Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Kilian Albrecht: lehet, hogy inkább bolgár színekben?

2006.11.21.

Újabb fordulat következhet be Kilian Albrecht csapatkeresésében. Korábban úgy tűnt, hogy az új szezonban magyar színekben versenyez majd az osztrákok egykori olimpiai helyezettje, de a legfrissebb hírek szerint Albrecht a bolgár nemzeti csapatot szándékozik erősíteni a közeljövőben.

Osztrák internetes források szerint, az osztrák sí szövetség már kiadta Albrecht engedélyét, aki már csak arra vár, hogy valamelyik ország befogadja és indulhasson a színeiben. Az is lehetséges, hogy ez nem Magyarország lesz, hiszen a bolgár szövetség gyorsabb ügyintézést ígér, amelynek eredményeképpen már a november végi Beever Creek-i futamom is rajthoz állhatna.

Albrecht 2002-ben csak hajszállal maradt le a dobogóról Raich mögött a Salt Lake City-ben rendezett Olimpián. A 2006-os torinói Olimpia előtt sokáig úgy volt, hogy Dubai állampolgáraként fog versenyezni, de mivel az arab ország nem lett a FIS (Nemzetközi Sí Szövetség) tagja, így ez a lehetőség nem jött össze. Az Olimpia előtti versenyeken lehetőséget kapott, hogy bekerüljön a szupererős osztrák alpesi csapatba, amely végül is nem sikerült. Az idei ősz meglepetés híre volt, hogy ezentúl magyar színekben fog versenyezni.

Bulgária komoly energiákat fektet a síelés népszerűsítésébe az utóbbi években. Oldalainkon már többször beszámoltunk a síterepeiken történt hatalmas fejlesztésekről. A versenysport területén is próbálnak előrelépni, ennek egyik bizonyítéka, hogy az alpesi válogatott egyik tanácsadójának szerződtették Marc Girardelli-t, az elmúlt évtizedek egyik legzseniálisabb síelőjét. Lehet, hogy Albrecht szerződtetése is egy újabb lépés lenne a bolgár versenysport felzárkóztatására?

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE