhatsz, adnak hozzá sampont, tusfürdőt, hajkondicionálót, fülpiszkálót, fésűt, mindent. Úgy jössz ki egy óra múlva, mint aki újjászületett. Nem ritka, hogy megszakítjuk a síelést, fürdünk egyet a 45 fokos vízben, aztán megyünk vissza a szűzhóba. Emellett nagyon jó szívvel ajánlom Japánt a pályán síelőknek is, mert amit a sportban szeretsz, azt itt extrán megkapod. A GoBeyond utaknál fontos szempont, hogy a sport mellett a gasztronómia, a szállás, a program is autentikus élményt nyújtson. Mindig igyekszünk megtalálni a legkülönlegesebb megoldásokat, és ehhez a helyi kapcsolatainkra és korábbi tapasztalatainkra támaszkodunk. Mik a kedvenc helyeid Európában?

A Francia-Alpok iszonyú jó. Kiterjedt terület hatalmas szintkülönbségekkel, nagyon látványos az egész és fantasztikus az infrastruktúra. Ezen belül La Grave / La Meije az egyik kedvencem, ahol 17 éves koromban síeltem először, és azóta is rendszeresen visszajárok: erről a helyről számos filmet forgattak, sokan itt készülnek fel komolyabb hegycsúcsok megmászására. Egyáltalán nincs pálya, csak egy régi lift, ami felvisz 3600 méterre, ahonnan saját felelősségre csúszhatsz. Emellett nagy kedvencem még Chamonix, ahova a világ minden tájáról érkeznek alpinisták, hegymászók és olimpikonok - szerintem ezt a helyet a freeride sí világközpontjának is nevezhetjük. Innen lehet megmászni a Mont Blancot is, és innen van egy szuper híres, állati látványos lecsúszás, a Mer de Glace, azaz Jégtenger, ami a Mont Blanc legnagyobb gleccsere. Ez mindenki számára “kötelező” aki Chamonixba látogat és freeride-olni szeretne. Chamonix-ban az ember szinte megilletődik: teljesen átjön ez a hegyi életforma, fantasztikus a hangulat és a táj. Most készítjük elő ide az első szervezett utunkat tavaszra. Emellett nagyon szeretem Grúziát is. A Kaukázusban sokkal nagyobbak a hegyek, mint Ausztriában vagy Franciaországban. Van valami nagyon tekintélyt parancsoló a 4-5 ezres vagy afeletti magasságokban. Egy eldugott, középkori hangulatú völgyben lakunk, ahol disznók szaladgálnak az utcán. Hihetetlen, hogy Budapesttől 3-4 órányi repülőútra egy ilyen izgalmas kultúra érhető el.

Az időjárás sok szempontból zsákbamacska azért. Hogy számítod ki, mikor és hova szervezz utat?

Fix dátumokkal csak Franciaországba, Grúziába, és Japánba megyünk. Japán az a hely, ahova ha elmész 10 napra, egészen biztos, hogy hatalmas és masszív havon csúszhatsz majd. Ott rövid a szezon, kábé december közepétől február közepéig tart, viszont ebben a két hónapban nagyságrendileg minden nap esik a hó. Emellett iszonyú hangulatos, nagyon kedvesek az emberek, és nagyon izgalmas a gasztronómiájuk is. Elképesztő élmény. És egyébként körülbelül annyi idő odaérni repülővel, mint busszal Franciaországba. Háztól házig 26 óra.

Hova utazhatunk veletek a következő időszakban?

Van egy dél-tiroli desztinációnk, a Base Camp, ahova a nyolcadik utunkat szervezzük, sokaknak fix pont ez minden télen. Egy nagyon aranyos, pici olasz faluban szállunk meg ilyenkor, ahol fantasztikus a táj és a program is, és azok számára is ideális, akik még ismerkednek a freeride világával. Japánról egyébként ugyanez elmondható, az az utunk sem marad el idén, valamint Grúziát is felvettük a naptárba. Emellett a jövőben szívesen szerveznénk utat Alaszkába vagy British Columbiába is, esetleg Törökországba, Iránba és Kashmirba. Ahol nagy a hó és izgalmas a kultúra, ott előbb utóbb biztosan megfordulunk és velünk tarthatsz!