Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Újrakezdődik a kapruni tragédia tárgyalása

2005.09.27. Bata Attila

Az osztrák ügyészség megkezdte az újabb tárgyalást a 2000 november 11-i kapruni baleset ügyében . Ezúttal a korábban felmentett nyolc vádlott áll a bíróság előtt újra, akik a vád szerint felelősek voltak a kapruni gleccservasút katasztrófájában, amely 155 síelő és snowboardos halálát okozta.

A tárgyalást Linzben tartják és elvileg három lehetséges döntés születhet. A bíróság helybenhagyhatja a felmentésüket, vagy megváltoztathatja a korábbi ítéletet, vagy akár teljesen új tárgyalást is kiírhat.

A korábbi tárgyalásokon 16 embert felmentett a bíróság. A mostani nyolc vádlott is közéjük tartozott. Kettő közülük azon cég alkalmazottjai, amely a lifteket üzemeltette, ketten a kigyulladt vasutat gyártó cég alkalmazottjai, két műszaki személy, valamint két állami hivatalnok ül most a vádlottak padján.

Emlémű az áldozatok tiszteletére
Emlémű az áldozatok tiszteletére

Ausztria legtöbb halálesetet követelő balesete 2001 november 11-én történt, amikor az alagútban közlekedő gleccservonat egy hibás berendezés szikrájától lángra kapott és a tűz villámgyorsan végigterjedt az egész alagúton. Összesen 12 embernek sikerült megmenekülnie.

A legtöbb áldozat német és osztrák volt, de volt nyolc amerikai, valamint japán, szlovén, holland és brit halottja is a katasztrófának. Csak Ausztriában több mint 100 pert indítottak eddig a hozzátartozók kártérítés érdekében.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Das Alpenhaus Kaprun csillagcsillagcsillagcsillag
4 csillagos wellnesshotel mindössze 200 méterre a Maiskogelre/Kitzsteinhornra szállító kis kabinos lift alsó állomásától. Tágas, modern szobák félpanzióval és uzsonnával, uszodás wellness részleg sokféle szaunával.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Tauernsuites Mitterwirt
30 db modern részben kutyabarát apartman 2-10 fő részére Piesendorf településen, Kaprun/Kitzsteinhorn síterepétől 4,5 km-re, Zell am See-től kb. 6 km-re. A főépületben wellness részleg és egy étterem is található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (3)
Hotel Sonnhof Rauris csillagcsillagcsillag
A 45 szobás Hotel Sonnhof Rauris egy magyar családi tulajdonban lévő, sí- és motorosbarát szálloda a festői Rauris üdülőfaluban. A hotelben bár, medence, fallabda pálya, szauna áll a vendégek rendelkezésére.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE