Menü ≡

Véget érhet a montenegrói síterep kálváriája

2007.02.11. | Szerző: Bata Attila
Véget érhet a montenegrói síterep kálváriája Már beszámoltunk a montenegrói síterep, Bjelasica eladása körüli bonyodalmakról. Most hatodszor írták ki a pályázatot síterep eladására, amelyre egyetlenként ismét ugyanaz a cég jelentkezett, akit eddig mindig visszautasítottak. Tíz napon belül kiderül, hogy megkezdődhet-e a síterep fejlesztése.
h i r d e t é s

Elég szerencsétlen volt a januári hónap a Kolasin melletti Jezerine síterepen. A tíz kilométer pályával rendelkező síterep szerves része Bjelasica síterepének és a dél-európai síterepek nagy részéhez hasonlóan itt is szükség lenne már egy kis fejlesztésre. A korábban kiírt öt pályázatot érvénytelennek nyilvánították és ezen a héten hirdették meg a síterep eladását - immáron hatodszor.

A bürokrácia mellett az időjárás sem volt kegyes a síterephez januárban. A siralmas európai helyzet idáig is elért, és hét napig nem lehetett síelni a januári csúcsidőszakban, amelyre korábban még nem volt példa. A vendéglők és boltok ugyan nyitva tartottak, de keservesre sikeredett a január. A pálya mellett üzemelő kölcsönzőben, ahol már öt euróért lehet felszerelést bérelni, több olyan napot is kénytelenek voltak elviselni, amikor egész nap nem kölcsönöztek semmit.

A hét elején aztán megjött a friss hó, valamit javított a helyzeten, de még így csak 40 cm a hó vastagsága. A helyiek nem is emlékszenek arra, hogy mikor volt utoljára ilyen kevés hó. Nagyon kellene még egy kiadós havazás, főleg a magasabban fekvő pályákon siralmas a helyzet.

Az új tulajdonostól mindenki fejlesztéseket várt. A szomszédos települések üzletemberei 550 000 eurót ajánlottak Jezerine síterepéért, amelybe beletartozik a három sífelvonó, a csúcsra járó sikló, két vendéglő, két ratrak és a 147 000 négyzetméteres terület. Cserébe az új tulajdonosnak 3,5 millió eurót kell költeni a fejlesztésekre a közeljövőben. Az eddig már hatszor pályázó Beppler cég szerint a jogi herce-hurca túl sok időt pocsékolt el eddig, így az építkezésekkel valószínűleg nem tudnak majd elkészülni a következő szezon elejére.

A síterepet javarészt a montenegróiak, oroszok és szerbek látogatják. Mellettük nagyon jelentős az albán síelők száma. Az üzemeltetők szerint reggelente a parkolók tele vannak albán rendszámú autókkal. Az üzemeltetők örülnek az albán vendégeknek, akik azonban nem nagyon vegyülnek el a helyiekkel és szóba sem állnak a helyi média képviselőivel.

Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
INGYENES TANÁCSADÁS »
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »