Véget ért egy „nemes” kezdeményezés. Az utóbbi 15 évben, március utolsó hetében, a nők ingyen síelhettek az ausztriai Ski amadé régióban, többek között Grossarltal síterepén. Az idén ezt már betiltották, mert diszkriminatív, persze a síterepet sem kell félteni, kitaláltak egy jó megoldást a „problémára”.
h i r d e t é s
Március utolsó hétvégéje már nem az a kimondottan csúcsszezon sok síterepen. A Ski amadéban sem. Ha szép az idő, akkor sokaknak inkább már a kerékpár vagy a fürdőruha jut eszébe. Ezért ilyenkor a síterepek jó kis akciókat találnak ki, hogy megtöltsék az egyre üresedő szálláshelyeket. Mint például Grossarltal. Ez a síterep (is) ügyesen ráérzett arra a tényre, hogy a családban vagy egy kapcsolatban (sokszor/mindig) az van, amit a nő akar, így ha őket sikerül elcsábítani, akkor már nyert ügyük van.
Kép: Ski amadé
Az ingyen bérlet mellé még járt ingyenes oktatás és további kedvezményes szolgáltatások akár 200 euró értékben. Az akció teljesen sikeres volt, hiszen tavaly ebből a csomagból (szállás+síbérlet) közel 3600-at adtak el a régióban, ebből Grossarltal 1420 darabbal részesült. Ebben a programban Grossarltal azért érdekesebb a régió többi terepénél, mert az egész akció itt kezdődött a múltban, amikor még a Ski amadé régió nem is létezett.
Ez volt a Ladies Week, éveken át a hölgyek ingyen síelhettek március utolsó hétvégéjén, és ez így ment 15 éven keresztül, amíg tavaly az egyik nő kiakadt, hogy a férje miért nem síelhet ugyanannyiért, mint ő. Ment is a panasz az ombudsmanhoz, aki természetesen kivizsgálta az ügyet.
Az Egyenlő Bánásmód törvénye szerint tilos megkülönböztetni kor, nem, bőrszín vagy eredet alapján, így a síterep is kénytelen megfogadni az ombudsman ajánlását mielőtt esetleges pereknek nézne elébe. (Tényleg csak zárójelben: a kortól függő jegytípusok, pl. gyermek és nyugdíjas továbbra is maradhatnak)
Kép: Ski amadé
Az idén ugyan nem lesz „illegális” női hét a Ski amadéban, de a helyieken nem lehet kifogni. Ugyan a név marad (Ladyskiwoche), végül is jól bevált, de a tartalom megváltozott. Két személy esetén minden második személy, teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő, az idén is ingyen síelhet március 21. és 28. között.
Ügyes és okos.
A síterep járt a legjobban.
Kapott egy újabb ingyenreklámot!