Menü ≡

Baby boom kilenc hónappal a nagy havazás után

2015.08.18. | Szerző: Bata Attila
A baby boom ismert jelenség, azt jelenti, hogy egy bizonyos időszakban jelentősen megnövekszik a gyermekszületések száma. Erre a jelenségre figyeltek fel az egyik amerikai kórházban is, ahol kilenc hónappal ezelőtt hatalmas, háromnapos hóvihar bénította meg a település életét.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
h i r d e t é s
A New York állambeli Buffalo tavaly novemberben története legnagyobb havazását élte át. Három nap alatt több mint 2 méter hó hullott le, ez a mennyiség megfelel az errefelé szokásos éves mennyiségnek. Arra a három napra sokáig fognak emlékezni a helyiek, a mindent elborító havazás, az eltorlaszolt házak és az áramszünetek már csak régi emlékek, de sokaknak másról is emlékezetes marad a háromnapos bezártság.

Ilyen volt a hóvihar "élőben"
Lassan kilenc hónap telt el azóta, és a városi kórház már pontosan látja a hóvihar „következményeit”. Augusztusban általában 200 gyermek születik a kórházban, az idén erre a hónapra 250 újszülöttet várnak, írja az NBC.

Tájkép vihar után
Az egyik pár a múlt héten hozta világra gyermekét, ahogy mondták abban a három napban nem lehetett sehová menni, nem lehetett semmi sem csinálni. Most nagyon örülnek a kisbabának és egy kicsit annak is, hogy a hétre várható nagyobb roham előtt megszületett a gyermekük.

A Mercy kórházhoz a hóvihar által leginkább sújtott terület lakosai tartoznak. Az itteni orvosok már a hóvihar idején sejtették, hogy augusztusra kevés lesz a gyerekágyak száma. A szülészeten naponta átlagosan hat kisbaba jön világra, de az utóbbi napokban már napi 14-16 bébi született. A kórház felkészült a rohamra, pótágyakat helyeztek el, és a személyzetet is megerősítették.
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »