Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

A helyükre kerültek az első liftoszlopok Eplényben

2017.08.16. MTI / sielok.hu

Fontos fázishoz érkezett az új kétüléses felvonó építése Eplényben. A lift tartóoszlopait helyezték el és egyben tájékoztatták a sajtó képviselőit az idei fejlesztésekről.
Fotó: MTI / kormany.hu
Fotó: MTI / kormany.hu
h i r d e t é s
2017-ben nagyszabású fejlesztések zajlanak az eplényi Intersport Síarénában. A létesítményt üzemeltető Síaréna Kft. 2017-ben egy négyévszakos fejlesztési programot valósít meg a magyar állam támogatásával. A beruházás bruttó összköltsége 516 millió Ft, melyből 150 millió Ft állami támogatás.

Ebele Bálint, a Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy a fejlesztés keretében a kezdők és középhaladók számára egykilométeres új kivilágított pályát és téli-nyári üzemmódú ülő felvonót építenek, mellyel a sielhető pályahossz 7,5 kilométerre nő.

Az új pályaszakasz a jelenleg 569 méter hosszú A7-es pálya meghosszabbításával és kiszélesítésével jön létre, mely a bővítés után 1 kilométer hosszú kezdőpálya lesz. Mellette fog megépülni az új kétüléses felvonó, mely a tervek szerint december elejére fog elkészülni.
Az A7-es pálya mellett épül az új kétüléses lift
Az A7-es pálya mellett épül az új kétüléses lift
A fejlesztések további részeként másfélszeresére növelik a hóágyúk kapacitását, parkolóbővítést hajtanak végre, játszóteret, kalandösvényt építenek ki és kicserélik két régi ratrakjukat. A beruházás keretében tíz-tizenöt százalékkal bővül a síkölcsönző kapacitása.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmodta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít az aktív turizmus fejlesztésére és a hazai síterepek négyévszakos működésének támogatására. Arról is beszélt, hogy Eplényben eddig több mint kétmilliárd, Mátraszentisvánban pedig mintegy 1,2 milliárd forint értékben ruháztak be a sípályák üzemeltetői.
A lift tartóoszlopait ma kezdték el behelyezni | Fotó: MTI
A lift tartóoszlopait ma kezdték el behelyezni | Fotó: MTI
Ebele Bálint a nyári üzemről azt mondta: a négyüléses ligebő szállítja a turistákat a hegyre, ahol kilátó és számos gyermekeknek szóló attrakció is várja a családokat. A hegyről 2-2 haladó, középhaladó és kezdő, családi downhill kerékpáros pálya vezet le a sípályák mellett.

Az előkészítések már év eleje óta folynak, a munkálatok pedig júniusban kezdődtek el. Jelenleg az oszlopok behelyezésénél tartanak, melybe ma betekithettek a sajtó képviselői az Eplényben rendezett sajtótájékoztatón.

A kormany.hu-n megjelent összeállítás a mai sajtótájékoztatóról
KOMMENTEK
frseatleon | 2017.08.17. 09:11
A tisztelt vezérünk inkább erre adna több pénzt , mint a k... stadionokra, a sok botlábú idiótának...
maci-laci | 2017.08.17. 20:18
Már csak az égiekkel kellene valami biztos szerződést kötni, hogy kellő víz és hideg nap is rendelkezésre álljon,a minél több síelős nap megteremtéséhez. Én drukkolok: HAJRÁ !!
TZoli | 2017.08.25. 07:22
Szerintem amilyen ütemben fejlődnek napjainkban az élelmes vállalkozások, meg fogják oldani az égiek nélkül is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE