Októberi porhavas örömök Ausztriában

Október 22., csendesen esik az eső a völgyekben, szorgosan dolgozik az ablaktörlő lapátja útban Kaprun felé. Az ég felhői magukba fogták a hegyeket és egyre lejjebb ereszkednek, talán a falvakat is beveszik?

A parkolóban hatalmas pelyhekben hull a hó, egyre erősebben, egyre sűrűbben. Ma nem mennek a liftek - ahogy a többi gleccsersíterepen sem - , a bibliai méretű havat alig bírják kezelni odafenn a ratrakok.

A vendégek többsége a wellnessre voksol, néhányan esernyővel a kezükben a zelli óvárosban sétálgatnak. Ülünk a szálláson, aztán hirtelen olyan ötletem támad, nézzük meg a Schmittentalt. Nem számítok sok mindenre, csak pár centi hóra, néhány fotó erejéig, aztán annyi.

A Schmittental Zell am See-ből indul, míg az eleje 750 méter körül fekszik, addig a völgy vége közel 1000 méteres magasságban. Ahogy haladunk felfelé az esőt hó váltja fel és az út mellett kezd egyre vastagabb lenni a fehér lepel. Az utolsó méterek hólánc nélkül már aligha mennének, így az autót az alsó (p6) parkolóba tesszük.

Kiszállunk és ámulunk, bámulunk; október 23. 1000 méteren és 40 cm hó. Nem srégen tettük a hómércét, valóban ennyi hó esett. Roskadoznak a fák a hatalmas hó alatt, a házak, akár egy januári havazás után. Mélytél! - kiálltok.

Öltözünk, csatolunk és irány a pálya. Csak mi vagyunk, senki más, a hó rendületlenül szakad, mintha soha nem szeretne elállni. Haladunk felfele, hótalp nélkül minden egyes lépés fárasztó. Úgy döntünk, inkább az alsó részeken maradunk és rögtönzött freeride játszótérré változtatjuk azokat.

A hó idelenn nem porhó, de hatalmas, csúszik és fehér! Azt se feledjük el, miszerint októbert írunk 1000 méteren, ahol pár nappal ezelőtt még rövidnadrágban túráztunk. Hamar leérünk és újra meg újra nekivágunk a hegynek, a hó ugyanúgy szakad, ez ám az októberi tél! A sors iróniája, hogy hónapokkal később decemberben még 2000 méteren is kevesebb természetes hó volt, mint itt ekkor, ezen az októberi napon.