Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Az oroszok az űrbe is felvihetik az olimpiai lángot

2012.10.10. Bata Attila

Az oroszok az űrbe is felvihetik az olimpiai lángot Vlagyimir Putyin hirtelen 60 éves lett napjainkban, de erre több szót nem is vesztegetünk, azonban egyre több részlet került napvilágra a következő téli olimpia előtti szokásos megmozdulásról, az olimpiai láng útjáról. Természetesen grandiózusak az orosz tervek, még az is lehet, hogy a világűrbe is eljut az olimpiai láng.
Kevesebb, mint 500 nap és fellobban a láng a következő téli olimpia színhelyén az oroszországi Szocsiban. Ahhoz, hogy időben oda is érjen, az oroszok már kész tervekkel is rendelkeznek, amelyből valamennyit el is árultak.

A bejelentés apropóját az adta, hogy egy év múlva, 2013. október 7-én, a szokásos görög helyszínen gyújtják meg az olimpiai lángot, amely azután repülővel érkezik Moszkvába. Moszkvából pedig - több útvonalon - elindul a nagy orosz körút. A tervek szerint 123 nap alatt, 14000 fáklyavivő az ország 2900 településén viheti a lángot, amely összesen 69 000 kilométert tesz majd meg orosz földön és levegőben. A lángot még a hagyományos orosz fogattal, a trojkával (ahol hagyományosan három lovat fognak be) és rénszarvasszánnal is szállítják. A szervezők szerint a láng a lakosság 90%-ának lakóhelyén áthalad, körülbelül 130 millió emberről beszélünk.

Így készül Szocsi, a következő olimpia helyszíne. Először a csarnokok,a síelős helyszínek 7:30 perctől
A láng természetesen érinti a legismertebb orosz településeket, történelmi nevezetességeket. Leviszik a világ legmélyebb tavának az aljára, felviszik Európa legmagasabb hegyének a tetejére. Tágabb értelemben a legmagasabb európai hegy az Elbrusz a maga 5642 méteres magasságával, a legmélyebb tó már egyértelműbb, a Bajkál-tó és az 1642 méteres mélysége. A sajtótájékoztatón az újságírók rákérdeztek, hogy a láng eljut-e a világűrbe, mire a szervező bizottság elnöke sejtelmesen csak annyit mondott, hogy lehetséges.

További érdekesség, hogy a szervezők megállapodtak egy tévétársasággal, így a szokásos riportok és összefoglalókon túl, az érdeklődők élőben is követhetik a láng útját az interneten. A láng több útvonalon halad az országon keresztül, majd az összes váltó Tatárföld fővárosában, Kazányban találkozik, és innen már csak egy indul a 2014. február 7-i olimpiai megnyitóra. Az oroszok szerint ilyen hosszú és változatos utat olimpiai láng még nem járt be a versenyek előtt.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.